Day: March 1, 2006

Azannya

Ezt a linket ma találtam. Döbbenetes. És nagyon hasznos, az ilyen mászkálós embereknek.

Ezek után ellenállhatatlan vágyat éreztem végre “rendet teremteni” a tátrai névtárban. Úgy véltem, ez nem lehet nehéz és minden adottságom meg is van egy ilyen munkához: a nyelvismeret, a tátrai hegymászómúlt és főleg a Tátra szeretete. Valóban nem volt nehéz! A munka mennyiségét azonban lebecsültem – hat éven keresztül ráment minden szabadidőm.

Hogy kezdtem el? Világos volt, hogy egy táblázatot kell készíteni, amelynek oszlopait a négy nyelv, sorszám (azonosító), tengerszint feletti magasság képezi, soraiban pedig az elnevezések állnak majd. Egyéni ízlésem szerint ezt JavaScript-ben valósítottam meg.

Hozzátenném, hogy az egyes elnevezések mögött pár szavas magyarázatok is állnak. Pl:

A Nagy-Morgás a Wéber-csúcstól ÉK felé erősen ereszkedő gerinc púpszerű végső kiemelkedése, amely É-ra a Zöld-tavi-völgybe, K-re a Fehér-víz völgybe 400-500 m magas, csak részben sziklás (sok fű) falakkal letörő, meredek lejtőkkel ereszkedik. A Nagy-Morgás dny. gerincét közvetlenül a hegy teteje alatt keresztezi a piros jelzésű Felső turistaút (Magisztrálé), amely az Encián-szállótól a Zöld-tavi menedékházhoz visz át. Ezen az úton könnyen, fáradság nélkül érhető el a szép körkilátást nyújtó Nagy-Morgás.
Nevét mormoták szerint kapta. A “morgás=morga” ez esetben mormotát jelent, ami a mormota szepesi tájszava. A lengyel elnevezés a Rókus falu nevéből indul ki (Rókusi-tető).

Itt szoptunk volna május elsején, ha nem derül ki előtte, hogy ilyenkor ez még havas, lavinás vidék.

Szemlélet

Van ugye az objektív valóság. Egész biztosan van… legalábbis azt mondják. Látni ugyanis még nem látta senki.
Minden, amit látunk, érzünk… minden, ami gondolkodásra késztet… átszűrődik rajtunk, az agyunkon. Innentől persze egyből szubjektív lesz.
Ez a fürdőköpeny piros? Ha felnevelek egy gyereket, akinek következetesen a pirosra azt mondom, hogy fehérnek hívják, akkor ő fehérnek fogja látni. Lehet, hogy érzelmi konfliktust fog nála okozni, hogy a világ pirosnak mondja, az apja meg fehérnek, de nem kizárt, hogy az apjának fog hinni. Akkor most piros?
Lawrence Durellnek van erről egy nagyon jó könyve, ‘Alexandriai négyes’ címmel. Négy szereplő meséli el ugyanazt a történetet, de úgy, ahogy megélték. Mondanom sem kell, négy teljesen különböző történetet fogunk olvasni.

Mókás dolog, ahogy rajtakaphatjuk az agyunkat ilyesmi trükközéseken.
Én például kora gyerekkoromtól képtelen vagyok meginni a tejet. Ahogy meglátom a pohárban azt a fehér folyadékot, rögtön beugrik, hogy ez tulajdonképpen zsíros víz. És ez a képzet elég ahhoz, hogy ízétől függetlenül felforduljon a gyomrom a látványtól.
Ezzel szemben imádom a kakaót. Mert arról az ugrik be, hogy hígított csokoládé. És nem érdekel, hogy van-e benne zsír, mert a szilárd ételekben általában úgyis van, a kakaó meg ugye szilárd anyagból lett levezetve. Na ja, mondhatná valaki, és mi van a levesekkel? Fínomak. Nem emlékeztetnek a zsír látványára. Ezzel szemben a tejről egyből beugrik a negyedkilós táblás disznózsír színe/szaga és már húzza is magára a könnyűbúvár felszerelést a félig emésztett uborka.