Amiért simán rádobnám az atombombát az emberiségre

Egyszerűen elképesztő, hogy mennyi, látszólag ember, valójában véglény él közöttünk. Itt, ahol lakom, közvetlenül egy városszéli erdő mellett, mindig is forró téma a szemét. Mert egy csomó ember véglény úgy gondolja, hogy ez egy ideális hely a szemete kiborítására. Itt ne egy-egy vödörre gondolj, éjjel simán ideállnak egy kisebb kocsival és letúrják a platót. (1500 méterre van Budapest három nagy hulladékudvara közül az egyik. De azért fizetni kell, neadjisten 800 forintot is. Annyiért a véglény meg az anyját is megbassza.)

Ennek egy minősített fajtája a hiéna.
A szituáció az, hogy a szelektív kukákat havonta viszik el. Vannak, akik akkor éppen nincsenek itthon, és mondjuk egy héttel korábban kihúzzák a kukákat a gyűjtőhelyre. És ekkor jönnek a hiénák. Hoppá, kuka! És nekiállnak telepakolni. Olajos rongyokkal. Festékes dobozokkal. Meg mindennel.

DSC00103

Az FKF nyilván ezeket a kukákat nem viszi el. Hiszen nem az van bennük, aminek lennie kellene. A véglény meg a biztonság kedvéért nem csak a kukákba pakol, hanem mellé is. Aztán az állatok széttépik a zacskókat, az áprilisi szélviharok meg szanaszét viszik az egészet. És egy hétvégi délelőtt kell, mire a közelben lakók mindent összeszednek és bezsákolnak, az eltakarításról már nem is beszélve.

A véglény pedig otthon ül, esetleg játszik a gyerekével – mert igen, az ilyen véglény még szaporodik is – és úgy gondolja, hogy alapjában véve rendben van a világ.

Tulipánfa

Megvan már pár éve, de nem mondhatnám, hogy jól érzi magát. Igaz, szélvédett helyre kellett volna ültetnem, de már csak pont a szélcsatornában volt hely. Pontosabban, a szélcsatornák kereszteződésében.
Nőni se nagyon nő, virágot se nagyon hoz. Évente szokott rajta lenni 1 sötétlila virág.
Idén viszont megtáltosodott. Négy, azaz 4 virág indult neki a nyílásnak. Igaz, akkor, amikor már levelei voltak, igaz a többi fa már levirágzott, azaz jócskán elkésett, de akkor is, négy virág.
Aztán bejött egy hétnyi szélvihar, most meg ez.

DSC00101

Nem csodálnám, ha annyira megsértődne, hogy jövőre egy virágja sem lenne.

Dolgok történnek

Jó nagy marha voltam. Tegnap este négy darab tízperces videóból összevágtam 35 percnyi kettlebell gyakorlatot. Ma reggel meg végigcsináltam. Az hagyján, hogy azóta alig tudok felállni a székből, de a tollat sem tudom felemelni, hogy írjak.

Meló után hirtelen felindulásból átrendeztem a teraszt. Sokkal jobb lett. Nem is foglalkoztam a trágya idővel: egy üveg borral, egy szivarral és egy jó könyvvel kiültem. Az egyik legjobb délutánom volt. Tök jó lenne végig ilyen időtlenségben élni az életet.
De nem lehet. A gondokat csak elhessegetni lehet, megszűntetni nem. A jövővel foglalkozni kell.

Hogyan találkozzál rövid időn belül egy csomó kedves Auchan alkalmazottal?

