Day: June 17, 2006

42


Állítólag az élet értelme.
Remélem, nem sok köze van azokhoz, amiket éjszaka gondoltam, mert akkor régen rossz.

Dióhéjban.
Voltam ugye természetgyógyásznál, közölte, hogy a gyomrom nem bírja a fehérjét, annak utóemésztése okozza a belekben azt a kínzó éjszakai fájdalmat. Tíz napos szigorú böjtöt javasolt, utána pedig a fehérjetartalmú ételek kerülését. Végigcsináltam a koplalást, majd tegnap végre elkezdtem normálisan enni. Mértékletesen fogyasztottam, egy gramm fehérjét nem ettem – erre éjszaka olyan hosszú és erős fájdalmaim voltak, mint valamikor nagyon régen. Ha ehhez hozzászámítom, hogy – valószínűleg a legyengült immunrendszer miatt – bekaptam egy náthát és taknyom-nyálam összefolyik, akkor lassan el lehet képzelni a hangulatomat.

De félre a negatív hullámokkal, van azért minek örülni: Nejt elengedték szerdáról, így egy nappal korábban tudunk Horvátországba utazni és ki tudjuk kerülni a 22-ei nemzeti ünnep generálta forgalmat. Igaz, így lerövidült az autó szervizelésére fordítható idő, de majd kapkodunk.
Másfelől pedig azt hiszem, örülni kellene a születésnapomnak is. Enyhe kellemetlenség, hogy még a böjtidőszak alatt kértem Nejt, hogy süssön egy jó nagy kedvenctortát – gyümölcsös joghurttorta – és ebből, az éjszakai cirkusz miatt, nem biztos, hogy merek majd enni.

A kép egyébként azt ábrázolja, amint születésnapi ajándékomat szerelem fel éppen. (Na, ja. Köztudott, hogy általában olyan ajándékokat kérek, amelyekkel szopni lehet.)
Tehát az ajándék egy pár Continental Grand Prix 4000 külső gumi. Mondhatni, jelentősen megnőtt a bringa értéke. Az új gumi egyrészt gyorsabb, másrészt fantasztikus TPI értéke van. (TPI: thread per inch, ezzel mérik a defektállóságot. A régi gumié olyan 66 körül volt, ez a beszálló magasság az országuti gépek között. Kaptam is a defekteket, két kézzel. A 120 már egész jó értéknek számít. A mostanié az egészen fantasztikus 330-as értéket tudja, emellett van benne még egy speciális Vectran réteg. Ezzel szvsz letaszítja a korábbi defektállósági bajnokot (TPI280), még akkor is, ha a Continental máshogy számítja a TPI értéket.)
Az örömöt itt is árnyalja, hogy a térdem nem igazán akar javulni – és a gyógyszerek sem az igaziak. Elkezdtem szedni azokat, de egy hét után feladtam – annyira fájt tőlük a gyomrom, mint az istennyila. Megnéztem a manuálokat, szinte mindegyiken rajta volt, hogy gyomorégést, fekélyesedést okoznak. Az orvos szerint fél évig kell szedni. Kösz.)
Azért nyomtam ma egy rövid tízkilométeres menetet, öröm repülni most a géppel. Szomorú, hogy esélyt sem látok, hogy valamikor még nagy túrákra mehessek.

Szóval ilyen felemásan.
Elvagyok.

Két számjegy


zony apám le is fogy
mint a vöcsök nem et
mást csakis répát 80
ra 110-ról! és 95 tá
ján megpillantottam
a faszom! nagy érzés

Békés Pál: Lakótelepi mítoszok

Rossz hírem van, fiúk. Kiléptem.
Valószínűleg ideiglenes jelleggel, de kicsúsztam a Mázsa Klubból.

Azért ideiglenes, mert a méregtelenítés melléktermékeként a víz ment el – és az ilyesmi pillanatok alatt vissza fog jönni. De akkor is jó érzés volt rövid időre lemerülni.