Már megint Isztambul 06/05

Ez itt egy nyolcperces videó a novemberi isztambuli csavargásról. Több szempontból is érdekes: egyrészt borzasztóan sok volt a nyersanyagban a rossz felvétel, ami eléggé meglepő, hiszen ősszel vágtam össze egy csomó korábbi anyagot és ősszel fogadtam meg, hogy ezentúl figyelmesebben használom a kamerát, aztán nesze, ez lett belőle, másrészt viszont pont lett annyi jó felvétel, hogy visszaadja a három nap hangulatát. Oké, a közlekedési múzeum beltéri felvételeiért tényleg kár, de minden más a helyén van.


Istanbul, 2015.11 by jozsef-petrenyi

Salzburg 05/04

Az a salzburgi kirándulás szeptemberben nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztük. Nem is volt valami jó kedvem, amikor hazaérkeztünk. (A Deutsche Bahn-nal még mindig megy a vita, nagyon nem akarják kifizetni a vonatjegyünket.)
Aztán eltelt három hónap, és amikor elkezdtem összevágni az anyagot, már nem is tűnt annyira katasztrofálisnak. A videó pedig egészen jól sikerült, 14 perc, de benne van minden, amire emlékezni szeretnék.


Salzburg, 2015.09 by jozsef-petrenyi

Barcelona és környéke 06/05

Egy újabb másfél éves elmaradás. Ez már olyan régi, hogy kénytelen vagyok pár mondatban összefoglalni, miről is volt szó.

  • A lányom kiment pincérkedni a Kanári szigetekre. Egy évre. Megbeszéltük, hogy valamikor februárban találkozunk, félúton, Barcelonában. Csakhogy a csajszi év végén összerúgta a port a szállodával, rájuk vágta az ajtót, hazajött. Igenám, de a repülőjegyünk már megvolt, igaz, a gépre közben elfogyott a jegy. Végül azt variáltuk ki, hogy mi hárman megyünk a Wizzair géppel az eredeti időpontban – kedd délután – a csajszi meg egy Ryanair géppel jön utánunk szerda délelőtt és Barcelonában jelképesen egyesül a család.
  • Így mi kedd este bejártuk a gótikus óvárost, melyből Dóra kimaradt. Szerda délelőtt szedtük össze a Ramblán és utána már ment a közös program.
  • Mely közös programot eredetileg úgy kérte a lányom, hogy pihenni szeretne. Én meg… hát, szerveztem valamit. (Montserrat, a sziklákkal együtt, Tibidabo, persze jórészt gyalog, Barcelona bringával, Poble Espanyol, meg ilyenek. Nem volt pihenőnap.) Lányom utólag csak hűledezett. Ha tényleg munka közben jött volna pihenni… nos, kifacsart citrom, az lett volna a végén.


Barcelona 2014.02 by jozsef-petrenyi

Isten keze

Videót vágni nem könnyű dolog. Különösen úgy, hogy rendszerint csak meglóbálom a fejem fölött a kamerát, aztán vett, amit vett, majd a vágóasztalon úgyis megcsinálom a csodát. Aha.
Első körben átnézem a nyersanyagot. (Ha 5 óra, akkor 5 óra.) Közben az agyam a háttérben keresi a hozzáillő zenéket. Ez a legnehezebb, de egyben a legélvezetesebb része is a munkának. A nyersanyag alapján összeállítani a koncepciót.
Ha ez megvan, jöhet a vágóasztal. És jöhet a koncepció finomítása. Azt mondja, van itt egy erős videórészlet, ez alá kell egy nagyon pontosan olyan ritmusú zene. Mert a kettőnek együtt dominánsnak kell lennie. Ha nem irtóznék a csúnya szavaktól, azt mondanám, hogy itt jön a katarzis, annak mind vizuálisan, mind audiálisan ütnie kell.
Először lerakjuk a zenét. Hogy illeszkedjen az előzményekhez. Ha egyszer leraktuk, akkor az oda is lett betonozva, többet nem nyúlunk hozzá. Kivagdosom az érintett videórészleteket és nagyjából felszórom az asztalra. Csak úgy, durván, hiszen még hátravan a finom vágás, a finom illesztés, a ritmusok tizedmásodperc pontosságú összehangolása.
Na, ilyenkor szokott néha megjelenni az Isten Keze. Amikor felszórom a darabokat, majd megnézem, mit csináltam. Aztán minden tökéletesen a helyén van. Az elképzelt, bonyolult kompozíció, melytől eleve féltem, mert több órás tökölődésre számítottam, már a vázlatnál összeállt.
Én pedig csak ülök és nézek magam elé. Asztakurva, de jó vagyok.

I’ll be back

Eredetileg úgy terveztem, hogy gyorsan összevágom a videókat és csak akkor rakok ki posztot, de a videó… ránézésre is legalább 3 hetet késni fog.

Egy sportos hétvége

Hah! És még egyszer: hah! Nem felejtek. Igaz, a fenti írás több, mint két éves, de a videó végül csak elkészült.
Nem is szaporítom a szót. Légy olyan kedves, a fenti linken olvasd el az írást – hogy legalább képbe kerüljél – utána pedig jöhet a videó. Nem lesz rövid, 33 perc, de egyrészt azért csak 113 kilométer, másrészt gyönyörű helyeken mentem (Wekerle-telep, budai rakpart végig, Római part, Vác-Göd kerékpárút a parton), vágni vágtam ugyan, de az élményhez ennyi mindenképpen kell.


Budapest – Vác – Budapest 2013.07 by jozsef-petrenyi

Sophie, neked még várnod kell. A fenti írásban említett vasárnapi evezés távja (Dömsöd – Ráckeve – Dömsöd) csak egy kis része az RSD-nek. Azon a nyáron több részletben bejártuk az egész ágat, aztán idén volt egy Csepel-sziget kerülés és még tervezünk Nejjel egy kétnapos RSD full túrát. Ez utóbbin fogom felvenni azokat a részeket, melyek most nagyon hiányoznak a teljes képhez. Aztán ebből a hatalmas mennyiségű nyersanyagból tervezek összerakni egy olyan vdeót, mely az egész RSD-t mutatja be, olyannak, amilyennek én szeretem. Ez persze még arrébb lesz, de egyszer meglesz.
Olyan 3 hét múlva. ;)

Murter bringával és kajakkal 06 / 05

Ezt sem gondoltam volna. Amikor az előző cikk végén összeírtam, hogy mennyi dolgom támadt hirtelen, biztos voltam benne, hogy ebben az évszázadban nem készül el a videó a nyaralásról. Oké, a koncepció fejben megvolt, a vizuális poénok is, de egyfelől időhiány, másfelől 40 GB nyersanyag… elég reménytelennek tűnt.
Az idő viszont nekem dolgozott. Mármint az időjárás. Az egész hetes forróságban még aludni is képtelenség volt éjjel, pakolászni, kertészkedni nyilván nem lehetett, így először csak nézegetni kezdtem a nyersanyagot, utána meg vágni is. Aztán egyszer csak elkészült a videó.
Kicsit nagyobb lett, mint az eddigiek. Úgy szoktam hozzáállni, hogy a hosszú hétvégés kiruccanások férjenek bele maximum 20 percbe, az egyhetes, élménydúsabb utazások pedig 30-ba. Ez most 31 perc lett, szóval határeset. Mentségemre szóljon, hogy nagyon nehéz erős kézzel vágni, ha az ember napokon keresztül gyönyörű tájakon evez és bringázik.


Murter Island, 2015.07 by jozsef-petrenyi

Tbiliszi 06/05

Gyakorlatilag ugyanazt tudom írni, mint a római videónál. Hogyan lehettem ennyire szórakozott? A kinntartózkodásunk felét az óvárosban, a másik felét pedig a kerületnyi piacon töltöttük. Na, miről nincsenek felvételek? Hát az óvárosról, meg a piacról. Oké, vannak másról, azok se rosszak, csak éppen az egész nincs összhangban az emlékeimmel. (Egyébként nem könnyű. Én elsősorban fényképezni szeretek, csak éppen a fényképeket, legyenek bármilyen jók is, nem nagyon szoktuk visszanézegetni. Egy videót már annál inkább. Csak éppen ha egyszerre koncentrálok a fényképezésre is, meg a videózásra is, akkor pont a helyben megélt élmény veszik el.)

No mindegy. Itt van a tbiliszi kalandozásról készült felvétel. Egy icipici óváros és piac azért van benne.


Tbilisi 2014.10 by jozsef-petrenyi

Ismét Róma 03/02

Lendületből megpróbálom utolérni magamat. Imhol a tavaly őszi római csavargásunk videója. Előre szólok, hogy nem a szokásos idegenforgalmi látványosságok felfűzése következik, azokon a helyeken ugyanis elfelejtettem kamerázni. Magam sem értem, máshol meg miért nyomtam meg a felvétel gombot. Ennek ellenére nem lett rossz. (De erősen megfogadtam, hogy a következő utazásoknál már tudatosan kamerázok. Hiába tanultam meg úgy-ahogy vágni, ha nincs miből.)


Rome 2014 by jozsef-petrenyi

Videók rendezgetése

Elkapott a hév, nem is tagadom. Amikor nézegettem a nemrég összerakott Utazások oldalt, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen minden belinkelt íráshoz tartozik az itthoni archívumban videó is. Ezek egy része kint is volt valahol a Youtube csatorna legmélyén, más része meg nem. Eleinte azért nem vettem figyelembe ezeket, mert régi cuccok, ősöreg technológiákkal, a manapság elvárt videók szintjét már nem ütik meg. Nem is beszélve arról, hogy ezen videók jelentős része egyszerű slideshow (vagy hogy beszéljünk már magyarul: zenés diavetítés), ráadásul a 2005-2008 közötti időszakban még erre sem volt igazán jó, elérhető technológia. Azaz mai szemmel még képnézegetésnek sem túl jók.
Pár nap után viszont az jutott eszembe, hogy és akkor mi van? Ha be vannak linkelve az útleírások, kinek fog fájni, hogy be vannak linkelve melléjük az akkori időszakra jellemző videók is? A linkben jeleztem, hogy ez tkp. diavetítés, így akit zavar a műfaj, az nem kattint rá. Akit meg érdekelnek a szövegekhez kapcsolódó vizuális információk is, használja egészséggel. (De ide sem válogattam be mindent ész nélkül. Ha két perc nézés után én magam is eluntam, akkor az a videó kimaradt.)

Szóval száz szónak is egy a vége, jelentősen bővült a linkgyűjtemény.

Másfelől nagyon jó alkalom volt ez az egész ahhoz, hogy rendezzem az online világban a videóimat.

  • Vimeo: A szemetes. Ide kerülnek az illusztrációnak használt, rövidebb videók. (Igen, a hülye feltöltési korlátok.)
  • IndaVideo: Ezt is a kényszer szülte. Az Izland videóval minden népszerű megosztónak volt valami baja, egyedül az Inda ette meg. Ha lesznek még ilyen makacs jogtiprások, akkor azok a videók is idekerülnek.
  • Youtube: Ugye a legnagyobb, a leglátogatottabb… és a leginkább szarakodós. Lehet erről vitatkozni, de én úgy gondolom, hogy ha valaki a házi videója alá bevág valami zenét, kiteszi és nem monetizálja (vagy hogy a fenébe mondják, amikor felkéri a szolgáltatót, hogy vágják tele a felvételt reklámmal), akkor nem kellene letiltani/lenémítani a videót minden egyes felismert zenedarabnál. Na mindegy, a Youtube máshogy gondolja. Emiatt ezzel, hogy most felszórtam még egy csomó régi felvételt, a Youtube csatornát le is zártam.
  • DailyMotion: Egy youtube konkurrens. Letisztultabb felület, kevesebb vacakolás a jogsértésekkel. Kipróbálom tartós használatra is. (Nem mintha mostanában az a veszély fenyegetne, hogy lesz időm új videókat vágni. Mondjuk, két éves elmaradásom van, szóval lassan már kellene.)

Catania, Szicília

Még az ágyat nyomtam, amikor egyik délután beugrott, milyennek kell lennie a szicíliai csavargásról készített videónak. Beugrott a hozzá tartozó zene, az arányok, a vágások, minden. Aztán ahogy lett egy kis időm, meg is csináltam. 15 perc, jó lett.

Megjegyzés az autóbuszos részhez. Nem, nem gyorsítottam a felvételen semmit, a pacák tényleg így tolta. Közben mobiltelefonozott és beszélgetett a mellette álldogáló nénikével. Igazi badass sofőr volt. (Persze, lehet, hogy rájátszott egy kicsit, a végén az integetésből látszik, tisztában volt vele, hogy videóra veszem az egész utat.)

Balaton karika

Január harmadikán volt a kajakos filmfesztivál, addig nem akartam kirakni a netre a videót. Szerintem igencsak jól sikerült. Sajnálatos módon a nagyközönség előtt nem került bemutatásra, mivel egyik résztvevő sem volt jelen a vetítésen. (Én ugye éppen pulzáló fogakkal bámultam otthon az órát és vártam, mikor indulhatok az ügyeletre.)
Ha viszont már így alakult, akkor kirakom a blogra, ne maradjon annyira nézetlen szegény.

Ádventi csavargás

December 12-én nekiindultam a városnak. Nagy elánnal: úgy terveztem, hogy egy kicsit csavargok a házak között is, aztán felsétálok a hegyekbe, onnan vissza a már sötét városba, csinálok egy rahedli éjszakai képet a várról, na meg a pesti belvárosról, ahogy hangolódnak az ünnepekre.
Ebből nem minden valósult meg: későn indultam, félő volt, hogy még a hegyekben rámsötétedik. Így az a kör kimaradt. A belváros viszont nem, és önmagában ez is elég erős volt egy filmhez.

Megjegyzés: Később bejártam az eredeti kört is, de az már egy másik videó lesz.

Szóval belváros és ünnepek. Pluszban hozzájött, hogy előszeretettel vettem fel közlekedési eszközöket.

Sztori. Fiam rendszeresen szervez a Gyerekvasút keretein belül csereüdüléseket: német kölykök ide, magyar kölykök Drezdába. Nálunk komoly probléma a programok szervezése: túl sok pénz nincs rá. Az első alkalommal mesélte, hogy szerveztek ezt, meg azt, meg amazt… de a német kölykök felrúgtak mindent és ordítva követelték, hogy szabadon utazgathassanak a városban. Nekik mindent megért, hogy egy élő közlekedési múzeumban töltsék a napjaikat. Olyan járműveken utazhattak élőben, melyek náluk már csak múzeumban léteztek.

Emiatt van az, hogy akármikor, amikor sétálok a városban és fényképezgetek, előszeretettel veszek fel tömegközlekedési eszközöket. Amik ugyanis nálunk vannak, azok már kövületek. Nem tudom, meddig működnek még, de túl sok idejük már nem lehet hátra. Jön majd a modern, az új, a jobb… ezek pedig megpihennek végre, bevackolódnak az emlékeinkbe. Addig kell felvételeket készíteni róluk, amíg működnek.

Még egy apróság. Meglepődtem, mennyivel nehezebb tematikus összeállítást készíteni. Amíg ugyanis egy nyaralást, egy többnapos csavargást kell bemutatni, addig adott a történet: ide mentünk, oda mentünk, erre kell felfűzni a videót is. De amikor arról van szó, hogy eltöltünk 5-6 órát a belvárosban és mutassuk be az ünnepekre készülő várost, nos, az már sokkal keményebb feladat: a storyline szétfolyik, egyedül a hangulat marad, melyet bizony vissza kell adni a vágással és a hangokkal. Félelmetesen ijesztő tapasztalat: ilyenkor döbben rá az ember, hogy azok az apró, párperces bejátszások, melyeket életem során olyannyira semmibe néztem például egy híradóban, azok mennyire nehéz és profi munkák.

Na jó, elég a mellébeszélésből, nézzük, mink van. Például szabadidőnk: ez a kis 22 perces szösszenet több héten keresztül elvitte a pihenőidőmet. Pontosabban nem vitte el, a vágás, a töprengés, a koncepciók kiagyalása önmagában is pihenés volt. De idő, az van benne rendesen… és persze munka is. Nekem speciel tetszik.


 

Varázsló vagy kreativitás?

A ‘kreativitás’ pozitívan csengő szó, míg az ‘automatizálhatóság’… fúj, le vele. Emiatt szoktuk utálni is az informatikában a varázslókat. Igazi férfi beparaméterezi a szkriptet, puszta kézzel.

Persze ez valójában nem így van, de a bennünk lakó majom megsértődik, ha kiderül, hogy egy gép is képes arra, amiről azt hittük, hogy csak az emberi kreativitás.

Én inkább egy másik aspektust emelnék ki. Ha személyesen csinálom, akkor az értékes figyelmemből, időmből áldozok, megtisztelve a témát, a címzettet. Ezért tartom értékesebbnek.
De nem biztos, hogy ami így születik, az jobb is. Ugyanis ha erősen mélyen leásunk egy-egy kreatív folyamat mélységeibe, könnyen lehet, hogy az elemi lépések már algoritmizálhatóak. Ha emellé pontosan meg tudjuk fogalmazni az elvárásainkat (célfüggvény), akkor emberi kreativitás ide, vagy oda, sértődős majom meg amoda, az egész simán rábízható a számítógépre is.

Leírok egy konkrét példát. Hosszú lesz, de ráérek.

Slideshow. Van ennél egyszerűbb dolog? Kevés. Egymás után meg kell jeleníteni képeket, mögéjük tenni valami zenét, oszt jól van.

2001-2009 között a Memories on TV nevű csodát használtam erre a célra. Borzalmasan rossz szoftver volt. Betoltam a képeket, betoltam a zenét, aztán variálhattam a sorrendeket. De ha meg akartam nézni, mit csináltam, mindig a legelejéről kezdte a lejátszást. Azaz ha felcseréltem két képet olyan 30 perc környékén, végig kellett néznem 30 percet. Gyorscsévélő nem volt.
Az akkoriban készült anyagok ráadásul mai szemmel irtózatosan fapadosak. Az algoritmus igen egyszerűen működött: egy képre durván két másodpercet számoltam, és ezzel az időzítéssel a zenék 80%-át le lehetett fedni. Mozart requiemje, vagy az LGT gyeregyerekiahegyoldalba című száma nem fért bele, de a többség igen. Azaz egy kétszáz képes albumhoz keresni kellett egy kábé 6 perc 40 másodperces zenét, összehajigálni az alapanyagokat, akár automatikusan, akár manuálisan elrendezgetni a képeket, notesszel a kézben lejátszani egyszer-kétszer, kötegelve elvégezni az átrendezéseket, még egyszer megnézni az egészet, majd videóként elmenteni.

