Nagy Munka

Amikor Varánusz sör mellett közölte, hogy nekiállt összeszedni a Nagy Könyv első 100 helyezettjének internetes letöltési lehetőségeit, magamban elkönyveltem, hogy ez egész jó ötéves tervnek hangzik. Erre 1 nappal később már fent is volt a blogján. Szép munka.

Magam is nagy e-könyv gyűjtő vagyok, így nem számítottam nagy meglepetésre, amikor átfutottam a listát. Rosszul gondoltam.
Ismertem a Silent Library Project (SLP) tevékenységét, egy évvel ezelőtt levelezgettem is egyik oszlopos munkásemberükkel – de nem gondoltam, hogy ennyire kinövik magukat. Tegnap este jószerivel csak töltögettem. Nem hurkát.

A Nagy Könyv cécót nem igazán követem. Egyrészt örülök, hogy az olvasást terelték az érdeklődés középpontjába, másrészt viszont elszomorítónak tartom, hogy milyen könyvek szerepelnek a listán. Jó, persze, örülhetnék is, hogy néhány ember emlékszik még az általános iskolai könyvcímekre.

De a listázás ötletet adott – arra gondoltam, hogy kiválogatom az SLP oldaláról azokat a könyveket, melyek valamilyen módon kiverték nálam a biztosítékot: vagy azért, mert épp jókor találtak meg az éppen illeszkedő tartalmukkal, vagy azért mert értékükhöz képest nem túl ismertek. (Ebből következik, hogy a népszerű nagyágyúkkal nem fogok foglalkozni.)

Babits Mihály: Jónás Könyve:
Nej _pontosan_ tudja, ez miért került ide. Maradjon is közöttünk.

Pierre Barbet: A Psziborgok Álmai
Egyfajta korai ‘Gyűrűk Ura’, scifibe öntve. Ifjú misztikus korszakomban faltam az ilyesmiket.

Bogdán István: Őfelsége Magánnyomozója
Jó humorú krimimese. Se elődjéről nem tudok, se utódjáról. Egy kicsit rejtős… de csak kicsit.

Fredric Brown: Marslakók, Mars Haza!
Gyilkos szatíra az önismeretről és a nyilvános viselkedésről.

Italo Calvino: Eleink
Csak felsőfokban tudok róla beszélni. Mind a három groteszk középkori kisregény tökéletes.

Francis Crick: Az Élet Mikéntje
A DNS szerkezetének egyik feltérképezője, Francis Crick Nobel-díjas biológus eszmefuttatása az élet keletkezésének nem hétköznapi elképzeléséről. Sajnos az SLP oldalain nem szerepel a válaszkönyv, Gánti Tibor: Az élet Mivolta. A kettő együtt élvezetes – az első az élet kialakulásának idegen eredetét firtatja, a másik inkább a chemoton-elmélet felől közelít.

Neil Gaiman: Amerikai Istenek
Mi is történik a régi istenekkel manapság… amikor új istenek szorítják ki őket?

Graham Greene: Monsignor Quijote
Don Quijote és Sancho Panza leszármazottai – egy pap és egy polgármester – a sors furcsa játékából újra nekivágnak a spanyol vidéknek. Vallás és kommunizmus… nagyon bájos könyv. (Kicsit donkamillós.)

Robert Heinlein: Angyali Üdvözlet
Annyira jó könyv, hogy emiatt rágtam át magam több kiló Heinlein szeméten – hátha még egyszer elsült ilyen jól a keze. Nos, nem. De ezt a könyvet grokkoltam.

James Herriot: Egy Állatorvos Történetei
Béke, természet és egy fantasztikusan jó tollú, jó humorú állatorvos Angliából. Mindegyik könyve remekmű. (A többi három az SLP-nél: 01, 02, 03.)

Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio
Szerintem ezt a könyvet nem kell bemutatni. De aki azt hiszi, hogy ez így egy kerek történet, az téved. Eleve nem egy könyvről van szó, hanem háromról: a fenti az első kötet, ezt követi a Díszgyász és zárja a Harlekin Milliói. Nem mesélem el, kivel, mi történik a végén, tessék elolvasni. Azt azért tudni kell, hogy a történet alapja valós, Hrabal saját gyerekkorát írta meg. És nem ez volt az első próbálkozása: ugyanezt a világot egyszer már lefestette egy vaskos könyvben, ugyanezekkel a szereplőkkel, a ‘Városka, Ahol Megállt az Idő’ címmel.
(Nekem különösen kedves ez a könyv, az egyik szereplő nevét használom tisztességben megőszült indextörzsasztalos nicknek.)

Lao Ce: Tao Te King
Megkérek mindenkit, ne jöjjön azzal, hogy ‘de mi van a tudás kárhoztatásával’? Ez itt most nem annak a vitának a helye.
Viszont itt a lehetőség megemlíteni egy másik csodálatos alkotást, Weöres Sándor: Út a Teljesség Felé című remekét. Szerencsére ez is elérhető az interneten.

Robert Merle: A Sziget
Az író a monstre történelmi regényfolyamával ugyan sikeresen kiírta magát az érdeklődési körömből, de ez a regénye remek példája annak, hogy az emberi önzés hogyan tehet tönkre egy demokratikus szabályokra épülő közösséget. Csak tudnám, honnan ismerős a szituáció…

Robert M. Pirsig: A Zen és a Motorkerékpárápolás Művészete
Must have. Nem érdekel, hányszor buktál meg filozófiából tanulmányaid alatt – ezt a könyvet kötelezően el kell olvasnod.

Robert Sheckley: Kozmikus Főnyeremény
Egy üde média- és életmódparódia, sci-fi köntösbe öltöztetve. Jópofa.

Clifford Simak: Az Emberfarkas-elv
Mert tőle mindent el kell olvasni. Nem írt sok könyvet, de mind olyan, hogy befészkeli magát az ember fejébe és még évek múlva is elő-előbukkan.

Tamási Áron: Ábel
A sok pergő ritmusú könyv után felüdülés egy ilyen lassú, bölcs trilógia.

James Thurber: A Fehér Szarvas
Egy újabb őrült: a szerző humorista, karikaturista, a New Yorker oszlopos tagja. Aki régebb óta olvassa ezt a blogot, tudja, hogy ez nálam már a félisteni státuszt jelenti.

Boris Vian: Tajtékos Napok
Miattam nem lehetett Veszprémben 8 éven keresztül beszerezni ezt a könyvet. Általában naponta benéztem az antikváriumba és akárhányszor megláttam egy példányt belőle, mindig megvettem, majd odaajándékoztam valakinek.

Kurt Vonnegut: A Titán Szirénjei
Akit komolyan foglalkoztat az élet értelme, az emberiség létezésének célja, az ne olvassa el ezt a könyvet. Lehorgasztó.

Kurt Vonnegut: Börleszk
Brilliánsan groteszk. Családos balatonparti nyaraláson végeztem ki, és pusztán csak ez akadályozott meg abban, hogy ne visítsam végig a gyönyörűségtől a turnust. Szüleim így is gyanakodtak.

Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Itt ütközik ki legjobban a szerző korábbi marketinges múltja. A mű vázát alkotó bokononista valláson érződik a komoly szociológiai háttér. És még a könyv is jó… bár Réberrel az igazi.

14 Comments

  1. Hát. Szociosztori, emlék, most így részegen.
    Még suttyó egyetemista voltam; vagy 5 éve; valamelyik free szolgáltatón, amikor volt egy lap freeweb vagy máshol, ahol könyv idézetek voltak feltéve, könyvespolc vagy mi volt a címe, idézetekkel, de asszem hozzád kapcsolódik. A karasz maradt meg mint kiemelt okosság talán a kékszakállból és vonneguttól, a közös élmény élménye, akkor mi ezt nagyon szerettük. Kicsi a világ…

  2. Meg a Vian is jó, ráadásul a Béci barátom, aki Gubuskánál (vagyis nálam) is nagyobb zenebuzi, fel van szerelkezve Vian sanzonokkal – kötelező darabok. Előtte el se tudam volna képezni, hogy ezt valaki esetleg nég hallgatja, de így teljsen rendben van. :)

  3. Ez igen, nem is gondoltam volna, hogy valaki emlékszik még arra az oldalra. :-)
    Amikor a szerzői jogi balhém volt a Világökörséggel, leszedtem azt is; a francnak sem volt kedve vitatkozgatni, hogy mennyi számít idézésnek és mennyi törvénysértésnek.

    Furcsa ez, valahol olvastam, hogy Vian elsősorban zenésznek tartotta magát, könyveket csak mellékesen írt – mégis a könyvei alapján ismeri a világ.

  4. Törzsasztal – Pepin bácsi ? :-D

  5. Na, ennyit az inkognitóról. :-)

  6. Csak tippeltem, bocsi :-)

  7. Háttárpád, amikor csüt. este a Darshanban (vagy az már utána volt, a Zappában) meséltem, akkor már megvolt az URL-ek nagyja, ha nem az összes. Úgyhogy már csak excelben össze kellett formázni meg jó kis html-formára hozni.

    Ami viszont jó hír, megvan a teljes 150-es lista, úgyhogy ma estére is lesz mivel tökölnöm.

  8. hummer:
    Nem gond, én szűkítettem le a lehetőségeket: Pepin, Francin, Maryska, mosómedve. Ezeket kellett csak megnézni, hogy léteznek-e.:-)

  9. Lehet röhögni :-)), de ezt fejből nyomtam ide, anno lelkes 7kérdése/inetto/törzsasztal olvasó voltam. Ez a nick vhogy nem felejtődött el :-)

  10. Tényleg kicsi a világ. Vagy legalábbis a magyar sarka.

  11. Varánusz, nem biztos, hogy olyan sikeres lesz az esti gyűjtés… úgy tűnik, mintha ledőlt volna az SLP.

  12. “úgy tűnik, mintha ledőlt volna az SLP.”

    Remélem, nem én generáltam a nagy forgalmat azzal a kb 120 látogatóval, aki a blogomba a cikk óta benézett!

  13. Simak nem írt sok könyvet? Véletlenül ráakadtam erre:
    http://dwalin.ru/books/Simak,%20Clifford/

    Csak angolul 19 db. Hajrá.

  14. Köszi, lekapkodtam. Ahogy nézem, ez olyan 6-7 regény, a többi novella.

    A dwalin.ru-ra véletlenül. Aha. ;-)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading