A város decemberben mutatja a legrosszabb arcát. Karácsony előtt az eszeveszett, gusztustalan vásárlási rohamok, a közel duplájára nőtt tömeg. Értem én, hogy mindenki ekkor veszi meg a régen betervezett műszaki cikkeit – de nem örülök, hogy ebben a vásárlási hisztériában (buying frenzy) kell élnem.
Aztán a két ünnep között sincs béke. Őrjöngő családapák, családanyák levonulnak, jönnek helyettük a hiperlaza köcsögök. Ellepik a tömegközlekedési eszközöket és már kora délután hangolnak ez esti bulikra, az elő-elő-előszilveszterekre.
Tegnap pl. beállt a busz a megállóba. Épp ideje volt, mert már kezdett idegesíteni két kamasz a folyamatos rágógumi pukkantgatással. A buszon ott utaztak a haverok. Ahogy megállt a busz, odasereglettek az ajtóba, megbeszélni, hová lesz a menet: “Hö, geci, hová megyünk?” – esett ki a kapa az egyik szájából. Az, hogy esetleg emberek akartak fel/leszállni a megállóban, az senkit sem érdekelt. Valahogy átverekedtem magam rajtuk, de kénytelen voltam végigélvezni a műsort, amit a buszon adtak – hangosan röfögtek, abszolút nem foglalkozva, hogy rajtuk kívül is vannak utasok a buszon.
Aztán nagyjából ugyanez volt a metrón. Egy fiatalokból álló csapat dobta be magát a kocsiba. Viszonylag távol ültek le egymástól, emiatt kénytelenek voltak szegények ordítva társalogni. Az utazás végén kezdtem magam kisebbségben érezni, mert ahogy leszálltam az állomáson, már ott is messziről hallatszott egy újabb társaság óbégatása.
Furcsa volt elgondolkodni, mennyire odalett fiatalkorom biztonságérzete. És szerintem nem csak én változtam.
De ez még csak a második felvonás, a finálé most fog jönni, egész pontosan holnap. Petárdák, duhajkodások, jókedvű terrorizálás.
Ahogy egy új évet fogadni illik ebben a városban.