Ezt nagyjából 2009 áprilisában untam meg, onnantól egészen 2013 elejéig nem készítettem képbemutató filmeket. (Slideshow… van rá magyar szó?) Akkor kezdtem el játszani a Movie Maker-rel, és bár kiderült, hogy videóvágásra csak erősen korlátozottan használható, de slideshow-t gyártani vele ezerszer könnyebb, mint az addigi szoftverrel. Például bárhol bele lehetett tekinteni a felvételbe.
Az eleje ugyanúgy ment, mint korábban: bedobtam a képeket. Utána elrendezgettem, tettem elé/mögé szöveges blokkokat, feliratoztam(!), bejelöltem az összes képet, beállítottam két másodpercre a megjelenítést, beálítottam az összes képre ráhúzandó tranzíciós animációt(!), majd alápakoltam a zenét. Pusztán ennyi ráfordítással nagyságrendekkel jobb lett az eredmény. Naná, hogy megjött az étvágy. Jó lett volna, ha a képváltások illeszkednek a ritmushoz. Pontosabban nem is a ritmushoz, hanem a ritmusbéli kiemelésekhez, nyomatékokhoz. (Jut eszembe, van a beat kifejezésre magyar szó? A beütés nem játszik.) Na, itt jött be az, amit én kreativitásnak hittem. Ment a fejemben a zene (segített a zenesávban a hangrezgés megjelenítése), én pedig addig pakolászgattam a képeket, amíg meglehetősen sok váltást sikerült eltalálnom. Gigászi munka volt, de azért videónként 5-10 jó váltás összejött. Meg tudtam volna ölni a családtagjaimat, amikor levetítéskor nem koncentráltak a váltásokra, neadjisten beszélgetni kezdtek. (Ennyit a közönség megtiszteléséről.)
Tulajdonképpen ezzel meg is elégedhettem volna. 2009-ig visszamenőleg legyártottam az összes említésre méltó megmozdulásunk anyagait, öröm, boldogság.

Utána történtek a dolgok. Beleborultam a videóvágásba, kipróbáltam egy csomó szoftvert, végül letettem a voksomat a Powerdirector12 mellé. Átrágtam magam egy csomó doksin és az egyikben volt egy fejezet a slideshow gyártásról is. Úgy kezdődött, hogy ‘varázsló’… én pedig elhúztam a számat. De ha már megvettem, kifizettem, akkor dolgozzon is.
Hát, mit modjak. Beleizzadtam, mire kiismertem.
Ott kezdődik, hogy – minő meglepetés – behajigáljuk a képeket és a zenét. Utána viszont egy algoritmus (beat detection) végigmegy a zenén és bejelöli, hol van a zenében nyomaték, hangsúlyozás. Aztán ezekhez a vonalakhoz illeszti a képváltást.
Az eljárásnak kétségkívül van egy nagy előnye: a képek és a zene együtt élnek. Mindig tökéletes pillanatban váltanak a képek. Nem 5-10 alkalommal, hanem mindig. Viszont van egy nagy hátránya is: képtelenség összefuttatni, hogy a zenének akkor legyen vége, amikor a képsorozatnak is. 200 kép az egyik zenénél lehet, hogy 5 perc alatt pörög le, egy másiknál lehet, hogy 7 perc kell neki. Minden a beat-ek számától függ. Hogy még cifrább legyen a mutatvány, a varázslón belül vagy 12 különböző algoritmus található, ezek között akad kifejezetten pörgős (a csempésnél 200 kép simán lemegy 3 percen belül, de ez lehet akár 1 perc is), és akad lassabb. Kész idegbaj. Van egy elképzelésed, melyik zene illene a képekhez… aztán nem jó, mert vagy túl gyors hozzá a képmegjelenítés, vagy elviselhetetlenül lassú. Vagy a zene ér véget a felénél, vagy a képek pörögnek végig kétszer-háromszor. Viszont, ha hosszas keresgélések és preview kukucskálások után megtalálod a megfelelő átmeneteket és a megfelelő zenét, akkor olyan lesz az eredmény, amilyenről korábban álmodni sem mertél. Te ugyanis nem fogod tudni olyan pontosan hozzáigazítani a képváltásokat a zenei váltásokhoz, ahogy egy jó szoftver. No way. Ez nem kreativitás kérdése. (Arról nem is beszélve, hogy ez a csempés cucc, ahogy fényorgonaként játszik a képmegjelenítéssel, önállóan is igen kreatív: anélkül sugározza a képek mögötti hangulatot, hogy részletesen is áttanulmányozhatnád a képeket.)

Szóval a vége az, hogy akár megtisztelem a témát, akár nem, akár zokon veszem, hogy már megint legyözte az alkotó zsenimet a gép, akár nem, a helyzet az, hogy a gép izgalmasabb, jobb anyagot készít ugyanabból a nyersanyagból, mint amilyet én képes lennék. A kreativitásom pusztán néhány bemeneti adattal való játszadozásra szorul, na meg a zene kiválasztására. Legyen a gépnek halleluja.

A továbbiakat már csak a kifejezetten vájtszemű olvasók számára ajánlom. A kijevi csavargásunkon készített képeinkkel gyakorlatoztam és a fent leírtakat illusztrálni is tudom velük.

  • Az első videó hagyományosan, Movie Maker-rel készült. Mindent kézzel csináltam, mint az állatok. Klasszikus kétmásodpercenkénti váltás (melyet az animáció 1,5 másodpercre rövidített), a zene ehhez illően egy, az átlagosnál éppencsak kicsivel pörgősebb anyag. Az illesztés egészen jól sikerült, a képek és a zene ritmusa nagyjából együtt lüktet.
     

     
  • A második videó a PD12-vel készült. A varázsló készletéből a zoom in/crossfade animációkkal operáló megoldást választottam. Itt már rögtön belefutottam egy kellemetlen problémába: az animáció olyan lassú, hogy pörgősebb zenét (pl. ez előzőt) nem tudtam alátenni: a beat-ek gyorsabban váltották egymást, mint ahogy az animáció kifutotta volna magát. Így lett egy lassabb szám, ebből kifolyólag persze majdnem kétszeresére nyúlt a lejátszási idő. (Melyet egyébként nem bántam, a képanyagnak jól áll a méltóságteljesen lassú megjelenítés.)
     

     
  • Végül jött a kedvenc, a csempés verzió. Itt pont fordított problémába ütköztem: habár a zene meglehetősen pörgős, nem is túl hosszú, de még így is kétszer körbemennek a képek. Ami persze nem baj, mert szerencsére az algoritmus variál: ami az első alkalommal kicsi kép volt, az a második körben nagy kép is lehet, szóval nem unalmas az összhatás. (Azóta így is kalkulálok: a csempés verziónál akkor jó az időzítés, ha a képanyag 1,5-2 kört megy a zene alatt.)
     

     

Budapest ködben

Itt volt ez a hosszú szünet. Nekem pedig a terveim. Jó lett volna nagyokat csavarogni hegyekben, erdőkben. Csakhogy karácsony tájékán megjelent a köd és azóta nem is ment el.
Végül már nem lehetett tovább halogatni. A hétvégére más programunk volt, így maradt a péntek. Igaz, a levelibéka felhős időt jósolt, de az mégsem köd.

Az utóbbi 3 hét legködösebb napját fogtuk ki.

Kész szerencse, hogy csak kisebb helyi túrát szerveztünk, így azért nem bánkódtunk annyira.

Útvonal: Kálvin-tér, Alagút, Széchenyi-hegy, Normafa, János-hegy, Szépjuhászné, Moszkva tér, Vár, Deák tér, Blaha, Ferenc körút.
Távolság: 28 km. (Ebből hat busszal).
Térkép: endomondo.

