Avagy miért nem népszerűek az iskolákban az okos gyerekek?
Tizenéves, okos gyerekkel bíró szülők számára erősen ajánlott olvasmány – mégha a szerző elsősorban amerikai tapasztalatokkal is bír:
“And that, I think, is the root of the problem. Nerds serve two masters. They want to be popular, certainly, but they want even more to be smart. And popularity is not something you can do in your spare time,”
“It’s no wonder, then, that smart kids tend to be unhappy in middle school and high school. Their other interests leave them little attention to spare for popularity, and since popularity resembles a zero-sum game, this in turn makes them targets for the whole school.”
Ilyenkor érzem úgy, hogy van jogosultsága az elitképzésnek. Tavaly pont ezeket a tüneteket tapasztaltuk a srácnál. Hatalmas hajrával formába hoztuk és ma már az ország legjobb 8 osztályos gimnáziumában nyomja. És élvezi az iskolábajárást…
(Nna, a felvételi… az se volt semmi. Mivel úgyis most van az 1 éves évfordulója, fogok még írni róla.)
“Around the age of eleven, though, kids seem to start treating their family as a day job. They create a new world among themselves, and standing in this world is what matters, not standing in their family. Indeed, being in trouble in their family can win them points in the world they care about. The problem is, the world these kids create for themselves is at first a very crude one. If you leave a bunch of eleven-year-olds to their own devices, what you get is Lord of the Flies.”
Ez tényleg nem szándékos, de a gyerek pár hete harcolta ki magának ezt a könyvet – én nem akartam odaadni neki, mert féltettem tőle – és jövő hétvégén mennek nejemmel színházba.
Én… én inkább kihagyom.
“Humans like to work; in most of the world, your work is your identity.”
Ez érdekesen cseng össze Márai egyik írásával:
“Abban a mértékben, ahogyan az emberek szolgai alázattal feladták egyéni önérzetüket, megnövekedett szakmai önérzetük. Koromban az emberek nagy többsége mukkanás nélkül tűrte el, hogy az Állam, a Hivatal, az Intézmény rendszeresen megfossza őket egyéniségük Istentől elrendelt előjogaitól. Eltűrték, hogy egy civilizáció lélektelen, komisz és merev rendtartása megparancsolja nekik, hogyan lakjanak, öltözködjenek, szórakozzanak és élvezzenek, igen, még azt is előírták e korban számukra, hogyan és mikor lépdeljenek az utcán. Eltűrték, hogy parancsszóra gondolkozzanak és beszéljenek. Eltűrték, hogy egy mesterségesen felduzzadt hatalmi érdekkör, melyet Pártnak, Hivatalnak vagy Elvnek neveztek, beavatkozzék magánéletük minden vonatkozásába, nyesse és alakítsa jellemüket és gondolkozásukat. Mindezt szó nélkül, ellentmondás nélkül tűrték el. Az egyént mindenki idomíthatta; némán engedelmeskedett. De ugyanez a szelídített, idomított, egyénisége minden emberi előjogától megfosztott ember hörögni kezdett, ha valaki bírálni merte a szakmát, melyhez tartozott. A rézművesről nyugodtan mondhattál bármilyen véleményt, tunyán és pislogó türelemmel viselte el; de ha a Rézművesek Szakmájáról mertél beszélni, rögtön kiabálni és tiltakozni kezdettek, mind, a világ összes rézművesei. Hasonló volt a helyzet a hivatalnokokkal, írókkal, orvosokkal. Egy fogorvos némán eltűrte, hogy négyszemközt ostobának nevezzed, de azonnal fellebezett a Fogorvosok Világegyesületéhez, ha valaki nyílvánosan bizonyítani merte, hogy a fogorvosok nem a legtökéletesebb, feddhetetlen emberek a földön. Az egyén mindent zsebretett, a szakma fogát vicsorította.
Ezt is megéltem.”
Márai Sándor: Füveskönyv. (A szakmai önérzetről)
Térjünk vissza az eredeti cikkhez.
“It’s important for nerds to realize, too, that school is not life. School is a strange, artificial thing, half sterile and half feral. It’s all-encompassing, like life, but it isn’t the real thing.”
És még tudnék rengeteget idézni Paul Graham írásából, de tessék inkább elolvasni. (Még akkor is, ha az esszé később átmegy az amerikai iskolarendszer szidásába. Mi sem dicsekedhetünk…)
Ja, és van még rengeteg egyéb szösszenete is az illetőnek, de azok már főleg IT területről.
Recent Comments