Egy újabb hétvégi céges buli volt, megint egy egészen jó helyen.
Lehet, hogy voltak néhányan, akik tényleg össze is tartottak, én – szokás szerint – megint antiszociális voltam. Az előadásokat becsületesen végigültem, a vacsora is még belefért, utána a beszélgetés is jólesett, de aztán jött az esti tréfás vetélkedő – és az ilyesmivel engem ki lehet kergetni a világból. (Ráadásul a cég is elrontotta a renoméját: korábban már volt egy baromi szar vetélkedő, ahol mindenféle tréfás dolgokat kellett írni/előadni a céggel kapcsolatban; ritka megalázó volt. Nekem szerencsém volt, kifogtam az egyedüli normális versenyfeladatot. Aztán egy másik hétvégén volt egy újabb vetélkedő, az már egészen jóra sikerült, eltekintve attól, hogy töményt kellett inni, mint a gödény. Akkor élveztem, de az akció után több, mint egy fél évig képtelen voltam normálisan étkezni.) Most, amint megláttam a zsűriasztalon a kis műanyag poharakat, úgy döntöttem, hogy proaktív leszek és időben felmentem a szobába olvasgatni.
Másnap sportnap volt – gyakorlatilag foci. Mivel pár éve úgy döntöttem, hogy beszüntetek minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységet, így ezt is ignoráltam. (Egy kis magyarázat: Valamikor mindenem volt a foci. Apámtól jó labdaérzéket örököltem, magamtól meg a pályán látás képességét és a pontos kapáslövési technikát tettem hozzá. Na meg a tűzerő se volt gyenge. Az öreget sokáig hívták is az NBI-be focizni, de miattam – pontosabban a születésem miatt nem vállalta. De ez is mutatja, hogy nem volt rossz spíler. És én sem. Abbahagyni meg azért hagytam abba, mert 35 felett észrevettem, hogy egyre könyebben sérülök. Olyan ütközésektől, melyeket korábban észre sem vettem, napokig sántikáltam. Meredek döntés volt, de átálltam úszásra és kerékpárra.)
Így ma kerestem egy közeli túracélt és felsétáltam az ún. Likaskőre. Nem volt egy roppant hangulatos túra, erdő melletti betonút váltakozott földúttal, a nap sütött mint állat és mindenféle repkedő bizbaszok leptek el, amint lassítottam – de jólesett. És nyomtam egy csomó fényképet is.
2006. May 13. Saturday at 23:40
Uszoda, gyúróterem? Mi kell még, ha még a kaját és a piát is a cég fizeti…
2006. May 14. Sunday at 00:09
Az uszoda, az szabadtéri medence volt. (Bár néhányan így is kipróbálták.) Gyúróterem meg van a cég alagsorában is.
A kaját tényleg a cég fizeti, és a piát is valamennyire.
De nem is ezekkel volt nekem bajom. Ez így oké.
Valahol azt is megértem, hogy mivel szolgáltatók vagyunk, ezért hétközben nem tudunk teljes létszámban félrevonulni, azaz marad a hétvége.
Nekem egyedül egy szóval van bajom: ez a “kötelező”. Kötelező elmenni. Kötelező részt venni az idióta vetélkedőben. Kötelező úgy csinálni, mintha marha jól éreznéd magad.
Ez biztos spontán módon is működik egy csomó embernél – én viszont, a hülye beazonosíthatatlan gyomorpanaszaim miatt képtelen vagyok bulizni, bármennyire is kedvem lenne olykor. Aztán csináljak úgy, mintha kurva jó lenne és ha félrevonulok, akkor vágjak jó képet, ha a főnököm visszazavar. Mert ugye kötelező.
Na, ezek után nem kell csodálkozni, ha fanyarra sikerül egy élménybeszámoló.