Month: October 2006

És teljesen rosszul lett tőle.
Egy idézet, mely megmutatja, mennyire maga alá került:

They say that dogs lick their own genitalia because they can. But I think it’s at least partially because they don’t have the Internet.

Ma este nagytakarítást csaptam a gépemen, így került szemem elé egy régi fényképekből összerakott videó.
Gondoltam, megosztom.

Habár önmagában sem lenne rossz, de van története is. Több helyen említettem már, augusztusban volt egy epehólyageltávolítós műtétem, mely nagyjából közepesre sikerült: volt egy kis komplikáció, emiatt kicsit lassúbb volt a felépülésem is, de azért jól sikerült a műtét. Mivel a lyukakat a hasizomba fúrták, így a felépülés legkomolyabb problémája a mozgás gyakorlása volt. Sokáig csak feküdtem, illetve rövidebb, lakáson belüli sétákat tettem.
Aztán egy napon elegem lett az ágy-klotyi távolság abszolválásából, gondoltam egy nagyot és nekiindultam a lakókörnyezetemnek. Természetesen fényképezőgéppel – a lassú totyogáshoz nagyon jól illett a fotózás. A durván egy kilométert jó másfél óra alatt tettem meg – de abban az állapotban ez hatalmas fegyvertény volt.

Aztán valamivel később összefűztem a képeket egy videóba, tettem alá egy nagyon odaillő zenét – és most már az Interneten is kint van a felvétel.

Hádzs jósolják náktek valamit – kántálta a cigányasszony, amikor leszálltunk a buszról.
Nos, én is ilyen jövőlátó állapotban vagyok, hagy osszam meg a töprengéseimet veletek.

Az ország szemmel láthatóan hisztérikus állapotban van. Na jó, nem az egész – de jelentős része. Ez a hiszti magától nem fog elmúlni – egyfelől, mert vannak, akik szándékosan gerjesztik, másfelől pedig itt Gyurcsánytól a hisztizők nem fognak elfogadni semmilyen válságkezelő csomagot. Azt a csomagot, amely még meg sem érkezett, hiszen még nem történt semmi – de már most is óriási az eszetlen hiszti. Olyan most az ország, mint a fogorvos várószobájában ész nélkül toporzékoló gyerek, miután meghallotta bentről a fúró hangját.
Ez a hiszti egészen addig fog tartani, amíg a gyerek nem kap egy kurva nagy pofont. Egy akkorát, hogy taknya-nyála kifröccsen. Egy akkorát, amely ráébreszti, hogy nincs biztonságos menedék és a hisztizéssel rengeteget veszíthet.

Mik lehetnek ezek a pofonok:

• A kormánynak nem sikerül úrrá lenni a helyzeten, a befektetők elunják a kutyakomédiát, az országot leírják, drasztikusan megdrágul a hitelhezjutásunk, a forint beszakad és felugrik 350-380 közé. Mindenki, akinek devizahitele van, szembesül vele, hogy tartozása 30%-kal megnőtt, miközben fizetése törtrészére esett vissza. A segélyek, nyugdíjak, az egészségügy, az oktatás bizonytalanná válik – nem törvényi szabályozás következtében, hanem azért, mert vagy nem, vagy csak drágán fogunk hitelhez jutni a nemzetközi piacon – azaz nem lesz rá zsé.
  Ez elég nagy pofon lenne, de félő, hogy nem elég nagy. Akiket eddig félrevezettek, azokat lehet, hogy ezután is félre lehet majd.
• Kaphatunk sokkal nagyobb pofont is. Az EU mondhatja egy idő után, hogy ez lófasz, nem demokrácia – és amíg vissza nem áll a demokratikus működés – igen, az államfő, a miniszterelnök, a parlament és a független, csak a parlamentnek elszámolással tartozó közjogi méltóságok/intézmények rendszere -, addig nincs egy peták fejlesztési pénz se. Azaz főhetünk a levünkben, a hirtelen nyomorulttá vált környezetünkben, kilátástalanul. Mert addig zárva lesz a csap, amíg nem történik változás – és elnézve a feleket, változás márpedig nem lesz. Nem tehetek róla, de nekem van egy olyan megérzésem, hogy a jobboldal pont ezt az állapotot tűzte ki célul. Ha helyzet úgy rendeződik, hogy ők kerülnek hatalomra. akkor ők lehetnek a megmentők – és amíg uralomra nem kerülnek, addig a komcsik egy fillér EU pénzt nem költhetnek. Az ország… hát, azt tudhatjuk, mennyit jelent számukra az ország.
• És természetesen létezhet még nagyobb pofon, a hideg polgárháború átfordulhat meleg polgárháborúba. Lassan lesz itt akkora gyűlölködés, mint amekkora volt a szerbek és a horvátok között.

