Most berágtam. De tényleg.

Délután annyira erősködött a Windows Update, hogy végül feldobtam a gépemre az IE7-et.
Súlyos felelőtlenség volt.
Este sürgősen szkennelnem kellett volna néhány lapot – és a szkennerszoftver meg sem nyikkant a kattintásra. Semmi hibaüzenet, semmi elfüstölés – és semmi aktivitás.
Első ránézésre nincs túl sok összefüggés a két esemény között – de amikor újratelepítettem a drivereket és a vezérlőprogramot, akkor már kaptam hibaüzenetet is indításkor. Ez az idióta HP olyan programot adott a lapolvasóhoz, mely időnként kimegy és behív egy lokális weblapot, melyen jscript kód van. És valamiért ezt a kódot az új IE már nem eszi meg. (Unspecified error in…)
Hulla jó. Hiába a Firefox az alapértelmezett böngészőm, a HP bedrótozva az Explorert hívja meg. A kódot nézegettem, de igazából nem láttam belőle semmit. (Leginkább kódot nem. És az is gyanús, hogy a hibaüzenet szerint a rossz kódrészlet a 99. és a 146. sorokban van – miközben az illető állomány mindössze 98 soros.)
Nézegettem az új IE beállításait, ahol szkriptre utaló dolgot láttam, azt mindenhol a leggyengébbre állítottam – hatástalanul.
Elmentem a HP weblapjára, találtam is megfelelőnek tűnő oldalt – de a felsorolt esetek közül egy sem illik az enyémre. És az ott leírt javítások sem működnek.
Annyit sikerült összehoznom, hogy grafikus programból a TWAIN driveren keresztül sikerült képet beolvasnom. A szomorú az, hogy ma éppen egy sok oldalas doksit kellett volna pdf-be olvasnom – és ez csak abból a menüből érhető el, mely el sem indul.
Lehetőségként maradna még a visszatérés az IE6-hoz… de ugye nem kell részleteznem, hogy ez mivel jár: minimum virtuális gépen egy új XP felhúzása. Mondanom sem kell, messze nem állok úgy időben, hogy túl sokat tudnék foglalkozni a hibakereséssel.

Volt egy szkennerem.
Kösz, HP.
Kösz, Microsoft.

22 Comments

  1. Nem kárálásként, de ilyen és hasonló pofáraeséseim miatt írtam erről: http://msmvps.com/blogs/kurbli/archive/2006/10/20/Internet-Explorer-7-running-side-by-side-with-IE6.-_2800_standalone-mode_2900_.aspx. Ekkor egymás mellett tud működni az IE6 és IE7. Két módszert is ajánlottam.

  2. Ez mind rendben van, de nem ugyanarról beszélünk. Én _nem_ akartam, hogy párhuzamosan legyen két IE a gépemen. Én annyit akartam, hogy legyen egy IE, mert néha muszáj – és ha annyira erőltetik, akkor legyen mostantól a 7-es. Utólag ez roppant nagy hülyeség volt, mert még csak nem is vágytam a 7-esre. Csak az a windowsupdate nem akart nyugodni…

  3. Snefi, most nézd meg a beírás időpontját. :-) Mindezt úgy, hogy az elkövetkező két éjszaka várhatóan nem sokat fogok aludni.

    Viszont ezer köszönet a linkért. Ha jól látom, nem egyszerű a helyzet, de néhányan azt írták, hogy valamelyik megoldás bejött nekik. Már csak az ilyen gyors segítségekért is érdemes blogolni. :-)

  4. Szerencsére nem mertem feltenni. Update tőlem rimánkodhat. Nincs az az Isten, hogy elhigyjem a microfosnak, hogy az operációs rendszer újratelepítése nélkül megúsznék egy ilyen komoly manővert.
    Nem is minősítem részletesen, a bűnszövetkezetek és kapcsolódó cselekmények jutnak eszembe…

  5. Jaj, dehogy. Legkorábban péntek délután lesz időm foglalkozni vele.

  6. JoeP

    Na ne mar, hogy windows update nem hagyott beken. En nem vagyok egy windows guru, de amikor feldobta az update, akkor azt mondtam neki, hagyjal beken es bejeloltem, hogy a jovoben ezzel a frissitessel mar ne idegeljen. Azota egyszer sem ekrdezte meg, hogy akarom-e. Marpedig en uj IE-t csak elso sp vagy fel ev utan rakok fel. Szivni nem szeretek.

