Lurdy ismét

Kicsit kalandos volt az odajutás. Ugyan 4 kilométerre lakom, de a máskor tízperces útból negyven lett. Valószínűleg zavar lehetett ma az erőben. Ezt az autóm is megérezte, mert az alapjárat a boldogabb vadászmezőkre távozott. Elég izgalmas volt a 40 perc dugózás. Automata váltóval. Kuplung nélkül. Ebben ugye az a trükk, hogy nem lehetett benyomott kuplung melletti gázfröccsökkel operálni, ehelyett egyik kézzel rángatni kellett a váltót, jobb lábbal meg nagy frekvenciával rugdosni hol a fék, hol a gázpedált.
De végül csak bevergődtem.
És most a lényeg.
Elég nehezen indult be nálam az előadás. mICK jól nyomta, de az anyag eleinte nem tett rám komoly benyomást. De csak eleinte nem. Amint menetközben rájöttem, hogy honnan kell nézni a cuccot, egyből érdekesebb lett. Itt elsősorban nem meglévő technológiák mély ismertetéséről volt szó, hanem közeljövőben debütáló technológiák fejtágító jellegű bemutatásáról.
Itt van például a NAP (Network Access Protection), melynek a demózásához Longhorn és Vista kellett volna – csak éppen ezek a rendszerek még nem úgy tudják az igét, ahogyan kellene, tehát a demó elmaradt. (Szegény mICK, lehet, hogy hiába tanulta be a mostani kilométer hosszú parancsokat, az élesben már máshogy lesznek?:)
A középső szakasztól pedig megváltozott a helyzet, onnantól már nemcsak ismerkedős anyagok jöttek, hanem elgondolkodtatósak is. Kezdve ott, hogy önmenedzselés. Ezen a területen azért meglehetős fenntartásaim vannak. El sem tudom képzelni, hogy abból az állapotból, amikor mindenféle nem odavaló hibaüzenetet kapunk, hogyan lehetne eljutni odáig, hogy a rendszer a hibaüzenet alapján beleavatkozik saját magába – és túléli.
Jó, el tudom képzelni. Csak valahogy nem ennyire hamar.
És utána kezdtünk el modellezni. Ez egy nagyon veszélyes szó, nem árt előre tisztázni, ki mit ért alatta. Én például amikor átfutottam a jegyzetet és megütötte szememet a ‘Modell-alapú Felügyelet’ kifejezés, egyből nekiálltam szórni a kereszteket minden irányba. Tudom, uncsi, de én valamikor ipari vegyészetet tanultam, azon belül is nagykanállal kaptam mind a szabályozástechnikát, mind a folyamatmodellezést. Ott ugyanez a kifejezés azt jelentette, hogy kockafejű matematikusok lemodellezték egy ipari folyamat egészét és a dinamikus modell a valósággal párhuzamosan futott. Aztán amikor a valóság el merészelt térni a modelltől, akkor kiigazították. (Lsd. Ajka, timföldgyár.)
A szent borzadályt az okozta nálam, hogy megpróbáltam elképzelni ugyanezt a filozófiát az informatikában. Elképzeltem, hogy dinamikus modellt kellene írnom egy olyan rendszerre, ahol egymás után tízszer megcsinálom ugyanazt és mégis más-más végeredményeket kapok. Nyilván meg lehetne csinálni valószínűségi sűrűségfüggvényekkel – de ez alapján folyamatot vezérelni?
Szerencsére kiderült, hogy nem erről van szó. A ‘modell’ kifejezés sokféleképpen érthető és itt elsősorban statikus, leíró modellekről volt szó. Mint például a jelenleg Exchange méretezésre emlegetett Capacity Planner. Ez például modell és használhatónak is tűnik. Használhatóbbnak, mint a hosszas fejvakarás után kibökött “rakjunk oda egy bazierős gépet” szentencia.
A modell leíró jellege a MOMv3 résznél domborodott ki igazán. Ha jól értettem, a modell erejét az adja, hogy pontosan leírja, ki kivel van jóban a bonyolult rendszerben és mennyire. Azaz ha valaki elkezd hülyeségeket beszélni, akkor a környezetében lévő háromperhármasok egyértelműen tudjanak rámutatni, hogy “igen, ő gárgyult meg”.
És ezzel vissza is csatoltunk oda, hogy mikortól lesz használható egy hibaüzenet. Nos, akkor, ha van hozzá egy jó modell.
Csakhogy ehhez az is kell, hogy minden elem tudjon beszélgetni egymással. És az is kell, hogy legyen valaki, aki naprakészen tartja a modellt.
Meg persze kell MOM. És ez megint egy kényes téma. Ugyanis abszolút nem értek hozzá. Pedig ha valakinek, akkor nekünk, ott az outsourcing cégnél kellene igazán ezzel kelni, ezzel feküdni. Hiszen SLA van, küszöbértékek vannak, bazi nagy seggberúgások vannak. Mégsem használjuk.

  • Az ügyfél ugyanis soha nem veszi meg. Ő azt mondja – jogosan -, hogy nem érdekli, hogyan biztosítjuk a rendelkezésre állást. (Feltételezem, ugyanez a probléma belső informatikánál is előjön. Egy olyan termékről nehéz meggyőzni a vezetőséget, mely első körben csak az informatikusok munkáját könnyíti meg. A második körig meg nagyon kevés vezető lát el.)
  • A szolgáltató viszont költségorientált. És kihasználja, hogy az ügyfelet tényleg nem érdekli, mivel oldják meg a monitorozást és riasztást. Azaz olyan rendszerekben is használhat ingyenes szoftvereket, gonosz, ‘X’-re végződő oprendszereken, ahol egyébként az ügyfél kizárja az open source termékeket. Tudásbázisnak meg ott vannak a szakemberei. (Mindemellett igen, a leírt, adatbázisba tolt tudásbázisnak tényleg megvan az extra előnye a fejben tárolt tudással szemben. Ez tény. De erre is megvannak a módszerek, mégha annyira nem is hatékonyak, mint a MOM tudásbázisa.)
  • Produkciós környezetben nagyon ritka a homogén Microsoft hálózat. Márpedig az üzemeltető azt szereti, ha lehetőség szerint egy monitorozó rendszer figyeli az összes szervert.

És végül eljutottunk kis kedvencemhez, a monadhoz. Pici, hatékony. Kell ennél több?
Ugyanolyan bizsergést érzek a tarkómban, mint amikor entínégy alatt elkezdtem barátkozni az MMC konzollal.

Mi van még? Egy gondolat maradt még a feljegyzéseim között. Arról szól, hogy tényleg nem hátrány, ha valaki fejlesztőként kezdte a pályáját és csak utána váltott át üzemeltetésbe. Nem csak azért mondom, mert anno én is így csináltam :P, hanem azért, mert szvsz sokkal jobban átlátja a rendszer működését az, aki valamikor védőszemüveggel hegesztette az objektumokat. Sokkal könyebb elképzelni az egyes szereplőket, ha az ember valamikor maga is kifaragott egyet-kettőt belőlük. Nem beszélve arról, hogy a szkripteléssel, az MSH-val szemléletet is kell váltani – és milyen jó, ha az új szemlélet már megvan, csak éppen szunyókál.

Aztán a végén volt könyvsorsolás. Az egyik képernyőn Janinak épp egy ismerősöm nevére mutattam rá, mely mozdulatot mICK jelentkezésnek nézte. Aztán mégsem adta nekem a könyvet, mert nem hitte el, hogy én vagyok Kovács Aranka.
Legközelebb jobban borotválkozok.

9 Comments

  1. miért nem bal lábbal fékeztél + gáz? talán az egyszerűbb, habár bal lábas fékezésnél az első néhány alkalommal tuti lefejeled a szélvédőt, de utána bele lehet jönni :)

    w.

  2. “Aztán amikor a valóság el merészelt térni a modelltől, akkor kiigazították.”

    Milyen eszkozeik voltak a valosag kiigazitasara?

  3. Köszi a kritikát :-) Kifelejtetted a WS-Managementet – pedig ettől lehet majd a MOM a nemcsak homogén Microsoft környezet központi felügyeleti eszköze / vagy ettől lehet betolni a Windowst az “ellenség” felügyelete alá ugyanilyen könnyen.

  4. Ja, még valami. Jól láttad – nem reméltem hogy ennyire egyértelmű lesz. NEM akartam termékbemutatót tartani (lesz majd még rá példa úgyis), inkább kicsit bevillantani azokat a dolgokat, amiket bizony már megálmodtak ott Redmondban, csak párat aludni kell még rá. Én is ilyen szkeptikus voltam úgy másfél évvel ezelőtt az egész DSI-vel kapcsolatban. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ez működhet. Most már kezdem nagyon úgy látni hogy van remény. Ilyen a NAP demó is – egy KÉSZEN kapott demókörnyezettel próbálkoztunk, ami nem is működött, ezért okosabbnak láttam kihagyni. Túldokumentálva még nincs a dolog persze, úgyhogy a javításra nem volt sok esélyem. Ha lett volna több idő és egyéb erőforrás arra hogy az egészet, nulláról, kézzel reszeljem össze, szerintem nem lett volna gond.
    A tudásbázis minősége pedig szerintem nagyon is számít. Persze a fejekben lévő tudás is, de mi van ha a fej elmegy nyaralni vagy elválasztja a nyaktól a villamos, ugye. A világ legnagyobb hibaadatbázisa a MS-nál van ;-) és ebből azért lehet okulni is (vö. Microsoft Error Riporting).
    Egyébként én is jól éreztem magam :-)

  5. (Képtelen vagyok egyben összefoglalni a gondolataimat :-) )

    Szóval, a cuccok varázslatos önjavítása. Abba gondolj bele (pl. az Exchanges szívásaidból), hogy a hiba kijavítása általában nem nagy cucc. Nem a Resolver az, aki a legnagyobb tettet végigviszi. Ha már tudjuk mi a hiba, akkor azt megoldani a legtöbbször gyerekjáték – a hangsúly a Diagnoseren van. Felismerni, hogy mi a gond, az a kihívás – és az SDM filozófia, a modell, az integrált tudásbázis mind ezért van.
    Nem gondolom, hogy ez lesz a silver bullet, de mostanában ebben a témában sokszor érnek hűbazmeg élmények. Ennek is köszönhető, hogy tudok hinni benne.

  6. wotan: Valahogy idegen tőlem a bal lábbal fékezek mozdulat. Nem is akarok rászokni.

  7. Varánusz:
    Csak a szokásosak: elektronikus illetve pneumatikus szabályozó elemek.

  8. mICK:
    Ezek szerint lemaradtam valamiről. (Igaz, a WS menedzsment alatt pihentem egy kicsit.) Nekem valami olyasmi rémlik, hogy fénykép a rendszerről, fénykép a szűz oprendszerről, aztán ezeket lehet visszatölteni a tiszta gépre. Hogyan keveredik ebbe bele az idegen oprencer?

    A tudásbázis minősége pedig szerintem nagyon is számít.
    Perszehogy. Azt hiszem, ezt egy kicsit részleteznem kell. Addig oké, hogy a válaszok megtalálhatóak valahol. A KB elég jól használható – persze csak azok számára, akik kellően jártasak már a keresési technikákban. És ez a kulcs. A MOM – legalábbis így képzelem -, miután detektálta a hibát, ki is dobja a hozzá tartozó cikket. A nagios pl. ezzel szemben nem – ott neked kell megtalálnod. (eventviewer, google, kb, kolléga.) Tehát a munkahely nem igazi szakértelmet spórol meg a MOM-mal, hanem egy metaszakértelmet – azt, hogy valaki tudja, hogyan kell hozzájutni az információhoz. És ezt kell pótolnia, ha elmegy egy munkaerő.
    (Magunk között szólva, a céges szinten kiépített egyéni tudásbázisokban nem látok túl nagy jövőt. A cégspecifikus dolgokra jók, de mág arra sem túl sokáig. Az értelmes keresők nagyon nyomulnak.)

    hiba kijavítása általában nem nagy cucc
    Pont erre gondoltam én is, ezért volt az aggódás. Odacsapni a baltával – nem nagy ügy. Tudni, hogy hová kell ütni és hogy éppen a balta lesz-e a megfelelő eszköz – ez a tudomány. Örülök neki, ha te már láttál csodákat.

    Egyébként én is jól éreztem magam :-)
    Azt láttam. Olyan lazán flangáltál fel-alá az ásványvizes palackkal, mintha éppen egy partin lennél.:-D
    De én is jól éreztem magam – nem hiszem, hogy egyedül – és ez a lényeg.
    És ha nem is jött le az írásból, de szerintem ez egy nagyon jó előadás volt.

  9. A fénykép a régi – fénykép az új oprendszerről tényleg szóba került, de az már az oprendszertelepítés témakörében (WIM), nem a menedzsmentben. A WS-Management lényege az, hogy egységes felületen lehessen piszkálni bárit és bármit.

    Az MSKB az egy dolog – a management packek tudásbázisa ennél egy fokkal, hogy is mondjam, kifinomultabb. Kicsit más a forrás, bár kétségtelenül részét képezi a nyilvános tudásbázis is. Egyébként jól sejted, ha a MOM-ban egy alertet látsz, rögtön látod hozzá a tudásbázist (ez már most is így van).

    Az ásványvíz az úgy volt, hogy az egyik köhögési rohamom (ezúton is elnézést mindenkitől, akinek halláskárosodást okoztam) miatt megragadtam, erre elmúlt. Ezután már inkább nem is tettem le :-)

    És de, lejött. :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading