Mivel úgysem volt ma jobb dolgom, lefényképezgettem az egyes fázisokat. Csak, hogy könyebb legyen egyszer a régészeknek.
Indul a munka. Van egy régi vicc, arról faggatják benne a szobrászt, hogy honnan tudta, hogy a szobor benne rejtőzött a kőtömbben. Valami ilyesmit érzek én is, amikor ránézek az üres fehér papírra. Ezen a felületen rejtőzik egy rajz; egy bonyolult, háromdimenziós tárgy képe. Aztán az első vonalak berajzolása után megtörténik a csoda, elkezdem látni a papíron a képet.
Itt már készen van a ceruzavázlat. Figyelni kell arra, hogy visszafogjam magamat. Régi hibám, hogy szeretem, ha a közbenső fázisok is megállják önállóan a helyüket. Márpedig hülyeség. A ceruzavonalak csak azért kellenek, hogy körülbelül látszódjon, hová kenjem a festéket. Teljesen felesleges lenne ekkor mondjuk tónusokat felvinni.
Ez egy nagyon nehéz pont. Ahogy megy fel a festék, úgy tűnnek el a vonalak és romlik a rajz minősége. A legrosszabb az, hogy az ember csak reménykedhet, hogy majd, ha felkerült a festék és tussal átrajzolom az addigra teljesen halvány ceruzavonalakat, akkor talán jól fog kinézni a rajz. Nincs semmi visszajelzés, összeszorított fogakkal mázolni kell, órákon keresztül.
Az igazság pillanata. Az első sorozat festék fent van, most jönnek a tollak és a tus. Ilyenkor lehet korrigálni a félrement festést is – apró csalásokkal nem oda húzom a vonalat, ahol a ceruzavonal volt. Nyilván figyelni kell, hogy ne rontsa el a kép perspektíváját.
Ha fent vannak a kontúrok, ekkor derül ki, hogy egyensúlyban van-e a színerősség. Eddig elsőre sohasem sikerült, mindig rá kellett mennem a rajzra, tónusokat hangolni.
Az eddigi munka sem volt éppen leányálom, de ez a leggusztustalanabb. A tömérdek ecsetet, festékestégelyt, tollat mind elmosni, mielőtt még beléjük száradna az anyag.
Van egy rosszindulatú műanyag paletta, azt gyakorlatilag bármerről éri a víz, kispricceli a festékes mosólét a padlóra.
És végül itt van. Itt a kép, mellyel eltököltem a hétvégét, péntek délutántól vasárnap estig.
Ha csak ezt nézem, elég rossz hatékonyságú akció volt. Ha viszont azt nézem, milyen jó érzés volt ezt az időt elfecsérelni, belebújni egy rajzba és semmi másra nem koncentrálva arányokat méricskélni, perspektívákat elkapni végül az egészet egy lapra feltéve, kifesteni… megérte.
2006. March 05. Sunday at 20:17
Koszonom a kepi elmenyt.
Ezert erte meg ma kinyitnom az internetet.
2006. March 05. Sunday at 21:15
Óh, köszönöm.
2006. March 05. Sunday at 23:27
csak irigyelni tudlak a türelmedért, szép a rajz, nagyon szép.
2006. March 08. Wednesday at 19:35
Ó Wekerle, Kispest! Szülőhazám! :)