Feleségnek csak azt a nőt válaszd, akit, ha férfi volna, barátnak választanál. Joseph Jubert naplójának sorai ezek, melyet valamikor az ezerhétszázas évek végén írt. Ha erre mindig és mindannyian képesek lennénk, akkor a szerelemre nem lenne igaz az egyik legtöbbet használt jelző, hogy bódító. Mert a házasság többnyire szerelemből, az pedig furcsa, irracionális vonzódásból épül. Az ember nem spekulál, mérlegel, elemez, és nem hasonlít. A szerelem viszi hordozóját, nem pedig fordítva. Így aztán a szerelemnek legtöbbször nem oka, legfeljebb eredménye, ha benne olyanok találnak egymásra, akik barátként is választották volna a másikat.

Cefettül nem érdekel, ki írta. Ez úgy jó, ahogy van.

Csak megjegyzem, hogy azért van ellenpélda is. Mi Nejjel először összejöttünk – mondhatni vakon – aztán szétváltunk. És amikor másodszorra is összejöttünk, akkor már sokat jelentett az, hogy barátként is kedveltük egymást.