Month: April 2006

Volt a héten ez az Inetpub sörözés – és amikor sok hasonló érdeklődésű ember gyűlik össze egy helyen, könnyen átlépésre kerül a kritikus tömeg. Ennek csak egyik következménye az, hogy összekeverednek az IT témák a pornográfiával… a másik az, hogy elejtett félmondatok válnak később fontos információkká.
Pekát győzködtük az RSS előnyeiről: én a kezdőknek tartogatott Sage használatát ajánlottam, Gömöri Zoli meg ennek alternatívájaként vetette fel az RSS Poppert. (A Sage Firefox-ba épül be, az RSS Popper pedig Outlook/Outlook Express levelezőkliensekbe.) Tegnap ki is próbáltam és nem tűnik rossznak. Nyilván nincs annyi funkciója, mint mondjuk az Omea Reader-nek, de nagy előny, hogy nem kell hozzá külön program. Az email nálam is kritikus, az Outlook gyakorlatilag mindig megy a gépemen – ergo ha nincs sok feed-em, akkor az óránként két bejegyzés olvasásához nincs értelme futtatni egy meglehetősen erőforrásigényes alkalmazást. (Kereséshez, gyors áttekintéshez, archiváláshoz továbbra is az Omeát fogom használni – de a munkahelyi gépemről pl. repül, mert állandóan kínlódik a proxyn keresztüli eléréssel.)

[Update]
Egy súlyos hibát már találtam. Igaz, ez nem a program hibája, hanem a működési elvé – mindenhol, ahol a feed-ből email formába kerülnek át a szövegek, előjön az, hogy ha egy bejegyzés utólag megváltozik, az már nem frissül le a kliensben.

Milyen vagy? Kupakletekerős?
Nem, nem bagatel kérdés. A szódásszifon úgy tűnik, kiment a divatból – vannak helyette az ásványvizek, cukros löttyök. Pillepalackban.
Most vagy én lakok a szokásosnál unintelligensebb társasházban vagy a hülyeség – pontosabban a gondolkodás hiánya – ennyire általános? Erre a kérdésre keresem a választ, amikor az után érdeklődöm, hogy amikor kidobod a palackot a kukába, mit csinálsz a kupakkal? Szórakozottan visszacsavarod az üvegre? Gondosan letekered és külön dobod ki?
Nagyon nem mindegy. Az első esetben ugyanis levegővel tömöd tele a kukát, megkockáztatva, hogy a tényleges büdös szemét már nem fog beleférni.

Oké, persze, értem én, hogy ez már nem a mi problémánk, foglalkozzon vele azon lakó, aki az elszállítás előtti napon szeretne megszabadulni a hulladékától. A balek.

Ezt már szeretem. Amikor még sötétben is pontosan tudom, mikor megy el az átlós szomszéd kutyát sétáltatni.
Ugyanis mindig pipázik sétáltatás közben és az a jó pipafüst bejön a nyitott ablakon át a szobába és hosszú percekig itt marad.
Régebben pontosan ugyanígy tudtam, mikor indult el a házban lakó suhanc az ősöreg Trabijával. Az nem volt olyan jó.

De tényleg. Éppen az elektronikus könyvtáramat rendezgetem és a kezembe akadt Bibó István nagy port felvert tanulmánya 1945 októberéből. Az a címe, hogy “A magyar demokrácia válsága” és ez áll a bevezetőben:

A magyar demokrácia válságban van. Válságban van, mert félelemben él. Kétféle félelem gyötri: fél a proletárdiktatúrától, és fél a reakciótól. Tárgyi okok nem indokolják egyik félelmet sem: Magyarországon mindazok, akik proletárdiktatúrát akarnak, és mindazok, akik a reakció visszatérését akarják, elenyésző kisebbségben vannak, s külső erők sem néznék szívesen egyik fordulatot sem. A politikai élet végzetes félelmeinek azonban az a tulajdonságuk, hogy tárgyi előfeltételek híján is, pusztán a félelem erejénél fogva elő tudják hívni azt a veszedelmet, amitől félnek. Mindazok ugyanis, akik mértéktelenül félnek a proletárdiktatúrától, hatalmassá erősíthetik a reakció táborát, mindazok pedig, akik mértéktelenül félnek a reakciótól, hatalmassá erősíthetik a proletárdiktatúra vagy legalábbis valamiféle szélsőbaloldali diktatúra táborát. Ha az ország nem tud kiszabadulni a félelemnek ebből a csapdájából, előbb-utóbb óhatatlanul kettészakad egy ostobán feltett alternatíva körül: a nemzeti folytonosság hívei a reakcióval, a radikális változások hívei a baloldali diktatúra ügyével kerülnek egy táborba. A kettő között elsikkad minden nyugodt és biztos reformpolitika, és újból kátyúba jut az ez év elején oly nagy reményekkel megindult magyar demokratikus fejlődés.