Egészen boldog vagyok. Ma jutottam el odáig, hogy kerékpárra ültem és mentem egy jó nagy kört. Igaz, nem olyan gyorsan, mint szoktam (20-22 káemhá 25-30 helyett), egy kicsit fáradtabb is vagyok, mint szoktam és van egy enyhe hányingerem is. De bringáztam húsz kilométert és ez jóval több, mint amit egy héttel ezelőtt elképzeltem magamról.
A jövő héten megpróbálom rászoktatni magam a normális ételekre, úszással, kerékpározással remélhetőleg helyre fogom tudni állítani az erőnlétemet – és utána már mehetek dolgozni, normális életet élni. (Mégha ez a kettő néha üti is egymást.)

Jókedvemhez hozzájárult az is, hogy kedvenc évszakom, az ősz egy gyönyörű őszi nappal köszöntött be. Szépen süt a nap, nem olyan hevesen, hogy leégesse a húst a csontokról. A fák nemsokára felveszik ünneplő ruháikat, valósággal kiabálva az embereknek, hogy ‘jertek, látogassatok meg’. A lombokon átszűrődő napfény, a bágyadt, langyos levegő, a fáradt szellők által felkavart illatok… alig várom, hogy mehessek végre a hegyekbe csavarogni.