Megint Lurdy






Kivételes műsor volt ma a Lurdy házban. Több tekintetben is. Egyfelől volt két jól sikerült előadás. Másfelől még sose fordult elő velem, hogy az előadás előtt sorbaálljak a férfiklotyiban, pusztán azért, hogy az előadó tekintetével díszített pólót magamra ölthessem… méghozzá olyan ravaszul, hogy maga az előadó ne vegyen észre semmit. Szegény Jancsibácsi elkapkodta, emiatt kénytelen volt nagykabátban izzadni az előadás kezdetéig.
Na de nézzük a lényeges részeket.
Például azt, hogy újra volt tea és akadt a dobozban értelmes filter is, nemcsak gyümölcsös teapótlékok.
Persze nem csak emiatt nem aludtam el a műsor alatt.
Megmondom őszintén, nem sokat vártam az előadásoktól. Az R2-ről már sokat olvastam, a fontosabb újdonságokat ismertem. Emellett voltam a múltkori emlékezetes Mesterkurzuson, ott már láttam demókat is. Igen, olyat is, amelyik működött.
Ennek ellenére végig figyeltem mindkét előadáson. Ugyanis jók voltak az előadók, jó volt az anyag.
Ahhoz képest, hogy GT most először adott elő ilyen nagy tömeg előtt, abszolút nem volt zavarban. Magabiztosan, dinamikusan nyomta végig az egészet. Egy kicsit talán túl dinamikusan is; sok volt a leadandó anyag, emiatt gyors lett az előadás – igencsak kapaszkodni kellett, ha valaki nem akart leesni a szekérről.
Marci pedig rutinos – és jó – előadóként hozta a formáját. Jó tempóban, érdekesen elmondta, amit akart és a végén még a cluster alól is kirúgta a sámlit.
Szép volt fiúk.

[Update]
Közben fényképet cseréltem. Este vettem észre, hogy az előzőről Gaba lemaradt.

2 Comments

  1. Szia JoeP!

    Mintha annyira nem élvezted volna a fotózást. :)

  2. Zsebrevágott kézzel vigyorgok. Mit tehettem volna ennél többet? :)
    (Valószínűleg az okozza az optikai csalódást, hogy pont nem néztem a kamerába.)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading