Erre a hétvégére ezt írta fel az orvos. Márpedig nekem a legönfeledtebb kikapcsolódásom az, ha épületeket rajzolok.
Most is ez történt: betáraztam a winampba jófajta rekedtvarjús füstös számokat (Marianna Faithfull, Nick Cave) és belefeledkeztem a Kós Károly tér nyugati kapujába. A ceruzavázlatot külön is beszkenneltem, ez látható itt, jobbra.
Még gondolkodom rajta, holnap hogyan színezzek.

Azt kell mondjam, már sokkal jobban érzem magam. Ne érts félre, nem a munka mennyiségétől sokalltam be. Azt bírom. Ahogy főnököm írta nemrég egyik ügyfelünk extra megkeresésére: “Joep tud dolgozni este is, sőt, kifejezetten szereti”. Habár volt ebben egy kis barokkos túlzás, de ha megfizetik, akkor miért ne.
Amitől besokkaltam, az a hirtelen rámzúduló idióta munkák tömkelege. Mintha november óta azzal szórakozna valami gonosz manó, hogy letesztelje, mi mindent vagyok képes lenyelni. A hollandok miatt rétestészta hosszúságúra elnyúló projekt, melyet ők ellazsáltak, nekem viszont vigyázállásban kellett végig készenlétben állnom, a tanulmány, melyet üzemeltető létemre azért kellett fejlesztők számára megírnom, hogy eldönthessék, hogyan fejlesszenek, mindezt ráadásul kétszer is, mert menetközben megváltoztak a szempontok, a munkaidőnyilvántartásunk állandó változtatgatása, miáltal egyre bonyolultabb, nehezebb és átláthatatlanabb lesz és persze állandóan baszogatják vele a dolgozót, mert bizonyos egyének _kizárólag_ az alapján ítélik meg az ember munkáját… és akkor a legnagyobbról, a XXI század legkiemelkedőbb fasz projektjéről még nem is írtam, pedig hónapok óta azon pörgünk néhányan. Nem, ne hidd, hogy meggondolatlanul dobálózom itt 2006-ban ilyen évszázados mértékekkel – ez a projekt tutira felülmúlhatatlan. Még csak ajánlatadás szinten mozgunk, de ha konkrétumokra kerül sor, valószínűleg úgysem bírom majd visszafogni magam.

Szóval, ez van. Ezt a szutykot próbálom meg kirajzolni magamból ezen a hétvégén.