Az ember, aki azt mondja: nem tudom

Többek között ez vagyok én. Nagyon fontos szerepkör egy cég életében.

Képzeld el, hogy egy level1 mérnök elakad a napi feladatában. Úgy érzi, megpróbált mindent a saját ismeretei szerint, nem jutott előre – ideje egy level2 szakértőhöz fordulnia. Nem vacakol, meg is teszi. (Elvégre időre oldunk meg problémákat.)
A szakértő természetesen szakért. Megvizsgálja a problémát, foglalkozik az esettel, utánaolvas, esetleg mozgósítja szakmabéli kapcsolatait… egészen addig rángatja fogaival a problémát, amíg az meg nem adja magát.
De nagyon rossz stratéga az, aki minden esettel ugyanígy foglalkozik. Előbb-utóbb a level1 mérnök leszokik a saját fejével való gondolkodásról. Beleszorul a rutinmunkába, bármi, ami abból kilóg, rögtön eszkalálásra fogja késztetni.
A szakértőnek időnként mérlegelnie kell: el kell tudnia dönteni, hogy az adott probléma megoldható-e a mérnök tudáskörén belül, pontosabban annak minimális tágításán belül? Ha igen, akkor nemes egyszerűséggel vissza kell dobnia néha az ilyen problémát, hogy ‘bocs fiúk, nem tudom’.
Első körben a mérnök bepánikol: hogyan oldja meg ő, ha a szakértő sem tudja? Másfelől meg a problémát meg kell oldani, hiszen nemsokára jön az ügyfél a nagy konyhakéssel…
Nagyon hasznos pánik ez, olyan energiákat szabadít fel az emberben, melyekre nem is gondolt korábban. Megpróbál kifordulni magából – hiszen legtöbbször az ilyen megoldás nem szokványos gondolkodást igényel. Ha sikerül úrrá lennie a problémán, akkor azzal az illető sokat nyert: sikerélményt, önbizalmat és nem utolsósorban szakmai sémák újszerű elrendezését a fejében. Ha valamiért mégsem jön össze a megoldás – általában a mérnökök meglehetősen leterheltek a rutinmunkákkal – akkor sincs tragédia, az utolsó pillanatban még előállhat a szakértő a jó megoldással.

No, szóval erről van szó.
Nej éppen most volt egyetemi évfolyamtalálkozón, illetve középiskolai osztálytalálkozón. Mesélte, hogy nem is egy olyan emberrel találkozott, aki húsz éve ugyanott dolgozik, ugyanazt csinálja.
– Szegény – csúszott ki a számon. És komolyan is gondoltam. Ha az ember soha nincs rákényszerítve, hogy átlépje az árnyékát, hogy lehetetlen feladatot oldjon meg szűk határidőn belül, hogy olyan területen alkosson valami hatalmasat, melyről jelenleg halványlila fogalma sincs… akkor az az ember megáll a szellemi fejlődésben.
Nem ugorja meg azokat a szellemi szinteket, melyek összetettebb személyiséggé teszik.

8 Comments

  1. Hmmm, a level 1-et lemérnöközni túlzás. A L2 bizonyos cégeknél már az, de olajiparilag még ő is biorobot. A mérnök a L3-tól kezdődik. Ettől eltekintve nagyon jó kis Kathy Sierra ihlette cikkecske lett ez :)

  2. Izé, nem írtam. Nálunk L0-L1-L2 a felállás. Tehát aki nálad L3, az nálunk L2.

  3. Ja, és tök furcsa – de még nem olvastam Kathy cikkét. Most nagyon dolgozom valamin, így a hosszú angol írásokat egyelőre csak flag-elem.

  4. De gonosz :)
    (Csodalkoztam, h. hogy-hogy csak L2-n vagy… Igy mar ertheto)

  5. Nalunk kicsit turmix a dolog, az L1-L2 kicsit osszemosodik, foleg azert, mert 1-2 ember van mindket pozicioban. Viszont nalunk is folyamatos az igeny a komfortzona-tagitasra, az intenziv, munka kozbeni tanulasra. Azonban, mint mindent, ezt is lehet jol meg rosszul is csinalni. Nagyon fontos az, hogy amikor belevagunk egy uj teruletbe, akkor tudjuk, hogy mik azok az elvi hatarok, amiket meg biztonsaggal at tudunk lepni, ugy ertem, hogy nem vallaljuk tul magunkat intellektualisan. Mert az oke, hogy egy eddig csak Exchange-gel foglalkozo ceg hirtelen felveszi a portfoliojara a Novell Groupwise-t, hiszen ez is levszever meg az is, noha valojaban ket gyokeresen eltero felepitesu rendszerrol van szo. Ugyanakkor, felvenni pl. egy MS SQL DBA szerepkort ugy, hogy erdemi tudas nincs a cegben errol, nagyon necces, es mersekelt felelotlensegre vall – szerintem. Ugyanis a ket dologhoz nem kicsit mas affinitasok kellenek. Ugyanugy, ahogy a polip es a macska problemamegoldo kepesseget nem lehet lemerni a viz alatt, ugyanugy ezek sem osszevetheto dolgok, noha mindketto informaciotechnologiai problema.

    Szoval, tudni kell, hol a hatar. Lehet, hogy ez onmagaban nem egy vilagmegvalto gondolat, de nagyon konnyu elfeledkezni errol a momentumrol a nagy hatarfeszegetesek kozben.

  6. Ahogy a főnököm szokta mondani, jó pénzért szopunk, nyalunk, seggre tetoválunk. Nagyon nem mindegy, hogy van-e időd megszerezni az adott kompetenciát: akár úgy, hogy felveszel valakit, akár úgy, hogy bevonsz egy alvállalkozót, akár úgy, hogy átképzel valakit. Ha fontos az ügyfél, akkor nem opció az elutasítás.

  7. Igen, de ettol fuggetlenul vannak hatarok. Akarmilyen fontos az ugyfel, nem fogok neki raketafellovest tervezni es kivitelezni, mert semmifele kompetenciam nincs a temaban, es ha huszonotmillio forintot fizet, akkor se fogok jobban erteni a dologhoz.

    Szerintem egyebkent a legfontosabb, hogy tudjunk nemet mondani, es tudjuk megmondani az ugyfelnek, hogy adott esetben hulyeseget akar. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet neki alternativat ajanlani, akar masik ceget (aki ert a feladathoz) akar alternativ megoldast (ami meg belefer a kompetenciaink koze), de tudni kell elutasitani is.

  8. Szerintem meg ha tényleg fontos ügyfélről van szó, akkor keresek egy alvállalkozót, aki ért hozzá és fellövetem vele a rakétát. Ilyenkor nem a pénz a lényeg, hiszen alvállalkozós megoldásban elég szűk a nyereség, hanem a jó kapcsolat, melyből később még bármilyen megbízás is lehet, olyan is, amelyhez már nem kell alvállalkozó.

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading