A nagy dolgok néha egyszerűek

Tényleg.
Most futottam át FB2 kolléga blogját és a P910i gyötrésekról szóló cikk elültette a bogarat a fülemben.
Lekaptam én is a flipet az elejéről – és tényleg jobb lett. Amikor 3 évszakkal ezelőtt először átfutottam a kézikönyvet, gülü szemekkel néztem ezt a flipleszerelős ábrát – vajon ki lesz olyan idióta, hogy leszedje? Nekem akkoriban nagyon fontos volt a belső billentyűzet, a gépelés lehetősége. Sok idő telt el azóta, a tapasztalat megmutatta, hogy abszolút nem használom. A blogot továbbra is a PDA virtuális billentyűzetén gépelem, ha távol vagyok a laptopomtól. (Persze ez a szinkronizálgatós káosz következménye is. A PDÁ-t összelőttem mind az otthoni, mind a munkahelyi géppel, a telcsit viszont csak a bentivel.)
Szóval fliptelenül. Azonkívül, hogy könnyebb lett és kiegyensúlyozottabb, megszűnt még egy kellemetlenség is: ha az övtartójában volt és hívtak, eddig képtelen voltam úgy kivenni, hogy ne nyomódjon meg egy billentyű. Szerencsés esetben ez a hívásfelvétel gombja volt. Most megnézném azt a billenytűt, amelyik képes lenne a szekrény tetején lévő dobozban megnyomódni.
A tippek közül még az applikációk kinyírása jött be, így már nem csak zárt flipes képernyőn lehet pörögni, hanem a másikon is. Ez jó. (Ja, és kösz a gyors lemerülés elhárító tippet.)
A többi nem érint: GPRS nincs. A cégnél valószínűleg úgy gondolták, hogy ezzel a készülékkel már így is túl vagyok reprezentálva; másfelől meg én sem érzem a szükségét. A Mobipocket Reader meg nekem annyira nem jött be. Helyette a Microsoft Readert használom, PDÁ-n. Ahhoz a szoftverhez van konvertáló program, így tetszőleges kiindulási formátumból tudok .lit fájlokat készíteni.

Két dolog zavar egyelőre a fliptelenségben.

  • Nem tudom rávenni, hogy a Phone ikon mögött egyből a Call list jöjjön be. A flip menüjében ez így van, de nyitott állapotban nem tudom megcsinálni.
  • Kénytelen vagyok bekapcsolni a virtuális flipet, ugyanis nagyon hiányzik a Jog Dial tekerentyűvel egyből kapcsolható billentyűzár, illetve csendes mód.

Valószínűleg meg fogom szokni.

És ha már itt járunk, elsírom a nagy bánatomat is ezzel a készülékkel kapcsolatban.
El lettem rontva. A PDA remekül szinkronizálta Activesync-en keresztül a leveleimet az otthoni géppel. Sajnos egyszerre csak egy postafiókot lehetett beállítani, így a munkahelyi leveleimre ez a szinkronizáció már nem működik. Az egyik döntő érv a P910i mellett pont az volt, hogy tud Outlookból levelet szinkronizálni, így reményeim szerint a benti leveleimet is cipelhetem majd magammal.
De az idióta szoftverírók keresztülhúzták a számításomat. Az a nyomorult beépített szinkronizáció csak a 4 alapfoldert ismeri: inbox, outbox, draft, sent items. Normál munkamenetben viszont ezek nálam mind üresek. Próbálkoztam az Inbox alatt subfolder kialakításával is, de a szoftver már ezt sem eszi meg. Bosszantó. Különösen az, mert egyébként egy nagyon jól használható telefont raktak össze.

Lassan már be kellene fejezni ezt a cikket, de mindig eszembe jut valami. Most például egy nemrégi bejelentés, miszerint a Dataviz megcsinálta, hogy az Exchange2003 Sp2 szerver ActiveSync alapú push szinkronizációját használni lehessen Symbian alapú létformáknál is. A cikkben konkrétan meg is említik a Nokia9300-at és a P910-et. A termék – RoadSync – evaluate verzióját innen lehet letölteni.

2 Comments

  1. Gyors lock – alul az aksi ikonra bökünk hüvelykkel, majd lock screen.
    Csendes mód – volume ikonra bökünk, majd silent checkbox. Ezt kicsit nehezebb vastag ujjal, mint a lock screent, de megvalósítható.

  2. Tényleg ott vannak. Köszönöm.
    Ma délután gyakorolgattam és nekem ez kétkezes mutatvány. A Jog Dial miatt eleve bal kézben fogom a készüléket, mert úgy tudom hüvelykujjal könnyen pörgetni – ekkor viszont a lockolás másodikra-harmadikra jön csak össze a bal hüvelykujjal, a némítás egyszer sem. Két kézzel már jobb az arány – de akkor már inkább hagyom a virtuális flipet, mert ott minden megy gyorsan, egy kézzel.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading