Ez egy annyira pontos lélektani megfigyelés, egyszerűen elképzelésem sincs, hogy a mi nyelvünkben miért nem létezik megfelelő párja. Talán a “bal lábbal kel fel” szólás hasonlítható hozzá, de annak a ‘get out of the wrong side of the bed’ kifejezés a rokona… és egyébként is, megjelenítő erejüket tekintve a két szólás igen távol áll egymástól.

Ugye felkel reggel az a pára, csupasz talppal botorkál egy ideig az ágy mellett, míg becsusszan végre lába a jól ismert papucsba, rövid tőmondatok mormolása mellett odacsoroszkál az órához, lenyomja, cigikávé a konyhában, benyomja, irány a vécé, kinyomja. Aztán a fürdőszobában váratlan horrorjelenet: a tükörből Medúza és Gorgó valamiféle gusztustalan keveréke bámul vissza… és hiába fordul az emberfia meglepetten hátra, mögötte nincs senki. Persze jönnek a sunyi trükkök, vizes szivacs, vizes fésű, vizes törülköző. De az a haj csak nem akar beállni.
Láttam olyan embert, aki képes volt ezért és csak ezért hajat mosni reggel.
Szárítás után ugyanoda tekeredett vissza a haja.
És a hajlakk sem segít, mert nyilván abban a pillanatban merevedik meg, amikor a haj visszapattan. És után rugóként fityeg.

Nem, sajnos ilyenkor kár minden praktika. Az angol nagyon pontosan fogalmazta meg: ez a rossz haj napja. Ezen a napon garantáltan nem fog sikerülni semmi.