Tábor Röjtökmuzsajon

Most egy kicsit mélyebbre nyúlok az emlékezés pocsolyájába. Van apropó is, de azt majd a végén.
Szóval Röjtökmuzsaj, 1974. Szüleim nagyon jók akartak lenni hozzám, kiharcoltak nekem két heti nyaralást a muzsaji kastélyban – ahol akkoriban úttörőtábor üzemelt. Szegényeket a jószándék vezette, de mint tudjuk, a pokolba vezető úton is azt használják bitumen helyett.
Aki esetleg nem tudná, a falu az ország nyugati felén, Sopron és Csorna között található.
Én pedig Egerben laktam. Mint ahogy a turnus nagy többsége is. Jó korán volt a gyülekező, aztán egész nap utaztunk. Gőzössel, fapadon. Imádtam. Aztán valahol Győr körül átrakodtak minket buszra (a jó öreg faros) és az utolsó szakaszt ezzel abszolváltuk. Rohadt nehezen. Ekkor már késő estére járt, az összes gyerek hullafáradt volt, emiatt kezelhetetlen és hisztis. Ráadásul valahol két busz koccant is, és a sofőrök anyázása csak eleinte volt érdekes. Aztán megtanultuk az összes kifejezést és onnan már untuk.
Végül este tízkor érkeztünk meg – és naívan azt hittük, hogy lesz egy ágy, ahová lecsattanhattunk. Ádehogy. Bőröndöstől, zsákostól betereltek minket egy hatalmas hodályba, ahol elkezdték beosztani a gyerekeket szobákba. Persze, hogy mindenki tolongott, minél hamarabb legyen helye. Nekem szerencsém volt, velünk jött a család esze, az unokatesóm. Neki volt annyi esze, hogy félrehúzott engem, meg azt a két srácot, akikkel a vonaton haverkodtunk össze. Ne tolongjunk, és akkor van esélyünk, hogy a végén egy szobába kerülünk – javasolta. Eszméletlen este volt, ugyanis a szobabeosztás úgy ment, hogy minden gyerek vonult az összes cuccával sorban a pavilonokba és akit belöktek az ajtón, az már ott maradt. (A pavilonok marha nagy hodályok voltak, 40-50 ággyal.) A többiek mentek tovább. Alig maradtunk a végére. Mintahogy erőnk is. Ekkor már elmúlt éjfél. De bejött a srác számítása: mi a kastélyba kerültünk, az egyik tízfős szobába.
Mit mondjak, nem kellett altatót dúdolni: elalvás előtt még annyi átfutott az agyamon, hogy innentől minden rendben lesz, nyaralunk… és már aludtam is.
Nos, ekkorát régen tévedtem. Reggel 6.30-kor ébresztettek mindenkit. Reggeli torna. A hűvös, friss levegőben, pizsamaalsóban. Ha akkor ismertem volna a ‘kapjátokbekapjátokbe’ kifejezést, biztos azt mantráztam volna abban a húsz percben.
Pedig a java ezután következett. A kápók – ötvenes, melegítős rosszindulatú banyák, lsd fénykép – sorra járták a szobákat és mindenkitől elszedték az összes kaját, az összes pénzt és tollat, papírt. Az utóbbiakat először nem értettem, később esett csak le a tantusz. Majd összehívtak mindenkit és megtartották az eligazítást. A lényeg nagyjából az volt, hogy nehogy már azt higyjük, hogy mi itt céltalanul lébecolni, neadjisten szórakozni fogunk; hajnalban reggeli torna, reggeli előtt még udvartakarítás, szemétszedés, napközben pedig kiképzés. Ebéd után csendespihenő, közös program, fegyelmezett, irányított séta a park területén, este korán alvás.
A pénzéből mindenki napi tíz forintot kapott vissza, méghozzá reggelenként porciózva. Ezt a hatalmas összeget a büfében lehetett elkölteni. Életemben nem ettem még annyi Korfu szeletet, mint akkor. Az elv mögött gondolom az állt, hogy eltűntessék a különbségeket a szegények és gazdagok között. Istenem, az egy ilyen korszak volt.
A táborvezető bátran elmondhatta, hogy ez nem csak ígéret, hanem maga a valóság. Tényleg kegyetlen napok következtek.
Habár füllesztő nyári kánikula volt, enyhülésre nem sok hely akadt. Ugyan ott folyt el a park végében az Ikva patak, de elterjesztették, hogy mérgezett a vize, tilos még csak a közelébe is menni. A francnak sem volt kedve tesztelni.
Így boldogan gyűjtögettük a szemetet abban a bazi nagy parkban. Én annyival megcifráztam a dolgot, hogy az érdekesebb cukor- illetve csokipapírokat nem a szemeteszsákba gyűjtöttem, hanem beléjük csavartam egy-egy kavicsot vagy egy fadarabot és ezeket a hamis édességeket zsebrevágtam.
Amikor azt hittem, hogy már nem tudnak meglepni, eljött az esti zuhanyzás ideje. Bejött egy kápó a szobába és mindenkinek le kellett vetkőznie pucérra. Egy szem törölközőbe csavarva vonultunk végig a kastély nagy részén, nem kis derültséget okozva.
Aztán a kápó bejött velünk a csoportos zuhanyzóba… és ott maradt. Karbatett kézzel figyelte, hogy mindenki alaposan lemossa-e minden porcikáját. A mindent tessék szó szerint érteni.
Másnap szintén reggeli torna, a friss, harmatos fűben. Elbújni nem nagyon lehetett, volt egy bazi nagy tisztás a kastély előtt, a hóhér pedig az emeleti teraszról vezényelte a gyakorlatokat. Utána megint kötelező tisztálkodás volt a pagodáknál (japán utánzatú nyitott mosdóhelyiségek), reggeli – és megint szedtünk egy kis szemetet. Tanították nekünk rendesen a magyarok istenét, mondhatom. Majd ebéd, csendes pihenő… és kötelező levélírás. Igen. Nem elírás. A kastélyban lakókat beterelték egy nagy (mellesleg gyönyörű) helyiségbe, mindenki kapott tollat, papírt és levelet kellett írnia haza. Az első verzióban gyakorlatilag mindenki megírta, hogy “Kedves Anya, Apa, gyertek, vigyetek haza, ígérem soha nem leszek rossz.” A borítékok a kápóknál voltak, akik szó nélkül elolvasták, amit írtunk. Természetesen összetépték és új papírt kaptunk. Ez egészen addig ment, amíg meg nem feleltek a levelek az elképzeléseiknek. A második héten sikerült valamelyik cellatársnak hazacsempésznie egy levelet és amikor értejöttek a szülők, egy csomó sóvárgú szemű gyereket láthattak, ahogy orrukat a kerítésnek nyomva nézték, hogyan száll be a szerencsés a szülei kocsijába.
A levélíráson kívül voltak még kollektív programok. Például közös inghajtogatás. (A seregben ezt stokizásnak hívtuk.) Mindenkinek kiborították a szekrényét és szépen összehajtogatva vissza kellett pakolnia. Aztán goto10.
Így éltünk. Egyszer, az egyik normálisabb banyussal elmentünk sétálni a faluba. Ettünk egy fagyit valahol, utána leültünk az árokpartra, beszélgettünk, kifeküdtünk… az jó volt. A felügyelő is lazább volt így, a többiektől távol.
Utolsó nap volt tábortűz is, de akkor fordult elő velem először és utoljára, hogy a tűznél is jobban örültem annak, hogy vége a tábornak.
Otthon először mindenki mosolygott. Nyilván egy szót sem hittek el abból, amit mondtam. Öcsém fogta fel legelőször, hogy nem vicceltem. Ugyanis odadtam neki vagy húsz kiló válogatott édességet: csokikat, cukrokat. Boldogan rohant be a szobába, bontotta a sok finomságot… és később csak az ordítással kevert bőgés hallatszott ki a szobából, miközben én sátánian vigyorogtam a konyhában, szüleim körében. A jellemem határozottan fejlődött a mindennapi szemétszedés során.

És hogy mi az apropó? Nemrég egy manager oldalról érdekes lapra tévedtem. Nos, nemcsak mi változtunk azóta, megváltozott az ország is. A prolinyaraltatás ideje elmúlt, a lepusztult kastély pedig kivirágzott. Ma egy főnek egy éjszakára 150 euró a taksa abban a lakosztályban, ahová mi voltunk bezsúfolva. Ahol egykor pucérseggű koszos kölykök randalíroztak, most cégvezetők, managerek, CEO-k élvezik rendszeresen egymás társaságát. (Valószínűleg tőlük nem szedik el első nap az összes pénzt. Inkább az utolsón.;)
Ez alatt a 32 év alatt a gyerekekből immár komoly felnőttek, doktorurak, mérnökurak, rektorurak, neadjisten CEO-k vagy kopaszvállalkozók lettek. A kápók, ha élnek egyáltalán, maximum lélegeztetőgépre kötve. Én is megbékéltem már az emlékkel, végülis túléltem. Akkoriban fura világ volt. Haragudni meg nem haragszom senkire… de stilszerűen egy Alvin idézettel zárom az írást:

Hogy büntetlenül egy szurony hátba szúrhat,
Hogy egy egyenruhás bárkit megkúrhat,
Hát baszódjon meg, aki visszahozná a múltat!

