Szolíd szombati szórakozás

Az apa-fiú közös élmény meglehetősen szokatlan formáját választottuk ezen a perzselő napon: kivettem Barnát a gyerekvasúttól és lezúztunk Révfülöpre, átúszni a Balatont.
Megmondom őszintén, hajnali négykor, amikor csörgött a vekker, ez az egész valahogy nem tűnt olyan jó ötletnek. Gyors és sportos reggelit dobtunk be: pezsgőtabletta (koffein, taurin, l-karnitin, magnézium), banán, tejberizs zabpehellyel. Csomagoltam az útra energiaszelet jellegű műzlicsokikat és izotóniás porból készült italokat. Szóval kurvára rákészültem. Még vazelines popsikenőcsöt is szereztem, mert bár a hideg víz nem fenyegetett, de tartottam egy cseppet a kidörzsöléstől.
Család természetesen átaludta az utat. (Nej jött még, úgy terveztük, ő viszi át a kocsit Boglárra.) Sajnálhatják, lemaradtak arról, hogy milyen izmos forgalom is tud lenni szombat hajnali öt óra tájt az M7-en: a külső sáv folytonos volt, a belsőben pedig elég sokszor voltak gusztustalan, 120-130-cal vánszorgó dugók. De nagyon jó időben érkeztünk, fél nyolckor tettük le a kocsit egy ritka gusztustalan, bazi nagy kövekkel tarkított mezőn. A szervezők irányítottak és csak négyszáz forintot kértek a parkolásért. Alkalmi vétel volt. Voltam annyira előrelátó, hogy az internetről nyomtattam nevezési lapot, így az adminisztráció egy kicsivel fájdalommentesebb volt. Az orvosi vizsgálat mindkettőnket meglepett, 140/70 körüli értékek jöttek ki – pedig ezzel soha az életben nem volt bajom. Izgulni sem izgultunk.
No, mindegy, Nej bekent mindenkit napolajjal, vártunk egy negyedórát, hogy megkössön a réteg. A várakozás pont kapóra jött, hirtelen mindkettőnknek sürgős kék helyiség látogathatnékja támadt. Le is maradtunk a rajtról… de azért nem dőltünk a kardunkba.
Sorbanállás, iszonyú mentolos szag, zuhany, végül mehettünk csobbanni.
A rajt nem sikerült olyan acélosra, mint vártam. A víz… mintha kemény lett volna. Kellemetlenül hullámzott, lökdösött vissza, a túlpartot egyszerűen nem is láttam, miközben mellettem mindenki megtáltosodott és vízpermetet húzva maga után, kilőtt. Én nem tartom magam rossz úszónak, rendszeresen szoktam két kilométereket nyomni uszodában, a gyors sávban… és nem ritka, hogy mellben gyorsúszókat is megelőzök. Ehhez képest megdöbbentő volt, hogy öregasszonyok biedermeier úszósapkában, kényelmes kávéházi traccsparti közben húztak el mellettem.
És ez csak a kezdet volt. Barnát szerencsére elengedtem, így nem volt tanúja a szerencsétlenkedéseimek. Kezdődött a szemüveggel. Pillanatok alatt bepárásodott. Semmi gond, ilyen volt Horvátországban is, megálltam és levettem, hogy kiöblítsem. Abban a pillanatban, hogy nekiálltam taposni a vizet, egyből begörcsölt a bal lábfejem. Csuklómra csavartam a szemüveget, úsztam egy kicsit, hogy kiálljon a görcs, aztán újabb szemüvegfelvétel. Újabb görcs. Jól elvoltunk. Egyszer valahogy felszenvedtem és a táv felét úgy nyomtam le, hogy nem láttam semmit. Érdekes volt, mert a nagy szürke-zöld pacniban, amelyben úsztam, csak magam maradtam a fékezhetetlen gondolataimmal. Például elképzeltem, ahogy Barna és az én őrangyalom egymást átölelve rágják a körmeiket odafent. Aztán továbbgondoltam és elképzeltem, hogy több ezer őrangyal szurkol egy focistadion méretű lelátón, mindenki a saját emberének. Ilyesmikkel telt az idő.
Végül nekiálltam gondolkodni és rájöttem, hogy vannak itt hajók is. Kiúsztam egyhez és sikerült beállítanom a szemüveget. Felvettem és ekkor már végre láttam. Megláttam, hogy nagyjából félúton vagyok, még élek… tehát lehet fokozni a tempót. Ráálltam egy gyorsabb iramra. Őrült nagy sikerélményeim ettől sem lettek, de legalább a tereferélő vénasszonyokat utolértem. Viszont folyamatosan görcsölt a bal lábam és a gyomrom is bekeményített: egyfolytában jött vissza minden, amit aznap ettem, marta a nyelőcsövemet, nem győztem diszkréten böfizgetni. Nagyon fájt. Meg is fogadtam, hogy lófaszt fogok máskor vegyianyagokat magamhoz venni úszás előtt. A görcsölés ellen nem segítettek semmit, a gyomorsavamat meg felspilázták a plafonig.
De minden jó véget ér egyszer, hirtelen azt vettem észre, hogy előttem pár méterre már emberek sétálnak. A partot nem igazán láttam, mert a szemüveg már megint csupa pára volt. Körülbelül nullaegésznégytized másodpercig gondolkodtam, hogy az időeredmény miatt inkább a kisvízben is úszok – aztán nagyon gyorsan elhessegettem az ötletet.
Nos, mint mondjak… igen furcsa érzés volt kétlábra állni. Mintha az ember újra tanulná a járást. (Fiatalabb koromban úsztam már ennél nagyobb távolságot Mártély és a Tisza környékén – 8 km – de az egész napos program volt, időnkénti partraszállással.)
Az akklimatizálódás teljesen furcsa volt. A járást újra kellett tanulni, ez oké. Az egyensúlyozás sem volt annyira magától értetődő. Ez is oké. De hogy a beszédközpont is ennyire béna legyen… az meglepett. Úgy jártam, mint Tarzan ezen a karikatúrán: percekig csiszoltam egy poént, hogy amikor majd a pólót kérem, akkor azt fogom mondani, hogy olyat kérek, amelyiken a legtöbb X betű van. Ehelyett valami iszonyú hebegést vágtam le, meg sem kísérlem írásban visszaadni. Kész csoda, hogy a hapsi egyáltalán megértette, mit akarok.
Összefutottam Barnával is, végül csak 18 percet vert rám. Az elején felmérte, hogy úgysem bírja gyorsban végignyomni, ezért mellben küzdött. Nekem 3 óra öt perc lett az időm. Egy kicsit elszontyolodtam – de csak egy kicsit. Uszodában 59 perc számított normálisnak kétezer méteren – ez alapján itt a 2 óra 40 perc körül saccoltam azt az időt, amelytől hátraszaltót ugrottam volna. A 3 óra még belefért volna. A 3 óra öt egy kicsit csalódás, még ha azzal is vígasztalom magam, hogy öt percnél jóval többet elkínlódtam a szemüveggel.
De a legrosszabb a kijövetelben a gyomrom volt. Gyógyszer semmi nem volt nálam és hiába ettem műzlicsokikat, nem lett jobb. Már attól aggódtam, hogy megint rohamom lesz. Hazafelé nem is mentünk be sehová ebédelni, téptünk haza. (Ember, mi dugók voltak lefelé… hát ki az a szánalmas ökör, aki ilyenkor napközben megy a Balatonra?) Otthon begyógyszereztem magam és ledőltem aludni. Pár órával később, mint Vénusz a habokból, az ágyunkból is egy másik ember kelt ki. A gyógyszer felszívta a savat, József pedig megkívánta a sört. Előtte még visszavittem Barnát a táborba, majd ettem egy tál héjában sült krumplit és jöhetett is a nedű.
De azért valami jelzi, hogy volt egy kis megrogyás a mai nap során: órák óta viking balladákat hallgatok – márpedig ilyesmiket csak kataton állapotban szoktam.