  • A hétvégi borvérengzés után indulj el hétfőn az Auchan-ba, borhűtő feltöltési céllal.
  • Válasszál egy újabb, piros műanyaggal bevont szélű gurulós kosarat.
  • Pakoljál bele 20 üveg bort. Fizesd ki.
  • Sikkantsál egy elegánsat, amikor a promenádon kifelé haladva a kosár szétesik és az összes bor kiborul a padlóra.
  • Vakard a fejedet és nézegesd az üvegkupacot, meg az egyre jobban szétterülő bortavat.
  • Beszélgess a közeli boltosokkal, nyugtázd a segítő szándékot, a szemtanúnak ajánlkozást.
  • Várd meg, amíg megérkezik egy biztonsági őr. Lefényképezi a kupacot.
  • Várd meg, amíg megérkezik a takarító személyzet. Ne engedd, hogy elkezdjenek takarítani.
  • Várd meg, amíg megérkezik a biztonsági őr főnöke. Lefényképezi a kupacot.
  • Várd meg, amíg megérkezik egy Auchan alkalmazott. Lefényképezi a kupacot.
  • Várd meg, amíg megérkezik az Auchan alkalmazott főnöke.
  • Közben figyeld a tömeget. Állapítsd meg, hogy alapvetően kétfajta ember van. Az egyiknek rémület ül a szemében, hogy atyavilág, mennyi pia ment itt pocsékba. A másik viszont gyanúsan méregeti a kupacot, meg engem. A kosárban ugyanis volt 20 üveg bor, két csutvasz sajt és egy Túró Rudi. Hát micsoda ember már az, aki így vásárol? Egy mocskos alkoholista. De szerencsére a Jóisten résen volt, megbüntette.
  • A befutó főnök szerencsére a piát sajnáló kategória. Beszélgessél vele.
  • Várd meg, amíg megérkezik az az alkalmazott, akivel visszamész a boltba és aki a törött palackok helyett újakat ad. Nem árt, ha emlékszel rá, hogy mi tört el és mi maradt épen. (Persze aki félórán keresztül válogat, annak a végén már mindegyik palack kedves ismerőse.) (Kinyírták Bélát, a szemetek!)
  • Köszönd meg a takarítónőknek, hogy nem csak a szutykot törölték fel, de egyenként eltörölgették a megmaradt borosüvegeket is.
  • Sétálj még egyet a két alkalmazottal, akik ragaszkodnak hozzá, hogy kiműtsék a szétesett kosárból a százasodat.
  • Mint a hímes tojást, olyan óvatosan told ki az új kosarat a parkolóba.
  • Pakolj be az autódba és a végén majszold el a jól megérdemelt Túró Rudit.

Szombat reggel

Ez fröccsös hétvége lesz, benne van a levegőben. Azt találtuk ki, hogy a hétvégén az udvaron főzünk, kiülünk a szakács mellé, dumálunk és fröccsözgetünk.
Nyilván úgy is kezdtem a reggelt, jófajta hagymás-húsos-tésztás-reszelt sajtos reggelivel és naná, fröccsel. A kávé… nos az ilyenkor eléggé álszent dolog, ki is hagytam. Sőt, még a rutinszerű reggeli multivitaminra is csak úgy néztem, a szemem sarkából: te meg mit keresel ebben a környezetben?

Olvasgatok

Hát, igen… van, ahol tényleg fontos a város és fontosak a lakói. Nálunk meg… autómániás, fröcsögve kerékpárgyűlölő horda, egy végtelenül tuskó, közösségi közlekedést gyűlölő polgármesterrel, miközben sorban húzzák fel a stadionokat, ahelyett, hogy a közlekedést raknák rendbe ebből a pénzből.

Kilenc nagyváros üzent hadat az autósoknak

Én voltam a fényképezőgép

Ma szemészeten voltam. Megnyugtató, hogy még mindig jó segge van a szememnek.
Utána hazasétáltam. Jó három kilométert.
Nappal szemben.
Pupillatágítóval teletömve.

Teljesen úgy éreztem magam, mint egy fényképezőgép. Ha a nap felé néztem, akkor egyből szétégette a szememet. Ha a napba néztem volna, elporladtam volna, mint egy vámpír. Akármerre fordítottam a fejemet, a szemem egyből – fájdalommal – jelezte, hol lett túlexponálva a valóság.
És igen, a hír igaz: attól még, hogy a napot eltakarja a felhő, ez a nyomorult képes kiégetni a képet. Mint ahogy képes volt engem is gyötörni a felhő mögül.

Legközelebb napszemüvegben megyek.

Pénzügyi tanácsadó leszek

Végülis, mi kell hozzá? Szorgalom, pszichológia, számérzék. Ezek mind megvannak, számérzékből még több is, mint kell.
Mindent említettem? Nem, egyvalami kimaradt: a szerencse. Na, az nincs.

Az első történet régi, írtam is már róla, ezért csak röviden. Nej választhatott, hogy az éves prémiumát készpénzben kéri, vagy a cég részvényeiben. Ez utóbbi közel duplája volt az előbbinek, így némi vacillálás, tőzsdei kikupálódás után a részvény mellett döntöttünk. Ugyan volt egy nehezítés, a részvényeket félévig nem lehett eladni, de békés időszak volt, nem izgultunk. Ez egyébként akkor volt, amikor végre lakhatóvá szerettük volna alakítani a szobáinkat. (A felköltözés után jó helyen lévő, de nagyon lepukkant lakást vásároltunk.) Kellett a pénz nagyon a felújításra. Letelt a félév, elméletileg el is adhattuk volna a részvényeket, de éppen nyaraltunk. A nyaralás után viszont nem csak mi érkeztünk Budapestre, hanem az orosz válság is. Jeges folyóként tartolta le a tőzsdét, a részvényeink rövid időn belül elvesztették értékük felét. Csak pislogtunk. Meg csikorgattuk a fogunkat. Meg őszültünk. 4-5 hónap után visszajött a részvények értéke valamennyire, mi pedig gyorsan eladtuk. Még akkor is, ha tudtuk, hogy a válság után jó lesz ez a részvény. Nekünk akkor kellett a pénz, így is el kellett halasztanunk a lakásfelújítást egy félévvel. Szóval életemben először, nem is egészen a magam akaratából, besétáltam szétnézni a tőzsdére és rögtön akkora pofont kaptam, hogy a shortot is longnak néztem.

A másik történet teljesen friss. Tavaly év végére kiegyenesedtek a dolgaink. Nem mondom, hogy teljesen pozitívan, de végeredményben eltünt egy csomó bizonytalanság az életünkből. Elkezdhettünk gondolkodni a megtakarításainkról. Mennyit, mennyire mobilizálható formában tartsunk? Rövidtáv, középtáv, hosszútáv. Végül a hét elején bementem az Államkincstárhoz, nyitottam egy értékpapír-számlát és mellé egy TBSz-t is. Aztán vadul elkezdtem művelni magam, hogyan is működik ez az egész. Kijegyzeteltem, hogy PMÁK 2021/I, ez lesz a középtávú komponens. Csütörtökön léptem be a személyes netbankomba, hogy feltörjem a korábbi lekötéseinket, melyekből majd megveszem a prémium államkötvényeket. Nos, végül nem tettem meg. A legnagyobb lekötésünk hétfőn jár le, nekem meg nem volt kedvem kidobni tízezer forintot az ablakon. Felírtam a naptárba, hogy hétfőn akció.

Aztán mi történt csütörtök délután? Ez: Hirtelen eltünt a prémium állampapír.

“Három napja még 50 milliárd forintos rábocsátásról (újabb kibocsátásról) adott ki hirdetményt az Államkincstár, tegnap délután azonban már nem volt szabad az ügyintézőknek prémium állampapírt eladni.
Így mint derült égből villámcsapás, megszüntették az egyik legjobb magyar befektetési lehetőséget a kockázat-költség-hozam tekintetében.”

Aztán ma, pénteken már ki is jött a módosított változat: Itt az új prémium állampapír.

Megszületett az új Prémium állampapír, amint sejtettük, sokkal rosszabb lett. Az infláció feletti felára az ötévesnek 2,25% (eddig 3,25% volt), de mivel a decemberi inflációt nézik, ami 1,8% volt éves alapon, így jövő nyárig a kamata 4,05%.

Azaz ez a kétnapos tétovázás (azért ez egy négyéves befektetés, mely már nagyon régóta müködik, szóval a két nap gyk elhanyagolható mennyiség) rögtön négyszázezer forintnyi buktát jelentett. Mert nem akartam elbukni tízezer forintot. Azaz megint csak bedugtam a fejemet és megint egyből pofán vágtak.

Jogos a kérdés, hogy akkor ezt most hogyan? Milyen pénzügyi tanácsadó lenne így belőlem?
Elmondom, hogyan képzelem. Eljön az ügyfél tanácsot kérni. Én pedig elmesélem neki, hogy éppen milyen befektetésben gondolkozom. Az ügyfél pedig pánikszerüen kimenekül abból a befektetésből, álszakállt vesz, nevet változtat, felrobbantja a bankfiókot és a helyét beszántja sóval. Mert az a befektetési forma abban a pillanatban megkapta a halálos ítéletét, amint elkezdtem gondolkodni rajta.

PS.
Ja, csak szólok, van ingatlanunk is.

Egér

Lányom másnaposan támolygott le délben a lépcsőn.
– Jé, nem is tudtam, hogy van gyerek itthon – lepódött meg Nej.
– Illetve még nincs egészen itthon – korrigált, miután alaposan szemügyre vette a delikvenst.
– Menjél, csajszi, egyél valamit, jót fog tenni a gyomrodnak – kísérte ki a konyhába. Utána mindketten felmentek Dóra szobájába.

Én éppen a nappalit forgatom ki a sarkából, konkrétan a médiafalat. Egyedül a tévé marad a helyén, de az is csak azért, mert fel van csavarozva a falra. Számítógépek, szünetmentes, nyomtató, szkenner, NAS-ok, switchek, AP-k… meg még ki tudja mik. Kismillió kábel, persze. Na meg ami a bútor elhúzása után fogadott. A porszívó csövében konkrétan keresztbeakadt egy döglött egér. Azért ez…
Nyilván felmentem a csajokhoz.
– A porszívő csövében keresztbeakadt egy döglött egér – jelentettem be.
Lányom kezében megállt a kanál.
– Gondoltam, nem árt, ha tudjátok – mentem vissza a nappaliba.
Szereztem egy marék papírtörlőt, beleburkoltam az egeret, majd kivittem a kukába. Aztán véletlenül a szelektívbe dobtam. Gondoltam, kiveszem… csakhogy ekkor már kigurult a csomagolásból.
Nézegettem. Furcsa egér volt. Igaz, már amikor megfogtam, akkor is éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Ha nemrég döglött meg, akkor puhának kellett volna lennie. Ha meg régebben, akkor folyósnak. Ez meg olyan volt, mint ha keményre száradt volna. Óvatosan megfogtam. Teljesen kemény. Túlságosan kemény. Megnéztem alaposabban, közelről. Bakker, ez műegér. Ki szórakozik velem?
Visszacsomagoltam a papírtörcsibe és felsétáltam a lányokhoz.
– Meséltem nektek arról a döglött egérről – kezdtem bele.
Lányom nyelt egy nagyon furcsát.
– Ugye, kidobtad? – kérdezett rá Nej.
– Hát, izé…
– Az ugye nem az a kezedben? – nyílt tágra a szeme.
– Tulajdonképpen, de.

Dóra eltolta maga elől az ételt és mindkét kezével a szájához kapott.

– Te nem vagy normális – szürkült el Nej arca is – Miért hoztad fel?
– Gondoltam, ti is meg akarjátok nézni – kezdtem el kicsomagolni.
– Fúúúúj! – jött a sarokból.
– Nyugi. Igazából csak arra lennék kíváncsi, hogy vett-e valaki valamikor a macskáknak műegeret?
– Műegeret?
– Igen. Olyat, amelyik teljesen olyan, mint az igazi egér és csak akkor derül ki róla, hogy nem az, amikor megfogtad. A kezeddel.
– Ja, olyat. Igen vettünk.
– Megnéznéd, hogy ez az?

Dóra üveges szemmel nézett maga elé. Végül Nej hajolt közelebb.

– Igen, az.
– Köszönöm. Örültem az együttműködésnek.

Jó dolgok

De tényleg, idén meglepő módon inkább jó dolgok történnek velem, mint rosszak. Ma például megkaptam a december hetedikén feladott csomagomat, azt, amelyikről már lemondtam. A körhídról is pont azelőtt tört le egy darab, mielőtt véglegesen felragasztottuk volna. Meg ilyenek.

Jó lesz

Ma levittem a kajakot Justinhoz, aki többek között egy kajakszerelgetős ember.

A következők történtek:

  • A Point XP18 ülése pontosan stimmelt a kajakomba.
  • A Prijon Kodiak háttámlája pontosan stimmelt a kajakomba.
  • Csak úgy, mindenféle rögzítés nélkül beszórtuk a cuccokat a kajakba, beültem… és vártam. Félóra után sem volt semmiféle zsibbadás. Éljenéljenhurrá. Lett egy kajakom. Már csak vissza kell fogynom az őszi súlyomra.

Egyébként… ha ki szerettem volna választani a legrosszabb napot az utazáshoz, szándékosan sem tudtam volna szarabbat találni. Lefelé Hatvanig sűrű, szeletelhető köd, aztán 150 kilométer eső, ónoseső. A GPS nyomorult két perc előnyért bevitt a Tiszaborzasztó falvakba. Négyszámjegyű, hóeltakarításról soha nem hallott utakon araszoltam. Húsz kilométert, kettesben. Körülöttem a helybéliek nyomultak a traktorjaikon. Én meg köztük egy kajakkal a tetőn. Simán csúsztam egy félórát. A GPS két perce miatt. Aztán hazafelé Putyin. A GPS Füzesabony környékén sikoltott egyet, majd újratervezett. Azt mondta, hogy Hatvannál menjek le Szolnokra, onnan a Mende-Sülysáp-Gyömrő-Vecsés vonalon haza tudok érni. Mindezt úgy, hogy nyílegyenesen hazavezető autópályán voltam. Szerencsére Hatvanig rendeződött a helyzet, a köcsög szekuritisek legalább az M0-át felszabadították – Ferihegyet nyilván nem – de Gyál felé kerülve végül hazajutottam.

Ónos

Minden, de tényleg minden le van fagyva. Imádom. Felvettem a nyuszitalpamat és irány a természet.
A teljes erdő egy merő jégpálya volt. Rajtam kívül senki nem mert bejönni. Elmondhatatlanul élveztem. Az egész erdő az enyém volt, nem találkoztam senkivel. Végtelen csend, madárcsicsergés.

Más.

Szegény szerencsétlen kajak sem gondolta volna, hogy egyszer majd jégpáncél fogja borítani.

2017-01-30 12.40.22