23 Comments

  1. JoeP!

    Neked iszonyat tiszták az emlékeid! :) Bár ha belegondolok a mandulaműtétem (3évesen) és az első címerező tábor bennem is tisztán él. :)
    Ezeket a sztorikat simán meg lehetne filmesíteni, erre kéne csalni az Andy Vajnát. ;)

  2. Igen, mondták már mások is. Ez egy ilyen adottság… nem mindig jó.:)

  3. JoeP!

    Hát nem sokon múlott, de pont elkerültük egymást, én ha jól emlékszem 1975 vagy 1976 nyarán töltöttel el ott 2 (már felejthető) hetet. Különben ilyen rossz emlékeim nincsenek, én nem emlékszem napi rendszerességű szemétszedésre pl. Gondolom ha előző nyáron volt, akkor a következőn is lennie kellett…
    Én nekem nem volt olyen szerencsém, hogy a kastélyba kerüljek, az egyik hodályban voltam. Bár ha jól emlékszem, azért az nem 40-50 fős, csak 20. Reggeli torna az rendszeres volt, de a zuhanyzás az nem volt mindennapos.
    Sok ilyen táborban voltam, (Balatonszántód, Balatonszabadi, Röjtökmuzsaj, Sárospatak és még egy helyen, de arra nem emlékszem) hogy hol történt arra nem emlékszem talán Sárospatakon, hogy a WC-t nem tudtuk megközelíteni, mert bokáig állt benne a lé… Hogy hol sz…tam két hétig, fogalmam sincs.
    Arra emlékszem, hogy alapvetően megváltás volt hazaérni.
    Nekem abban volt szerencsém, hogy öcsémmel mentem együtt és mindig velük kerültem egy csapatba, hogy ne szakítsák szét a családot. Röviden ennyi.

  4. Szia,

    Szemétzedés kétfajta volt: egy rövidebb a kastély körül (ez naponta) és távolabb, a hátsó udvar felé. Az utóbbi csak egyszer, de akkor több órán keresztül tartott.
    A hodályok kapacitását elhiszem, én csak annyit láttam belőlük, amennyit az éjszakai végigvezetésen lehetett.
    Zuhanyozni viszont naponta zuhanyoztunk, nekem legalábbis úgy rémlik. Utána volt a stokizás.

  5. Szia, Nem tudom ennyi idő elteltével visszaolvasod e a kommenteket.
    Nekem azért kellemessebb emlékeim vannak Röjtökmuzsalyról. Én 2x is voltam, 1977, 1981. Celldömölknél szálltunk át a buszokra, gondolom Ti is arra felé jöttetek. Számomra(-unkra) kellemes volt a 2 hét. Igaz már nem idős nénik voltak a felügyelők, hanem fiatal tanárok. Sok programot szerveztek. Pl.Nagycenk, Sopron, Kőszeg… Szemetet nem szedtünk mi sem. A kastélyban ahol ma a fő wellnes van, ott aludtak a nevelők. Visszaemlékezve a kaják is megfelelők voltak.

    • Szia! Ha jól emlékszem 1980-ban voltam 4 hetet iskolaidőben Röjtökmuzsajon. Nincsenek rossz emlékeim. Voltak óráink, (matek, magyar, töri, stb.) és vittünk haza jegyeket is. Itt hallottam először azt a szót, hogy bélszín. Sokat pingpongoztunk. Az erdőben Tarzan módjára liánokon hintáztunk. Most a kastélyból írok. A főlépcső ugyanaz mint akkor volt. Próbálom kitalálni, hogy melyik szobában laktam, hol volt az ebédlő és szilencium terem. Nekem akkor is tetszett,és most is tetszik.

  6. Hát, 74-ben még más világ volt ott.

  7. Sziasztok :-)
    Tök jó, hogy rátok találtam, olyanokra akik tudják mi is volt Röjtökmuzsajon a táborban.
    Bízom benne, hogy ha rákerestek FB-n, akkor rátaláltok arra az oldalra ahol mindenkit-minél többünket próbálok összegyűjteni.

    • Jajdejó, hogy ezt leírtad!
      Kb 8 éves koromban voltam beutalva ebbe az intézménybe. Kb 62-írhattunk akkoriban. Nincsenek rossz emlékeim.
      Igaz, tanítási idő alatt voltam ott, fegyelem és rend volt. És az nem is baj. Emlékszem egy kemény tanár bácsira, előttem van az arca … Meg az angolparkra. Meg a tuják terméseire, pirosak voltak.
      Mi ez az FB oldal, ahol gyűjtöd az élményeket régebbről?

  8. Úgy látszik, ez a mérgezett víz mindenhol nagy divat volt. De ezek szerint bevált a nebulók megfékezésére…
    Nálunk még elterjedt volt a fertőzött víz, ne menj a közelébe, kihullik a hajad, stb… Mi azért egyszer kipróbáltuk. A fél tábor sikoltozva menekült előlünk, mert hát fertőzöttek lettünk…

    Én egy jó tizenötössel később táboroztam. Ennyire nem volt kemény, de ott is voltak ma már elképzelhetetlen vad dolgok. Pl. nincs melegvíz. Vagy egyáltalán nincs fürdővíz, stb..

    De így utólag visszagondolva nem hiszem, hogy olyan rosszak voltak (bár akkor is szerettük a táborokat). Rengeteg mindennek adták meg az alapját azok a táborok. Kezdve, hogy egyedül beágyazunk, egészen vad dolgokig. És ezeket ma látom, hogy ha kicsit is kimozdulunk a beton városból, a nálam tízessel kisebbek mennyire hisztisek és nyápicok. Már olyanon kiakadnak, ha 20 m-t kell gyalogolni a mellékhelyiségért. Hol van az, amikor 200 m-t kellett este, esőben a csalánban botorkálni!

    • Persze, voltam én is rengeteg táborban és általában vegyes emlékeim vannak róluk: voltak jó dolgok és kevésbé jók. Egyedül Röjtökmuzsaj volt olyan, hogy csak rossz emlékeim maradtak róla. Pedig a hely szuper lehetett volna.

  9. JoeP, a legtobb, a Szidonia oldalarol linkelt kep sajnos mar 404 a cikkben. Csak gondoltam szolok.

  10. 73-ban voltam ott 9 évesen és megerősíthetem ez volt.
    Hozzá jött még az is, hogy én cigány lévén még a kötelező aljaskodásokat is megkaptam társaimtól, a napi verés és kaja elrablás, szaglászás hogy büdös vagyok-e stb, de a legszomorúbb az volt, hogy ugyanezt a nevelőktől is megkaptam és még a verést is.
    Felnőtt koromban 30 évvel később az egyiket láttam hajléktalanként részegen a Déli metró kijáratánál fetrengeni, rohadt jól esett belerúgni, hogy takarodjon és engedjen dolgozni mennem, akkoriban metrót vezettem és hajnal fél négykor kezdtem és pont ő feküdt ott aki majdnem minden nap nyaklevessel mondott jó reggel csak nekem
    Rohadjon meg mindenki aki ezt az aljasságot kitalálta és megcsinálta

    • Engem valamikor ’78-’79 körül küldtek oda a szüleim, úgy, hogy senkit sem ismertem. Csak alátámasztani tudom, maga volt a pokol. Sashalmon egy mellékutcában láttam aztán az egyik nevelő “kápót” egy haverommal, biciklizés közben. Konkrétan meg akartam ölni a vén teknősbékát. 6 éves lehettem: ha ott és akkor elkezdem, ma ki tudja, mivé lettem volna, családos gépészmérnök helyett.

  11. Üdvözlet! Én télen voltam ott, 10 évesen, 77-ben. Nekem teljesen más élményeim vannak. Sok mindent ott éltem át először. Életemben először ott ittam tejszínhabos kakaót, minden reggel azt kaptunk. Sose láttam még akkora karácsonyfát, mint ott. A mai napig emlékszem a hatalmas hóra, a gyönyörű parkra, a parkban volt őzike, amit olyan közelről sose láttam még. Biztos azért, mert kicsi voltam, most is emlékszem a falucska kicsi házaira, a templom melletti utcában, mikor sétáltunk, az ereszekről szinte földig értek a hatalmas jégcsapok. Minden hófehér volt, a nap szikrázott a havon, szinte, mint egy mese világ, máig bennem van a varázsa, a hangulata annak a szép tájnak, a télnek. Én nem emlékszem olyanra, hogy bárkit bántottak volna, ha hiányzott az apukám, a nevelő segített levelet írni, amire elég hamar meg is érkezett a válasz. Volt a napi rendben délelőtt tanítás, magyar, történelem, matek és német órák. Délután sokat játszottunk, és mindig nézhettük a tévét is. A mai napig, mindig szívesen kanyarodunk arra kocsival, és visszahozza a hangulatát az ott átélt gyerekkori élményeknek.

  12. Minden homályos már, de ma is ha meghallom Röjtökmuzsaj nevét görcsbe szorul a gyomrom. Csak az maradt meg, hogy végtelenül megalázó volt az egész. Hogy pontosan mi történt már szerencsére nem tudom. De megutáltatta velem a táborozást.

  13. Ritka egy elmebeteg írás! A SZOT gyereküdülők nem munka- és nem koncentrációs táborok voltak! Háromszor is voltam ott gyerekként, visszajárók voltunk sokan, mert annyira jól éreztük magunkat. A fagyit is az üdülő konyháján készítették, amit étkezésekkor kaptunk többször. (Ingyen.) Ja, a vonat 11:25-kor indult Pestről, bevárva a keleti országrészből jövőket. Fél 3-körül érkezett Fertőszentmiklósra, onnan kellett busszal továbbmenni. mintegy 5 km-t! 3-ra már mindenki az üdülőben volt!Az írás teli van csúsztatással és valótlansággal! Miden ott dolgozó nagyon kedves volt a gyerekekkel, csak az 1-2 vásott kölyök kapott büntetést! Hálás szívvel őröm valamennyi dolgozó emlékét és nagy szeretettel gondolok rájuk! Te pedig szégyelld magad ilyen sértő és méltatlan mocskoiódásért. Mivel többször ott voltam, ezért nem tudsz ,egvezetni!

    • Pontosan így van!

    • Jajdejó, hogy ezt leírtad!
      Kb 8 éves koromban voltam beutalva ebbe az intézménybe. Kb 62-írhattunk akkoriban. Nincsenek rossz emlékeim.
      Igaz, tanítási idő alatt voltam ott, fegyelem és rend volt. És az nem is baj. Emlékszem egy kemény tanár bácsira, előttem van az arca … Meg az angolparkra. Meg a tuják terméseire, pirosak voltak.

  14. Ezen a képen Kati néni van, akiért szinte minden gyerek rajongott! Annyira értett a nebulók nyelvén!

  15. Mocskos pudvás fasz vagy, akinek pszichiátriai gondjai is lehetnek, a kisebbségi komplexusa mellett.

  16. Én talán 1971 nyarán voltam ott, ha igaz, 9 évesen. Vonattal mentünk, akkor a vonaton ittam életemben először kólát, ez tisztán megmaradt. Abból gondolom hogy 1971 volt, mert az 1970-es foci VB-t emlegették folyton, meg a brazil játékosokat sorolták, én meg hozzá sem tudtam szólni, mert akkor még nem érdekelt a foci, arról sem tudtam, hogy volt VB. Ahogy focizni sem szerettem akkor még, ezek meg mindig fociztak, bajnokságot szerveztek, én meg csak néztem egy domboldalról. Nem vittek két hét alatt minket sehová, még ki a faluba sem, legalábbis nem rémlik. Illetve egyszer éjszaka közepén felkeltették az egész tábort, kitereltek mindenkit a határba, azt mondták, határsértés történt és a határsértőket kellett keresnünk. Ott volt az osztrák határ 10 km-re, dehát ott nem befelé szoktak szökni. Vonultunk ott a vak sötétben, azt sem tudtuk, hol vagyunk, aztán vagy egy óra elteltével mehettünk vissza a pavilonba aludni. Levelet mi is írtunk haza, de hogy megnézték-e küldés előtt, az nem rémlik. Az otthoni leveleket ebéd után osztották ki, én csak egyszer kaptam, mások meg szinte kétnaponként, egy örökkévalóságnak tűnt az a két hét. Szemétszedésre sem emlékszem, Azzal telt a nap, hogy vártuk a következő kaját. Csináltak rólunk egy csoportképet is valami medence partján talán, azon van egy kápó is: https://i.imgur.com/aaaieFL.png

Leave a Reply to Nyeste Ferenc Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading