Új borotva jól borotvál. Már ha.

Rögtön az elején hazudtam, mert valójában szakállnyíró.

Múlt héten nem csak az autó krepált be, hanem a szakállnyíróm is. Tekintve, hogy Amerikában sem borotválkoztam, hamarosan viszont tanfolyamot viszek, valamit kezdeni kellett az ábrázatommal.
Lebringáztam a Mediamarktba. Már otthon kinéztem a pácienst.

Valójában az fogott meg benne, hogy adtak hozzá egy vaddisznósörtéből készült szakállfésűt is. Ekkora szakállam sosem volt és sosem lesz, de akkor is, egy vaddisznófésű az olyan… rokon lélek.

Otthon kicsomagoltam. Oké. Szép. Barna. Fényes. Vannak rajta nyomógombok. Megnyomtam egyet. Berregett. Oké, fel van töltve. Nézzük ezt a másik gombot. Hátrahőköltem. Mint egy Aliennél, a borotva feje kettényílt és kicsúszott belőle egy teleszkópos, kisebb borotva. Asztakurva. Ezmiez? (A gépkönyv szerint ezzel lehet precíz vonalat vágni. Ügy legyen.) A harmadik gombra már kifejezetten kíváncsian tekintettem. Megnyomtam. Erre felrobbant a borotva feje.
Amikor magamhoz tértem, rémülten néztem szét a nappaliban. Igen, szétrepültek bizonyos alkatrészek. Mennyi? Hát, nem egy. Hová? A fene tudja.
Az elkövetkező félórában négykézlábra ereszkedve porszívóztam át a nappalit az orrommal. Megtaláltam. Valamit. Valamennyit.
Nagyjából össze is raktam.

Oké. Ebéd után kipróbálom.

Kipróbáltam. Háát… Rohadt hangos volt. Ijesztően hangos. A vágása pedig… vagy nem vágott semmit, vagy ha nagyon rányomtam, akkor tépte kifelé a szőrszálakat. Fájt. Nagyon.
Mi a szart csináljak vele? Ott álltam egy szál farokban a fürdőszobában (igen, mert bortválkozás után egyből zuhany jön, hogy lemossam magamról a szőrszálakat) és éreztem, hogy valami nem klappol, de mi nem? Még az is megfordult a fejemben, hogy így, ahogy van visszaviszem. (Na jó, előtte azért felöltözök.) Mert oké, hogy ott történhetett valami, amikor szanaszét repült a feje, de ennek nem így kellett volna lennie. Még a gépkönyv is azt írta (Igen, elolvastam. Később.), hogy ha tisztítani akarjuk, akkor nyomjuk meg a gombot, pucoljuk ki, majd szereljük össze. Szó sem volt arról, hogy vadásszuk össze a szanaszét repült alkatrészeket a szőnyegről. Aztán szerencsére megtaláltam Nej hős szemöldökcsipeszét, majd észrevettem, hogy mintha ez a picike rugó nem csak annyit feszítene, amennyit feszít, hanem lehet, hogy még be kell gyömöszölni alá két másik alkatrészt, ezt a csipesszel meg is csináltam, sóhaj, bepattintottam a dobozt. Remélhetőleg soha többet nem kell kinyitnom.

És úgy is történt. Duruzsolt a kis nyíró, vágta-trimmelte a szakállat. Lesznek még szép perceink.

Az az idősebb úr

A csukló mellett ülve zötyögtem hazafelé a buszon. (Hja, még mindig nincs autó.) Tőlem nem messze egy harmincas nő üldögélt és gyakorlatilag folyamatosan beszélgetett mobiltelefonon valakivel. Lendületesen, hangosan, ahogy már csak szoktak az emberek.
Aztán elindult az ajtó felé. A busz viszont pont ekkor vett be egy kanyart. Lendületesen, ahogy ezt a kanyart szokták.
A nő elvesztette az egyensúlyát és bár eleinte nem hitte el, de végül rámzuhant. Mondjuk, sokat segített volna a helyzeten, ha egy pillanatra zsebrevágja a telefonját és megkapaszkodik, de akkor félbe kellett volna szakítania a beszélgetést.
– Igen, képzeld el! – kacarászta a telefonba – Ráestem egy emberre!
Aztán próbált felállni, a de a kanyar még tartott, kapaszkodni meg nem tudott, így jókat elröhögcséltek a barátnőjével azon, hogy még mindig egy ismeretlen pacákon fekszik. Majd helyreállt a béke, meg az egyensúly, a nő is elrugaszkodott tőlem, még hallottam, ahogy az ajtó felé közeledve közölte a partnerével, miszerint ‘igen, egy ilyen idősebb úr volt… ‘.

Azt hiszem, találkoztam egy igazán kitartó, makacs telefonbloggerrel.

Tavaszi hangok

Kora reggel mentem megetetni, megitatni a macskákat a teraszon. Jó mélyet lélegeztem a friss, tavaszi levegőből. Ha leszámítom a lassan normálissá váló szélvihart, megint szép napunk lesz. Az erdő szélét már kezdi bearanyozni a nap, a madarak pedig lelőhetetlenül csivitelnek, zsibolyognak. Meg nyikorognak.
– Nyikorognak? – gondoltam bele jobban, miután bejöttem. Ilyen madár eddig nem volt.
Ráadásul nem is halkan nyikorgott. A bezárt ajtó mellett is behallatszott. Ahogy tempósan, azonos ritmusban nyikkantott egyet-egyet.
– Gyanús nekem ez a madár.

Kimentem. Füleltem. Nos, nem madár volt.
Tavaly le lett cserélve a terasz árnyékolóernyője egy motoros változatra. Erre szereltettem egy rázkódásérzékelőt is, mely erősebb szélben automatikusan feltekerteti az egészet.
Nos, ez az érzékelő állt rá egyfajta folyamatos pittyegésre.
Oké, csavarhúzó. Nézzük meg, mi a baja.
Nem hiszed el.
Valahogy beletekergett egy poloska a dobozba, majd megdöglött. Ezzel rövidrezárta az elemet. Belemászott! Érted? Egy olyannyira zárt műanyag dobozba, melyet csavarhúzóval is alig tudtam szétfeszegetni. Nyeltem egyet, majd alaposan kipucoltam a berendezést.
Azóta egy madárral kevesebb dalol a teraszon.

Miért?

Mivel az összes szivargyújtóm eltömődött, a fogorvostól kapott idegölő tűm meg elgörbült, gondoltam, elmegyek egy fogorvos boltba és veszek egy marékkal. Kerestem is egyet a neten. Oké, felírtam a címet, ma úgyis arra lesz dolgom, beugrok.
Aha.
A weboldal alján közölték, hogy csak online megrendelt árut lehet átvenni. Hát, jó. Valószínűleg valami pár négyzetméteres lyuk, a raktár meg kint van Rákosfészkesfenén. Kitúrtam a tűket. (Nem volt könnyű dolog, hiszen nem ismertem a hivatalos nevet, a webshop menürendszere meg… csillog, villog… csak éppen használhatatlan.) Beraktam a kosárba. Egy tucat tű, filléres tétel. Irány a pénztár.
Aha.
Jelentkezzek be. Miért? Miért nem lehet account létrehozása nélkül vásárolni? Na jó. Emailcím, telefonszám, ezek akár kellhetnek is, de account? Aztán a végén ott van, hogy hozzájárulok-e ahhoz, hogy az adataimat tárolják és felhasználják? Hát, kurvára nem járulok hozzá, de enélkül nem enged vásárolni. Pedig én csak be akartam lépni fizikailag egy boltba, vásárolni egy marék izét. Rohadjatok meg. Beleegyeztem. Szállítás. Szállítási cím megadása. Kötelező. Mi a fészkes fenéért? Amikor én az átvevő helyen akarom átvenni? Tudjátok, mikor adom meg a valódi címemet. Megint bekérték a telefonszámomat. Hátha más, mint amit használok. A lábméretem esetleg nem kéne?
Beugrani persze ma már nem tudok érte. Majd csak akkor, ha értesítenek, hogy feldolgozták a megrendelést.

Ez valami elképesztő. Értem én, hogy manapság mindenki adatbázist akar építeni, de ennyire erőszakosan azért nem kéne. Ha nem olyan termékről lenne szó, melyet fogalmam sincs, honnan máshonnan tudnék beszerezni, egy perc után hagytam volna ott ezt az oldalt.

[Update #1]

Nos, eltelt egy hét és nem kaptam semmi reakciót arról, hogy mehetek átvenni a cuccot. Lehet, hogy kevésbé provokatív felhasználónevet kellett volna megadnom?

[Update #2]

Aztán egyszer kaptam egy levelet. Hogy köszönjük a vásárlást és kérjük, értékelje a tapasztalatait. Hirtelen nem is tudtam, mihez nyúljak. Tapasztalatok? Csupa negatív. Felesleges adminisztráció. Semmi értesítés, hogy az áru átvehető. Hol lehet még elrontani egy webboltban a vásárlást?
Hamarosan erre is megkaptam a választ. Elmentem az átvételi pontra. Ahol szóvá tették, hogy a ‘Menjetek A Fenébe’ név nem megfelelő.
– Nem örülünk neki.
– Én sem örülök neki, hogy ezt kellett megadnom.
– Adjon már meg valami valós nevet. Bármi lehet. Anélkül nem tudunk számlázni.
– Nem kell számla.
– Mi viszont név nélkül nem tudjuk kivételezni a raktárból.
– Akkor így jártunk.

Nem hiszem el, hogy egy tucatnyi tűt, olyan 4e forint értékben, csak úgy lehet megvásárolni, ha az összes személyes adatomat megadom.

PS.
Ugyanezen ügyből kifolyólag rendeltem egy másik boltban szembe csippenthető nagyítót. Három hétig elfelejtették közölni, hogy megjött és átvehetem. Aztán Amerikában kaptam egy levelet, hogy meddig tartsák még az árut, mikor megyek érte. Kicsit lassan halad ez a projekt.

Nem igazság

Nem tudom, de szerintem nem érdemeltem meg.

Pokolian szarul vagyok.

Tornádóként tör föl a fejemből a takony, két napja, megállíthatatlanul. Az orrfújások uniszónóját csak a tüsszentések üstdobja töri meg. Gyakorlatilag másfél óránként dőlök le aludni, másfél órákra, mint a kutyák, azzal a különbséggel, hogy a kutyák nem isznak meg fél liter bort alvás előtt. Nekem kell, mert már annyira fáj a derekam, hogy másként nem tudnék feküdni.

Valami elképesztően nyomorult állapot. Az külön hab a tortán, hogy a fogam is begyulladt. Mindez egy háromnapos hosszú hétvégén, amikor végre megjött a tavasz. Az amerikai tragikus időjárás után, az itthoni keserves időjárás után végre lehetett volna a kertben szuttyogni, téli vastag ruha nélkül bringázgatni, lugasba kiülni, szivarozgatva blogot írni. Na, ez mind ment a levesbe. Az egyedüli életcélom az, hogy megmakkanás nélkül túléljem ezt a 3-4 napot, amíg ez a szar kínoz. Jövő héten meg már meló. Ezerrel. Pedig még a bőröndök is csak le vannak szórva a nappaliba, lassan egy hete.

Elmaradtam

A napokban pucoltam ki az RSS olvasómat és döbbenten tapasztaltam, hogy Fisher nem abbahagyta a blogolást három éve, hanem az RSS linket cserélte le minden előzetes értesítés nélkül. Azaz most pár napig nem kell keresnem mivel vezessem le a feszültséget két értelmetlen egértologatás között. (Csak arra kell figyelnem, hogy ne adagoljam túl: ilyen mennyiségben már fennáll a mentális egészségkárosodás veszélye.)

Ja, és ha valaki esetleg türelmetlen és hiányolja az amerikai útttal kapcsolatos élménybeszámolókat, nos, azért csúszok, mert fisherblogot olvasok. Igazán meg lehetne érteni.

Oké, ez sem teljesen igaz. Elkapott minden takonykórok öreganyja, depressziós vagyok, mint egy náthás rénszarvas. Ilyen állapotban képtelenség bármi jópofát is írni. Maradtak a Köcsög Józsefek.
Az én mazochista lelkem.

Ez aranyos

Miután átrágtam végre magamat a kásahegyen, gondoltam, megköszönöm a Mega Supportnak a segítséget. Végülis, ők lendítettek át a holtponton. Írtam egy köszönőlevelet, belerakva a témát feldolgozó írás linkjét.
Azután elgondolkodtam. Mit fognak érteni ezek a szerencsétlenek a magyar szövegből? Mit fognak érteni, ha ráeresztik a Google fordítót?
Kipróbáltam.
Az, hogy a kisklapec szót little girl-nek fordította, még hagyján. De aztán az első bekezdés. Itt konkrétan leestem a székről.

Ezt írtam:

beleadsz apait-anyait

Erre fordította:

you put your mother-in-law

Sok szerencsét fiúk a megfejtéshez.

Törmelék

  • A lelki béke titka, hogy soha nem szabad felvenni a kesztyűt. Az egót meg hagyni kell kussolni a sarokban. Nem ezen múlik, mik is vagyunk valójában.

  • Az a baj a gyerekneveléssel, hogy amikor csinálni kell, akkor az ember még nem annyira bölcs, mint húsz évvel később, amikor már tudja, hogy hol rontotta el.

  • A tánc, az magányos. Ha van partner is, az már a dugásról szól.

Cipők, cipők mindenhol

Egy időben nem győztem élcelődni családunk nőtagjanak rovására, miszerint sorra nőtték ki a cipőszekrényeket és vettünk egyre többet, egyre nagyobbakat. Mert cipőt ugye nem dobunk ki. Minden alapom megvolt rá, hiszen férfimódra volt három cipőm és ez mindenre elég volt: egy téli, egy minden más évszakra és egy ünneplő. Na meg egy házi papucs.

Most? Csak kapkodom a levegőt.

Az egész ott kezdődött, amikor bementem a Decathlonba. Venni egy sportcipőt. Velem egykorúak tudják, hogy a mi időnkben létezett olyan, hogy univerzális sportcipő. Lehetett benne futni, focizni, kosárlabdázni, jó volt túrázásra, sőt, sokan még utcai cipőnek is ezt használták. Tényleg univerzális volt.

Nos, ma ilyesmi már nincs. Cipőt akarsz? Oké. Milyen célra? Mert van futócipőnk. Fociscipőnk. Kosárlabdás cipőnk. Túracipőnk. Sőt, van kerékpároscipőnk is. Melyiket szeretnéd?
Izé.
Megpróbáltam ragaszkodni a hagyományokhoz. Megvettem a legegyszerűbb túracipőt, kiindulva abból, hogy valószínűleg ez a legtartósabb.

Szerinted?

Mostanra van túraszandálom, nyárra. Túrabakancsaim. Külön egy magashegységekre, külön egy középhegységekre. Meg kettő itthonra. (Ezek már sérült bakik, de padláson/teraszon dohányzásra tökéletesek.) Van futócipőm. Egyelőre még csak egy. Pedig lehetne külön az erdőre, külön az aszfaltra, meg külön a télre. Természetesen megvan a régi univerzális túracipőm is. Vannak kajakos cipőim is: neoprén félcipő jó időre, neoprén magasszárú hidegre, gumicsizma extrém körülményekre. Van téli bakancsom. Van átmeneti, tüskeálló vadászbakancsom. És persze van nyári cipőm, van ünneplő cipőm és van külön házi-, illetve úszópapucsom.
De igazából ott sokalltam be és ott kezdtem fejben blogposztot fogalmazni, amikor kiderült, hogy szükségem lesz külön kerékpáros cipőre is. Hogy miért? Jogos a kérdés. Korábban én is értetlenül álltam az áruház bringás szigetén a cipősblokk előtt. Hiszen nem használok semmi cipőrögzítést (SPD), akkor meg minek?
Hát, ravaszul találták ki. Akarsz télen bringázni? Oké. De le fog törni a lábad a hidegtől. Igen, még prémes cipőben is. Sebaj, vannak bringás kalucsnik. Ezek olyan stretch cuccok, melyeket rá lehet húzni a cipőre és melegítenek, meg vizállóak, szóval tényleg hasznosak.
Tavaly ősszel vettem is egy párat. Még decemberben szétszakadt. Pedig méretre jó volt: 44-46 a címke szerint, nekem meg 45-ös a lábam. Visszavittem, az ügyintézés jelenleg is folyamatban van. Meg a tél is. Hogy tudjak bringázni, vettem egy másikat, egy másik cégtől. Ez 44-47-es volt. És az első felvételkor kis híján ez is szétszakad. Mi a fene van itt?
A ravasz design.
Másnap elmentem a sportboltba és megnéztem a kerékpáros cipőket. Aztán bólintottam. Igen. Igen ravasz. A bringás cipőknek ugyanis le van törve a sarka. Hiszen kerékpározás közben nincs szükség erős cipősarokra. A kalucsni viszont kerékpáros cipőkhöz készült. Azaz az én univerzális túracipőm sarka annyira kifeszítette a kalucsnit, hogy 5-10 alkalom után szétszakadt.
Oké. Megvettem a legegyszerűbb bringás cipőt. Kipróbáltam. Simán feljött a kalucsni. Siker.

Csak éppen már a szervereket tartalmazó szekrényben is derékig állnak a cipőim.

Házmesterek, házmesterek mindenhol

Elképesztően hülye országban élünk. Nem szívesen írok le ilyeneket, de ezekre… nincsenek jobb szavak.

Levél az Elmütől. (Vagy a tököm tudja, most éppen minek nevezik magukat.) Hogy le kell cserélni a villanyórát. Ekkor jönnek. Kész. Nem ám, hogy egyeztetünk. Jönnek. Nos, azon a héten oktatok, esély sincs rá, hogy itthon legyek. Nej? Szerencsére nem tárgyal aznap, hazalóg. Igenám, de hiába van a ház kettőnk nevén, az óra rám lett írva. Habár Nejnek csak annyi dolga lenne, hogy beengedje a faszikat, de nem, házmesterországban ez nem így működik. Meghatalmazás. A nevem. A lakcímem. Anyám neve. A személyi igazolványom. Aztán Nej neve, lakcíme, anyja neve, személyi igazolványa. Végül két tanú. Mindkettőjük neve, lakcíme, anyja neve, személyi igazolványa. Mindez azért, hogy Nej beengedje a szerelőket a lakásba.

Biztosan én vagyok a hülye.

~oOo~

Bonyolult ügy, egyszer majd kifejtem. A bankom szerint extra jó ügyfél vagyok, kétszer már be is hívtak egyezkedni, hogy ugyan legyek már kiemelt ügyfelük, van személyes kiemelt bankárom is, szóval nagy a bizalom. Valamiért be kellett szereznem egy jövedelemigazolást.
– Ugyan, semmi gond – nyugtattak a banknál – elmegyek az Adóhivatalhoz, kérek egyet, ott helyben ki is állítják, azzal visszamegyek hozzájuk, formaság az egész, megleszünk időre.
Ja.
Az Adóhivatalnál – egy óra várakozás után – közölték, hogy ehhez be kell adnom egy kérvényt…

Érted?! Kérvény, hogy igazolják a jövedelmemet. A banknak az adóbevallásom nem jó.

…de nyugodtan menjek a picsába haza, mert ilyen kérvényt vállalkozó nem adhat be személyesen, csak Ügyfélkapun keresztül. Ja, az átfutási idő hat nap, azaz tényleg mehetek a picsába, mert ez nekem már késő.
– Hogyan kapom meg a papírt? – érdeklődtem.
– Bejön érte. Vagy elektronikusan.
– A bank elfogadja az elektronikusat?

Ahopgy a nő visszanézett rám, látszott, hogy értékeli a rutinomat.

– Nem mindig. Nem igazán értik.
– Miért nem vagyok meglepve? Köszönöm.

Nyilván kukáztam az egészet. Megoldjuk. Valahogy.

Sárban, szarban

Tulajdonképpen tavaszi nap van.

Először bringázni akartam, mert tegnap sajnálatosan eltévedtem a terep feltérképezése során és ma meg akartam végre találni az észak-nyugati átjárót. Már be is öltöztem, amikor ránéztem a radarképre és lekornyadtam. Durva eső közeledett, pont arra a terepre, ahová menni szándékoztam. Ebből súlyzózás lesz.
Kiugráltam magam, majd beálltam a teraszajtóba és vártam a szakadó esőt. Mely nem szakadt. De még csak nem is csepergett. A radarkép szerint már itt van felettünk az özönvíz. Kár, hogy a természetnek elfelejtettek szólni.
Jó. Van más dolgom is odakint. Égőt kell cserélnem az autóban. El kell takarítanom az avart mindenhonnan, amerre járunk, mert ugye az a büdös macska teleszarja.

Ne tudd meg, ez mennyire az elveim ellen van. A fa ugyanis úgy működik, hogy tél előtt leküldi a klorofilt a gyökerekbe. Ekkor lesznek szép színesek a levelek, és habár nekünk ez szép, de valójában ez a levelek kivégzése. Csak hát a fának takarékoskodnia kell, a levelek lehullanak. Aztán a tél során az avar gyakorlatilag mulcsol, azaz véd a hidegtől, tavasszal pedig megakadályozza a gyomosodást. Idővel pedig az avar beledolgozódik a talajba, visszatáplálja a fát.
Ezt vágjuk agyon, amikor akár esztétikai, akár macskaszarossági szempontból elvisszük az avart a fa alól máshová. Nem örülök neki.

Mit tippelsz, mikor kezdett el esni az eső? Igen, akkor, amikor darabokra volt szedve az autó lámpája és már nem volt lehetőségem visszafordulni.
Szerencsére az Izlandon már tesztelt munkavédelmi kabát volt rajtam, megvontam a vállamat és tettem a dolgomat. Mintha nem szakadt volna az eső.

Na most, van valami, ami vacakabb annál, mint híg macskaszaros avart kézzel talicskába hajigálni és elszállítani. Amikor ugyanezt egy masszív esőben csinálod. Be is mentem, ittam egy whiskyt. Fél órával később még egyet. De szépen megcsináltam mindent, még a vízóraakna fedelét is megpucoltam és a helyére tettem. Holnap jönnek vízórát cserélni, ne szóljanak már meg.

Aztán jött a gondolat. Tulajdonképpen nincs is rossz idő. Oké, esik az eső, de vizesebb már nem lehetek, a kabát meg véd. Hideg nincs. Miért ne tudnék kiülni a lugasba szivarozni?
Bontottam egy üveg vörösbort és kicuccoltam. Picúr macska annyira megdöbbent, hogy az ölembe bújt, hagyta magát simogatni, sőt még dorombolt is. Legalább öt éve nem volt ilyesmire példa.
– Most bezzeg hízelegsz, mi, te szaros! – kedveskedtem neki.
Visszadorombolt.

Szóval ez van. Tulajdonképpen tényleg tavaszi az idő.

Egy test, egy lélek, külön fogkefe

Mostanában azzal töltöm az estéimet, hogy 2018-as nyers videófelvételeket nézegetek. Pontosabban nem csak nézegetem ezeket, hanem fel is térképezem. Sorba rendezem idő alapján. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen alkalomtól függően akár öt kamera is dolgozott a túra során, és legalább kettőn el volt állítva a dátum. A térképezés egyébként nagyjából annyiból áll, hogy egy papírlapra feljegyzem a fájl nevét, pár szóban a felvételen megjelenő fontosabb momentumokat, a felvétel hosszát és a korrigált, azaz valós dátumot. Ezek alapján lehet majd videót vágni.

Itt vettem észre egy első ránézésre jelentéktelen apróságot… mely jobban belegondolva… olyan szívmelengető. A jegyzeteimben külön ki szoktam hangsúlyozni, ha egy felvételen akár én, akár Nej szereplünk. Mert az ilyen felvételeknek jelentősége van. És itt vettem észre, hogy Nej nevét pontosan olyan határozottsággal, pontosan olyan módon írom le, ahogyan a saját aláírásomat szoktam. Azaz valami olyan entitás jelenik meg az írás közben, mely határozottan jellemzi az illetőt. Mely a saját nevünk leírásakor teljesen természetesen van jelen. De most más nevének leírásakor történik meg ugyanez. Más nevének… mely más jó harminc éve része az életemnek… mely más nevét immár aláírásként írom le.

30 év

Szombaton házibuliban voltunk, ezeréves haverokkal.

A szabadtéri kemence mellett álldogálltunk.
– Attila, kérsz pálinkát? – kiáltottak le a teraszról.
– Köszönöm, most nem.
– Tudod – fordultam Attilához – Ha a 30 évvel ezelőtti éned egy pillanatra képes lett volna a jövőbe nézni, most szúrta volna tökön magát.
– He-he.

Beszélgettünk tovább. Nej kötetlenül megjegyezte, hogy múlt héten rúgta ki a személyi edzőjét és ment át egy másikhoz.

– Tudod – fordultam hozzá – Ha a 30 évvel ezelőtti éned…
– Szerintem fogdd be.

Aztán már este felé, a kocsmában álldogáltunk a pultnál.
– Mit is iszol? – kérdezte Attila.
– Szódavizet. Tudod, én vagyok a sofőr.
– Meghívhatlak egy szódavízre?
– Meg.
Odafordult a pulthoz, majd lassan viosszafordult.
– Tudod József, ha a 30 évvel ezelőtti éned…
– Te is fogdd be.