Nos, a forgatókönyvek elég meredekek, elismerem. De fél évvel ezelőtt a mostani helyzet is elképzelhetetlen volt.
És még nincs vége, még mindig lehet fokozni a helyzetet, létezhet ennél meredekebb forgatókönyv is: pl. az, hogy létrejön egy társadalmi kiegyezés és megpróbálunk közös erővel kimászni a szarból.
Szvsz ennek látom a legkisebb esélyét.

Nem semmi nap áll mögöttem. Hajnalban nagyon későn feküdtem, nagyon korán keltem. Mint mindig, amikor élet lengi be ezt a kedves várost. Aztán reggel elvittem a kocsit a szerelőhöz, veszekedtem. Utána kerestem egy automatát, vettem ki pénzt és egyből le is perkáltam az Express irodában. Lakáshirdetésre. Hátha. Utána egy lendületes sprinttel még éppen beértem a türelmi zónán belül a munkahelyemre – mely sprint meglehetősen felesleges volt, hiszen egész nap nem találkoztam főnökkel. Ettől dolgoznom még kellett, persze. Délután elmentem a kocsiért, természetesen megint veszekedtünk. Pontosabban kifejtettük egymásnak, ki mit ért a garancia kifejezés alatt. A vége 50% lett. Ami persze baromi sok, tekintve, hogy körülbelül 10 méter megtétele után a kocsi szórta ugyanazt a hibát, amellyel odavittem. Visszamentem, megint veszekedtem egyet. A szerelő kijött, mentünk egy jó nagy kört, a kocsi úgy ment, mint a kisangyal. Hiba szál sem. A szerelő kiszállt, elnézést kértem, hazamentem. Felkaptam a nagylányt, elmentünk bevásárolni a jövő hétre. Mondanom sem kell, a kocsi ment kb. 20 métert, majd újra megnyekkent. A Tesco-nál már két kézzel rángattam a sebváltót, hogy be tudjam tenni rükvercbe. Valahogy hazavergődtünk. Rögtön hívtam a szerelőt, hogy holnap reggel megyek.
Szerintem veszekedni fogunk.
És most már itt van az este, az előszoba fullra be van terítve szatyrokkal, de nincs kedvem elpakolni, viszont valamilyen véletlen folytán – magam sem tudom hogyan – de elfogyott egy üveg olaszrizlingem… szóval zajlik az élet.

Először elkezdtem válaszolni Varánusz hozzászólására, de aztán olyan hosszú lett a szöveg – és olyan gondolatok is belekerültek, hogy végül úgy döntöttem, jobb lesz ez rövid írásként.

Nos, vezetem már lassan két éve ezt a blogot, nem lehetne azt mondani, hogy szűkszavúan. Írtam már rengeteg mindenről – de arról még nem, hogy személy szerint miben is hiszek. Semmiképpen sem a térítő vallásokban, nem tudok elfogadni se harcos öregurat, se harcos szakállas alakokat. Köpcös, bölcs mosollyal lebegő alakot már sokkal inkább, de még annál is közelebb áll hozzám a Természet, mint isteni szubsztancia. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Pánt kergetem az erdőben, hanem azt, hogy egyszerre hiszek ember feletti és ember alatti szellemi rétegekben, melyek élőlényeken keresztül jelennek meg. Hiszek abban, hogy a világ sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy mi itt elképzeljük – beleértve ebbe a születésünk előtti és utáni életet is. És természetes, hogy ez mind a természet része – a mi dolgunk pedig, hogy beleilleszkedjünk, harmóniát találjunk vele. (És amennyiben lehetőségünk van rá, hasznos gondolati struktúrákat hozzunk létre.)
Talán ebből a megközelítésből érthető, hogy miért érzem úgy magam az erdőben, mint más ember a templomban. Nekem a sudár fák megannyi míves oszlopok. Szeretek szó nélkül sétálni közöttük. És hasonlóan, mint a templomban a hívők, én sem szeretem a hangos szót. Ugyanígy elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki magnóval állítson be, melyből ordít a zene – és ugyanilyen nonszensznek tartom azt is, ha valaki kocsmának nézi az erdőt.

Szóval, a rövid válaszom: nem. Nem vonom vissza. Természetesen, ha az ebédidő egy menedékháznál ér, ebéd után szívbaj nélkül megiszok egy sört. A túra végén, a szálláson szintúgy. De ennek szvsz semmi köze az erdei szeszeléshez.