Erkölcs, pénz, hatékonyság

Jó kis agyalásban vagyok. Elkezdtünk házakat nézegetni. Ez önmagában jó, kellemes elfoglaltság… de nem is ezen töprengek. Hanem azon, hogy érdemes-e hekkelgetnem a rendszert.
Konkrétan. Van egy csomó ingatlanközvetítéssel foglalkozó cég, melyek erősen jelen vannak az Interneten is. Fényképekkel, leírásokkal. Csakhogy. Ha valakinek van valamekkora helyismerete, és elég jó megfigyelő, akkor simán ki tudja logikázni, hogy mely ingatlanokról van szó. Például itt van nem messze tőlünk egy kis utca, van benne talán 10-10 ház mindegyik oldalon. A típus alapján kiesik több, mint a felük, aztán az egyik fényképen látszik egy jellegzetes ajtófélfa, ez alapján egyértelműen be tudom azonosítani, mely házról van szó. Tegnap jórészt ezzel töltöttük a napot és egy olyan ingatlan volt csak, melyet nem találtunk meg. (Nem ezért mentünk, csak a környéket felmérni – az ingatlan beazonosítása már csak a bónusz lett.)
Na most, simán megtehetném, hogy becsöngetek, és amennyiben megfelelő a ház, akkor a közvetítői díjjal csökkentett értéket fizetném ki érte. Nem kis pénz ez, a mi árkategóriánk esetében durván másfél millió forintról beszélünk – és ekkor még csak az irányárról volt szó.
Másfelől viszont, a közvetítő cégek megdolgoznak érte. Eleve fenntartják a céget, azaz viselik az állandó költségeket. Emellett hirdetik mindenhol az ingatlanokat, segítenek az értékbecslésben, tanáccsal és tevékenységgel segítenek a hitelezésben, kísérgetik az érdeklődőket, eladó módjára győzködik őket, nagy adatbázisokat üzemeltetnek, ezáltal egyfajta információkoncentrátor szerepet töltenek be – azaz ha megkerülöm őket, azzal tulajdonképpen megdolgozott pénzt veszek el tőlük.
Oké, persze, tudom, hogy ha nem kötsz kizárólagos szerződést, akkor bárhol hirdetheted az ingatlant – ilyenkor nyilván bele van kalkulálva a közvetítő kockázatába, hogy más csatornán megy el a ház, nyilván olcsóbban. Ez mondjuk válasz a probléma etikai vonulatára: ha az illetőnek kizárólagos szerződése volt, nem adhatja el nekem, ha meg nem, akkor a közvetítő kockáztatott – nem jött be neki.
A gondom az, hogy ha felerősödik ez a hekkelési folyamat, akkor annak az lehet a vége, hogy egyre kevesebb információt lehet majd elérni az Interneten – a közvetítők, ha rájönnek, hogy sokan így játsszák ki őket, akkor drasztikusan csökkenthetik a publikus adatokat és visszatérhetnek az irodai mappákra. Azaz romlik a rendszer működése, hatékonysága.
Láttunk már ilyet az informatikában és nem mondhatnám, hogy örülök annak az eredménynek, mely jelenleg rákényszeríti az üzemeltetőket az egyre szigorúbb biztonsági intézkedések betartására.
Most legyek én is egyike azoknak, akik miatt majd később kényelmetlenebb lesz a rendszer? De megengedhetem-e magamnak, hogy elengedjek másfél millió forintot?

ps: A magam részéről már eldöntöttem a hozzáállásomat, csak azért nem írom ide a végeredményt, hogy ne befolyásoljam azokat, akik el akarnak töprengeni a helyzeten.

11 Comments

  1. Szép dolog, hogy gondolsz szegény éhenhalni készülő igantlanközvetítőkre…
    De vajon amikor neki fagyogat az XP-s gép, amin feltölti a hirdetéseket, téged hiv, hogy telepítsd újra, vagy megoldja olcsóbban a keresztgyerekkel…?
    Szerintem a másfél millió szép pénz. Én nem lennék szégyenlős.

  2. Azért ez nem feltétlen ilyen egyszerű. Az informatikusok zöme elsősorban nem abból él, hogy kiszaladgál Jucikáoz meg Mancikához. Ám egy közvetítő csak abból él meg amit csinál. Most gondold el, még ha Jucika megoldja olcsóbban, akkor is lesz egy Ildike, akinek olyan problémája van, melyet a keresztgyerek már nem tud megoldani. Ez a biztonsága a közvetítőnek nincs meg.
    Ennek ellenére a döntésnél én is bizonytalankodnék. Másfél millió forint már vízválasztó. Ekkora különbséggel akár jobb lakást is vehetek…

  3. Szerintem használd ki a nyitott kiskaput, a megtakarított másfél millerből pedig 10 éven keresztül finanszírozhatod a ceglédi inetpub-gyűléseket. :)

  4. Én úgy gondolom, hogy ha a közvetítők tisztességes árakkal dolgoznának kevesebben adnának fel “közvetítők kíméljenek” hirdetest.

    Pl:
    Kiszállási díj: 5000 Ft.
    Adatfelvétel 1 óra 6000 Ft.
    Hirdetési díj: 5000 Ft.
    10 ! szeri kiszállás vevőkkel: 50 000 Ft.

    Igen nagylelkűen legyen 60e ft. Nem másfél milla…

  5. Ha jobban megnézed, tele van anomáliákkal minden piac. Ha nem tudják megoldani, akkor nem életképes az üzleti modelljük. Ez az ő bajuk.
    Egyébként nem az irodai mappákra térnek vissza, hanem igyekszenek olyan kevés képet, olyan felbontásban kirakni, ami nem segít általában.
    Persze a kuncsaftok többsége nem olyan elvetemült, mint Te vagy én, akik egy-egy ablakon “kilátó” fotóról fejből, vagy google maps segítségével megmondja, hogy a szemközti salakos telek a Tűzoltó utcai iskola tornapályája :)))) A legtöbben nem gyűjtenek annyi információt, hogy cheat-elni tudjanak…

  6. Jani, szép hasonlat, de most szvsz nem ugyanarról van szó.

  7. Gyuri,

    Ekkora különbséggel igencsak jobb lakást vehetsz. Vagy tíz évig fizetheted a haverjaid bulipénzét. :)

  8. Vats,

    Az utóbbi időben elég sok ingatlanközvetítőhöz volt közöm. Pici franchise irodák, hétköznapi, közepesen elegáns emberek. (Farmer, jobb pulóver.) Semmi flanc. Egyszer sem hallottam, hogy azon veszekedtek volna, hogy melyikőjük Audijával menjenek meeting után golfozni.:)
    Az áraik valószínűleg úgy vannak kialakítva, hogy azok az üzletek, melyek végül is a segítségükkel jöttek létre, eltartsák a _céget_. (Vagy piszok jól tudják álcázni magukat.:)

  9. CsasZ,

    Ez közel volt. Nagyjából én is ide lyukadtam ki, azzal a különbséggel, hogy szerintem egyre többen lesznek/vannak, akik megpróbálnak ésszel élni. Nem kis pénzről van szó.

  10. Lehet, rosszul fogalmaztam, de szvsz hasonló a szitu, mint a “keresztgyerek az XP-t telepíti” esetben…
    Te szolgáltatsz valamit, amit más is meg tud oldani házilag, esetleg olcsóbban, gyengébb szinvonalon, legyen ez mondjuk ne az XP telepítés, hanem az XCH buzera. Ha ez a valaki úgy oldja meg, hogy olvassa a blogodban az esettanulmányaid, akkor erre reagálhatsz úgy, hogy többet nem írsz, mert elveszi a kenyered… De vajon őt érdekelni fogja-e, hogy azzal, hogy nem téged hivott, neked kevesebb bevételed van, emiatt felhagysz a térítéssel, majd inkább magadban tartod az info-t? Nem fogja érdekelni, mert a saját hasznát figyeli… Téged érdekel, hogy ő nyert a te leirásoddal és nem téged hivott? Nem, mert valszeg egyébként sem téged hivott volna.
    Emiatt téged sem szabad, hogy érdekeljen az ő csökkenő bevétele… te spórolsz magadnak 1,5 mill-t, ő meg vagy stratégiát vált (ami téged már nem érdekel, mert elintézted a lakáscserét), vagy marad ennél a modellnél, mondván, nem mindenki olyan, mint te…
    No, lassan én sem értem magam… ;)

  11. Jani, ez már közelebb van, csak sajnos én is elvesztettem menet közben a fonalat.:)
    De ha mondjuk vállalkozóként élnék XCH buzerából, nekem valószínűleg megérné, hogy néhányan az esettanulmányaim felhasználásával oldanák meg a problémáikat – mert ezzel egyben ismertté válna a nevem, tehát ha olyan problémába futnának bele, melyre nincs esettanulmány, jó eséllyel engem hívnának ki.
    Ilyen haszonlehetőség szvsz nincs az ingatlanos szakmában.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading