Day: December 2, 2005

Aludtam rá egyet és lenne néhány megjegyzésem. (Valahogy úgy érzem, ekkorát azért nem kellett volna szívnom.)

1. A hp mérnökei ennyire nem lehetnek idióták. A rendszert nem ilyen felhasználásra tervezték – hivatalosan smartstart cédéről kellett volna telepítenem az oprendszert és akkor a problémák 89 százalékát elkerültem volna.
Más kérdés, hogy a kollégák szerint az a telepítés létrehoz egy plusz partíciót, mely később zavarokat okoz az üzemeltetésben. Ehhez viszont nem tudok hozzászólni.

2. De ha már így kell telepíteni – és fel is lett nyomva közel harminc szerver -, akkor már igazán ki lehetett volna jelölni egy terminál szervert, ahová felkerülnek a preparált image-k (floppy a raid kontrollerrel, cédé a megfelelő driverekkel) és ahonnan lehet a hálózati ILO porton keresztül telepíteni. Telepítési doksiról nem is beszélve.

És amikor már azt hinném, hogy vége, a történet váratlanul folytatódik.

Ma délután kiderült, hogy elböktem, nem windows 2003 server kell rá, hanem Windows 2000. Gond egy szál sem, már mindent tudok a cuccról, kiszaladok, felhajítom és uzsonnára már otthon is vagyok – gondoltam én, a naív.
Kimentem, rákapcsolódtam az ILO portra, virtual media (telepitő cédé) felkonnektál, gép restart a remote konzolból. Ugyan mondták, hogy az ILO piszok lassú, de azért ennyire… másfél órán keresztül másolta a fájlokat… majd bizalmasan közölte, hogy ‘édes öregem, ez lódobogás, nem vincseszter – telepítés befejezve‘. Hogy ne érezzem úgy, hogy mindent ő csinál helyettem, megnyomhattam az F3 gombot.
Pusztán csak az mentette meg a blade-t a kipusztulástól, hogy véletlenül jelen volt az ügyfél egyik informatikusa is.
Persze, tudom, akkor van ilyen, amikor nincs driver a scsi kontrollerhez. De nem lehetne ezt esetleg az elején, másfél órával a kiírás előtt lecsekkolni?
No, mindegy, driver keresés. Szerencsére kiismertem már a hp oldalát, ez tényleg sitty-sutty volt. Floppy is volt nálam, rámásoltam a kitömörített cuccot. Indulhatott az újabb install. Ez ugye a gyorskezűek sportja, mivel gyorsan meg kell nyomni az anykey-t amikor cédéről akar bootolni, majd egyből az F6-ot, lehetőleg tizennégyszer és közben bedugni a floppyt, mert sohasem lehet tudni.
Megtörtént. A setup tervező ergonómiai zseni nyilván nem érezte fontosnak, hogy adjon is valami visszajelzést arról, hogy tudomásul vette a külön driver beadagolási szándékomat. Jó 25 percig rághattam a körmömet, mire a sok fájlmásolas közben nagy kegyesen odavetette, hogy ‘mondjad, paraszt, hol is az a driver‘. ‘A floppyn, instállom‘ – esedeztem. Felismerte, kijelöltem, nekiállt másolni – majd pár perc múlva közölte, hogy ez biza korrupt. Szerencsére volt nálam másik floppy, arra is kimásoltam, az már jó volt neki. Újabb rohadt hosszú másolás és végre megjelent a partícióformázós menü. Megkapta a magáét, folytatta a másolást, én pedig indultam volna pezsgőt bontani. Botor ötlet volt.
A virtual media nagy percei (órái?) következtek. Úgy kezdődött, hogy a telepítő kiírta, hogy bizonyos fájlok korruptak. Egész addig nem volt gond, ment a másolás. Választhattam, hogy átlépem-e őket. Mivel mindegyik fájl úgy kezdődött, hogy tcp*, inkább kilőttem a faszba a telepítést. Erről a cédéről sokszor szoktam telepíteni, biztos voltam benne, hogy a cédé nem korrupt. (Átmágneseződött a villamoson, hehe.)
Van az a hülye unicode bug a w2k-nál, de az csak akkor jön elő, ha magyar nyelvet választunk – erről itt még szó sem volt.
Már a floppynál is büdös volt nekem a virtual media, de itt már igen sanda szemmel néztem rá. Megpróbáltam megsasolni, erre egyből lefagyott a mimóza. Csak a host gép teljes újraindításával jöttem egyenesbe. A telepítésnek persze megint lőttek.
Taktikát váltottam. A virtual médiával csináltam egy image-t a host gép vinyójára és azt mountoltam be cédéként. Új telepítés, újból másfél óra várakozás a másolásnál.
Látszólag megette, eljutottunk a grafikus setuphoz. Mentem volna a pezsgőért, de megint rámküldött egy hibaüzenetet. Azt mondta, nem találja a netmon fájljait a cédén. Mutatnám neki a cédét, de nincs. Nadehát… eddig volt!? Onnan dolgozott. De most már nincs.
Na, mindegy, kell a francnak netmon, úgyis packetyzert fogok használni, escape. Az igényvisszafogás egyoldalú volt – a telepítő egyre több fájlt követelt, a cédé meg beintett. A sokadik escape után bátran lemountoltam mindent, aztán vissza és újból volt cédém, ment vidáman tovább a telepítés.
Olyan is lett. Amikor elindult a rendszer, egyből el is dobott kapát, kaszát – mondván igen fontos dll-ek hiányoznak, szervízek kaput.
Jó. Repair install. Erre a netmonnál ugyanúgy elment a cédé málnázni. Körülbelül tíz-tizenötször le- és felmountoltam az image-t, de nem hatotta meg. Dühösen nyomtam egy escape-t, de rögtön utána nem talált meg még egy állományt. Ugyanaz. Ekkor lemountoltam a floppy-t is – és rögtön megtalálta a cédét! Hoppá. Itt a kutya sírja. Ez akár jó telepítés is lehet, hiszen egyedül a netmon dll-jeit hagytam ki, azt meg legfeljebb újratelepítem. Izgatottan nyomtam meg a finish gombot, és… kékhalál. A franc se gondolta volna, hogy a netmon ilyen fontos ember.
Oké, szórakozzon a fene a repairrel, most már tudom a trükköt, mikor kell bedugni a floppyt és mikor kell kihúzni (kamaszkoromban ezt kirántott húsnak hívtuk), szóval full install, előlröl.
Igaz, közben telefonált a lányom, hogy az orvos azonnal szemészet ügyeletre küldte, ő viszont nem megy sötétben egyedül a nyolckerbe – de a szemem sem rebbent. Van annak a gyereknek anyja is. Igaz, pánikközeli állapotban szakdolgozatát írja otthon, de tuti, hogy jól fog esni neki egy szellőztető séta.
Még az sem zavart, hogy a brutális Dataplex klíma miatt éles pengékkel lett tele a torkom. Most már a vadászszenvedély hajtott.
Eldúdoltam, hogy

Este van már, nyolc óra
Lesz hó végén túlóra.

Majd újabb telepítés. Ekkor már nem kértem netmontot. És vigyorogva vártam, hogy egyből megtaláljon mindent, hiszen időben lemountoltam a floppyt. De megint elvesztette a cédét. Jeges kéz markolta össze a szívemet. Kínomban visszamountoltam a floppyt, lebontottam a virtuális cédét, majd visszacsináltam mindent: floppy le, cédé fel. Leokéztam és innen kezdve megtalált minden fájlt.
Ennek a dögnek lelke van. Feneketlenül sötét.
De végre eljutottunk a finish gombhoz. Megnyomtam. Kékhalál. Mint az előbb.
Nyüszítettem egy kicsit, majd reseteltem a gépet, reménykedve a csodában. Megjött. A gép csodálatosan felállt.
Az a kékhalál csak olyan búcsúüzenet lehetett: köszönjük szíves érdeklődését, kitartását, Ön egy velejéig makacs ember, igazán megérdemel egy kis extra bónuszt a végén.

Azok is emberek voltak, akik kitalálták, megcsinálták, legfőképpen eladták ezt. Azoknak is kellett legyen anyjuk. Én meg legszívesebben összehoznék egy randevút a kedves mama és egy talicska aprómajom között – aztán le a prüdériával.

Nos, azért még innen is beletellett pár órába, mire ebből a gépből jóképességű (virnyákölő, foltok) DC lett egy távoli szájton. Szokás szerint elvoltam a windowsupdate-tel, bár most csak kicsit szívtam: időnként belassult, aztán a 26 foltból 12 failed lett, lehetett újrakezdeni… nem egy nagy szopás, de éjjel fél tizenegykor, amikor már ezerrel akarok hazamenni, felettébb bosszantó.
Kellett még egy kicsit küszködni a tűzfalakkal is, de végül taknyos angolnaként csúsztam át köztük.
Holnaptol jöhetnek a hollandok.

Tanulság:
Ha legközelebb valaki megkérdezi, hogy hány órát tervezzen egy egyszerű windows szerver telepitésére, vasvillával fogom kikergetni a határba.

Happy end:
De már jó, minden nagyon jó. Kiléptem a Dataplexből és felsikítottam: sűrű pelyhekben esett a hó. Gyors döntés: taxi rendel, otthon laptop ajtóból repült a fotelbe, a konyhában 2 cent unikum, szintén repült, és irány havat fényképezni.
Hajnal egykor. Ahogy kell.