Day: August 9, 2005

Historia est magistra vitae

A történelem az élet tanítómestere – szokták mondogatni.
De nem ezen a vidéken; Közép-Európa történelemkönyvei leginkább harsány röhögésre kényszerítik az olvasót – különösen, ha a szerencsétlen összehasonlítja a szomszédos népek könyveit.

Rögtön itt egy érdekesség:

1848. – Josip Jelačić bán megvédte Horvátországot a magyar megszállás kísérletéből és egyesítette az összes horvát tartományt

Hát ez az. Olyan buzgón védte, hogy egészen Pákozdig elvitte a lendület.

Szegény embert

Az előző jegyzetben említett vizsga sportértékét nagyban emeli, hogy az előtte lévő éjjelen döntött megint úgy a gyomrom, hogy kicsikarja belőlem a csempetépkedést. A fél éjszakát a forróvízes zuhany alatt töltöttem, Vian könyveim olvasásával.
Ebben az volt az izgalmas, hogy ez kifejezetten olyan fajta vizsga volt, amelyiknél nem volt elég a tudás, hanem agyban is nagyon ott kellett lenni. Kipihenten.
A helyzetet fokozta, hogy már emberkedik valamelyik pollen, de nem mertem gyógyszert bevenni, mert attól lesz csak igazán kába az emberfia – így egész vizsga alatt élvezhettem mind a belső, mind a külső orrfacsarást.
De így is meglett.
Örülni valószínűleg csak pár nap múlva fogok tudni.

Long run

Egy újabb vizsgán – és az egész hosszú vágtán – túl. Ráraktam a kupakot piramisra.

Windows2003 MCSE

Windows2000 MCSE + Messaging

Ezzel a nagy testvér tudomásul vette, hogy időnként hajlandó vagyok megengedni, hogy átmossák az agyamat. Én pedig hatalmas gyakorlatot szereztem abban, hogy hogyan kell lementeni vizsga előtt az agy tartalmát és hogyan kell vizsga után visszatölteni azt.

Kvittek vagyunk.

Tartozom annyival az igazságnak, hogy a felkészülések során rengeteget tanultam és a vizsgák ténye komoly kényszerítő erőt jelentett akkor is, amikor éppen semmi kedvem nem volt tanulni.

Ennyi.

A sűrűn előforduló fasz kérdésekről meg nem lehet és nincs is kedvem nyilatkozni.