Végül az időjárással is megbékéltünk: a város ugyan ködben volt, de ez egyben izgalmas képeket is jelentett; fent a hegyekben viszont ezerrel sütött a nap, azaz a túrázás öröme is megvolt.

Csak megjegyzem, hogy kábé ugyanaz a ruha volt rajtunk, mint Isztambulban, és megint külföldi turistáknak néztek minket. A Kecskeméti utcában odajött egy idősebb nő:
– Do you speak English?
– Well, yes.
– Ah, so I have diabetes problems… kezdett bele.
– Nekem is… – morogtam és otthagytuk.

Aztán az Alagút előtt valami szórólaposztogató még az életét is kockáztatta, hogy a kezembe nyomjon egyet, pedig direkt azért kerültem olyan nagyot az autók között, hogy messzire legyek tőle, de utánamszaladt.
Komolyan elgondolkodtam, mit csinálhatnánk, hogy ne nézzünk ki turistáknak. Jól táplált, fényesszőrű, középkorú emberek, fényképezőgéppel… és érdekli őket a környezet, ahol mászkálnak. Ilyen alapállásból elég nehéz elhtetni bárkivel, hogy helybéliek vagyunk.
(Másfelől viszont javaslom, hogy néha indulj neki Budapestnek úgy, mintha Prágában, Barcelonában vagy Londonban járnál. Használd Budapestre is ugyanazt a mércét, mint amelyet egy idegen városra használsz ismerkedéskor. Rá fogsz jönni, hogy nem is olyan rossz hely ez.)

Végül egy csodálatos fénykép:

From Budapest ködben 2014

Nézdd meg alaposan. Az emeleten óvoda. A földszinten kocsma, mögötte pedig látszik a Nemzeti Peepshow cégére. Az életre nevelünk.

Ja, igen, fényképek. Készült egy csomó, a legjobbakat ki is tettem.
Album.
Slideshow.

Ezenkívül bedobtam az egészet a múltkori automatába (plusz a karácsonyi séta képei) és ebből is kijött egy gyors, rövid, de pörgős montázs. Nem vagyok nagy rajongója a mindenféle varázslókkal összedobott anyagoknak, de eddig ez jól muzsikál. (Teljes képernyős nézés javasolt a néha kisméretű csempék miatt.)

ps.
Eszembe jutott még egy érdekesség. Pár nappal korábban feldobtam ide a blogra néhány nyers képet arról, mekkora is volt a köd. A legködösebb képet a fényképezőgép dsc_6008.jpg névre keresztelte. Ezt, a másik kettővel együtt, bedobtam a ‘Mivanvelem’ folderbe a Picasa-n belül. Illetve bedobtam volna, mivel a fájlkezelő közölte, hogy ilyen nevű fájl már van. Már ez egy fura véletlen. Az a kép az előző – szintén Nikon – géppel készült kábé 2,5 évvel ezelőtt és valamiért szintén bekerült a blogillusztrációk könyvtárába.
Kiváncsiságból megnéztem, mit ábrázol.
Nem hiszed el. Egy erdei túrán lőttem, azt illusztrálandó, hogy akkora a köd, hogy az orrunkig sem látunk.
Börzsöny, Őznyűjtó torony (2011. július)
Budapest, János-hegyi kilátó (2014. január)
 

Isztambuli előzetes

Jelenleg úgy telnek az estéim, hogy a gép egyik ablakában a manuál van megnyitva, egy másikban pedig a videóvágó program, aztán bőszen tanulom. Ne tudd meg, milyen durvák a próbavideók, igyekszem minden hibát elkövetni, amiket csak lehet.
Ennek ellenére az egyik varázsló egészen érdekes felvételt dobott ki.

Ez még nem az isztambuli kirándulást feldolgozó videó, ez még csak a fényképekből összerakott előzetes. De ahogy nézegetem, egyre jobban tetszik.
(A kis képek miatt érdemes minél nagyobb méretre váltani.)