Egy interjú kapcsán

Már korábban is írtam egyik kedvencemről. Most megint előrángatom, mert megjelent egy interjú, hogyan is lett Stephan Pastis ügyvédből karikatúrista.
Úgy kezdődött, hogy elege lett az ügyvédkedésből. Úgy érezte, hogy élete egy felesleges háború, olyan ügyekért, melyekkel a legtöbbször azonosulni sem tudott. Valamikor diákként próbált vicceseket rajzolni, nem túl nagy sikerrel.
Aztán egyszer megtudta, melyik Charles Schulz kedvenc kávéháza. (Aki esetleg nem tudná, az illető Sparky néven a Peanuts sorozat rajzolója. Akinek még mindig nem ugrik be, annak hozzáteszem, hogy Snoopy.) Pastis kivett egy szabadnapot, odautazott és addig nyüzsgött, amíg odakerült az öreg mester asztalához. Nem, nem hajtották el a vérbe, Sparky elbeszélgetett vele, megnézte a figuráit, elmondta, hogy miket kell rajtuk javítani és adott néhány tippet, hogyan legyen ezekből stripe, azaz csík.
Pastis ahogy hazaért, felírt mindent, majd nekiállt a gyakorlatban is alkalmazni a tanácsokat. Rajzolt néhány csíkot, a szűkebb baráti körrel kiválogatta a legjobbakat, majd elküldte a nagyobb szindikátusoknak. Természetesen nem történt semmi. A küldözgetés három évig tartott, míg végül 1999-ben a United Features (avagy Comics.com) látott annyi fantáziát a rajzokban, hogy kötött egy ún. development dealt a szerzővel. Ez még nem volt igazi szerződés, a rajzai még csak a webre kerültek ki. Gondolom, mérték a tetszési indexeket, meg figyelték, hogy a szerző mennyire egyenletesen tud humoros dolgokat produkálni. 2000 májusában kötöttek vele végleges szerződést. 2000 augusztusában közölte vele a szerkesztője, hogy az ügynökség egy rajzát sem tudta eladni sehová.
Pastis kezdett lassan beletörődni, hogy maradék életét rizsporos parókában tölti. A rajzai továbbra is megjelentek a weben, továbbra is sikertelenül.
Aztán jó félév múlva Scott Adams a Dilbert hírlevélben megemlítette, hogy neki a kortársak közül Pastis sorozata a nagy kedvenc. (Én is itt figyeltem fel a csókára. A rajzait már ismertem, de nem vettem a fáradtságot, hogy meg is értsem azokat.) Ez volt a nagy váltás. Hirtelen az egész világ kíváncsi lett a ‘Pearls before swine’ karikatúracsíkra. 2002-ben már 45 újságban jelent meg – és ez már elég volt Pastisnak, hogy végképp sarokba vágja a parókát.
Azóta boldogan él.

Íme az alkotási folyamat a la Pastis:

Pastis, 38, lives in Santa Rosa. Three days a week he ventures over the hill to write the strip in an Upvalley coffee shop.
“I write only when I have extremely loud music playing,” said Pastis. “My theory is that the music keeps the logical side of my brain occupied so I’m operating on instinct. … The invention of the iPod freed me, so I’m no longer stuck at home.”
On this day, Pastis sports a well-worn T-shirt and a baseball cap with a frayed brim.
“I pull down the brim of my hat so all I see is what I’m writing,” said Pastis. “I like the energy of other people around me even though I’m concentrating on the work. I tried writing in Santa Rosa coffee shops, but the atmosphere was too busy with too much traffic. One day I just took Mark West Springs Road and, coming over the hill, the Napa Valley view put me in a good mood. In the coffee shop, I found the perfect aloof seat with my back to the room. The owner is nice to me.”

Pastis writes the characters’ lines in the coffee shop, scratching out words and phrases on a yellow legal pad until he has them just right.
“If I can’t work something out, I’ll put the page in my pocket and walk up and down the street. When I know what I want, I pull out the paper and write wherever I’m standing, like on a newspaper dispenser. I’m sure the parking ticket man thinks I’m a homeless, crazy guy.”

És az eredmény:

The father of an 8-year-old boy and 4-year-old girl, Pastis said his wife Staci never voiced her concern over the move from attorney to comic strip writer.
“She knew how unhappy I was.”
He’d gotten into law for the money; was the change to comic strips worth it?
“I’m making more money now,” Pastis said with a smile. “More importantly, I love what I do. I wake up every morning looking forward to what’s going to happen that day. This is the best job in the world.”

Hogy miért szenteltem ennek a történetnek ennyi teret? Mert egy kicsit elkeserítő, hogy mennyire máshogy működnek nálunk a dolgok. Ott kezdődik, hogy a karikatúra, mint olyan, idehaza gyakorlatilag döglött. Egyedül a Kreténben vannak színvonalas rajzok, de az az újság az ún. debil vonalat viszi, igaz, azt nagyon színvonalasan. Az összes többi rajz különböző politikai szekértáborokba tartozó lapok egymás közötti sárdobálása, illetve minősíthetetlen moslék.
De még ha létezne is valamilyen felvevőpiac, a Mester szerep Magyarországon már nem működik. Kaján Tibor szól erről nagyon fájdalmasan az interjúkötetében, amikor elmeséli, fiatalkorában teljesen elfogadott volt, hogy egy Mester előbb-utóbb kiválasztott egy tanítványt és beavatta a sikeres rajzok világába. Ez az egész már Kaján aktív időszakában megszűnt. Senki nem kíváncsi semmiféle Mesterre. És senki nem hajlandó senkinek semmilyen mesterségbeli titkot elárulni.

Én valamikor 2002 körül kacérkodtam azzal, hogy milyen jó lenne rajzolásból megélni. Gyakorlatilag azok a dolgok, amelyeket itt a blogban naponta megírok, elég anyagot adtak volna ahhoz is, hogy napi egy rajzot össze lehessen dobni belőlük.
Viszonylag hamar ráébredtem, hogy ez az egész itt nem működik. Ekkor álltam le a rajzolással és fordultam teljes mellszélességgel az informatika felé. Vicces, hogy ennek az időszaknak a melléktermékeként született meg 2004-ben a könyv. Kemény 38e forint ütötte a markomat, a jó egy éves munkáért. Igaz, nagyon élveztem, amikor készült – de ennyi még az éhenhaláshoz is kevés lett volna.

5 Comments

  1. Nem tom, a Kretént régen én is szerettem, ma már nagyon kevés jó rajzot találok benne…
    Viszont a Marabu albumom féltve őrzöm…

  2. Nekem a kezdetektől számítva hét évfolyam Kretén/Mad van itthon bekötve. Aztán abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy ismétlik magukat. De ettől függetlenül a színvonal jó volt – legalábbis akkor.
    Marabu – ő az egyedüli túlélő. De ő is a Kreténben nyomul(t), illetve szekértáborozik a HVG-ben. (Bár az ő rajzai üdítőek ebben a környezetben is.)

  3. 1994. őszétől kezdve kb. 2-3 évig szinte folyamatosan vásároltam a Kretént és a Madet az újságosoknál, de aztán fölhagytam vele. Sajnos a többihez hasonlóan a Kretén is elkezdett politizálni és egy idő után nagyon unalmas volt a sokadik, nagyon erőltetett antirasszista karikatúra/poén. :( S ez nem csak az én meglátásom volt, több barátom is abbahagyta tőlem teljesen függetlenül a vásárlását. No meg nem csak politizálni kezdtek, hanem a színvonal is gyengült. :(

    Pedig nagyon szerettem. Az első számot még friss egyetemistaként vettem meg és az őszi szemeszter egyik első délutáni óráján olvastam az egyik fakt. tárgy bevezető óráján. Annyira röhögtem egy idő után rajta, hogy a tanárnő se bírta már és egy idő után megkért, hogy mutassam már meg neki, hogy mi az, mert kíváncsi rá. :))

    Én amúgy még Szmodis Imre rajzait szeretem még nagyon. :)

  4. Akkor csak szólok, hogy Szmodis Imrének is van albuma: http://tinyurl.com/zck9x

Leave a Reply to Adi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading