Day: January 8, 2005

Nehezen érthető világban élünk. Idióta szpemmerék mostanában arra álltak rá, hogy blogok komment területeit tömik tele a mindenféle faszkalap hirdetéseikkel. De nem azért, mert hátha így elolvassa őket valaki… nem, egyszerűen csak azért, mert minél nagyobb mennyiségben szerepel a hirdetésük az interneten, annál nagyobb lesz a Google indexük, azaz annál előrébb kerülnek a keresési listákon.
És miközben a világ egyik felén ilyen háborúk folynak, a világ másik felén az előbbi bekezdésből talán ha a kötőszavakat értenék csak meg. És ez ugyanaz a világ.
És nem mellékesen ugyanaz a világ, amelyben 20 évesen még megdöbbentem, amikor az egri bazilika előtti parkban a “III Richard”-ot olvasva hasbaakasztott ez a beszólás: “úgy döntöttem, hogy gazember leszek”.
Napjainkban ezen nem akad fel senki. A szpemmerek ugyanolyan szorgosan végzik munkájukat, mint én, amikor reggel bemegyek a munkahelyemre.

ps: Jut eszembe. Hetek óta ezen vigyorog a család: lecseréltem a levél érkezését jelző hangot erre. Csak tiszta forrásból…

Öregecske, köpcös böngészőmet lecserélném egy fiatalabb és tüzesebb példányra.
Jelige: Róka jár a kertek alatt.

Itt a jobb oldalon van egy link; egy könyvre mutat, melyet az élet és én írtunk.
Egyszerűen 2001/2002 körül rossz társaságba keveredtem: naívan beléptem a Webcomicsba.(1) Elkezdtem hetente publikálni egy rajzot és kíváncsiságból benéztem a fórumokba is. Utána jó ideig nem kaptam levegőt: el lehet képzelni milyen, amikor 50-60, a világ minden tájáról publikáló közveszélyes karikatúrista nekiáll egymást zrikálni. Aztán persze beszálltam én is és ráéreztem a játék ízére. Meg kell mondjam, hogy ebben az időben az angol tudásom brutálisan kibővült nem igazán szobatiszta szavakkal és rengeteg nehezen értelmezhető kifejezéssel. Különösen sokat köszönhettem Brian Hughes-nak és Terry Sedgwick-nek – nem kíméltek, ez tény.
Természetesen küldtem nekik tiszteletpéldányt a könyvből. Tegnap kaptam választ Ausztráliából; ebből idézek:

“You will of course be receiving my vote for the 2005 Nobel Prize for Literature and Silly Pictures.”

Teljesen elérzékenyültem: ennél nagyobb dícséretet nem is kaphattam volna. Ha egy mindenre elszánt, kicsavart agyú karikatúrista azt mondja, hogy kiemelkedően betegesek a rajzaim, az valahol a legnagyobb elismerés.
Emlékszem, egy időben volt egy blog, ahová engem is meghívtak.
Nagyon ritkán írtam, egyszerűen nem tudtam annyira elszakadni istentől, embertől és a jó ízléstől, mint ahogy a többiek tették. (A félreértések elkerülése végett közlöm, hogy ennek _csak_ nyelvi akadályai voltak.) Itt kaptunk egyszer egy olvasói levelet:

“A blog full of miserable, depressed, lost souls.
Find happiness, please, because the bloody lot of you are pathetic.”

Ennek mindenki annyira megörült, hogy ki is tettük mottónak.

(1) Amikor leálltam a rajzolással, akkor kiléptem a Webcomicsból is. Azóta ismerőseim nagy része szintén meglépte ugyanezt.

Gondoltam eldicsizek vele, milyen könyveket harcoltam ki magamnak karácsonyra.
The Complete Cartoons of The New Yorker
A legenyhébb szó rá, hogy kötelező darab. Egy diplomatatáska méretű album, benne 2800 válogatott karikatúrával. De a legdurvább, hogy van hozzá két CD is; ezeken ott figyel a New Yorkerben valaha megjelent _összes_ karikatúra – mind a 68647. Brutális. Nem is sorolom, hány karikatúra félisten fordult meg 79 év alatt a lapnál.
Hála az erős forintnak, az Amazonról szállítási költséggel együtt is csak 8 KHUF körül van.
Playboy: 50 Years: The Cartoons
Ez már nem annyira fantasztikus vétel, ez egyszerűen csak _majdnem_ besztbáj. Ugyanúgy diplomatatáska a méret, csak fele olyan vastag. Mit mondjak: szenzációs karikatúrák a pikáns kategóriában.
Herman Classics (Herman Classics Series)
Jim Unger szívem egyik csücskében figyel. Kedvenc karikatúráit kiszinezte és sorra nyomja ki a válogatás albumokat. Ez a második.

A New Yorker albumban esszék is vannak. Az egyikben megjegyzik, hogy egy nő abból írta a diplomáját, hogy az idők során hogyan változott a beszélő kutyák habitusa az amerikai karikatúrákban. Jezzaz. Nálunk meg haldoklik a műfaj.
Ugyanitt:

“…and the New Yorker's cartoonists were busy doing what the New Yorker's cartoonists usually do best: commenting on the small-scale comedy of manners of everyday life.”

Yess. Ennyi és nem több. De ebben benne van minden.

Az ünnepek alatt elkezdtem kísérletezni és egész jó dolgokat sikerült kihozni tintából. Íme a termés:

• Az operaház fantomja
• Az ifjú Gödel
• Gyermeki büszkeség
• Bull’s Eye
• Mi lett veletek egykor volt legendás harcosok?

Sajnos elektronikusan nem tudom rendesen megmutatni a rajzokat, mert iszonyú vacak szkennerem van. Két esetben annyira elkeseredtem, hogy inkább lefényképeztem a papírt, mert még így is jobb volt.