Karácsony gyűlölet

Évek óta azt tapasztalom, hogy egyre jobban gyűlölöm a karácsony környéki időszakot. Lassan ott járok, hogy egy Bosch kép, a Keresztvitel alakjai ugranak be, amint látom, milyen erőszakosan, milyen gátlástalanul próbálnak rámtukmálni megvadult emberek minden szart, mindezt az ünnepre hivatkozva.
És még csak az utcára sem kell kimennem: pár hete az Akismet naponta durván ezer(!) kommentspamet fog meg. Körülbelül napi ötven átjön a szűrőn, ezekre én raktam rá egyedi szabályt. Mindemellett átlagban napi száz körül kapok emailspamet, sajnos a megváltoztathatlan címemre. (Egyedül a Paypal-nél adtam meg augusztusban. Kár volt – egyből adatbázisba került.)

Hányinger.

Régóta érett bennem a dolog, idén végleg bekeményítettem: kilépünk a körből. Ebben az évben fenyőfa még lesz, jelképes ajándékok szintúgy lesznek (közülük egyik remélhetőleg egy adásvételi szerződés) – és ennyi.
Jövőre meg még ennyi sem. Félrerakunk valamennyi pénzt és elhúzunk a retekbe. Hogy félre valahová egy erdőbe, ahol élő fenyőfa alá rakhatunk ki apró ajándékokat, vagy elmegyünk egy közepesen távoli városba (Bécs, Prága, München, Zágráb) ahol gondtalanul csavaroghatunk – még nem tudom. De egy biztos – idéntől már csak élményeket adunk egymásnak, mást nem.
A szeretet ünnepén.

6 Comments

  1. Nemrég felraktam ezt a pluszvédelmet: http://elliottback.com/wp/archives/2005/10/23/wordpress-hashcash-30-beta/ Baromi jó, a spamek 99,9%-át kiszűri, egy spammotor van csak, ami átjut rajta, azt viszont megfogja az Akismet. Nagyon ajánlom. Átmásoltam a te plugins könyvtáradba is, már csak be kell kapcsolnod. :)

  2. Ez egy rövid életű plugin volt. Feltettem, meg akartam köszönni, erre kivágott, mint macskát szarni. Ez volt számára az elfogadhatatlan tartalom:

    Ezt nevezem kiszogálásnak.:-)
    Bekapcsoltam, az egyedi szűrést kikapcsoltam – és kíváncsian várom az első kósza támadásokat.

    Köszi,

    Nem tudom, ebben mit talált gyanúsnak…

  3. Ez nem nézi a megjegyzés tartalmát. Egy JavaScript-kódot futtatna le, és az végezne bizonyos ellenőrzést. Ha nem megy, akkor valami jogosultsági gond van a fájlok körül, pl. nem bírja írni a kulcsfájlt. Ha lenne IM-ed, akkor lenyomozhatnánk.

  4. Ez nem nézi a megjegyzés tartalmát. Egy JavaScript-kódot futtatna le, és az végezne bizonyos ellenőrzést. Ha nem megy, akkor valami jogosultsági gond van a fájlok körül, pl. nem bírja írni a kulcsfájlt. Megnéztem, és tényleg erről volt szó, javítottam a hibát. Most próbáld ki.

  5. Úgy tűnik, működik. Kíváncsian várom, mennyire fogja gyapálni a szemetet.:)

Leave a Reply to gaba Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading