Mi is volt ez?

A hétvégén volt némi kavarás a blogon. Mivel a történet leginkább több írás komment rovatában pörgött, meg egyébként is tanulságos, gondoltam összefoglalom. Legyen nyoma.

Először jelzés érkezett, hogy néhány embernek nagyon felpörög a számítógépe, amikor az oldalt böngészi. Viccesen megkérdezték, hogy nem álltam-e rá valamelyik kriptovaluta bányászására? Viccesen válaszoltam, hogy ugyan már, nem.

Pedig de.

Az első nyom Pulykakakas kollégától jött: egy lista, hogy miket blokkolt a reklámblokkolója. Volt néhány *wp.com oldal, ezek ártatlanok, de volt kettő nagyon gyanús is: stati.bid: web.stati.bid. Ezeket a víruskeresőm kapásból blokkolta, és a scamadvisor is rendesen hümmögött, miszerint friss oldal, de gyanús, felettébb gyanús.

Az is volt.

Rákerestem, először a blog forráskódjában, majd letöltöttem az összes php fájlomat és lokálisban is rákerestem a nevekre. Semmi találat. Még tettem néhány kötelező kört, gyanúba jött egy csomó, ekkoriban élesedett fake trackback/pingback roham, rendesen kipucoltam a blogot, rá is fért, de innentől mást nem tudtam csinálni.

Meister kollégának több fantáziája volt.

A kulcsszó az, hogy obfuscation, magyarul ködösítés.
Elmagyarázom.
Ez egy olyan technika, mellyel valamilyen szöveget betitkosítasz valami nem túl bonyolult, de azért nem túl kézenfekvő módon visszafejthető formában. A lényeg, hogy a böngésző, amelyik megjeleníti a html fájlodat, elboldoguljon vele. Tényleg ez a lényeg. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor még nem tarolt a Facebook és létezett olyan, hogy magánélet védelme, akkor én például ilyen módon írtam ki az általam gyártott weblapokra az emailcímemet. Hogy a humánok el tudják olvasni, de a forráskódot turkáló spamrobotok ne.

Nos, ez már régen volt, ki is ment a fejemből. Meister viszont nekiállt kiködösíteni (deobfuszkálni, ha már mindenáron káromkodni akarok) a Mivanvelem nyitólapját… és meg is találta az obfuszkált javaszkriptet.

Magyarul – azoknak, akik közben leestek a szekérről – a rosszfiúk beletettek a blog oldalába egy javascript kódot, mely letöltött és elkezdett futtatni a látogató gépén egy kriptopénzt bányászó kódot. (Bekapcsolt ADblocker vagy normális malware védelem esetén nem tudta letölteni.) A kódot pedig annyira összezavart formában tették be, hogy az ember ne találja meg, ellenben a böngésző igen.
Szerencsére Meister megtalálta.

A kód ismeretében már viszonylag gyorssá vált a nyomozás. A blog letöltött példányában rákerestem a kód egy részletére, a Toothpaste WordPress blogtéma footer.php fájljában meg is találtam. Szemmel láthatólag utólag lett beleinjektálva, hiszen még a modult leíró kommentrovat elé került. (Ahová nem illik semmit sem írni.)
Törlés után a jelenség megszűnt.

Jogos lehet a kérdés, hogyan került ez bele? Nincs jó hírem. A WordPress motort azonnal frissíteni szoktam, ahogy kijön egy új. Azt a 4 plugint, melyeket használok, szintén. (A szolgáltató egyből értesít, ahogy újabb verzió jelenik meg.) Magát a témát nagyon régóta nem frissítették. Az ftp log üres, a http log meg nem mondott semmit. Hülye fejjel nem néztem meg javítás előtt a footer.php fájl dátumát sem, így nem tudom pontosan, mikor történt a kompromittálás. Nem mintha számítana valamit.
Szóval a helyzet az, hogy a legfrissebb WordPress motornak tutira van valami olyan sebezhetősége, melyet a fiúk ott Kaliforniában ki tudnak használni. És bárkinek a blogjába bele tudják fűzni ezt a kódot.

Nyilván megfordult a fejemben, hogy esetleg a szolgáltató kapott be valamit, vagy ők próbálnak kriptopénzt bányászni. De ennek ellentmond, hogy a másik blogom is ugyanitt van és ott sértetlen a footer.php fájl.

Szóval, mást nem nagyon tudtam csinálni, mint egyrészt figyelmeztetni a szolgáltatót, másfelől megírni ezt az írást. Tanulságként. Illetve visszautalni arra az írásra, ahol a beszélgetős részben már megjelent, hogy annyira elkurvult a világ, miszerint már nem elég óvatosnak lenni, muszáj használni valami jó malware védelmet is.

Modera

Egy korábbi írás komment rovatában érdekes beszélgetés alakult ki. Habár úgy néz ki, a blog – mind szkriptek, mind php szinten – ártatlan, de valami köze mégiscsak lehet az anomáliákhoz.
Nos, egy lehetőséget találtam: az utóbbi pár napban megjelentek szemmel láthatóan szkriptek által generált trackback/pingback bejegyzések a kommentek között. És mivel a legutolsó kommentek kint vannak a nyitólapon is, így elképzelhető, hogy behúznak valami szkriptet.
Nos, kábé 5-6 éve, amióta a blog saját telepítésű WordPress alá költözött, tiltva van minden trackback/pingback. De a korábbi bejegyzéseknél (volt ám rengeteg költözés) bejegyzés szinten engedélyezve maradtak, mely beállítás felülírja a globálisat. Ezeken a régi bejegyzéseken keresztül jelentek meg a gyanús visszapingelések is.
Az nyilván nem működik, hogy nekiállok és az első 7-8 év összes bejegyzésében kézzel letiltom a visszajelzéseket. Enélkül viszont csak az marad, hogy moderálok. Első körben még nem mindent, egyelőre csak a “[…]” karaktersorozatra szűrök. Szóval légy olyan jó és ne használj ilyet.

PS.
Szomorú, de a tesztek azt mutatták, hogy a […] karaktersorozatot a WordPress _nem_ tekinti szónak, így nem lehet rá szűrni. Más szűrési alap viszont nincs. Marad az, hogy az _összes_ komment moderálásra kerül. Szar ügy. Tizenharmadik évébe fordult a blog, eddig kibírtam moderálás nélkül… és most sem trollok meg idióták miatt kell, hanem gazemberek miatt.
Megjegyzem, elég gusztustalan lény az ember. Van ugye ez az információterjesztés, melynek internet a neve, kitalálnak valamilyen automata mechanizmust, mely segítségével az azonos tartalmak között kapcsolat épülhet – erre jönnek a hiénák, rábuknak és megpróbálnak pofátlan módon pénzt csinálni belőle, melynek az lesz a vége, hogy mindenki melózhat azzal, hogy az alapvetően jó mechanizmust hogyan korlátozza, végső esetben hogyan tiltsa le. Most például az lett a vége, hogy nektek kellemetlenség, nekem meg egy csomó pluszmunka.

Na, mindegy, azért szétnézek még, van-e valami jobb megoldás.

[UPDATE]

Modera kikapcsolva. Félelmetes, mire képes a WP bulk editálási opciója. Félóra alatt végigmentem mind az 5000 bejegyzésen, letiltottam a track/pingback-et, kitöröltem a gyanús kommenteket. Mellesleg rátettem a blogra két exploit checker plug-int, nem találtak lényeges hibát. (Csak megjegyzem, amíg csináltam, jött is megint négy.)

Egy egér miatt a laptop elveszett

Ahogy az a bizonyos mondóka is mondja a patkószeggel.

Úgy kezdődött, hogy le kellett cserélnem a laptopomat. Semmi különös, kicsomagoltam, beleszagoltam a dobozba, hogy érezzem az új-laptop-szagot, aztán telepítő pendrive és hadd szóljon. Majd az operációs rendszer feltelepülése után mehettek fel a gyári driverek.
Itt került először homokszem a fogaskerekek közé. Nem volt gyári tapipad driver. Az MS beépített driverével meg az égegyadta világon semmit sem lehet konfigurálni. Ami baj, mert gépelés közben rendszeresen hozzá szoktam érni, ilyenkor pedig nem csak a kurzor megy arrébb, hanem össze-vissza elindulnak programok, vagy aktivizálódnak menük.
Nem először futok bele ilyesmibe, nem szoktam fékezni, felteszek egy Synaptics vagy Elan drivert, aztán valamelyik csak elviszi a tapipadot.
Általában.
Most az történt, hogy az Elan driver nem működött (leszedtem), a Synaptics pedig elgáncsolta a laptopot. Úgy beépült, hogy nem lehetett leszedni – és ha rákattintottam a Control Panelen belül a Mouse ikonra, akkor dobott egy rücskös hibát. Viszont utána már feljött a panel. Megvontam a vállam. Elég kínkeserves volt a telepítés, úgy voltam vele, hogy viszonylag ritkán konfigurálom az egeret, elleszek vele így is.
Ahogy Móricka elképzeli.
Sokáig nem történt semmi. Aztán két hét után meghülyült az egér, de csak Chrome alatt. Bármit csináltam, nem gyógyult meg, végül újra kellett indítanom a gépet. És ezt csinálta folyamatosan: két hetente meghülyülés, restart.
Azt mondod, ezzel még együtt lehet élni? Próbáltam. Négy hónapig bírtam. Rohadt idegesítő, amikor fut egy csomó alkalmazás, egyszerűen nem lehet restartolni, viszont meghalt a böngészés.

Hétvégén újratelepítettem a laptopot. Egy rossz, cserébe leszedhetetlen tapipad driver miatt. Pedig ekkorra már minden tökéletesre lett csiszolva rajta, mely minden egyáltalán nem volt kevés. Dehát egy informatikus, amikor a saját gépét telepíti, akkor nem csak egy gépet rak össze, hanem egyben a saját életét is. Nem szabad csodálkozni, ha ilyenkor egy lelkes jómunkásember egyszerűen nem is alszik. (Majd hajnal háromkor kimegy sétálni az erdőbe, mert annyira szépen, vastagon esik a vattaszerű hó.)

Rakkolás. Húzni az evezőket, felnézés nélkül. Csak a Remote Desktop Connection Manager-ben van vagy 100 kapcsolatom, melyeknél újra meg kellett adnom a jelszavakat. Meg ilyenek.

De egyszer csak vége lett. Finomhangolás. Vegyük fel meghajtóknak a NAS-okat. A Qnap sikerült. D-link DNS323. Hibaüzenet. Mi a fene van itt? Biztosan elgépeltem a jelszót. Újabb kísérlet. Megint hiba. Most már el is olvastam az üzenetet. Azt mondta, hogy ebben a Windows verzióban már nincs benne az SMB1, bocs. Én meg csak néztem. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha felteszed az alap Windows10-et, amelyikben még benne van az SMB1, majd utána jönnek a Feature Pack-ek, akkor lesz SMB1. De hogyha egyből a Fall Creators Update-et teszed fel, akkor már nem. Tökmindegy, hogy védett hálózaton vagy, ismered a kockázatot és nem zavar, nem választhatod. A D-link 2013 óta nem adott ki új firmware-t, azaz marad az SMB1.

Nem részletezem, mennyit kapartam a falat. 1,5 TB tükrözve, gyakorlatilag az összes médiafájl, fényképek, zenék, könyvek, szakmai anyagok. Oké, hogy öreg cucc, de működött.
Varia.
Végül az jött ki a leghatékonyabb megoldásnak, ha vettem két 4 TB-s diszket, kibeleztem a Qnap-ot is, így a kettő helyett csak egy NAS maradt, valamivel nagyobb kapacitással, mint a kettőé volt együtt. És maradt 7 TB diszkem, melyekkel még nem tudom, mit kezdek. Lehet, hogy kitámasztom velük a billegő asztal lábait.

Ja, hogy hogyan alszom? Köszönöm, remekül. Mármint abban a pár órában, ami ilyesmire marad. Mert ez ugye egy jó képességű NAS konszolidáció, rengeteg adat mozgatásával, a jogosultsági rendszerről nem is beszélve.
Szerencsére ráérek. Ja, nem.

Hogy merészelitek?

Nagyon bepipultam.

Tudni kell, hogy elég régóta az Evernote alkalmazásba jegyzetelek. Minden platformon van hozzá kliens, mindenhonnan elérhető. Kényelmes, kézreesik. Furcsa módon a webes felületük a legbénább, legalábbis a bejelentkezés. Hiába jegyeztetem meg a jelszót, a login gombot úgy elrejtik, hogy kettőt-hármat kell kattintanom, mire beléphetek. Nem egy nagy dolog, de mindig kellemetlen érzést okoz, amikor használni akarom.
De most nagyon elgurult a gyógyszerük.

Belépéskor felugrott, hogy még mindig tényleg a joep@magyarorszag.hu az emailcímem? Mivel siettem, semmi kedvem sem volt email oda-visszaigazolós csipcsipcsókát játszani, volt olyan lehetőség, hogy skip, gondoltam, majd legközelebb.

Nem volt legközelebb. Letiltották a hozzáférésemet.
Az írások címét láttam, a tartalmakat nem.

Több évnyi feljegyzés. Egy csomó novella alapanyag. Jegyzetek egy készülő könyvhöz. Hasznos információk, szavak, ételnevek különböző országokba. Ez mind elérhetetlenné vált. Csak néztem bután.

Ráadásul mindez úgy, hogy egy gramm figyelmeztetés nem hangzott el. Nem mondta, hogy a ‘skip’ az valójában nem elhalasztás, hanem ellenszegülés, melyet keményen büntetni fog.

Bementem az account beállításaihoz. Hátha. De sehol nem találtam olyat, hogy emailcím validálás. Kiléptem. Beléptem. Semmi. Újraindítottam a böngészőt. Semmi.
Nézzünk egy másik böngészőt. Firefox. Beléptem. És feljött a kérdés: akarok-e emailcím ellenőrzést? Akarok, akarok, AKAROK!! Ez minden vágyam! Ráböktem. Mint kiderült, ennyi volt az egész, még csak tesztlevelet sem küldtek. Nézzük, mit mond a Chrome? Beléptem. Továbbra sem láttam a tartalmakat. Oké, kösz srácok. Ennyi.

Egy óra alatt kimentettem mindent egyszerű txt fájlokba. Létrehoztam a notebook-oknak megfelelő könyvtárstruktúrát a dropbox szinkronkönyvtáramban és mindent bemásoltam a helyére. Akkor lássam legközelebb az Evernote-ot, amikor a hátam közepét. Aki képes arra, hogy ilyen otrombán elveszi a jogosultságot egy felhasználó összes anyagától, az bármire képes. A bizalom pont az a dolog, mely egy pillanat alatt képes elveszni.
Most megtörtént. És csak szólok, ne is erőltessétek magatokat, hogy visszaszerezzétek.

Ez most mi volt?

Akit azzal bíztak meg, hogy szórakoztasson, ebben az évben nagyon komolyan veszi magát. Ahogy gyerekkorunkban mondták, minden napra egy mese. (Remélem, nem.)

Van nekem egy kipurcant laptopom. Az lcd panelje ment tönkre, ami nagy baj, ha laptopként akarom használni, de egyáltalán nem gond, ha desktop gép lesz belőle. (Core-i7, 8 GB RAM, 120-as ssd, 1 TB-s hdd, jó lesz ez még.) Azt találtam ki, hogy teszek rá egy Windows 2016 szervert, aztán majd rdp-n tekergetem. Soha nem árt, ha van egy ütni-vágnivaló szerver a házban.
Ne kérdezd meg, hogyan raktam fel az oprendszert úgy, hogy csak nagyjából a képernyő felét láttam. Jó a fantáziám. Még engedélyeztem az rdp-t, beállítottam az energianemspórolást, aztán lecsuktam a fedelet. Rákapcsolódtam a laptopomról. Remek. Működött.
Felvittem a végleges helyére, a hálószobánkból leválasztott dolgozószobába. Rádugtam a hálózatra. Visszasétáltam a nappaliba. Rdp. Nem működött. Izé. Vissza a dolgozószobába. Ott van a videóvágó állomás is. Bekapcsoltam. Rdp. Elértem a szervert. Ez most mi?

Lementem a nappaliba és beültem a gondolkodósarokba. Mi változott? Szinte semmi. A laptopom ugyanarra az AP-re csatlakozott, a szerver másik switch-re került ugyan, de ez soha nem szokott problémát okozni. (GB-s tp-link switcheink vannak, eddig egyszer volt csak velük probléma, amikor nem jó helyre dugtam az uplink kábelt. Azóta semmi.) Nézegettem. Az rdp kommunikáció beindult, a jelszókérés is megtörtént, de aztán a security chanel kiépítése internal error-ral elhalt. Kínomban rákapcsolódtam egy másik AP-re a laptoppal – és megjavult a kapcsolat.

Még egy kis topológia. A nappaliban van egy kétnormás dlink AP (2,4/5 GHz, ezek két AP-nek látszanak), és pont ugyanilyen van a padláson is. A tetőtéri hálószobákban meg van még két öreg tplink AP. (Csak egészség legyen, meg wifi.) Ez összesen hat. (Na jó, a T routeren is van még egy, de az a guest wifi, jelen esetben nem játszik.)
Végigpróbáltam a nappaliból mindegyiket. Mindegyikről ment az rdp elérés. Pedig elég kacifántos útvonalak vannak a házban, időnként akár 3-4 switch-csel is. Csak arról az AP-ról nem ment, melyen először kapcsolódtam rá a szerverre.
Tovább is van, mondjam még? A nappaliban a dlink 5 GHz-es AP-jére csatlakozom. Erről nem ment. Ugyanezen készülék 2,4 GHz-es AP-jéről viszont igen. A padláson lévő, pontosan ugyanilyen kétnormás készülék mindkét AP-jéről ment.

Szemrehányóan néztem. Felfelé. Most szopatsz?

Kikapcsoltam a laptopot. Kikapcsoltam a szervert. Kikapcsoltam a zűrös AP-t. Kikapcsoltam a két gép közötti összes switchet. Újraindítottam mindent. Mindkét gépen kiürítettem a dns és arp cache-eket. Újabb próba. Megint nem ment. Az internet persze hasított a rossz AP-ről is.
Ekkor ért haza Nej. Éppen a plafont néztem és a fogaimat csikorgattam.
– Mit csinálsz?
– Nem látod? Dolgozom.

Lejött egy óra múlva is. Ekkor 9gag-et nézegettem.

– És most mit csinálsz?
– Még mindig dolgozom.

Azt hitte, hülyéskedem. Pedig nem. Kilogikáztam, hogy nem lehet más, mint hogy valahol valami cache kurvaanyja beragadt, fogalmam sincs, hogy mi és hol, mert ismereteim szerint más már nem lehetett, meg egyébként is, az érintett hálózatot újraindítottam, de úgy látszik, hogy valami, aminek nem lett volna szabad ott lennie sem, beragadt valahol, ahol semmi dolga nem volt. Márpedig ha így van, akkor összeszorított fogakkal, de türelmesen várni kell.

Este nyolc körül mentem fel az emeletre Nejhez.
– Igen! – csaptam a levegőbe.
– Mit igen?
– Megoldottam! Most láthattad, hogyan dolgozik egy profi solver!
– Nem is csináltál semmit.
– Pont ez hozta a megoldást!
– És még azt hittem, hogy nekem van hülye szakmám.

Aztán ennyi. Egy újabb nehéz napon túl. Úgy, hogy gyakorlatilag el lett fecsérelve valami megmagyarázhatatlan baromságra. Eddig jól alakul az év.

Optimistán az új évet

Igazából nem egy nagy dolog, de az új év már rögtön az első munkanapon bejelentkezett: hahó, haver, én is itt vagyok!

Van itthon ez a játszóterem, egy szedett-vedett hyper-v cluster, kifejezetten laborkörnyezetek futtatására. Egy kicsit elhanyagoltam, már hónapok óta nem nyúltam hozzá és mivel hamarosan szükségem lesz rá, kezelésbe vettem. Rengeteg Windows update, host és guest szinten. Rögtön az első kérte is a szerver újraindítását. Megtörtént. Aztán a szerver cseszett megjönni rdp-n. Január másodika van, ilyenkor még bővében vagyok a türelemnek, vártam. Végül kénytelen voltam beletörődni: ez a szerver meghalt. Nézzük, mit mutat a konzol.
Ehhez persze emlékeznem kellett volna, hogyan működik az Aten switch és mi a kiosztása. Annyiszor megfogadtam már, hogy kiírom egy cetlire, de valahogy mindig elmaradt. (Most pótoltam.)

Valamikor tudtam, hiszen össze is kellett valahogy ezt rakni, de már egy éve nem kellett lokálban hozzányúlnom. Ilyenkor valahol azért megértem a nanoszervert. Bár egy világ dőlt össze bennem, amikor megtudtam, hogy annak is van valami faék egyszerűségű konzolja.

Na mindegy, kinlódtam, kinlódtam, aztán feladtam. Hátul átdugdostam a szervert direktbe, így már lett kép meg billentyűzet.
Nos… egy kicsit, na jó, nem kicsit káromkodtam. Valamelyik patch átnevezte a hálókártyát, network3-ra. Az operációs rendszer emiatt új hálózati eszköznek észlelte és rákérdezett, hogy szeretném-e, hogy ezt a kártyát lássák a hálózatról? És amíg a válaszra várt, addig nyilván nem lehetett látni, hiába maradtak meg az IPv4 beállításai. Kellemetlen? Ja. Különösen, ha azt is hozzáteszem, hogy ez a szerver az iscsi target, azaz ezen van az összes virtuális gép virtuális diszkje. Úgy szétesett a cluster, hogy öröm volt utána visszafoltozgatni.

Tudom, pontosan tudom, mi az a HA. Ez van. Ez egy ilyen gagyi laborkörnyezet. Azt hiszem, kénytelen leszek legalább valami dedikált iscsi lan-t mellé rakni.

De azért látod a mintát, ugye? Először csak a patkószeg (NIC name) veszett el, de végül maga a csata is.
Köszi, 2018.

Valaki meg akarja változtatni a jelszavadat

Szombat este beesett két levél. Mindkettő arra figyelmeztetett, hogy valaki meg akarja változtatni valamelyik blogom jelszavát. Nézegettem a leveleket. Hát, ugye, az ilyesmi eleve gyanús, különösen, ha a levélben jelszóváltoztató link is van. De minden rendben volt. A link tényleg jó helyre mutatott, a levél útvonala is rendben volt.

A blogok admin adatai között nem a fő postafiókom van megadva, hanem egy régebbi, melyet direkt erre a célra tartok még fent. Onnan minden levél továbbpattan a rendes postafiókomra.

A levelek ezen az útvonalon érkeztek.

Oké, az ördög nem alszik – különösen, ha informatikus – beléptem mind a két blogba és jelszót változtattam. De azért nem tértem könnyen napirendre a történtek felett, rákerestem a neten, hogy mi lehet ez.
Óh, Irgalom Atyja, ne hagyj el.
Az általános vélemény az volt, hogy spam. Néhányan azt is hozzátették, hogy a levélben xml szkript(?) van, melyre a link átirányít és így szerzi meg a jelszavadat. Ennek ugye a fele sem tréfa. Lekértem a levelek teljes részletezését. Abszolút rendben voltak. Semmi szkript. A levelek határozottan a szolgáltatómtól jöttek. SPF tökéletes. Digitális aláírás mindkét levélben. Borítékon, levélben ugyanaz a reply address. Azaz valami hülyegyerek azzal szórakozik, hogy vagy kézzel, vagy szkripttel nyomogatja a blog bejelentkezési oldalán az “elfelejtettem a jelszavamat” linket. Persze nem megy vele semmire, mert az emaileket én kapom meg, nem ő, a levélben lévő linkhez meg van egy kulcs, melyet nem fog kitalálni.

Nem is ez az ijesztő. Hanem az, hogy az internet mennyire átment vajákolásba, hozzá nem értő idióták észosztásába. Emlékszem, valamikor még egy sikeres keresés megoldást jelentett komoly informatikai problémákra is. Ma hályogkovácsolás folyik ezerrel, ordítóan hibás módszerek hajtogatásával.

Még félelmetesebb, hogy vannak, akik az internetet használják egészségügyi problémáik megoldásához is. Ember… látod, mi van. Ne légy magad ellensége.

Metavideók

Az előző bejegyzésben kissé elnagyoltam ezt a kifejezést. Miről is van szó? Olyan, a videó editor szoftverrel gyártott mozgóképekről, melyek akár meg is állhatnának önmagukban, de ehelyett nyersanyagként használom fel ezeket egy összefoglaló jellegű videóban.
Konkrétan a prágai videóba belekerült egy térképanimáció, egy slideshow és két timelapse videó.

  • Térképanimáció
    Nem is gondolnád, hogy mekkora küzdés volt. Több hétig tartott. Addig oké, hogy a Relive elkészíti ezeket a videókat (linkelem is ezerrel), de letöltésre nem adja át. Azaz ha fel akarom használni egy klipben, akkor le kell lopnom a képernyőről.
    Ami persze nem egy nagy dolog. Elég sok oktatóvideót csináltam, a laptopomon van is egy jogtiszta, de nagyon régi verziójú Camtasia. Mármint a döglött laptopomon. Amelyiken a maximális felbontás 1366*768 volt. Amelyikben i7-es processzor van.
    Természetesen felraktam a Camtasiát az új laptopra is. (1920*1080, i5.) Eldobta az agyát. Közölte, hogy ez a verzió nem képes ekkora felbontást kezelni. Frissítsek. Megnéztem az árakat. Az én verziómról már nem lehetett frissíteni, meg kellett volna vennem újra a cuccot, horribilis összegért. Időközben ugyanis belepakoltak egy komplett videóvágó szoftvert, azok meg durva drágák. (A ‘durva’ szó helyett eredetileg másik jelző szerepelt.) Nyilván megfordult a fejemben, hogy veszek egyet a torrentboltban, le is szedtem, de amikor elolvastam a telepítési útmutatót, elborzadtam. Kösz, de nem. (Egyébként is az a tapasztalatom videózás terén a feltört programokkal, hogy több velük a szívás, mint a haszon.) Szerencsére ma már vannak alternatívák. Képernyőlopásra például az ingyenes FFSplit/FFMpeg páros.
    Csá, Camtasia. Jó volt veled, de túl mohó lettél.
    Szépen fel is raktam mindent a laptopra. Bekonfiguráltam. Éles teszt.
    Tulajdonképpen… levette a képernyőt. De valami borzalmas minőségben. Az a pötty a térképen… nem szaladt, hanem vánszorgott. Ráadásul rángatózva. A térkép textúrája még csak nem is hasonlított.
    Először azt hittem, hogy csak rosszak a paraméterek, de majd frankón behangolom.
    Ezzel telt el az első hét.
    Kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy itt bizony a vas gyenge. Nagy a felbontás, gyenge a proci, nincs GPU. B terv. Ott van a videóvágó desktop. A felbontás ugyanaz, de i7 és Nvidia GPU. Felraktam oda is. Hasított. Hurrá.
  • Slideshow
    Itt pont a technológiáról nem kell beszélnem, anno nagyon sokat eljátszottam vele, írtam is róla, működik. Ugyan nem a klasszikus, minden képet alaposan bemutató diavetítést szoktam használni, hanem azt a hektikus, gyorsan pörgő változatot, de úgy gondolom, hogy ez a sebesség, ez a pörgés, ez a villódzás pont arra jó, hogy a képek alapos tanulmányozása helyett egyszerűen a csavargás hangulatát adja vissza. (Akit meg a képek érdekelnek, az nézze meg a fotóalbumokat. Mindig be vannak linkelve.)
    Itt inkább az volt a kérdés, hogy miért?
    Nos, azért, mert most szeptemberben nemhogy videófelvételek, de fényképek se nagyon készültek. Igen, nem volt nyersanyag. Most őszintén, ha be kell menned Budapest belvárosába, fényképezgetsz? És ha egy olyan városban jársz, melyet gyakorlatilag kívülről ismersz? Ahol fél évvel korábban lefényképeztél mindent, ami addig még nem volt lefényképezve?
    Hiába volt nálam a teljes, tízkilós felszerelés, alig használtam. Fényképek még csak-csak, videó alig.
    Oké, mondhatod, hogy ha nincs nyersanyag, akkor nem kell videót csinálni. Igaz. Csakhogy volt néhány érdekes kísérlet és kíváncsi voltam, hogyan lehet ezeket beilleszteni egy videóba. Amihez kellett egy videó.
    Végül nem lett rossz. A slideshow lett a kenyéranyag, a márciusi és a szeptemberi fényképek pontosan visszaadták a csavargásaink hangulatát, jobban, mintha videókat forgattam volna. Ráadásul unalmas sem lett (remélem), mert meg lehetett szaggatni tényleges videódarabkákkal.
  • Timelapse
    Huh, erre voltam a leginkább kíváncsi. Már régóta érdekelt a technika, de sajnos csak az ezeréves gopro kamerám támogatja, a többi nem. Ez meg… ezeréves. Otthon próbálkoztam ugyan vele, de az erdő melletti nyugis életben… mondjuk úgy, hogy nincs olyan pörgés, ahol tesztelgetni lehet. Prágában pedig élesben ment minden. Ahogy leraktam a kamerát. (Ezen még nincsen visszajelzés.) A fényképek közötti idő. A látószög. Szóval leraktam, aztán félóra szivarozás. Majd megint leraktam. Újabb félóra szivarozás. És csak itthon, jó egy hónappal később derült ki, mit is csináltam.
    Jó lett.
    Annyira nem, hogy önállóan rakjam ki a netre, de annyira viszont igen, hogy üde színfoltként belerakjam egy videóba. Feltéve, hogy készül ilyen videó.
  • Nos, ennyi. Ahogy Nej fogalmazott, amikor levetítettem neki: “Ügyes vagy. Egész jó videót gyártottál a semmiből.” Amihez annyit tennék hozzá, hogy szerintem a város és a sörtúrák hangulatát is sikerült megfognom. És tényleg a semmiből.

    Szimbiózis

    Azért félelmetes, milyen rendszerek épülnek rá a zsebben hordott számítógépeinkre. Visszagondolva arra az időszakra, amikor vezetékes telefonokat használtunk, a GPS-t el sem tudtuk képzelni, semmilyen kapcsolat nem volt a mai szemmel nevetségesen gyenge számítógépeink között, mi pedig reménytelenül analógok voltunk, szóval ebből a nézőpontból nagyon megváltozott a világ.

    Tegnap és tegnapelőtt az erdőben sétáltam. Elindítottam a Garmin karórán a mérést. Időközben fényképezgettem ezt-azt a mobillal. Hazaértem, leállítottam a mérést. A karóra bluetooth-on keresztül átlőtte a track-et a mobiltelefonnak, a Garmin app mobilneten keresztül felküldte az adatokat a Garmin felhőbe. Az ottani környezetem úgy van bekonfigurálva, hogy a Garmin felhőből a track-ek automatikusan szinkronizálódnak a Strava felhőbe, az Endomondó felhőbe és a Wikiloc felhőbe. A telefonomon van Endomondo kliens is, ez egyből lehúzta az Endomondo felhőből a track-et. A mobilon van Relive kliens is, mely észrevette, hogy az Endomondo applikáción új track van. Azaz mire levettem a cipőmet és besétáltam a nappaliba, az órám által rögzített track fent volt három felhőben, a Relive app pedig azzal a prompt-tal várt, hogy gyártson-e a track-ből 3D animációt? Amennyiben azt mondom, hogy igen, az app először szétnéz a mobiltelefonon és ha a fényképezőgépben be van állítva, hogy rögzítse a képekbe a GPS koordinátákat is, akkor az app észleli, hogy a track során mely pontokon fényképeztem, így az elkészülő animációba a megfelelő pontokra beilleszti a fényképeket. Valahogy így, meg így.

    Hát hol van ehhez a földrengés megelőzése birkavesével?

    PS.
    Persze ezzel a fényképezéssel óvatosan kell bánni, hiszen a telefon rossz megfogásakor keletkezett használhatatlan képek is belekerülnek, illetve a rosszul sikerült és újrafotózott képek is.

    Pulzus

    Tudom, nem régen értekeztem arról, hogy a rossz dolgokat felejtsük el, amilyen gyorsan csak lehet, de ezt most nehéz.

    Ugye itt van ez a baromarcú Creators Update. Először a videóvágó gépre telepedett fel. Azt még nem is bántam, naívan úgy gondoltam, ugyanazt értjük a Microsoft-tal kreativitás alatt. (Hát, nem. Az MS leragadt a Candy Crush Saga színvonalán.) Aztán másodikként felkerült a melós laptopomra, és ekkor dobta le az agyam a szíjat és lett belőlem hörgős zombi. Pontosabban ekkor még nem, de hamarosan. Írtam már, hogy mi minden esett szét, nem akarom magam ismételgetni. Ami a legjobban fájt, az a szinkronizáció megszűnése volt a pulzusmérős órámmal.

    Még mindig emlékeztető. Elég sok pénzbe került, amíg ehhez az órához eljutottam. Először volt egy kajakozós vízálló órának vásárolt 5e forintos vacak, mely mért ugyan pulzust, de semmit nem tárolt. Ez arra volt jó, hogy felkeltse az igényeimet. Azóta elszakadt a cserélhetetlen műanyag szíja, kuka. Utána vettem 27e forintért egy Polar órát, mely az eladó szerint tud kommunikálni a számítógéppel. Nem tudott. Venni kellett hozzá egy illesztőegységet 15e forintért. Ezzel már tud, de csak az aktuális testmozgáshoz tartozó átlag, illetve maximális pulzust viszi át. Érted? Két számot. 15e forintért. Melyeket kézzel is be tudok gépelni a polarpersonaltrainer oldalon. Undorral vágtam bele a fiókba. Aztán Nejnek megtetszett, most ő használja. Én pedig próbálkoztam tovább. Piszok szerencsével megcsíptem egy Geonaute Onmove 200 karórát a Decathlonban. _Pontosan_ azt tudta, amire szükségem volt, a 35e forintos óra kifutó termékként 27e forint lett, de aztán ráraktak egy akciót is, így már 16e, nekem meg volt még kuponom, szóval megúsztam 15e forintból. (Csak viszonyításként: a csomagban egyébként benne lévő jeladó egység önmagában 14e forint.)

    Nos, ezt az órát használtam teljes megelégedéssel a Creators Update megjelenéséig.

    Tisztázzunk még valamit. Mondhatja bárki, hogy ez miféle úri huncutság már. Nem az. Ha az ember komolyan gondolja a sportolást, akkor nagyon fontos, hogy pontosan tudja adagolni a mozgás intenzitását. Ehhez meg mérni kell. Pont. Az már komolyabb érv, hogy mennyi sarlatánság található a pulzuszónákkal kapcsolatban, mennyi ellentmondó, de kizárólagosságra törekvő elmélet. Ezekkel valamikor én is foglalkoztam, elég komolyan, aztán hagytam a fenébe. Fejben váltottam: nem a fogyás kedvéért sportolok, hanem az egészségért. Kész. Valószínűleg én leszek – ha már nem én vagyok – a kerület legedzettebb kövér embere. Leszarom. Viszont az, hogy mennyit mozgok az aerob, mennyit az anaerob zónában, az fontos. Ehhez meg óra kell.

    Amikor a dolgozós laptopom is elesett, felértékelődött a médiacenter laptop. Ez volt az utolsó, amelyikre nem ment föl még a Creators Update. Be is védtem, amennyire lehetett. Defer, meg WUShowHide. Szerinted? Még a balaton-felvidéki túra előtt nagy vidáman közölte a gép, hogy felkerült egy feature update, indítsam újra a gépet. Na, itt vesztettél el engem, kedves Microsoft. Mert egyszerűen az, hogy kijön egy frissítés, mely csupa, számomra értékelhetetlen szart frissít, cserébe legyakja az egyik legfontosabb alkalmazásomat, és nem mondhatom azt, hogy lécci, amíg vagy a Geonaute, vagy a Microsoft nem rak rendet, addig ne menjél fel, nos az valami annyira arrogáns, annyira elfogadhatatlan, hogy nem is találok rá szavakat.

    Megint egy oldalszál. Ez egy ilyen írás. Amikor a laptopom bedőlt, hivatalosan is bejelentettem a Geonaute oldalán, hogy Houston, szar van a palacsintában. Ugyan nem számítottam rá, de két hét múlva kaptam egy levelet. A cég leírta, hogy igen, tény, a CU kinyírja az alkalmazást. Méghozzá USB kapcsolat szinten. Felvették a kapcsolatot a Microsoft-tal. Aztán egy hét múlva jött az újabb levél. A Microsoft elismerte a hibát és igéretet tett, hogy a Fall Creators Update csomagban javítja. Addig legyek türelmes. Tekintve, hogy a sima CU-t három hónap spéttel kaptam meg, így a szeptemberre ígért FCU sem valószínű, hogy idén meglesz. Sorry. Ja, meg használjam addig az app-ot.

    Igen, van app. Androidra meg IOS-re. Az első verziót meg is néztem. Olyan 2,5 csillag körül értékelték. Az eddigi tapasztalataim alapján túl. Ez egy akkora, de akkora kalap szar, hogy a forradalomnak először ezt kellene elsöpörnie. De ne rohanjunk előre.

    Tehát az összes Windows 10-es számítógép elesett. Mi van még? Például az elektronikus hulladék dobozban egy tízéves netbook (Windows 8.1) és egy tizenkét éves tabletpc (Windows 7). Próbáljuk meg életre kelteni valamelyiket. A netbook nagyon hamar bedobta a törölközőt, gyakorlatilag ahányszor elindítottam, annyiféleképpen viselkedett, de az elvárt viselkedés nem volt köztük. A tabletpc már jobb képet mutatott. Igaz, nehezen pöccent be, de aztán fokozatosan magára talált. Mondjuk a 300+ patch(!), melyet vagy öt részletben nekiállt telepíteni, három napra lefogta azt a szerencsétlen gépet.

    Igenám, de közben teltek a napok. Én pedig használni szerettem volna az órámat.

    Illetve. Illetve. Az történt, hogy kezdtek kommunikációs hibák fellépni az óra és a jeladó között. Ezeket eleinte vudu módszerekkel el tudtam hárítani, viszont egyszer már semmi nem segített. Oké. Egy éven belül vagyunk, garancia. Én naív. Azt hittem, hogy a Decathlonban helyben kipróbálják egy másik jeladóval, aztán kiderül, hogy vagy az óra, vagy a jeladó a hibás, ezek után simán kicserélik és megy minden tovább. Régen nem tévedtem ekkorát. Az ügyintéző (egy 19 éves kölyök) közölte, hogy a szabályok szerint ők nem tehetnek semmit. Beveszik, elküldik Hatvanba, ott bevizsgálják. Ennyi. (Ezek után nem is csodálom, hogy csupa fiatal kölyök van a boltban. Semmit nem kell ismerniük, csak a szabályokat.) Mennyi a válaszidő? Egy-két hét, mondták szóban. De a jegyzőkönyvbe már 28 munkanap került. Tulajdonképpen mindegy, ekkor már láttam, hogy a balaton-felvidéki túrát így is, úgy is buktam. Még a túra hetén kaptam egy értesítést, hogy bevizsgálták, az órának kampec. Menjek be, egyezkedjünk. Tekintve, hogy nekem ez az óra tényleg fontos, online megrendeltem a következő generációs Onmove 220 órát és úgy gondoltam, hogy hazafelé beugrok érte. Azért volt némi bizonytalanság bennem: oké, azt sejtettem, hogy nem az óra eredeti árát (35e) kapom vissza, szóval azt a nagy szerencsét elbuktam, de abban azért bíztam, hogy ha az óra volt rossz, akkor visszakapom a jó jeladót. Ugyanis az új óra 27e forintos árában nem volt benne a jeladó. Az plusz 12e forint. Mit tippelsz? Lópitty, ahogy egy kajakos kolléga szokta mondani. Az újabb fiatal kölyök közölte, hogy a _szabályok szerint_ a teljes csomagot le kell selejtezniük, órástól, jeladóstól. Fasza. Vehettem pluszban egy jeladót is.

    Itthon nekiálltam próbálgatni. Jobb híján az androidos applikációval. Hát, Árpád… mint sajtreszelővel recskázni. Az app nem találta az eszközt. Aztán megtalálta, de menetközben váratlanul összeomlott. Majd ha minden összejött, akkor azt mondta, hogy nincs track a készüléken. Óra újraindít, mobiltelefon újraindít. A következő próbálkozáskor meg a credentials-t vesztette el, adhattam meg újra a felhasználói nevemet meg a jelszavamat. Gyakorlatilag pezsgőt bontottam minden sikeres felszinkronizálás után. Ja, ilyenkor rendszeresen közölte, hogy az óra firmware-je elavult, frissíteni kellene. USB kapcsolaton keresztül. Csá, Creators Update.

    Azt hiszed, nem lehet rosszabb? Te kis naív nyári gyermek. Megint elkezdett szarakodni az óra és a jeladó. Úgy értem, az új óra és az új jeladó. Kitolom a bringát, elindítom a mérést, searching… aztán közli, hogy nem lát pulzusmérőt. Ugye, ezzel vittem vissza a korábbi órát is. Most ott járunk, hogy ha ilyenkor újraindítom az órát, majd újra megpróbálom összepároztatni a jeladóval, akkor megjavul. És persze rögtön 150-es pulzust mér, mert.

    Jó hosszú írás lett. Megpróbálom összefoglalni. Eddig elcsesztem 86e forintot a projektre. Jelenleg van egy bizonytalan órám a jeladóval (kösz, Geonaute), van egy nem működő PC szinkronizáció (kösz, Microsoft) és van egy kukaérett android app (kösz, Geonaute). Van egy használhatatlan Polar órám, dokkolóval. A Garmint még nem próbáltam, de semmi kedvem megint csillió forintot beleölni egy bizonytalan kísérletbe. (_Nem_ érdekel a lépésszámláló.)

    Erről valahogy az a Dilbert karikatúra jut eszembe, amikor a hapi ül a szobájában a _város egyetlen videótelefonja_ előtt és várja, hogy a technológia használhatóvá fejlődjön. Mert a geek javíthatatlanul optimista.

    Mitől halt meg az a laptop?

    Nos, miután beharangoztam, jöjjenek a részletek.

    Nem kívánom senkitől, hogy visszaolvasson, röviden az előzmények.

    Megkaptam a Creators Update frissítést. Nem örültem neki. Olyan programokat gyilkolt le a laptopomon, melyeket sűrűn használtam. A médiacenter laptopra fel is raktam a wushowhide.diagcab alkalmazást, hogy egyből le tudjam lőni a CU-t, ha megjelenik. (A Defer – amennyire tudom – csak elhalasztás. Attól még felmegy, csak később.)
    Emellett pedig utánaolvastam: elkezdtek-e kijönni a CU-t javító patch-ek. Valamit találtam is, de nem engedte magát felrakni. Azt viszont láttam, hogy nagy a felháborodás, szóval vártam türelmesen.
    Előbb-utóbb jönnie kell valaminek, hiszen a CU már több hónapos.

    Ezek után történt az, hogy nyaralás közben a laptopra felkerült egy Windows patch és megkért, hogy indítsam újra a gépet. Titokban reménykedtem, hogy hátha ez az. És rábólintottam.

    Újraindítás után megkaptam a szokásos beléptető promptot. Beléptem. Üres, fekete képernyő, egy egérkurzorral. Semmi más. Nem örültem.

    Mindemellett az egérkurzor megléte jó hír volt. Valami azért motoszkált a háttérben. Például a Task Manager. Miután elindítottam (ctrl+alt+del), egy kicsit nyugodtabb lettem. A Task Manager-ből már indíthatok adminisztrátor erősségű parancssort, onnan meg bármit. Már ami elindul. Services.msc. Működik. Minden rendben. Control Panel. Nem működik. Explorer.exe. Nem működik. Azért van baj. A Totalcommander megy, a Google Chrome szintén. De nincsenek ctrl+ parancsok. Vicces.
    A biztonság kedvéért minden fontos anyagot lemásoltam egy SD kártyára.

    Oké, próbáljunk gyógyítani. Sfc /scannow. Minden fasza.

    DISM.exe /Online /Cleanup-image /Scanhealth
    DISM.exe /Online /Cleanup-image /Checkhealth

    Valami van. Azt mondja, hogy tudna mit javítani.

    DISM.exe /Online /Cleanup-image /Restorehealth

    Dolgozott egy ideig, majd azt mondta, hogy immár minden oké. Restart.
    Ádehogy.

    Nagyjából itt hagytam abba. Végülis, nyaralok. Majd otthon. Vagy restore point, vagy reinstall. De akkor már Windows 7, mert ebből a kutyakomédiából kurvára elegem van.

    Hazafelé menet – amikor éppen nem az akkumulátoron járt az eszem – beugrott, hogy de hülye vagy József, az eventvwr.msc-t meg sem próbáltad elindtani.

    Itthon ez volt az első dolgom.
    Töméntelen hibaüzenet. Nem tudta betölteni az ntldr.dll-t, illetve nem tudta elindítani az explorer.exe alkalmazást. Ezek nélkül a Windows nemhogy félkarú óriás, sokkal inkább egy töketlen kutya.
    Hát, igen, így nehéz.

    Jó. Nézzük meg a kritikus időszakaszt, 07.13 este hat körül. Ezeket találtam a logban.

    17:51 started downloading update (44)
    17:52 started installing update groove music (43)
    17:52: successfully installed update groove music (19)
    18:52 kb4025342 installed successfully
    20:30 started downloading update (44)

    Á, nem robbant fel az agyam a dühöngéstől. Nem elég, hogy a CU mindenféle szemét feltelepítése miatt vágta agyon a gépemet, de most meg egy általam soha nem használt mp3 lejátszóhoz tartozó frissítés ölte meg véglegesen. Microsoft, drága, mi a fasz folyik ott nálatok?

    Aztán bogarásztam tovább és a következő megdöbbentő bejegyzéseket találtam. 07.15 dátummal. Azaz a bogarászás időpontjában.

    18:07 started downloading update (44)
    18:07 started downloading update (44)
    18:07 started downloading update (44)
    18:08 started installing update xbox game bar (43)
    18:08 successfully installed update xbox game bar (19)
    18:08 started downloading update (44)
    18:08 started installing update xbox (43)
    18:08 successfully installed update xbox (19)
    18:09 started installing update onenote (43)
    18:09 successfully installed onenote (19)
    18:10 started installing update candy crush soda saga (43)
    18:10 successfully installed candy crush soda saga (19)

    Tehát miközben az operációs rendszernek nem csak a nyaka volt véres, de konkrétan hiányzott a szíve és a tüdeje is, a Windows Update makacsul futott és telepítette a frissítéseket. A roppant fontos xbox komponensekhez, na meg ahhoz a szájbanyomott debil Candy Crush Soda Saga játékhoz. Ja, hogy a Windows haldoklott, pontosabban meghalt? Ugyan már. Csak megbízhatóan fusson a Candy Crush Saga, más nem számít.

    Nem írom le, mit gondoltam, amikor ezeket megláttam. Már a CU után is a légiósbetegség jeleit tapasztaltam magamon, de ezek miatt a frissítések miatt komolyan embert tudtam volna ölni. Az isten tegye akárhová ezeket a kreténeket, én a laptopomat használni akarom, munkára akarom használni és tomboló idegbeteg berserk lesz belőlem, ha számomra teljesen érdektelen baromságok miatt kinyírják.

    Nem voltam vidám. Egész egyszerűen nem tudtam, mihez nyúljak. Aztán felállítottam egy stratégiát: első körben leszedek minden vírusvédelmet, mert hátha. Ha az sem segít, akkor bebootolok egy Windows 10 pendrive-ról és megnézem, van-e valami használható visszaállítási lehetőség. Ha nincs, akkor mentés, majd utána Windows 7. Mert b@sszák meg.

    Ekkor ugrott fel a Comodo, hogy frissíteni akar. Nem először tette ezt ezekben a napokban, de eddig mindig elküldtem a sunyiba. Nekem most fontosabb dolgom van.
    Például leszedni a Comodo-t. Hmm. Oké. Ne ragadjunk bele egy virnyákkergető frissítésébe, először engedélyezzük neki, utána pedig szedjük le. Leokéztam. Frissített, Majd újraindítást kért. Megkapta.

    Nem találod ki. A Comodo frissítés után úgy indult el a laptop, mint egy jól olajozott svájci óra. Minden működött.
    Azaz szidtam a Microsoft-ot, mint a bokrot, mert ilyen farok programok frissítésével kinyírta a gépemet, de valójában az történt, hogy a Comodo és a Windows egyszerre akart frissíteni és emiatt dőlt össze a rendszer. Illetve nem dőlt teljesen össze, mert a Windows továbbra is frissített.

    A következtetés elég egyértelmű volt: legyaktam a Comodo-t. Menjenek a búbánatos fenébe. Sőt, úgy általában elegem lett az ingyenes vírusirtókból. Gondolom ezzel nem mondok újat, értelmes ember nem használ torrentes/feltört vírusvédelmet, de mostanra elegem lett az ingyenes szarokból is. Némileg gáz, hogy itthon minden gépre ezt raktam fel, de majd megoldom. Kicsit utánanéztem és a Kaspersky-nél 5 gépre két éves előfizetés 24e pénz, gépenként havi 200 forint, ennek azért bele kell férnie a költségvetésbe.
    Ennyi.

    A kreativitás, ahogy a Microsoft elképzeli

    Tegnap este azt mondta a Windows, hogy van ám neki egy csodálatos Creators Update nevű valamije. Akarom?
    Mivel én egy kreátor tipusú ember vagyok, rábólintottam: akarom.

    tqnl5vl

    A mai – azaz szombati – napra volt egy csomó elképzelésem. Nos, mindebből a szép és jó dolgokból semmi nem lett. A laptopommal szoptam.

    Újraindítás után a start képernyőről eltűnt az Outlook ikon, meg mindegyik olyan, amelyik ‘C’ betűvel kezdődött és ‘isco’-ra végződött. A programok menüből azért el tudtam indítani az Outlook-ot, közölte, hogy sérült, de megpróbálja magát helyreállítani. Szurkoltam neki. Aztán párc perc molyolás után elindult. Huh. Ettől azért tartottam.
    A VPN kliensektől annyira nem: egyrészt már fél füllel hallottam, hogy ez a csodálatos CU kiirtja őket, másrészt arról is hallottam, hogy a régi jó módszer most is működik.
    Nem működött.
    Az Anyconnect volt az egyszerűbb, a programmenüből visszaraktam a start képernyőre és ennyi.
    A VPN kliensnél végigjátszottam a receptet, de nem indult el.

    Kitérő. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ül egy csomó ember egy fontos megbeszélésen és amikor valaki bedobja, hogy töröljük a menüből a Control Panel gyorslinket, akkor mindenki boldogan ugrik fel a székéből, hogy igen, ez az igazi kreativitás, le vele!
    Na mindegy. Törölték. Én meg kinlódhattam, hogy hogyan is fogok törölni a programok közül valamit, ha nincsen Programs and Features. Aztán start képernyő, search control panel, add start screen, áthúz a desktopra, start képernyőről töröl. De akkor is, mekkora kreténség már.

    Persze ettől még a Cisco VPN kliens nem működött. Visszamentem a kályhához és a legújabb Sonicwall kliens (4.9.9.1016) helyett a bevált régit (4.9.4.0306) tettem fel. Ezzel már elindult.
    Huh. Baromság, faszság, de legalább működik.

    Gondoltam ezt addig, amíg el nem mentem bringázni. Hazaértem, rádugtam az órámat az usb portra… és beindult a sziréna. Az oprendszer felismerte, pittyentett egyet. Majd rögtön el is ejtette, ezért is pittyentett egyet. Majd a következő pillanatban megint felismerte. És ezt csinálta a végtelenségig. Természetesen magára rántotta az OnConnect szoftvert is, de az meg nem tudott mit kezdeni ezzel a kapcsolattal. Nyilván kipróbáltam az összes usb portot, kipróbáltam vagy hat usb kábelt, leszedtem az OnConnect programot, leszedtem a drivereit (a fene tudja, miért szeret az összes GPS szoftver külön usb drivert telepíteni, de megteszik), letöltöttem az újabb szoftvert, újabb drivert… mindez hiába. Csak a sziréna. A neten sem találtam semmit. Végül kínomban írtam a support-nak, de megeszem a kalapom, ha bármi értelmeset fognak tudni válaszolni.

    Kösz, MS. Creators Update. Az.

    Ja, mennyivel lett jobb a gépem? Olyan nagyon még nem vizsgáltam át, de azt látom, hogy a Defender újra emberkedik (Hö, miért vagyok kikapcsolva? Azért, mert van fent más, te köcsög, legalább ezt vedd már észre) illetve felkerült valami Candy Crush Soda Saga. Igen, az a nyáladzó óvodásoknak tervezett debil játék, mely egyébként ingyenesen is letölthető.
    Hát, ezért tényleg megérte.

    PS.
    A dolog egyre rejtélyesebb. Kiváncsiságból feltettem az OnConnect szoftvert tokkal-vonóval (.net3.5-tel, driverekkel) a médiacenter gépre. (Ez is megkapta már a vírust a Creators Update-t.) Ez a laptop nem szirénázott, egyszerűen csak nem ismerte fel az eszközt. Én meg otthagytam a faszba, és miközben a körém gyűlő családtagoknak magyaráztam, hogy micsoda tragédia történt, egyszer csak, úgy nagyjából az ötödik próbálkozásra a gép felismerte az órát. Szóval ha intenzíven imádkozom, neadjisten kecskét is áldozok a nappaliban, akkor a jövőben elképzelhető, hogy az egyik laptopon keresztül hozzáférek a gps track-ekhez és a pulzus adatokhoz. Az egyik laptopon. A másikon no way. Ne akarjak már annyi mindent.

    [Update]
    Legalább a rejtély megoldódott. Kiderült, hogy a médiacenteren még nincs fent a Creators Update.
    Nem is lesz. Nagyon dühös vagyok.
    Kapcsolódó irodalom: Ready, set, block!

    [Update]
    Ez így egy elég érdekes bejegyzés lesz, folyamatos káromkodásokkal tűzdelve. Ma reggel néztem rá, és elhűltem. A CU után a Dropbox másodpercenként jegyez be egy elérési hibát az applikációs logba. Ez ugye óránként 3600, naponta 86400 bejegyzés. Ezt nevezik úgy, hogy flood. Gyakorlatilag kinyírta az applikációs logot. A béta Dropbox kliens ezt leredukálja percenként 1-re, de még az is rengeteg. Csak a Dropbox service kikapcsolása segít. Fasza. (Pedig a Dropbox az valahol barátja a Microsoftnak.)
    Link utánkövetésre

    Teszt? Az mi?

    Az itthoni gépeken a Comodo Internet Security csomag Premium változatát használom. De most azért elgondolkodtam.
    Pár nappal ezelőtt jelezte a szoftver, hogy telepítene egy kiegészítőt, Comodo Internet Security Essential néven. Nem vitatkoztam vele.
    Aztán két nappal később jött egy újraindítás, mely után meghülyült a gépem. A Chrome-ból konkrétan nem lehetett elérni a Google szolgáltatásokat. Minden más böngészőből igen. Szerencsére eszembe jutott az a CIS Essential, kikapcsoltam. Megjavultak az elérések. De nem minden jött rendbe. Amikor például az Endomondo-ba be akartam importálni egy track-et, a böngésző feldobta a talpát. Szószerint. Kiírta, hogy crash, majd úgy is csinált. Firefox-ból ment rendesen. Ezek után uninstall CIS Essential… és azóta béke van.

    Ebben a történetben nem az az ijesztő, hogy kijött valami frissítés/kiegészítés, melyről később kiderült, hogy hibásan működik. Meglehetősen sokszor találkozunk ilyesmivel. Az ijesztő a teszt milyensége. Már ha egyáltalán volt. El tudod képzelni, hogy egy biztonsági – azaz meglehetősen kritikus – szoftverhez kipublikálnak a teljes világra egy kiegészítést, gyakorlatilag teszt nélkül? Mert ne mondja nekem senki, hogy volt teszt. Gondolj bele, mit kellett volna elcsípniük: elindítják a Chrome-ot, aztán megpróbálják elérni a Google keresőt(!), a Youtube-ot(!), a Google Maps-t, a Google Translator-t, stb. Szóval bármelyik Google szolgáltatást – és hopp, egyből megvan a hiba. Ez nem történt meg. Akkor mi mást tesztelhettek?

    Nem tetszik

    Egy kicsit visszaugrok az időben.
    Amikor hazajöttem március végén Prágából, hirtelen nyertem tíz napot. Mármint blogírás szempontjából. Hiszen a történéseket még odakint megírtam, itthon csak a fényképeket meg a track-eket kellett belevágnom és megvolt előre egy csomó tartalom.
    Ez alatt az idő alatt bármit írhattam volna. Egy új alkotmányt mobiltelefonon. Kidolgozhattam volna a világbékét. Bármit.
    Nem ez történt. Egyszerűen elkaptak a hétköznapok és egy idő után leginkább ordítani szerettem volna.

    Ebben a tíz napban – mármint a visszatérés utáni tíz napban – csupa fekete írások születtek. Nem sok, három. De ezek olyanok lettek, hogy nem mertem elsőre kipublikálni egyiket sem. Mert oké, hogy én szarul érzem magamat, de miért kellene ezzel másokat is megmérgeznem?

    Eltelt három hónap. Azóta egy kicsit sokat tompítottam az írásokon, kettőt össze is faragtam, kivágtam belőlük a frusztrált üvöltéseket és igyekeztem csupa olyan gondolatot bennük hagyni, melyek emészthetőek, továbbgondolhatóak. Ezek közül jön most az egyik írás.

    ~oOo~

    Akárhogy is nézem, 28 éve vagyok a szakmában. 28 éve szívok folyamatosan azzal, hogy olyan dolgok, melyeknek _így_ kellene működniük, nem így működnek, hanem máshogyan. 28 éve próbálom kideríteni, hogy miért, 28 éve próbálok, ha mást nem is, de valami workaround-ot kitalálni, hogy az az izé működjön. 28 éve azzal töltöm az időmet, hogy ha véletlenül/ösztönösen/impulzívan sikerül megjavítanom valamit, akkor utólag kinyomozzam, mi is történt és elraktározzam a tudást.
    És ez az egész egyre kevésbé érdekel.
    Szeretek rejtvényt fejteni. Szeretem a logikai fejtörőket. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jó is vagyok ezekből.
    De ami itt, a szakmában megy, piszkosul messze van a logikától.

    Nézzük például ezt. Idén összeraktam itthon egy Hyper-V clustert, szépen muzsikált is. Van rajta vagy harminc virtuális gép, ilyen-olyan célból, persze egyszerre maximum 10 működik. A cluster szuper, live migration, quick migration korrekten megy, ha leáll az egyik node, átmegy minden a másik node-ra, szóval svájci óra.
    Elmentem két hétre, nyilván lekapcsoltam az egészet.
    Visszajöttem… és csak néztem ki a fejemből. Újraindítottam mindent, és ránézésre minden működött is. A tartomány élt, a node-ok virultak, iSCSI működött. Egy kísérlet miatt létrehoztam 5 virtuális gépet. Úgy csináltam, ahogy a korábbiakat: legyártottam őket az egyik node-on, majd utána terítettem.
    Volna.
    Kezdődött ott, hogy a cluster egyáltalán nem működött, sőt, még csak nem is látszott. Ezt még megfejtettem: visszakapcsoláskor szétesett az időszinkron a fizikai és a virtuális DC között (az egyik vette a két hét leállást, a másik nem), azaz szétesett a DC-k közötti kapcsolat. Rendberaktam a DC2-t, helyreállt a tartomány, volt cluster. Csak éppen a node1 felől nem működött a live migration a node2 felé, csak a quick migration. Visszafelé ment mind a kettő. Hibaüzenet gyakorlatilag semmi, attól eltekintve, hogy LM esetén a node1 azt mondja, hogy nem látja a node2-t. QM esetén faszán látja.
    Nem csináltam semmit, csak leállítottam egy jól működő rendszert, majd két múlva visszakapcsoltam.

    Nos, ez egy úgynevezett utolsó csepp a pohárban. Mert itthon mindegy, QM vagy LM, leszarom. (Pontosabban nyilván nem, ha rá akarok húzni egy SCVMM-et, akkor rohadtul nem mindegy.) De ha ugyanez egy ügyfélnél fordul elő, akkor meg kell oldanom a problémát. Valamikor azt mondtam volna, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a probléma itthon fordult elő, megoldom és azzal a tudással is gazdagodtam. Csakhogy ilyen tudással már tele a padlás. Hogy valami valamiért nem úgy működik, ahogy minden józan megfontolás alapján működnie kellene. 28 éve ilyenekkel szívok. Az összes időm azzal megy el, hogy a józan ész ellen küzdök kecskeáldozással, vajákolással, szenteltvízzel – és legtöbbször a megoldás tényleg ebbe a kategóriába esik.

    Öregszem. Ez nem csak abból látszik, hogy már 6 kilométer futás után kipurcan a térdem, hanem abból is, hogy egyre erősebben érzem, hogy ketyeg az órám. Egyre erősebben érzem, hogy az időm véges, viszont a terveim, az álmaim, a bakancslistám még hosszú. És egyre inkább frusztrált vagyok, ha ezt a kevés maradék időmet értelmetlen dolgokra pazarolom. Mint például egy érthetetlen és megmagyarázhatatlan cluster hiba felfejtése. Vagy bármi, ami rejtélyes dolog egy ügyfélnél előfordulhat. Legszívesebben azt mondanám nekik, hogy öntsétek le benzinnel, gyújtsátok fel és menjetek ki a természetbe vadvirágot szagolni. Mert amikor vissza fogtok gondolni az életetekre, ezek fognak számítani, nem a szerverszobában eltöltött éjszakák.

    Nos, ezt nevezem én kiégésnek. A cluster problémát nyilván meg fogom oldani. Nyilván ezzel gyarapodni fog a tapasztalatom. De végigfut a hátamon a hideg, ha belegondolok, hogy az értékes időmet ilyesmivel fogom tölteni még legalább 12 évig. És amíg ezeket a dolgokat valamikor élveztem – hiszen minden megoldott probléma egyben bravúros győzelem is volt – ma már ez az egész nem fontos. Elbaszott rendszerek hibáit javítgatjuk mások helyett. Miért kellene ennek örülnöm?

    Akit esetleg érdekel a megoldás, az lett a vége, hogy át kellett neveznem a registry.pol fájlt majd forszolni a group policy-t. Kecske.

    Jó, persze, ez a kiégés dolog azért ennyire nem egyszerű. Mert az is kiégés, ha én sokallok be, de az is kiégés, ha érdekmúlás következik be. Azaz továbbra is én vagyok a legokosabb, legügyesebb ugrifüles, csak éppen meguntam azt, amit valamikor imádtam. Mert megváltozott.

    Valamikor veszettül IT buzi voltam. Kérdezz meg bárkit, mindenki azt mondja, hogy igen, a szakmai kihívások, meg a karrier, ezek tényleg fontosak… de azért a család, a gyerekek, hát izé, azok csak fontosabbak. Nos, nálam nem így működött. Ha meg kellett oldanom valamit, akkor nem érdekelt semmi. Nem érdekelt a két kicsi gyerek, akik vártak otthon, a feleség, aki idegileg zokni volt és némi támogatást várt. Ebben az időszakban simán előfordult, nem egyszer, hogy bent maradtam a munkahelyemen egész hétvégén. Padlószőnyegen aludtam, pénteken, szombaton, vasárnap… és csak hétfőn mentem haza. Egyszerűen ez volt az életem.

    Nos, ezt érzem most elveszőben. De nem biztos, hogy kiégtem. Hiszen egy csomó mindenben célratörő és határozott vagyok. Akarok bizonyos dolgokat az élettől és küzdök is értük, ha kell.
    Elég szomorú, hogy az informatika kezd kikerülni ebből a körből. Pedig szép időszakot élünk meg. Talán nem mindenkinek egyértelmű, de óriási informatikai forradalom kellős közepén vagyunk. Az alapoktól kezdve fordul fel minden, a publikus felhők csak tünetek, igazából a konvergált infrastruktúrák leginkább az on-premise környezetekben fognak pusztítani, sőt, már pusztítanak is, miközben az ipar 70%-a még csak értetlenül pislog.
    Ez mind szép és jó. Csakhogy. Ha meg akarod lovagolni a hullámot… akkor dobd ki a francba a mérnöki diplomádat. Nem lesz rá szükséged. Ez az egész változás a sales-ről szól. Az ügyfeleid nem azzal keresnek meg, hogy hé, van itt egy munka… a francokat. Azzal fognak, hogy számold már ki lécci, mi éri meg nekem? Felmenni az ezerrel marketingelt felhőbe, vagy maradni kussba (ugye a laza licensztechnika) vagy esetleg hibrid? És ha ez, vagy az, akkor hogyan? Netán lehet nekem saját felhőm is? Mennyiért? Bazdmeg, az kurva sok. Nem lehetne-e valahogy okosba?
    Ez mind sales munka. Többszáz oldalas licensz szerződéseket kell átbogarászni, excel táblákat vezetni, hogy milyen konstrukciókban mi mennyibe kerül, a konstrukciók nyilván hetente változnak, pontosabban ravasz változtatásokon keresztül drágulnak, na meg persze az ügyféligények, amelyek viszont akár naponta is változnak, mint nálam a képzeletbeli autóvásárlás. Naprakésznek lenni, hogy meg tudd mutatni, hogyan manipulál az egyik, hogyan manipulál a másik és késznek lenni megvédeni magad, hogy te aztán nem manipulálsz.

    Nem, ez nem mérnöki munka. Ez egy undorító iszapbírkózás a büdös disznóval, ahol a disznó ráadásul élvezi is. Mert ebből él.

    Nem, ez nem az a munka, melyet élvezettel végeznék. Értek hozzá? Végülis… mindent meg lehet tanulni. Csak hát ez nem ugyanaz. Ezért a munkáért már nem dobnám félre a családot, a gyerekeket, ezért a munkáért már nem aludnék éjszakákat padlószőnyegen. Ez már nem érdekel. Nem érdekel jobban, mint megélhetési forrás.

    Ez is kiégés… és ez a rosszabb. Ha elfáradtál, kifolyt az agyad a füleden keresztül, semmi gond, egy-két hónap kikapcsolódás, feltöltődés után már újra a fedélzeten vagy. De ha a szerelem múlt el, akkor megette a fene.

    Egyszer ez okozza majd az emberiség vesztét

    Hajtós hét, hajtós napok. Hozzám képest korai fekvés, hajnali kelés; mutatja, hogy komolyan gondolom.

    Este tíz, kezd leragadni a szemem. Oké, mára ennyi. Csak még ezt a doksit kinyomtatom, mert holnap szükségem lesz rá. File, print… azt mondja, hogy nincs nyomtató. Hjaj, megint kezdi. Van egy fapados Asus X541SA laptopunk, jelenleg ez a médialejátszó, egyben nyomtatószerver és szkennelős gép is. A nyomtató egy öreg HP, szar a drivere, időnként megadja magát. Uninstall, restart, install.
    Általában. Most viszont teljesen megdöglött a laptop. A led ég, de nem reagál semmire. Nemhogy a ctr+alt+del, de a kikapcsológomb sem működik.
    Pedig én már aludni akartam. Nagyon.
    Na, mindegy. Kihúzogattam a csatlakozókat, megfordítottam. Gondoltam, lepattintom az akkumulátor fedelét, kiszedem, visszarakom, oszt jól van. Ahogy azt Móricka elképzeli. Az egész alja egybe volt öntve.
    Ekkor hangzott el az első vaskos káromkodás. Ezt szét kell szedni. Miközben a rengeteg kajaktúra között úgy néz ki a nappali, hogy annyi szabad felületem sincs, hogy le tudjam fektetni a laptopot. Lesöpörtem a dohányzóasztalt. A csörömpölés még jót is tett az idegrendszeremnek. Törcsi. Mert anélkül nem szerelünk. 10, azaz tíz nyomorult csavar tartja a hátlapot. Kikapkodtam. Nem történt semmi. Nekiálltam papírvágó késsel feszegetni, de akkor sem. Rohadjon meg, aki a pattingatós műanyag alkatrészeket kitalálta. Youtube. Hogyan robbantsunk szét egy Asus laptopot? Az első videóban a pacák közölte, hogy a csavarok kiszedése után finoman nyúljunk be a monitor és a ház közé és pattintsuk le a fedelet. Hát, nekem se finoman, se vadállati brutalitással sem sikerült. A második videó már valószerűbb volt, ott egy késsel feszegette szét a krapek, az elején kezdve. Kerestem a konyhában egy vékony, de erős pengéjű kést. Na, azzal megindult. Körbefeszegettem. Mindkét videó kifejezetten figyelmeztetett, hogy nézzem meg alaposan, hogyan kapcsolódnak a szalagkábelek, mert azokat a fedél leszedése után később ugyanúgy kell visszarakni. Nos, ezt elböktem, mert a vastagabb kábel egyből leesett. De nem foglalkoztam vele. Ez egy későbbi probléma lesz.
    Most éppen amiatt vakartam a fejemet, hogy a feltáruló gépbelsőben tkp melyik darab az akkumulátor? Erről már nem volt videó. Életemben láttam néhány laptop akksit, de olyasmi itt nem volt. Végül kizárásos alapon arra az izére tippeltem, mely úgy nézett ki, mintha ceruzaelemeket szigetelőszalaggal erősítettek volna össze.
    Nem örültem neki. Ennek ugyanis csak a fele látszott ki, a másik fele rendesen be volt építve valami műanyagba. Mely direktben csatlakozott az alaplaphoz, egy tizenvalahány tűs csatlakozóval. Alulról. Azaz az alaplap aljához. Magát a műanyagot is két csavar fogta. Kiszedtem. Aztán kiszedtem az alaplap egyik csavarját is, hogy legalább feszegetni tudjam. Addig rángattam, erőltettem az akksit, míg végül sikerült kitépnem, úgy, hogy az alaplap sem tört el. Kialudt a led.
    Oké. Eddig megvagyunk. Most ugyanez vissza.
    Tíz perc pihegés. Nehogy maradjon valami kóbor áram a masinában.
    Innentől, ha ki szeretném hagyni a káromkodásokat, akkor nem is írhatnék semmit. Vagy egy negyedóráig kinlódtam, mire vissza tudtam erőltetni az akksit az alaplap alá, úgy, hogy rá is csatlakozzon. Még egyszer biztosan nem sikerülne. A fedél felső részét be kellett illeszteni, majd jött az extra szívás: a szalagkábelek. A vékonyabbal nem is volt baj, azt be lehetett úgy rakni, hogy a fedél és az alaplap között volt vagy öt centi távolság. De a vastagabb kábelt annyira rövidre hagyták, hogy kábé két centire le kellett engednem a fedelet, hogy elérje a kábel a csatlakozót. Na most, nekem az ujjaim simán vastagabbak, mint két centi. Belátni meg persze ekkor már nem lehet. Legalább félórán keresztül kinlódtam. Ehhez képest a nőgyógyász templombelsőben dolgozik. Itt már gyakorlatilag jedi módjára éreznem kellett az erőt. Aztán egyszer csak megsejtettem, hogy helyére csusszant a kábel, gyorsan lenyomtam a kábelrögzítőt, és rátehénkedtem a fedélre. Pattanj be, te mocsok.
    Pihegés.
    Főpróba. Bekapcsoltam. Működött. Én így még Windows ikonnak nem örültem.
    Visszaraktam a helyére a laptopot. A nyomtatás első kísérletre kijött. Végeztem.

    Terasz. Három szivarka. Két deci whisky. A holnapi nap le van szarva, még akkor is, ha nagyon fog fájni.

    Ja, és vedd észre, hogy a gyártónak az, hogy egybeöntette a készülék alját és nem rakott rá külön kezelhető kis panelt, melyen keresztül el lehet érni az akkumulátort, körülbelül 0,1 cent költségmegtakarítást jelentett egy 100e forintos laptopnál. Az, hogy én elcsesztem másfél órát és stresszeltem, idegeltem magamat, az nem jelenik meg az üzleti könyvelésében. És ez, ez a rövid távú gondolkodás, mely jelen van az emberiség életének minden szintjén, kezdve a filléres tételeken, végezve a környezetvédelem globális elkefélésén, ez fogja végül a vesztünket okozni.
    A dinoszauruszok legalább tudtak mutogatni a meteorra. Mi… csak magunkra.

    Miért?

    Célozgattam már rá, hogy idén elég komoly átalakításokba fogtam bele az itthoni informatikát illetően. Tény, hogy ehhez képest nagyon kevés rémtörténetet írtam. Nem azért, mert nem voltak, egyszerűen csak ahogy kimásztam az egyikből, jött a másik, nekem meg nem volt kedvem még pluszban is foglalkozni velük.

    A szerdai nap viszont különösen tragikusra sikeredett, ott is hagytam mindent, felvonultam a padlásra egy üveg borral és irkáltam.

    Messziről kezdem. Saját játszási célra összeraktam egy hyper-v clustert. Ehhez kellett két szerver és egy iscsi target. Gondoltam, egy qnap nas teljesen jó lesz erre a célra. Próbáltam kinyomozni, mely változatokban van iscsi, de nem sikerült: úgy tűnt, hogy mindegyik tudja ezt a szolgáltatást. Vettem is egyet. Nem tudta. A gépkönyve ugyan írta, hogyan kell bekonfigurálni az iscsi-t, de a legelején, a jogi blabla szövegben megemlítették, hogy a gépkönyvben leírtak nem mindegyik qnap verzióra vonatkoznak. Finom. Kidobni nem fogom, így is jó lesz. Legalább külön tudom választani a játszóteremet a családi informatikától: a qnap-ra megy a fájlszerver funkció, az iscsi-t meg megoldom másképp. (Megoldottam.)
    Aztán a médiacenter/videóvágó gépet kiváltottuk egy nagyon hétköznapi (akciós) laptoppal. Videót lejátszani ez is tud, meg elviszi a nyomtatót és a szkennert. Az immár csak videóvágó gép átkerült a dolgozószobába, ez lett a saját desktop gépem.
    Nemrég derült ki, hogy ebben a desktop gépben volt egy megosztás, melyet a család nőtagjai használtak. Pár nap múlva reklamáltak is. Hmm. Fájlszerver funkciót már nem akartam visszarakni a clusterre. Végül meglett a megoldás: vettem egy usb diszket és rádugtam a qnap nasra. Elméletileg tudja.
    Elméletileg.

    Azt hiszem, ebben a két hónapban ez lett a leggyűlöltebb kifejezés az életemben. Egy csomó dolog elméletben tudta azt, amiért megvettem. Csak miután beüzemeltem, akkor derült ki, hogy tudja ugyan, de máshogyan. És az már nem jó.

    Oké. Bedugtam. A nas felsikoltott, hogy jaj de jó, van egy külső diszkem is. Megosszam?
    – Osszamár – bólintottam. Megosztotta. Csak éppen nem a klasszikus smb megosztást választotta, hanem a webszerverén keresztül publikálta ki. Mint weblapot. Mint böngészővel elérhető weblapot.
    Na most, ezen a megosztáson kizárólag videók vannak. Mindenféle. Azaz ha rámentem a böngészőből a weboldalra és rákattintottam valamelyik videóra, akkor a böngésző… letöltötte. Hát…
    Megpróbáltam felokosítani a böngészőt. A VLC-hez voltak addin-ok. Voltak. Amíg a Chrome ki nem nyírta az npapi-t. Egyszerűen semmi nem működött. Közben rájöttem, hogy többek között azért sem, mert a link egy cgi-re mutatott (webdav? ugyan), azaz az addin-ok nem érzékelték, hogy a link mögött videófájl van. Reménytelen.
    És itt azért elgondolkodtam. Ki volt az a baromállat, aki ezt így megtervezte? A böngészőn keresztül csak download/upload van. Simán kiajánlhatták volna smb-n is – hiszen a nas tudja – de nem.
    No, mindegy. A qnap tudja a dlna-t is. Igaz, még nem találkoztam vele soha, de ugye a jó pap. Legfontosabb kérdés: van-e Windows10-hez dlna kliens? Van, a Media Player tudja. Remek. Akkor már csak össze kell rakni.
    Nem működött.
    A Media Player ugyan megtalálta a forrást, de nem látott semmit, a nas pedig nem tudott sugározni, mert… kiírt valami marhaságot. Hogy a fogadóállomásnak nincs jogosultsága fogadni. (Mielőtt bárki jószándékúan kommentelne, engedélyeztem Windows-ban a dlna fogadást.) Valószínűleg valami user/jelszó baja lehetett, de ekkorra már elegem lett belőle. Ez most komoly, hogy a közel ezer videónál egyenként be kell állítanom, hogy mely kliensek fogadhatják az adást? És mit takar a default user? Ennek a nevében sugárzunk? Lehet, hogy egyeznie kellene a kliensen lévő júzerrel? Meg mi az, hogy csak a bekapcsolt fogadóállomást választhatom ki célpontnak? Eh. Feladtam. Egyébként is, az egész koncepció vérzett.
    Az lesz, hogy rádugom az usb diszket az egyik Windows szerverre és kisharelem a faszba. De hogy egy drága qnap ezt miért nem tudja… nem értem.

    Mindenesetre levontam a következtetést: ha nasról van szó, akkor bőven jó a dlink dns323. Egyszerű, mint a faék, a torrent kliensen kívül semmi extra szolgáltatás sincs rajta. De működik. És olcsó. Szemben a qnap szolgáltatásdömpingjével, melyek közül eddig csak a torrent klienst találtam használhatónak. A többi kuka.

    Ezzel el is ment a fél nap. Ebéd. Közben frankón belevágtam egy éles késsel a két nappal ezelőtti éles késsel vágott sebembe, mely éppen kezdett volna összeforrni. Felváltva szürcsöltem a véremet és a pálinkát.

    Ebéd után ki kellett nyomtatnom egy papírt, aláírni, beszkennelni, elküldeni.
    Már előre borsózott tőle a hátam.
    A kicsi laptop tök jó ötlet volt a nappaliba, csak éppen… két usb port van rajta. Nyomtató, szkenner, rádiós billentyű/egér. Ez három. Usb elosztóm ugyan van, de gyanítottam, hogy sem a nyomtató, sem a szkenner nem fog vele működni. Így is lett.
    Ja, egyébként a művelet mögött a blogok költöztetése állt. Nem egyszerű munka, eleve fel is költöztem a padlásra. Füstben jobban megy.
    Kezdtem a nyomtatással. A word kiakadt, közölte, hogy nincs nyomtató. Oké, én vagyok a marha, a laptop nyilván sleep-be váltott. Lemásztam a létrán, lementem egy emeletet, fedél felnyit, gomb megnyom. Vissza a padlásra. Nyomtató még mindig nincs. Lemásztam. Tesztlap nyomtatása a laptopról. Nem jött ki.

    Ez egy régi toposz. Valami retkesseggű HP alkalmazott írt egyszer egy elkefélt drivert ehhez a nyomtatóhoz és azóta senki nem nyúlt hozzá. Ez a driver időnként szétesik. Ilyenkor a nyomtató látszólag van, de valójában nincs. Törölni kell a nyomtatót, újraindítani a gépet, aztán 5-10 perc múlva magától rendbe jön minden.

    Közben felmentem a padlásra a saját laptopomért, mert látszott, hogy ezt a feladatot a nappaliból kell megoldanom. Lenti laptop helyreállt, tesztoldal kijött, hurrá, nyomtató megosztása. Saját laptop. Nyomtass! Nem nyomtat. Azt mondta a laptopom, hogy nincs nyomtatója. Töröltem a meglévőt, elkezdtem újra felvenni, de nem látott semmit. Ezmiez?

    Hát az újabb broki. A laptopom hálókártyájának szintén elkefélt drivere van. Rendszeresen megcsinálja, hogy ha kihúzom a hálózati kábelt, majd visszadugom, menetközben szétesik a driver és nem érzékeli, hogy visszakapta a kábelt. Igen, jól sejted: csak a restart segít. El volt indítva vagy 12 alkalmazás, csak a böngészőben volt vagy 10 tab, ezek mind mentek a levesbe.

    De meglett a nyomtató. Kinyomtattam a cuccot. És jött az újabb kihívás: kihúzni a nyomtató usb csatlakozóját, bedugni a szkennerét. Szerencsére ez egyből sikerült, a szkenner működött. Persze miután visszadugtam a nyomtatót, a drivere megint szétesett.

    Ezekhez képest már csak apróság, hogy jelenleg éppen egy tanfolyamot tanulok és délelőtt a labor összes gépe (14) elvesztette a grace periódust, azt, mely 30 napra szól, és két héttel ezelőtt lett igényelve. Persze meg lehet csinálni még egyszer, de 14 gépnél a rearm a restarttal, snapshoot-tal, simán egy óra munka, annyi időm meg ma már nem volt.

    Nos, ennyi. És ez csak egy nap története.

    De ha már itt járunk, leírok egy teljesen jellegzetes szívást az utóbbi időkből. Csak úgy, mintaképpen. Hogy ilyenek voltak.

    A régi szervernek volt egy szünetmentes tápja, három aljzattal. Micsoda szerencse, nekem pont három szerverem van. (Igen, az iscsi target egy HP mikroszerver lett.) Bedugtam, frankó. Teszteljünk. Elvettem az áramot. Mind a három szerver úgy földbeállt, mint Thor elejtett kalapácsa. Hát, igen. A szünetmentes akksija nem vitte el a szervereket. Vettem egy másikat. Így már rendben voltunk, csak a vezérlést kellett megoldani. Naívan azt hittem, hogy menni fog usb elosztón keresztül. Naná, hogy nem. Oké, akkor két szerver tud kommunikálni a két szünetmentessel, ők gyorsan leállnak, a harmadik meg bírja, amíg birja. De ehhez az kellett, hogy tudjanak kommunikálni. Nos, az új szünetmentest semmilyen UPS kezelő program nem látta. Semmilyen. Még a gyártó weboldaláról a direkt ehhez az UPS-hez adott program sem. Izgi. Az UPS dobozában volt egy cédé. Én ezeket általában ránézés nélkül szoktam kidobni (hiszen a weboldalon mindig frissebb verzió van), de most adtam neki egy esélyt. (Ne tudd meg, milyen nehéz volt cédéolvasót találni a lakásban.) És igen, ez a program már látta. Pedig ránézésre ugyanaz volt, mint amelyet a netről szedtem le. De mindegy. Telepítettem, behangoltam, tesztek, szuper.
    Aztán a szünetmentes 2-3 óránként lekapcsolta a szervert.
    Oké, cluster tesztnek tökéletes volt, de ettől nem lettem nyugodtabb. Átnéztem az UPS logjait, minden rendben. Ez a szerencsétlen még a mért értékeket is logolja, de tényleg minden rendben volt. Ennek ellenére lekapcsolta a szervert. Beállítottam, hogy minden eseményről küldjön emailt.

    Ez egy belső sztori a nagy sztoriban. Ne tudd meg, mekkora kinlódás egy appliance-t beállítani, hogy a T-rex smtp szerverén keresztül küldjön levelet. Minden más smtp elérés blokkolva van.
    Viszont vérszem. Ha sikerült az egyik készüléknél, miért ne sikerülne a többinél is? A dlink nas-on például már öt éve nem tudom beállítani, hogy levelet küldjön. Erre utánajártam és kiderült, hogy a legújabb firmware-ben javították a hibát és már megy. Gurrá.

    Az UPS-től nem jött levél, mint ahogy nem keletkezett logbejegyzés sem. A szerver viszont rendszeresen leállt. Hajtépés.
    Elkezdtem nézegetni a szervert… és azt találtam, hogy valamiért be lett állítva, hogy három óra üresjárat után hibernálódjon. Egy szerver. Istenbizony, nem én voltam. Letiltottam a hibernálást. Azóta béke van.
    Mondhatni, meg is nyugodhatnék, de az a kisördög csak dumál itt a vállamon. Hogy amíg a szerver nem volt szünetmentesen (így volt egy hétig, amíg a nappaliban barkácsoltam), meg utána egy másik hétig, amíg a régi szünetmentesen voltak, addig miért nem hibernálódott? Miért csak azóta jöttek a leállások, amióta az új UPS-re raktam? Hülye ez a kisördög, örülni kell, hogy működik.

    Egy hiányérzeted lehet. Nem írtam semmilyen szívást a hyper-v clusterről. Mert nem volt. Ismerem, felkészültem, és tényleg úgy működött minden, ahogy működnie kellett. Pedig Windows.
    Times, they are changin’.