Az ősember tökönszúrja magát

Megpróbálom összefoglalni öt év némileg keserű tapasztalatait.

Nem pontos a szám, de az emberiség története nagyjából hatmillió éves. Ebben a hatmillió évben alakult ki egy csomó feltételes reflexe. És itt nem feltétlenül a tudatos gondolkodásra célzok – a fene tudja, hogy a kezdeti pármillió évben volt-e egyáltalán ilyen – hanem arra, hogy a szervezetbe beépült egy csomó önjáró mechanizmus.
Ezen gondolkodás összességét, mely valahol a tudalattiban lakik, nevezem én ősembernek. Egy konok, meggyőzhetetlen ősember a fejünkben.

Borzasztóan nem lesz se pontos, se szabatos, amit írok, de segít plasztikussá tenni a fejünkben, hogy mi történik.

A metabolizmus működése, azaz az, hogy mit is csinálunk a megevett táplálékkal, az konkrétan az ősember dolga.

Ez az ősember, a világnak azon a részén, melyen kábé 60 éve élelmiszerbőség van, meglehetősen lusta. Egészen addig, amíg fel nem ébresztjük.

Hogyan? Például szépen lassan jönnek fel a kilók. Sportoltunk, abbahagytuk, de a kajamennyiséggel nem követtük le. Öregszünk, kevesebb kaja is elég lenne, de ugyanannyit eszünk. Aztán egyszer csak rádöbbenünk, hogy már 10+ kiló felesleg van rajtunk. Mit csinálunk? Fogyókúra. Minden fogyni akarónak ezerszer a fülébe rágják, hogy a fogyásnak csak 30%-a a sport, 70%-a az étrend megváltoztatása.
Oké, akkor koplaljunk.

Nos, ekkor ébred fel az ősember. Azaz felélednek a többmillió éves, bennünk szunnyadó reflexek. A metabolizmusunk alkalmazkodni kezd az éhezéshez, melyről azt hiszi, hogy ez egy újabb szűk időszak kezdete. És valahol az is. Az ősember ugyanis nem tud arról, hogy mellettünk halomban áll az ennivaló és nem azért nem eszünk, mert nincs mit, hanem azért nem eszünk, mert a tudatunk tisztában van azzal, hogy a túlzott tartalékolás egészségtelen. A tudat sajnos képtelen kommunikálni az ősemberrel, az ősember meg nem tud arról, hogy hatvan éve kajabőség van. Hatmillió évig nem volt az. Akkor végülis mit csinál? Fokozza az élelemfeldolgozás hatékonyságát. Minél kevesebb ennivaló jön, annál hatékonyabban kezeli.

Persze ez nem megy egyből. A fogyókúra eleinte szépen muzsikál. Amíg az ősember csak pislog a váratlan változástól, addig repülnek lefelé a kilók. Aztán adaptálódik a metabolizmus és egyszer csak megáll a folyamat. Sőt, nem csak megáll, hanem megfordul. Ezt konyhanyelven az inga visszacsapásának is nevezik. Elkezdünk visszahízni. Az igazán elhivatottak ilyenkor fokozzák a koplalást, az ősember meg fokozza a feldolgozás hatékonyságát. Egyszer-kétszer még meg lehet lepni, ilyenkor előfordulhat akár 3-5 kilós fogyás is, de egy idő után már tényleg nincs tovább, sőt, a kilók gyorsabban jönnek vissza, több is, mint volt, ráadásul már úgy érezzük, a levegővételtől is hízunk. Persze a páciens ilyenkor magát hibáztatja, visszaemlékszik, hogy igen, biztosan annál a két hónappal ezelőtt elfogyasztott Túró Rudinál fordult meg minden, mert nem tudtunk neki ellenállni. És már csak depresszióból is eszünk valamit.

Alapvetően három út vezet tovább.

  • Még jobban megutáljuk magunkat, és most már dafke is éhezünk. Nyilván az ősember sem képes a végtelenségig optimalizálni. (Erre mondta azt az orbitálisan fasz dietetikusom, hogy ez a jó megoldás, hiszen láttuk, Auschwitz-ban sem volt kövér ember.) Ez az út a teljes testképzavarhoz vezet, anorexia, bulémia. A cukorbetegséget mondjuk megússzuk, de az egészségnek lőttek.
  • A másik út az, hogy leszarjuk az egészet. Tudomásul vesszük, hogy hízásra hajlamosabbak vagyunk, mint az embertársaink. (Pedig nem. Csak mi elcsesztük, később pedig felébresztettük az ősembert. A többieknél még alszik.) Tudomásul vesszük, hogy alig eszünk valamit, még a vacsorát is kihagyjuk, reggelre répagolyót rágcsáltunk, ebédre viszont odatesszük magunkat, mert valamit azért enni kell, közben sportolunk, mint az állat… aztán mégis hízunk. Ez van. Megbékélünk a kövér testünkkel. Mi leszünk a lakótelep legsportosabb kövér embere.
  • A harmadik megoldás a legmelósabb. Kommunikálni kell az ősemberrel. Egyezségre kell jutnunk vele. Nem könnyű, mert magán kívül senkire sem hallgat.

Az utóbbiról írnék pár mondatot. Előljáróban közlöm, hogy ezen a vonalon még nincsenek mérhető tapasztalataim. (A másodikról sajnos vannak.) Az eljárás csak késő ősszel állt össze a fejemben, nyilván télen, az ünnepek alatt még nem igazán lehet lemérni a hatását. (Fura leírni, hogy most állt össze bennem, hiszen minden, a témával foglalkozó szakirodalom ezt a módszert javasolja. Csak sehol nem magyarázzák el, hogy miért működik. Az egyszerű ember meg úgy gondolja, hogy ha ez működik, akkor a szigorítása még jobban működik. A francokat.)

Tehát ha már elkövetted azt a hibát, hogy feleslegesen felébresztetted az ősembert (feleslegesen, mert csak akkor lett volna szabad felébrednie, amikor _tényleg_ élelmiszerhiány van), nos a legjobb az, ha visszaaltatod. Hogyan? Úgy, hogy nem éhezel. Amikor éhes leszel, akkor eszel. Ennyire egyszerű. Még a szótáradból is törlöd az éhezés, koplalás szavakat. Az ősember egy idő után (mely akár években is mérhető) visszalustul. A metabolizmusod megint nem lesz annyira kiélezett, annyira harapós.
Jogos a kérdés, hogy ha bőségesen eszel, akkor nem fogsz-e ebben az időszakban elhízni?
Nos, ez a kulcsa az egésznek. Ugyanis nem csak össze-vissza eszünk. Az ősembert ugyanúgy lenyugtatja egy szalámis zsemle, mint egy karalábé. A lényeg az, hogy akkor érkezzen, amikor _tényleg_ éhesek vagyunk. Az, hogy unatkozunk és ennénk, az, hogy rossz kedvünk van és ennénk, az, hogy leültünk a tévé elé és rágcsálnánk valamit, az nem ér. Az nem az ősemberünk.

Hogyan lehet ezt a kényes egyensúlyt megtalálni? Piszok nehezen. És sok munkával.

A lényeg ugyanis az, hogy a napi étkezést sokfelé kell elosztani. Egy-egy alkalommal nem szabad túl sokat enni. Viszont nem szabad éhesnek sem maradni a nap során. Ez egy bonyolult feladat.
Eleve, mi az, hogy sok? Nekem, aki medve tipusú vagyok és elég sokat sportolok, lehet, hogy a napi 3000 kalória sem sok. Egy hatvan kilós, irodai munkát végző, nem sportoló lány ennyi kalóriától szétrobbanna. Persze, mondhatjuk, hogy majd hasraütve besaccoljuk. A helyzet ennél sajnos rosszabb. Hízni nem csak attól lehet, hogy nagyon sokat eszünk, évek alatt attól is masszívan hízunk, ha csak napi 100 kalóriával eszünk többet, mint amennyit elhasználtunk. (Tudod, ez mennyi? A Túró Rudi energiatartalma 110 kalória.) Gondolj bele, ha ennyire ki van centizve a dolog, mennyire fontos, hogy tudd a pontos, tényleges napi energiafelhasználásodat. Ha fölélősz, hízni fogsz. Ha alálősz, akkor felébred az ősember.

El lehet menni dietetikushoz. Ide legszívesebben egy fanyar mosoly szmájlit tennék. Piszok sok a kókler. Nej járt egyhez, végülis hülyeségeket nem mondott, de használható dolgot se nagyon. (Egy kivételével, ez a kajanapló.) Én nem jártam, de a jogsi hosszabbítása miatt fel kellett keresnem egyet. Napokig frusztráltan ordítottam, amikor eszembe jutott. És ez az ember főorvos volt. Egy húsz évvel elmaradott, begyöpösödött agyú, makacs kretén. Nem akarok beszélni róla.
Jobb híján azt javaslom, használd ezt a kalkulátort. Becslés persze, legfeljebb leveszel belőle 10%-ot, talán annyitól még nem ébred fel az ősember.
De még nem végeztünk. Ez ugyanis csak a keret. Egyrészt azt a mozgásmennyiséget, melyet a kalkulátornál behazudtál, tényleg meg is kell csinálni. (A sport trekkerek értékeivel bánj óvatosan, én használok hármat is, durván különböző értékeket mutatnak ugyanarra a mozgásra.) Másrészt pedig mindennek, de komolyan, még a cápaherének is tudnod kell a kalóriaértékét, legalább közelítőleg. Ebből fogod tudni, hogy mik azok a kaják, melyeket éhség esetén a fejedbe lehet tömni.
Ettől ne ijedj meg. Nem úgy fog kinézni, hogy bemagolsz egy kilométernyi táblázatot. Úgy nem is lehet. Hanem nekiállsz és Excelben vezetsz egy – őszinte – napi bontású táblázatot. Eleinte úgy kell majd kikeresgélned minden bekapott ételhez a kalóriamennyiséget. (Ez olyan lesz, mint egy laborgyakorlat: mérleg, zsebszámológép, anyagtáblázat, jegyzőkönyv.) Egy idő után viszont már menni fog fejből is. (Oké, a cápahere nem, de a halhús igen.) Ha ezt szigorúan betartod, akkor előbb-utóbb ki fog alakulni az étrended. Ki fognak potyogni a súlyos ballasztok. Nyilván akinek speciális betegsége van – koleszterin, cukor, allergiák – az még fog reszelni rajta rendesen, de az egészséges embernek sem árt, ha utánaolvas, mennyire nem mindegy, hogy az energiát milyen arányban szerzi be szénhidrátból, zsírból és fehérjéből.

Vedd észre, hogy a különböző diétáktól eltérően nem bontom ki ezt a részt mélyebben. Nem akarom kőbe vésni, hogy mit, mikor, mennyit és milyen arányban. Nem is akarom ezzel az írással szénné keresni magam. (Pedig… az elmélet fentebb már ki lett dolgozva, igazából már csak kalóriatáblázatok kellenének (_1_, _2_), meg ezek alapján összerakott menük, a név legyen mondjuk Hülye Ősember diéta… és készen is vagyunk, dőlhet a zsé.)
Mivel ma a táplálkozástudomány meglehetősen ingatag – hol A-ról derül ki, hogy az a legfőbb gyilkos, és B a jó fiú, hol azt mondják, hogy együnk B helyett C-t, aztán jön a végső leleplezés, ahol A-t rehabilitálják és C-t itélik el – szóval nem lehet egyértelműen megmondani a frankót, emiatt is létezik annyi kóklerség és tudományosnak álcázott, de valójában semmit nem érő diéta.
Most elmondhatnám, mit állítottam össze magamnak, de cukorbeteg vagyok magas koleszterinnel, tehát az én szabályaim mások, mint a tieid. Annyit azért elárulok, hogy a napi adagban az arányok kábé úgy néznek ki, hogy 50% szénhidrát, 20% fehérje és 30% zsír, de vigyázat, szénhidrát és szénhidrát között óriási különbségek vannak, a cukor, a fehérliszt, a krumpli a fő ellenségek és a GI sem mindegy.

Azt mondod, jaj, megint ketrecbe zártam magam.
Hé! Emlékszel: nem koplalsz, nem éhezel. Tilos. Csak éppen úgy állítod össze az étrendedet, hogy
– Ne ébredjen fel az ősember. Azaz soha ne érezzél éhséget.
– De összességében ne is lépd túl a napi limitet. (Melyet sporttal azért feljebb tudsz tolni.)

Ez lesz az a két alapszabály, mely meg fogja határozni a táplálkozásodat. Nem, nem kúraszerűen.
A továbbiakban végig.

PS1.
Megjegyzem, most van itt az újévi fogadalmak ideje. Akár el is kezdhetnéd.

PS2.
Ez már utólag jutott eszembe. Tudok róla, hogy sokan azt állítják, pszichésen sokkal egészségesebb elfogadni a testünket olyannak, amilyen, mint egész életünkben testképzavarral küzdeni. Ez így is van, legalábbis egy határig. Csakhogy a túlsúly efölött a határ fölött már nagyon komoly egészségügyi kockázat. És innentől már nem testképről van szó, hanem az élet élvezetéről, illetve a halálozási esélyekről.

Ciklon

Meglehetősen bizonytalan időket élünk. Tételezzük fel, hogy év végére összegyűlt valamennyi megtakarított pénzed. Mihez kezdjél vele? Oké, az ‘igyuk el’, az meglehetősen triviális válasz, és az olyan időszakokban, amikor nemhogy egy bank, egy ország, de egy kontinens, vagy egy szuperhatalom gazdasága is ingatag, kevés biztosabb dolog van egy jó berúgásnál.

Pusztán a perverzitás kedvéért vizsgáljuk meg, mi egyebet is lehetne csinálni a pénzzel. Például eurót venni rajta és jó zsíros kamattal lekötni, az nem tűnik rossz ötletnek: az euró annyiból biztos pont, hogy a jövőjét nem ilyen Matolcsy féle kötöznivaló elmebetegek fogják alakítani, azaz a forinthoz képest atomstabil lesz. Másrészt a stabilitás mellett még kamatozik is, olyan 3% körül. (Jelen írásban nem szándékozom túlmenni az átlagember pénzügyi horizontján, államkötvényekről, befektetési jegyekről, részvényekről márpedig szó sem essék. Nem a reálkamat a cél, hanem úgy általában kamat és biztonság.)

Lássunk neki.
A számolásokhoz első körben a CIB adatait fogom felhasználni, mivel a család zöme ennél a banknál van, én is ennek a banknak a számait ismerem.
Folyószámlánk van, euró alapú számlánk van. Az egyszerűség kedvéért legyen a megtakarításunk 300000 forint. Áttesszük a folyószámláról az euró alapú számlára. Nevezzük ezt a stratégiát a Biztos és Kényelmes Stratégiának, azaz BKS-nek.

From Segédlet

Átrakás után online lekötjük félévre (3,1% éves kamat).
Nézzünk a jövőbe és tételezzük fel, hogy fél év múlva is pont ennyi lesz az euró. Ekkor bezsebeltük a kamatot, majd eladjuk a CIB-nek az eurót, úgy, hogy a pénzt visszatesszük a forintszámlára.

Részletes számolás:
– Induló összeg: 300000
– Euró eladási ár: 291,63
– Lekötött euró: 1028,7
– Éves kamat: 3,1%
– Kamattal növelt lejárati összeg: 1045,7 euró
– Euró vételi ár: 280,19
– A forintszámlán megjelenő összeg: 292987 forint.

Ejnye, nomár. Félévre lekötöttük a pénzünket és kevesebbet kaptunk érte, mint amennyivel kezdtük? Oké, sejtettük, hogy a biztonságért fizetnünk kell… de ennyit? Nézzük már át újra a számítást! Normális, hogy egy bank ekkorra marzzsal dolgozzon? 11,50 forint a rés.
Nézzünk egy tetszőlegesen kiválasztott pénzváltót:

From Segédlet

A marzs 2 forint, kezelési költség nincs.
– Hát, a jó anyátok – mondja erre az egyszeri bankoló, és elgondolkodik azon, hogy akkor már inkább az uborkásüvegben tartja otthon a pénzét. Ez lesz az Uborkás Üveg Stratégia, azaz UÜS.

Persze ehhez ki is kell venni a pénzt. Az automatán a napi limit 100000 forint, azaz vagy kivárjuk a 3 napot, vagy bemegyünk és felmarkoljuk egy fiókban. Az első esetben 3*168=504 forint kiadásunk lesz, a második esetben 545 forint. (Ez a minimum összeg.) (Jelzem, januártól a pénzkivétel csúnyán drágulni fog.)

Részletes számolás:
– Induló összeg: 300000
– Kivett összeg: 299455
– Euró eladási ár: 286
– Uborkásüvegbe rakott euró: 1047
– Fél év múlva elővett euró: 1047
– Euró vételi ár: 284
– Forintra visszaváltott összeg: 297348.

Nocsak, mit kaptunk? Habár az egyenleg még mindig negatív, de szemmel láthatóan jobban jártunk azzal, hogy nem a bankban tartottuk a pénzt, hanem a párnacihában. És a pénz állandóan nálunk volt, nem volt lekötve.

Variáljunk még. Vegyük ki a bankból a pénzt, a pénzváltónál váltsuk át, az eurót tegyük vissza, kössük le, aztán nézzük meg, jó lett-e ez nekünk. Nevezzük ezt Kiveszem Berakom Stratégiának (KBS).

Részletes számolás:
– Induló összeg: 300000
– Kivett összeg: 299455
– Euró eladási ár: 286
– Visszarakott euró: 1047
– Éves kamat: 3,1%
– Kamattal növelt lejárati összeg: 1062,7 euró
– Euró vételi ár: 280,19
– A forintszámlán megjelenő összeg: 297759 forint.

Nos, ezzel kihoztuk a rendszerből a maximumot. Elég elkeserítő, hogy még ez is negatív. De a biztonság pénzbe kerül, ugye.
De mekkora is az a biztonság?
Ehhez először nézzük meg, hogyan járnánk, ha forintban kötnénk le ugyanannál a banknál a pénzünket.

Részletes számolás:
– Induló összeg: 300000
– 6 hónapos lekötés éves kamat: 6%
– A lejárati összeg: 309000 forint.

Most akkor felejtsük el, hogy nem változik semmi és számoljuk ki, hat hónap múlva mennyibe kellene kerülnie az eurónak, hogy ezt az eredményt (309000) realizáljuk a stratégiáinkkal?

BKS stratégia:
– Visszaváltandó euró: 1047,5
– Euró vásárlási határár: 295,13
– Euró középárfolyam (feltételezve a CIB marzsát): 301,13
– Forintromlás: 16,13 forint (5,66%)

UÜS stratégia:
– Visszaváltandó euró: 1047
– Euró vásárlási határár: 295,13
– Euró középárfolyam (feltételezve a pénzváltó marzsát): 296,13
– Forintromlás: 11,13 forint (3,9%)

KBS stratégia:
– Visszaváltandó euró: 1062,7
– Euró vásárlási határár: 290,77
– Euró középárfolyam (feltételezve a CIB marzsát): 296,77
– Forintromlás: 11,77 forint (4,13%)

Elég megdöbbentő, nem? A bank által felkinált legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldás jelenti a legnagyobb kockázatot. A legjobb megoldás pedig az Uborkásüveg, azaz az, amelyikben a legkevesebb része van a banknak: nem csak azért ez a nyerő, mert itt a legkisebb a kockázati százalék, hanem azért is, mert ha hirtelen romlik egy nagyot a forint, egyből realizálható a nyereség, ráadásul nincs automatikus kamatadó.
Aztán csodálkozunk, hogy az emberek nem szeretik a bankokat. (Az már csak a jelenlegi kormányzat balfaszsága, hogy azt hiszik, ha ők se szeretik a bankokat, akkor mi majd szeretni fogjuk őket. Nem olyan bonyolult ám egyszerre két szereplőt utálni. Arról nem is beszélve, hogy az állam szerepe a bankok felügyelete, az, hogy ne tudja a polgárokat kirabolni; nem pedig az, hogy ő maga rabolja ki a bankokat, saját zsebre, naná.)

Persze ezzel a számolással nem oldottunk meg semmit. Tartsuk a pénzt forintban lekötve? Amíg Matolcsy szabadlábon van? Na, ne. Vagy tényleg tartsuk otthon a pénzt a cihában, pusztán azért, mert ezzel bukjuk a legkisebbet? Ez is nonszensz. Hát egyáltalán nem létezik ténylegesen is nyerő stratégia?

De, létezik. Vegyük észre, hogy a fenti összehasonlítás tulajdonképpen arról szól, hogy az extrém marzs elviszi a hosszútávú lekötés kamatnyereségét. Azaz szét kell nézni a többi bank háza táján. Mivel a mi családunkban játszik még a Citibank, megnéztem az ő kondícióikat is.

From Segédlet
From Segédlet

Oké, emberek, ez volt a viccrovat. 17,3 forintos marzs, 0,35% éves kamat hat hónapos online lekötésnél. Úgy látszik, ők egy másik dimenzióban élnek.

Nézzünk másokat.

Eladási árak:

From Segédlet

Vételi árak:

From Segédlet

(A korrekt összahasonlítás miatt a fenti árakból le kell vonni 1 forintot, hogy a reális középárfolyamot megkapjuk, ugyanis huszadikához képest huszonegyedikén reggelre ennyit erősödött a forint.)

Ez már egyáltalán nem olyan rossz. Az Erste marzsa kisebb, mint a pénzváltóé (1,72 forint), de az utána következő négy banké is csak minimálisan nagyobb (3 forint). A CIB szemmel láthatóan a lista végén van a 11 forintos marzzsal, a Citibank meg valahol a fasorban legel.

Utánaolvastam egy kicsit az Erste feltételeinek, és ekkor még árnyaltabb lett a helyzet: devizalekötéskor középárfolyamon váltanak, azaz még ez a minimális marzs is eltűnik. Kezelési költség sincs. Féléves euró lekötésnél az éves kamat 3%.

Részletes számolás:
– Induló összeg: 300000
– Euró eladási ár: 285
– Lekötött euró: 1052,63
– Éves kamat: 3 %
– Kamattal növelt lejárati összeg: 1068,42 euró
– Euró vételi ár: 285
– A forintszámlán megjelenő összeg: 304500 forint.

Hoppá. Több lett. Nem annyi, mint forintban, de már átbillent. Mekkora a kockázat?

BKS stratégia (Erste):
– Visszaváltandó euró: 1068,42
– Euró vásárlási határár: 289,2
– Euró középárfolyam: 289,2
– Forintromlás: 4,2 forint (1,47%)

Azaz fél év alatt 1,47%-os euróhoz viszonyított pénzromlás esetén már inkább megéri az Erste-nél tartani euróban lekötve a pénzt, mint a CIB-nél forintban lekötve.

Megjegyzés: az összes fenti eurós stratégia azon alapul, hogy fél év múlva rosszabb lesz a helyzet, mint most. A kockázat csak azt mutatja meg, hogy hány százalékkal kell rosszabbnak lennie ahhoz, hogy nyerő legyen a stratégiánk. Természetesen simán előfordulhat, hogy amikor éppen szükség lesz a megtakarításunkra, a helyzet jobb lesz; ilyenkor buktunk. Emlékezzünk vissza, tavaly ilyenkor 320 körül volt az árfolyam. Aki akkor kötött le hosszútávra eurót, az csúnyán ráfaragott. Pedig nem volt ez őrült stratégia, hiszen az akkori pánikhangulatban reális esélyként forgott az államcsőd is, meg a 400-as euró is. És, csak a teljesség kedvéért, nem a kormányunkon és legfőképpen nem a pénzügyminiszterünkön múlott, hogy nem ez valósult meg. Nem ők tehettek róla, hogy a globális helyzet kedvezőbb lett, a világban pedig befektetési sivatag alakult ki, felértékelve az ilyen elcseszett régiók lehetőségeit.

Persze a fentiek nem mindent eldöntő, ultimate számolások. Aki jártas az ilyesmiben, láthatja, hogy elég sok helyen egyszerűsítettem, illetve nyilván megérne egy kört szétnézni a többi banknál is, szóval nem kell már holnap megrohamozni az Erstét. Viszont olyan világban élünk, hogy szükségünk van ilyen számolgatásokra, már csak a tréningezés kedvéért is.
Akár még karácsony előtt pár nappal is.

ps.
Fura játéka a sorsnak. Kora délután kezdtem írni a cikket, pár órával később az euró váratlanul megindult felfelé. Jelenleg 289,39 a középárfolyam, azaz az utolsó stratégiát nyerővé tevő gyengülés pár óra alatt előállt. Persze nem realizálható, hiszen a lekötés miatt a fél évvel későbbi árfolyam számít.

Kindle

Leírom, hátha segít valakinek. Ha az Amazonról rendelsz valamit, amit le akarsz írni költségbe, marhára figyelj oda, mit és hová írsz. Ugyanis hiába adsz meg a billing address rovatba cégnevet, az Amazon az ÁFÁ-s számlát a szállítási címre állítja ki. Pont. Most beszéltem a DHL vámügyintézőjével, azt mondta, le tudja kezeltetni a cég nevére, de mivel a számla nem annak szól, nincs értelme, mellesleg amennyire tudja, az Amazon szigorúan nem küld új számlát, hiába reklamálok. Így jártam.
Stilszerű befejezése a történetnek. Új Kindle-re ugyanis azért van szükségem, mert a régit ottfelejtem azon a buszon, amellyel Ukrajnát jártuk. Az eszközt természetesen senki sem találta meg, egyszerűen elpárolgott.

Sündisznó és a kapa

“Tudod jól, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt,amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

 
Kérdés:
Ha észreveszed valakinél, hogy adott szituációban a valóság helyett egy magában felépített fantommal küzd, segíthetsz-e rajta úgy, hogy te is felépítesz egy fantomot – konkrétan arról, hogy a másik miért nem a valósággal néz szembe – majd azzal küzdesz meg?

Válasz:
Persze. Ezt hívják pszichológiának. De ha nem vagy jártas benne, akkor sokkal célszerűbb, ha egyszerűen megkérdezed az illetőt, hogy hát veled meg mi a bánat van… és ezt egész addig teszed, amíg őszinte választ nem kapsz.

Józsi néni praktikus tanácsai 6

Szúnyogháló.

Ránézésre nem tűnik olyan nagy dolognak – de ha belegondolsz, hogy a kereszthuzattal sokszázezer forintos klímaberendezést spórolsz meg, nem beszélve a nem elfogyasztott árammennyiségről – akkor azért nem is olyan nagy hülyeség.

Az első akadály: az emeleti szobák. Mert lent még csak-csak elbohóckodik az emberfia, de olyan magasra, kívülről bármit is szerelni… elég necces. Most vegyek egy húszméteres létrát? (Oké, nem lenne hülyeség, de egy ekkora létra nem olcsó dolog, meg egyébként is, hova tenném?)

Az első akadály leküzdése: olyan 1000 forint körül lehet kapni előrecsomagolt szettet dobozban, benne egy ragasztós tépőzárral, meg méretreszabott szúnyoghálóval. Az egész úgy van kitalálva, hogy belülről lehessen felrakni az ablakra – létra balfenéken el. (Tudom, lehetne külön is venni tépőzárat… de próbáltál már barkácsboltban méretre vágatni szúnyoghálót? Az eladó inkább kilép a cégtől, mint odamenjen hálót szabni. Ráadásul az árkülönbség sem jelentős, egy-kétszáz forint.)

No, tehát a végén ott álltok, szemtől szembe: az ablak meg te. A szél ördögszekeret görget a háttérben. Meredten nézitek egymást, egyikőtök sem mer még csak pislantani sem. Végül előkapsz egy ollót, villámgyorsan előrántod a dobozból a tépőzárat és nekiállsz beszabni az ablakhoz.
Ne kapkodj. Egy száraz ronggyal töröld át előtte alaposan a keretet, figyelj arra, hogy pókháló se legyen a környéken. Harc közben bármikor beleakadhatsz, még akkor is, ha egyébként nem lenne útban.

Fel van ragasztva a tépőzár a keretre. Elégedetten nézed. Tulajdonképpen már túlvagy a felén, gondolod. A francokat. Most jön a cuclis rész. Például ki kell szabni a szúnyoghálót.
Ez egy rémálom. Az ablakkeretet már lemérted, a szúnyogháló ott fekszik kiterítve a parkettán… de mivel jelölöd be, hol is kell vágni? Nej szabókrétája remekül bejelölte… a padlót. Magán a hálón nem maradt semmi. Szemre vágni? Egyenesen? De nem volt más, kiszabtuk így. Végülis felraktuk az ablakra, de egy hét után kiszakadt a közepe. Nagyon meg lett feszítve.

Aztán egyik éjszaka megálmodtam a megoldást: nem kell annyit szarakodni a szabással, egész egyszerűen szorosan feltekerem a hálót, lemérem a felesleget – és csak egy nyisszantás. Utána kitekerem, elfordítom 90 fokkal, feltekerem, majd újból nyisszantok. Tökéletes is lett.

Meg kicsi. Egészen egyszerűen hiába pontos centire a háló, nem tudod rendesen felrakni. Lesz, ahol laza lesz, lesz, ahol megfeszül. Márpedig ahol feszül, ott egy hét múlva szakadni is fog.
Újabb háló a kukába.

A következő szabásnál bátran rászámoltam 10-10 centit. A feltekerés helyett meg hajtogattam – hiszen így bármekkora hálóval el lehet bánni, a tekeréshez meg egyszerre kellene mindkét oldalon tevékenykedni.

És ez lett a jó megoldás. A nagyobb hálót kényelmesen fel tudtam rakni, nem feszült sehol. A felesleget meg vagy ott hagytam, vagy ha nagyon zavart, akkor pengével, dekorszikével minden további nélkül le tudtam kapni.

Innentől kezdve a maradék tizet a fiammal együtt pillanatok alatt dobtuk fel, még ilyen viharos szélben is.
Mindehhez két garnitúrát kellett elcsesznünk. Nem egy nagy tétel – de neked ez után az írás után még ennyi tanulópénzt sem kell fizetned.

Józsi néni praktikus tanácsai 5

Ez az írás most a főnököknek szól. Azt fogom elmagyarázni, hogyan lehet rávenni a beosztottakat arra, hogy éhbérért halálra dolgozzák magukat.

Először meg kell ismerkednünk egy fogalommal: ez a kognitív disszonancia. Valószínűleg sokan már ismerik is… de akik nem, azok számára gyorsan összefoglalom. Kognitív: azaz gondolati, azaz agyi. Disszonancia: azaz eltérés, feszültség. A kettő együtt pedig azt az állapotot takarja, amikor a delikvens agyában két, egymással gyökeresen ellentétes gondolat fészkel. A szakirodalom kedvenc példája a bagózás. A dohányos ember agyában az egyik gondolati tartalom az, hogy a dohányzás rákot okoz, a másik az, hogy értelmes, okos ember vagyok, aki nem ellensége saját magának. A két gondolat egyszerre nem lehet igaz, feszültség keletkezik. Az illető ezt csökkenteni igyekszik, azaz vagy leszokik, vagy racionalizál. Ilyenkor jönnek azok az érvek, miszerint ‘úgyis mindig mások halnak meg, mi sose’, ‘annyi mindenről kimutatták már, hogy rákot okoz, miért pont a cigarettára lenne igaz’, ‘nagyapám 85 évig élt, élete végéig bagózott’, na meg a legszebb ‘oké, nem élek sokáig, de az sokkal élvezetesebb lesz, mert nem korlátozom magam’.

Ahhoz, hogy a célunkat elérjük, ahhoz kognitív disszonanciát kell gerjesztenünk a beosztottaink agyában, arra kényszerítve őket, hogy racionalizálásaik abba az irányba mutassanak, miszerint ők tulajdonképpen élvezik a megalázó munkát. (Nyilván itt is lesznek olyanok, akik nem racionalizálnak, hanem kilépnek – de számoljuk már össze, a dohányosok között mennyien szoknak le és mennyien racionalizálnak?)

Akkor ugye megvan a cél, nagyjából megvan az eszköz, már csak a fondorlatos, nagyon ravasz trükk kell, amivel rávesszük alkalmazottainkat arra, hogy éhbérért rengeteget dolgozzanak.
Íme a recept:
Követeld meg, hogy dolgozzanak sokat… és fizess nekik keveset.

Látom a szemeden, hogy ennél azért többet vártál. Nos, a módszer pont azért ördögi, mert részedről elég, ha ennyit csinálsz. A többit már elvégzi az ó bohókás kis agyuk.

Úgy látom, nem vagy meggyőzve.
Mesélek neked kísérletekről. Szociopszichomókusok végezték, elég jól dokumentáltan.

Egy amerikai egyetemen diáklázadás volt, melyet a rendőrség brutális beavatkozással vert le. Később egyetemisták egy-egy csoportját megkérték arra, hogy – jó pénzért – írjanak már dolgozatot arról, hogy a rendőrségnek időnként keményen kell fellépnie, bekalkulálva az esetleges brutalitást is. Az egyik csoportban 20 dollárt fizettek a résztvevőknek, a másikban 10-et, a harmadikban egyet, a negyedikben felet. A kísérlet előtt és után felmérték a résztvevők rendőrséggel szembeni attitüdjeit.
Meglepő módon abban a csoportban, ahol rongyos 50 centet fizettek a résztvevőknek, komoly attitüdváltás történt, dacára annak, hogy az élmény még friss volt – miközben a másik szélső értéknél, a 20 dolláros fizetésnél, senkinek nem változott meg a hozzáállása.
Mi is történt? Akit jól megfizettek, az azt mondta, hogy én egy okos értelmes ember vagyok (egyik gondolati tartalom), aki jó sok pénzért összeirkál egy csomó hazugságot (másik gondolati tartalom). A kettő között nincs semmi ellentmondás, nem indul be semmiféle racionalició. Nézzünk bele a féldolláros emberek agyába. Azt mondták, hogy ők értelmes, okos emberek, akik… egy nyomorult féldollárért eladták a lelküket. Itt bizony van disszonancia, és a feloldása egyértelműen az volt, hogy a résztvevők módosították a rendőrséggel szembeni attitűdjüket, azaz elfogadták azt, amit korábban hazugságnak hittek.

Még mindig nem győzött meg? Nézzünk egy másikat.
Egy embert beültettek egy szobába, majd egy mechanikus, unalmas munkát végeztettek vele. Ezért pénzt kapott. Megkérték, hogy amikor kijön, mondja azt a következő embernek, hogy ez egy nagyon izgalmas, érdekfeszítő munka. Előtte és utána természetesen itt is felmérték azt, hogy az illető hogyan vélekedik erről a munkáról.
A kísérletet rengetegszer végezték el, a változó a fizetett összeg volt.
Nos, mit tippelsz?
Azoknak, akik a legkevesebb pénzt kapták, azoknak változott meg legnagyobb mértékben a véleményük. A feszültség oka szinte ugyanaz volt, mint az előző kisérletben (okos, értelmes ember vagyok, egy unalmas munkáról hazudtam azt valakinek, hogy érdekfeszítő), a feloldás pedig az lett, hogy a résztvevők elkezdték izgalmasnak tartani a munkát.

Ez azért már egész közel van, nem?

Persze még ott van a ‘valakinek hazudás’ kikényszerítése, de ez is megy automatikusan. Az emberek – munkahelyen belül, munkahelyen kívül – beszélgetnek egymással és senki nem fogja nyíltan beismerni, hogy egy reménytelen helyen dolgozik, teljesen kizsigerelve. Ergo hazudik… de annyira nem is, mert minden beszélgetés után apránként már változik az attitüdje.

Nos, ennyi. Ha még mindig ingatod a fejed, akkor nézz magadba, vagy gondold végig az ismerőseiddel történt beszélgetéseidet. Hányszor találkoztál már olyan fordulattal, hogy ‘persze, szar a hely, de rengeteg tapasztalatot lehet szerezni’, vagy ‘borzasztó a hely, de amilyen most a munkaerőpiac, nem szabad váltani’, vagy ‘úgy pokol, ahogy van, de jó a közlekedés, hamar otthon vagyok’… és ilyenek.
Ezek bizony mind olyan racionalizálások, melyektől a főnököknek hízik a mosolya.

ps.
Tessék olvasni Társas Lény-t.

Józsi néni praktikus tanácsai 4

Ha el akarod üldözni otthonról a férfinépet, akkor a legegyszerűbb, ha megkéred rá, hogy cserélje le a régi vécéülőkét egy modernebbre. Tuti nem látod többet.
Már az remek szórakozás, amikor elnézed, ahogy klasszikus rókázó pózban rágörnyed a kagylóra és bősz káromkodások közben próbálja megindítani az évek során összerohadt, összenőtt, szarral-húggyal összeolvadt csavaranyát.
Habár a teremtés koronája úgy hiszi, hogy a leszereléssel már túl van a munka felén, de valójában ez még csak a kezdet.
Az első értetlenkedést akkor tapasztalhatod az arcán, amikor kibontja a dobozt és megtalálja a csavarokat, műanyag alététeket. Melyekből sokkal több van, mint amennyit a hevenyészett manuál feltűntet. Ráadásul a kör, rajta az excentrikusan elhelyezett menetekkel – legalábbis elgondolkodtató. Aztán ad-hoc felszereli az a szerencsétlen, de amikor végzett, és az egész felépítmény úgy jár, mint a kacsa segge, akkor kezdi megsejteni, hogy teljesen rossz úton jár. Leszereli – és rájön az első ellentmondásra. A beállítócsavart csak akkor tudja meghúzni, amikor le van véve az ülés a helyéről. Beállítani viszont csak akkor, ha a helyén van. Ha viszont beállítja és megpróbálja változatlan állapotban felemelni az egészet, hogy meghúzza a csavart – hirtelen rádöbben, hogy ehhez némiképpen kevés keze van. Öröm ilyenkor a bamba képébe nézni. Persze óvatosan a kárörömmel. Legalábbis ekkor még.
Aztán ránt egyet a vállán, beállítja csak úgy hasraütve – és szerencséje van, mivel ez egy szabványos ülőke, tehát a középre állítás nagyjából működik. Újból elgyönyörködhetünk a klasszikus hányó pózban, ahogy nyögve-káromkodva öleli a kagylót és próbálja azon a kis helyen kombináltfogóval meghúzni a meghúzhatatlant. (Növelhetjük a szórakozási faktort azzal, hogy nem pakolunk el a környékről. Egy idő után felmosóvödrök, takarítófák, söprők és lapátok fognak kavarogni a levegőben, egy-egy koppanással detektálva a találatot szerelőemberünk fején.)
És amikor már azt hiszi, végül csak megoldotta a feladatot, vezessük elő neki, hogy a fenti fürdőszobában is van egy ülőke. Hagyjuk, hogy egy rövid időre kiélvezze sikerét. Egy kicsit még táplálhatjuk is önbizalmát ‘Apukám, te mindent meg tudsz szerelni!’ felkiáltással. Azt viszont hallgassuk el mélyen, hogy a másik ülőke gyári hibás, a központi menet sérült az excentrikus bigyón.
Nézzük lelkesen bólogatva, ahogy sitty-sutty összedobja, majd amikor ráhúzná a menetet, akkor próbáljunk blazirtnak maradni, amikor alattomos koppanással kiesik a csavar. Ha végképp nem bírjuk röhögés nélkül, akkor húzódjunk távolabb és onnan kísérjük figyelemmel, ahogy egymás után csak próbálja és csak próbálja a szokott módon összerakni, aztán a végén persze mindig kiesik az a csavar. A legtöbb férfi itt szokta feladni. Ha a mi házunkban ennél kitartóbb példányt tartunk, akkor örülhetünk, mert a java még csak most következik. Emberünk ugyanis rájön, hogy nincs mese, az excentrikus menetbe kell csatlakoznia – ekkor viszont nem élhet a középre állítás egyszerű módszerével. Ekkor már nem kell véka alá rejtenünk jókedvünket, a szerelő ember számára a külvilág megszűnt: a vécékagylón és rajta kívül minden más csak lila kavargó köd mögött bújik meg. Végigpróbál mindent: ceruzával jelölget elfordítási szögeket, megpróbálja egyben tartva felfordítani az ülőkét, megpróbálja feldugni a lukon a csavarhúzót… igazán izgalmas műsor. Aztán minden jó véget ér egyszer, az egyik felfordítási kisérlet sikerül, rögzíti a csavart, majd immár utoljára öleli körbe a kagylót, hogy meghúzza a csavarokat. Képzeljük el, mekkora élmény lehet neki, amikor visszatér a látása a lila ködből, hogy az első, amit megpillant, az a perem alatti buján tenyésző bioszféra lesz. Öt centiről.
Ritka jó móka. Kár, hogy nem lehet túl sűrűn végigélvezni, mert ha túlságosan sűrűn cseréltetjük vele az ülőkét, akkor a végén megtanulja a biztos módszert.

Józsi néni praktikus tanácsai 3

Ha neadjisten, azzal vert meg a sors, hogy AAAA jelű ceruzaelemet(1) kellene vásárolnod, és már bejártad Záhonytól Szentgotthárdig az országot, és már túl vagy azon, hogy “ilyen fajta elem nem is létezik”… majd csodálkozva nézik a bemutatott, de sajnos már lemerült példányt… szóval még ne add fel. El lehet menni pl. a HQ Nedis-be, ahol ha szerencséd van és éppen jó hangulatú eladót fogsz ki, akkor megrendeli neked. Valószínűleg Lappföldről, mert mind a szállítási idő, mind az ár brutális. Ha kevésbé vagy szerencsés, akkor az eladó simán letagadja, hogy forgalmaznak ilyet.
És amikor végképp elszánod magad, hogy ma este most már tényleg konnektorba pisilsz, akkor borulj a vállamra, zokogd ki magad – és én elárulom, hogy bár nincs rájuk írva, de bármelyik téglatest alakú 9V-os elem tulajdonképpen 6 darab 1,5 V-os AAAA elemből van összerakva. Azaz veszel egyet, szétfeszegeted – és egy életre el vagy látva megfelelő elemekkel.

(1) – Létezik. Nekem pl. a tabletem tolla megy ilyen elemmel.

Józsi néni praktikus tanácsai 2

A szex ráér, nem kell elkapkodni” – szokták mondogatni a szülők a tinédzser gyerekeknek.
Pedig ez hülyeség. Igenis megvan az a kor, amikor meg kell tanulni a szexet. Az a kor, amikor a fiúk is, a lányok is még ügyetlenkedhetnek – amikor még csak próbálgatják, mi mire jó.
Megvan a veszélye, hogy egy bizonyos kor után pszichés gátlásokat fog okozni a szerencsétlenkedéstől való félelem.
Mindemellett nem csak erről van szó. Olvastam valahol, hogy a szerelmi tapasztalatokkal rendelkező hímeknek máshogy szaglik a feromonja – ezáltal jobban vonzzák a nőket. Lerí róluk, hogy tapasztaltak. Márpedig akikre jobban buknak a nők, azoknak valószínűleg kiegyensúlyozottabb lesz a szerelmi életük, akkor is, amikor már megállapodtak egy partner mellett. Jobb, mint a monitor előtt gubbasztó szerencsétleneknek, akikről messze lerí, hogy pucér nőt csak weblapon láttak életükben.

Szóval igenis, ne pazaroljátok el az időtöket. Gyakoroljatok.
Csak használjatok óvszert.

Józsi néni praktikus tanácsai 1.

Amikor elájulsz az üzletben egy szobaszökőkúttól és működésbe lépnek a vásárlómirigyeid, nem árt a beteljesülés előtt továbbgondolni a történetet.
Ezt a dögöt ugyanis havonta pucolni kell. Eleve a műkő kötőanyaga – valami gusztustalan ragacs – folyamatosan oldódik bele a vízbe. Ha óvatlanul belenyúlsz megigazítani a szivattyút, kezed kihúzásakor pókhálóként fog rátapadni a térhálósodott víz. Belenyúlni pedig bele kell, mert nemcsak ragasztó van a vízben, hanem vízkő is rendesen. Az a kisebbik baj, hogy egy idő után minden szikla barna lesz – sokkal zavaróbb az, hogy a szivattyú először a tepsi alját, később az őrület határait súrolja. Egy ideig segít, ha megigazgatjuk, utána lehet befőzőgumival rögzíteni, hogy ne érjen az aljához. Így lehet kihúzni havi egy takarítással. Egy évig. Mert utána kegyetlenül repül a kukába a szivattyú és jön az új versenyző.
Persze ha irtózol az unalmas vasárnap délutánoktól, akkor szerezz be százat, ezeret. Remekül strukturálják a határtalannak tűnő szabadidőt.