  7. Na én ezért kúrtam ki a HP-s cuccokat ac offic-bol..
    HP support egy nagy szar.
    Csak 2 db faszság:
    – egyszercsak feketét csak szines patronokbol nyomtatott a nyominger.. a fekete nem is fogyott.. képek is szarul neztek ki, swupdate, help, szupport nincs.
    – szkenner twain elhagyta magát. WIA driver meg kökorszaki, swupdate, help, szupport nincs

  8. Al, nálam valami gubanc van az otthoni gépen. Amikor ilyen nagy frissítési hullám van, az automata lekapja a frissítéseket, a kis sárga pajzs kijelzi, hogy letöltötte, mehet a cucc.
    Csakhogy néha beragad egy patch, a pajzs erőlködik, mint a hülye, de állandóan 0%-on áll a letöltés. Olyan sok energiát nem szoktam beleölni, ilyenkor rámegyek a windowsupdate-re, express telepítés, next-next-osztmenjünktovább. Tegnap is ez történt, aztán amikor kiírta, hogy most tkp. az IE7 akar lejönni, akkor egy pillanatra megálltam, majd impulzívan azt mondtam, hogy miért is ne? Úgyis csak havonta egyszer használom az Explorert, akkor meg mindegy, hogy milyen.

  9. A HP rajta van a vilag legszarabb szoftvereit fejleszto cegek top10-es szubjektiv listajan, es eleg elokelo helyet foglal el. Nem kell meglepodni, inkabb orulni kell, hogy nem HP szoftverket kell infrastruktura-menedzselned naphosszat. :-)

  10. Kicsit szidjatok meg a HP-ket, lecci. Ne adott termeket, portfoliot, szakembereket, ugy az egeszet, ahogy van.
    En azert orulok, hogy a HP szervereinkent 250+ napok utan inditjuk ujra, ha nincs semmi extra parameter valtas vagy patch amihez restart szukseges. Egyebkent pedig atomstabilan futnak rajta az alkalmazasok es az oracle adatbazisok, nem kis mennyisegu adatot tarolva es kerest kiszolgalva. En szeretni HP. A HP support fogalmat is maskepp gondolnatok, ha a nalunk idonkent kisegito ket unix admin tudasat latnatok. Az a support, nem az MS, pedig eleg komoly szerzodesunk van arra is. Megsem szidom az MS-t, csak emiatt.

  11. al: Ok, a HP szervereit kiveve.

  12. Szerencsére az MS megtartja az IE6 – tot atz IE7 mellet itt található a régi
    C:\WINDOWS\ie7\iexplore.exe

    Remélem segiettem

  13. Lehet, hogy a HP szerverei jók, de az “átlagos” termékei úgy általában, ipari hulladékok. A support nemkülönben. Mindemellett nem tudtam lebeszélni főnökömet a HP note megvásárlásáról, mivel pont abban talált olyat ami minden elképzelésének megfelelt. De megvetettem vele a +2 év garanciát is…

  14. Zubby, erről valahogy a HP szoftvert is értesíteni kell, sajna. Magától az új explorert hívja meg. (Mondjuk kipróbálhatom sunyin kicserélni a két exe-t.)

  15. JoeP “Mondjuk kipróbálhatom sunyin kicserélni a két exe-t.”

    Szvsz ez akkor nem ér semmit ha API szinten hívja meg a renderelést, mert az nem itt lakik. Ha azonba az iexplore.exe-t hívja meg, nyerő vagy

  16. Izé… néha falsra fut az oldal…. nézz szét a logok közt ha lesz időd…

  17. A falsra futások tervezett karbantartások – legalábbis az üzemeltető szerint.

  18. Ezt nevezem ITIL-szerű megközelítésnek! :-)
    Addig nem hagyod békén az ügyfelet, amíg vissza nem jelez, hogy megoldódott a probléma. Well done. :)

    No, ma este volt rá egy kis időm – de ma is csak azért, mert az adózási ügyfélkapu karbantartás miatt szünetel.

    Először a kevésbé strapás módszert választottam, megpróbáltam a szkriptes indítást – nem jött be.
    Maradt a lassabb, nehézkesebb. Leszedtem a 256MB méretű patch-et és telepítettem. Nos, ez csak látszólag patch, indulás után közli, hogy ő tkp. a HP4800 scanner kezelőprogramja. Nem csoda, hogy a fórumban többen is a szívükhöz kaptak. Mindenesetre felraktam. Ekkora gányolást… jó fél óráig futott egy meglehetősen erős gépen, kérdezés nélkül felszórt egy .net framework frissítést, belenyúlt a media playerbe, szóval kavart, mint az állat.
    Végül lett egy univerzális szkenner kezelőprogram a gépemen, indulás után jól beazonosítja a készülékemet és kezeli is rendesen. Szóval oké. De azért a fejlesztők átírhatták volna azt a 4800-ra utaló telepítési fejlécet.

    Ja és ha eddig nem mondtam volna, köszi a linket!

  19. Hello

    Akkor zarom az esetet. :))))
    mivel en csak egy user supportos vagyok ezert megszoktam hogy egy esetet akkor zarok le ha a user aztmondja hogy minden oke. :)

    Udv:Snefi

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading