Raining cats and dogs


Esik mocskosul az eső,
mennyit esik, piszkosul esik.

Ugorjunk vissza a XVII. századba. Azt már tudjuk, hogy a csatornázási művek ekkor még nem állt a helyzet magaslatán. (Ucca közepe ->)

A házak között magasan állt mindenféle mocsok, emberek, állatok melléktermékei, olykor maguk az emberek, állatok is.

Amikor megjött a langy tavaszi zápor… akkor nem történt semmi. A pillangók persze lefordultak a virágokról, amikor a nedves földről párolgó víz magával ragadta az utcák tömény illatanyagát. Ezt hívják evolúciónak.
Vagy látott már valaki manapság pillangót orral?

De amikor megjött a zápor nagytestvére, a vihar, és vele jöttek az égzengés, mennydörgés haverok, akkor megmozdult a föld, és az utcákat elöntő ár magával sodort mindent, akasztott embert, szkarabeuszbogarat. Meg persze a döglött állatokat is.

Erre mondta 1652-ben Richard Brome, hogy “Itt kutyák és görények eshettek”.
Mivel a görény angolul ‘póznamacska’, így viszonylag hamar lekopott a ‘pózna’ szócska és kialakult a klasszikus kutya-macska együttes. Egyébként elég sanszos volt a dolog, mivel mindkét állatnak volt már némi előélete a rossz időjárásokat illetően.

A boszorkányokról köztudott, hogy kifejezetten imádtak viharos estéken felhők közt száguldozni a söprőjükkel, melyhez szériatartozék volt a fekete macska (lsd. macskaszem).
(És még ezt hívták sötét középkornak… ma bizonyos méretű kocsikba már gyárilag nem szerelnek indexlámpát.)

Másrészt ugye ott van az északi mitológiák főistene, a viharfelelős Odin, akit mindenhová elkisért a kutyája.

Ja, hogy mit jelent a szólás?
Természetesen azt, hogy mocskosul esik az eső.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *