Mai groteszk

Épp nemrég írtam egy privát emailben, hogy én már nem lepődöm meg semmin.
Aztán mégis.

  • Olvastam, hogy olyannyira tömegesen vásárolták fel Budapesten a baseball ütőket, hogy a sportboltok teljesen kifogytak ebből a sporteszközből. Harsányan felkacagtam, fiam megkérdezte, min nevetek, felolvastam neki a hírt… mire megjegyezte, hogy nem is gondolta volna, hogy ennyire népszerű nálunk a méta. Aha – bólogattam.
  • Erre nemrég látom, hogy Petrétei elgondolkodott a kijárási tilalmon. Tudom, azóta próbálták mosdatni, hogy csak elméleti lehetőség, meg ilyenek… de emberek… ilyen szituációban ekkora marhaságot mégcsak megemlíteni sem szabad.
    Habár… ha hozzáveszem, hogy a parlament előtt ma délután a Judeai Nemzeti Front az Aranybullára hivatkozva tartotta legálisnak ezt az össznemzeti tiltakozást… akkor még egy szavam sem lehet. Érdeklődve várom, milyen anakronizmust rángatnak még elő a résztvevők igazuk bizonygatására. Hátha előkeveredik valahogy az első éjszaka joga is.

7 Comments

  1. Azt is írták, hogy közterületen nem szabad baseball-ütőt magadnál tartani. Akkor legálisan haza sem lehet vinni a boltból? :)

  2. Lehet, hogy van belőlük összecsukható? :)

  3. Egyébként a 8 cm pengehosszt meghaladó kések boltboli hazatranszportálása is kockázatos lehet. Gondolom, ha az eredeti csomagolásában viszed, akkor azért kimagyarázható.

    Baseball ütő.
    Pletykaként hallottam, ezért nem biztos, hogy igaz, de logikusnak tűnik: az ütő elvileg sporteszköz, ezért ha egy komplett baseball felszerelés is van nálad (sapka, védőruha, nem tudom még mi kell), akkor nálad lehet az ütő is legálisan. Mondhatod, hogy edzésre mész.
    Persze az is igaz, hogy egy védőruhás baseball ütős mókus veszélyesebb lehet egy csupasznál.

    Baseball 2.
    Ha van egy kis előrelátásuk, akkor az NBH vásárolta fel az ütőket :-)

  4. Ha van egy kis előrelátásuk, akkor az NBH vásárolta fel az ütőket :-)
    És két év múlva lemossák az amcsi válogatottat baseball-ban.:)

  5. Az Aranybulla mellé megvolt a közfelkiáltásos küldöttválasztás, valamint felmerült az alkotmányozó nemzetgyűlés is.
    Kár belénk a parlamentáris demokrácia.

  6. Sejtettem én, hogy nem túl jó jel, hogy Grespik kiköltözött a Kossuth-térre.

  7. Az összecsukható baseballütőhöz a klasszikus kérdés: miért nincsenek Svédországban huligánok? És a válasz: http://www.dasweblog.de/wog/images/swedish_hooligan.jpg

Leave a Reply to F99 Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading