Bevezetik a diploma utáni tandíjat? Helyes! Aki mérnök, jogász, tanár, orvos, rendszergazda akar lenni, az vegye tudomásul: az adófizetők hozzájárulása az ő egyéni karrierjéhez nem adomány. Hanem kölcsön, amit sikeres, az átlagnál jobban tejelő pályafutása alatt legalább részben vissza kell fizetni a társadalomnak.
Egyre erősebb ez a szándék – úgymond benne van a levegőben, már Bokros Lajos feltűnése óta.
A magam részéről értem is, meg nem is. Minden különösebb szerkesztés nélkül, pro és kontra.
- Anno szociológiából tanultunk egy diagramot. Az volt rajta, hogy az egyetemet végzett emberek olyan 32-33 éves korukra érik el integrált keresetüket tekintve azok szintjét, akik középiskola után abbahagyták a képzést. Ugyanis az abbahagyók akkor már 5-6 éve dolgoztak, kerestek magukra, építették az egzisztenciájukat. Valószínűleg ma ez már nem annyira áll, az olló jobban nyitott lehet, az érték már alacsonyabb – de akkor is jelzi, hogy a felsőoktatásban részt vevő eleinte anyagi hátrányból indul – pont akkor, amikor ráterhelik a részletfizetést.
- Valahogy úgy képzelem, hogy a kiművelt fők termelése elsősorban a társadalom részéről befektetés. Értem én, hogy a jelenlegi rendszerben felesleges túltermelés van, ráadásul a társadalomnak is éppen kilóg a segge a gatyájából, annyira csóró – de akkor sem kellene ilyen kategórikusan a képzési költségeket rávágni a diákra. A képzése közös érdek. Az. hogy később jobban fog keresni, az abból következik, hogy értékesebb munkát végez a társadalomnak.
- Létezik-e megfelelő felvevőpiac a diplomásokra? Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi rendszerben (fejkvóta) túlképzés van. Az egyetemnek az éri meg, hogy minél több diákot csábítson be. Márpedig ők csak akkor fogják tudni fizetni végzésük után a törlesztőrészletet, ha lesz munkahelyük – méghozzá nem is akármilyen, mert legalább a törlesztőrészlet értékével többet kell keresniük az átlagfizetésnél, rögtön az induláskor.
- Tudom, ez a rendszer a fejlett országokban már működik. Az előbbi mondat kulcsszava a ‘fejlett’ volt.
- Másfelől meg azt is tudjuk, hogy bármilyen megszerzett dolog értéke összefügg a megszerzés árával. Ha valamit ingyen kapok, annyira is fogom értékelni. Arról nem is beszélve, hogy akkor mindenkinek igénye lesz rá – nem csak az arra érdemeseknek. (Nyilván a fizetős rendszerben az is benne van, hogy az érdemtelenek, de anyagilag vastagok azért előnyben lesznek.)
- A magam részéről annyira nem háborít fel az elv. Amióta van gyerek, azóta tudom, hogy nem kis pénz lesz a taníttatása. (Nej félévente pengetett ki 280 KHUF körüli összeget a harmadik diplomájáért.) Bele fog férni a hozzájárulás, mert a gyereknek is jobb lesz hosszútávon és nekem is. De mi van azokkal, akik ugyan szintén tudják, de képtelenek lesznek finanszírozni ezt a hosszútávú befektetést? Halványan érzékelek némi társadalmi differenciáló hatást.
- Végül meg kell jegyeznem, hogy ha ilyen rendszer lett volna, akkor én ma valószínűleg kazánpucoló szakmunkás lennék valahol Sajóbábony környékén. Szüleim finoman szólva sem voltak tehetős emberek; azért, hogy egyetemi éveimben meglegyen a havi kétezer pénz (kolidíj, menza, egyebek), munkaidő mellett bevállalták a villanydíjszedést Eger egyik hóstyájában. Én meg, hogy legyen pénzem szórakozásra is (kocsma, persze… mit vártál?), eljárogattam kőműves mellé trógerolni. Amikor végeztem, 7500 forinttal vettek fel az első munkahelyemre. Nem túl sok, de kaptam mellé Veszprémben szolgálati lakást. (Pontosabban szobát. Egy kollégával közösen kaptuk meg az 54 m2-es lakást, övék volt a nagyszoba, mi Nejjel a 12m2-es kisszobában éltünk.) Amikor megvettük az első házunkat vidéken (mely annyiba került, mint Veszprémben egy panellakás), a – kedvezményes – havi törlesztőrészletek 9000 forint körülre jöttek ki. Úgy bírtunk megélni, hogy egy ismerős révén kihasználtunk egy szürke joghézagot, így Nej is keresett valami pénzt. Oké, mostanra már beérett a termés, mindketten jól keresünk, igaz, meg is dolgozunk érte. De az gondolom látszik, hogy az első 6-7 évben esélyünk sem lett volna tandíj törlesztőrészletet fizetni. Még a két gyerek bevállalása is nagy bátorságra vallott.
Szóval… tényleg nem tudom. Úgy érzem, kell… de sajnálom azokat, akik emiatt kimaradnak.
Recent Comments