Day: May 24, 2006

Ú-í-ú-aa

Igen. Ennyire emlékeztem belőle. Na jó, még az a rész is megvolt, hogy bing-beng-balabalabingbeng. Oké, még a dallam is rémlett.
Itt lett volna szükségem arra a webkettős szolgáltatásra, melyről lipilee írt. Csak belefütyülni egy mikrofonba, learatni a gratulációkat és mellékesen megtudni a címet és előadót.
Ehelyett webmínuszegyes módra elkezdtem nézni a köldökömet. Körülbelül egy nap után beugrott, hogy a szám címe: A varázsló. Megnéztem egy kicsit jobban is a köldökömet és előtűnt a homályból Poór Péter neve is. Innentől már könnyű dolgom volt, még bele is tudtam hallgatni, hogy tényleg erről van-e szó.

Ja, hogy miért? Szórakozásból. Össze akarom szedni azokat a zenéket, melyekre tökmag általános iskolásként izgultam. Eddig durván 130 dalból áll a gyűjtemény, köztük olyan ritkaságokkal, mint Psotától a Két Kicsi Kecske vagy Bill bácsitól az Apuhodmedbe. (Ne tudd meg, mennyire ki van nézve már a köldököm.)

Rex


Az ember azt hinné, hogy azért már csak-csak mindent meg lehet venni ebben a városban. Nos, nem kizárt… de van, amikor érdekes kanyarokat kell hozzá bevenni.
Fiamnak születésnapja közeleg. Bejelentette, hogy az egyik ajándéka egy rex asztal legyen, melyet már a szülinapi partin fel is akar majd avatni. (Valamelyik barátjának van és nagyon tetszik a srácnak. Maximálisan megértem, gyerekkorban nekünk is volt, imádtuk.)
No, időben nekiálltam nyomozni. A sportboltokból elhajtottak, hogy ez játék. A játékboltokból elküldtek, hogy ez sportszer. Ahol volt valami, ott vagy ezt a nagy, játéktermi változatot tartották, vagy csak biliárdasztalban gondolkodtak. Most az egyszer az internetpower is becsődölni látszott, nem kaptam normális linket.
Végül találtam egy százhalombattai nagykereskedést, akiknek a katalógusában szerepelt a tétel. Felhívtam az ügyintézőt, fogalma sem volt róla, miről beszélek. Végül azt javasolta, adjak fel cikkszámos megrendelést. Megtörtént. Egész sokáig nem jött semmi visszajelzés, aztán ma telefonált egy zaklatott férfihang, hogy megvan, sikerült beszerezniük. A beszélgetés során kiderült, hogy ők – azaz a nagyker – körbejárták az ismerettségi körükbe tartozó – kisker – üzleteket, hogy hátha van még valahol. És többnapi nyomozás, mászkálás után sikerült végül találniuk egyet, melyet visszavásároltak és így tudják leszállítani nekem. Aki hivatalosan nem is vásárolhatnék nagykerben.
De a gyerekért mindent.