A fényképeket megint a végére hagytam.

Nagyítás

A hajókordon a vízben. Jól nézdd meg, mennyit látsz a túlsó partból!
Szinte semmit. A hajók is belemosódnak a szürke háttérbe.
Mit mondjak, a látvány nem dobta fel túlzottan a kedvemet.

————————————————————————–

Nagyítás

Az utolsó mosoly indulás előtt

————————————————————————–

Nagyítás

Megérkezéskor én, meg a testőröm.
A csóka feltünésmentesen, gumiruhában és búvárfelszerelésben úszta át víz alatt a távot.

————————————————————————–

Nagyítás

A hős apa és hős fia.
A Peugeot meg valahogy odatolakodott mögénk a képre.

————————————————————————–

Az összes (14) kép elérhető ebben az albumban:

4 Comments

  1. Gratula! :)

    Azok az említett viking balladák micsodák? :)

  2. Köszi.

    Ez a viking balladák egy érdekes dupla cédé. Alapvetően rockzene; összeválogatták azokat a rockszámokat különböző együttesektől, melyek viking balladák feldolgozásai. Egész kellemes album lett belőle, olyan dallamos heavy metal. (Kicsit hasonló a Scorpions lassú számaihoz.)

    Bővebben itt olvashatsz róla:
    http://www.freedb.org/freedb_search_fmt.php?cat=rock&id=e912b211
    http://www.freedb.org/freedb_search_fmt.php?cat=rock&id=cc12b710

  3. Gratulálok! Leszámítva az “apróságokat” ez tényleg jó lehetett.

  4. Én is gratulálok. Nálunk is évek óta családi program, faterom és a húgom idén is lenyomták. Én, kripliként, inkább csak álmodozom róla.

Leave a Reply to Adi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading