Dinnye, vagy sör? Esetleg fröccs?

A cím ránézésre könnyed írást sejtet, de nem lesz az.

Úgy kezdődött, hogy Nejt a dietetikus eltiltotta a dinnyétől, miszerint fúj, mekkor GI-je van már. Mármint a dinnyének. Mondtam is neki – mármint Nejnek – hogy kövesse a példámat, igyon fröccsöt. Persze viccnek szántam, de a reggeli bringázás közben elgondolkodtam a dolgon és rájöttem, hogy nem is mondtam olyan nagy marhaságot.

Nézzük a tényeket. (Az adatok 100 grammra, illetve 100 milliliterre vonatkoznak. Nem vacakolok a sűrűséggel.)

Görögdinnye:
GI: 75
GL: 4,9
Cukor: 6 gramm
Szénhidrát: 8 gramm
Energia: 29 kcal

Száraz fehérbor:
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,4 gramm (*)
Szénhidrát: 2,6 gramm
Energia: 82 kcal

(*) A fehérboroknál némileg zavarban vagyok. Fogalmam sincs, hogyan úszták meg, de egyiknek a cimkéjén sincs feltüntetve semmilyen érték. Annyit lehet tudni, hogy a száraz fehérbor határértéke 4 gramm/liter cukor, melyet az egyszerűbb (azaz fröccsboroknál) igyekeznek is beállítani a termelők. De a konkrét érték nyilván a konkrét borra vonatkozna… hogyha ki lenne rá írva. Emiatt a plafonnal számoltam.

Fröccs (ahogy szoktam: 0,8 deci bor, 2,2 deci szóda)
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,08 gramm
Szénhidrát: 0,7 gramm
Energia: 22 kcal.

Sör (Hidegkomlós Dreher)
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,5 gramm
Szénhidrát: 2,4 gramm
Energia: 35 kcal

Azaz 1 adag esetén:

Görögdinnye: 50 dekás adag, 30 gramm cukor, 40 gramm szénhidrát, 145 kcal.
Fröccs: 3 deciliter, 0,32 gramm cukor, 2,1 gramm szénhidrát, 65 kcal.
Sör: 5 deciliter, 2,5 gramm cukor, 12 gramm szénhidrát, 165 kcal.

Ezt most nézegessük egy kicsit. Ugye, hogy a fröccs nyer? Még a meglehetősen rosszhírű sör – lásd sörhas, folyékony kenyér – is veri a dinnyét. (Oké, kalóriában durván döntetlenre állnak, de cukorban, szénhidrátban nagyon is.) Lehetne persze vitatkozni, mi is az az egy adag, a dinnyét konkrétan megmértem (héj nélkül), egyébként pedig ez kábé fél liter víznek felel meg. A tiszta bor szintén elég húzós, de ugye már a címben is fröccsöt írtam.

Beszéljünk akkor a GI és GL értékekről.

A glikémiás index (GI) az adott élelmiszer szénhidráttartalmára adott vércukorválasz alapján rangsorolja az élelmiszereket, a GL koncepciója – a GI mellett, valamint a GI régebbi kutatási eredményeire alapozva – az elfogyasztott szénhidrátmennyiségét is figyelembe veszi. A glikémiás terhelést úgy határozhatjuk meg, hogy a GI-t százaléknak véve megszorozzuk az elfogyasztandó élelmiszeradagra eső szénhidrátmennyiséggel (szénhidráttartalomból kivonva a rostmennyiséget; grammban kifejezve).

A GI értékek kategóriái:

Alacsony: … – 50
Közepes: 50 – 70
Magas: 70 – 90
Nagyon magas: 90 – …

A GL index besorolása:

kis terhelést jelent (a vércukorszint szempontjából): … – 10
közepesen terhelő: 11 – 19
nagyon terhelő: 20 – …

http://szenhidrat.hu/gi-es-gl-tablazat

Vedd észre, hogy az alkoholoknak a GI – és ebből következően a GL – értékei is nullák. Ez nem azt jelenti, hogy a szénhidráttartalma nem szívódik fel, hanem azt, hogy nagyon-nagyon lassan. Ehhez képest a dinnye szénhidráttartalma a brutális 75-ös GI-vel gyakorlatilag egyből üt.

De mekkorát? Ehhez megint matekozni kell. Nekem nagyjából az jött ki, hogy egy félkilós dinnye betermelése minden érték (kalória, szénhidrát, GI) tekintetében nagyjából megegyezik azzal, mintha egy üres zsemlét burkolnánk be.

Nem mondom, hogy nem lepett meg az eredmény. A dinnyét mindig is fogyókúrás kajának tartottam, a zsemlére meg ugye már évek óta méregként tekintek. Oké, a dinnye előnye, hogy azért csak fél kiló kaja, de ez gyakorlatilag víz, kábé egy óra után megint éhes lesz utána az ember. (Mint egy zsemle után is.)

De itt már elmentünk egy másik irányba, hiszen az írás alapfelvetése nem a kajálás, hanem a nyári hűsítő megválasztása volt. Ahol a laza fröccs nyert. (Ennél már csak a sima szódavíz egészségesebb, de mutass nekem olyan embert, aki élvezettel iszik meg napi három liter vizet. Sportfröccsből viszont simán elfogy ennyi melegben.)

PS1.
Tudom, az alkohol vízhajtó. De vedd figyelembe, hogy a hosszúlépéshez közeli fröccsömben milyen kevés az alkohol és milyen sok a víz. (A nagy melegben alkalmazott sportfröccsről – 1 deci bor, 6 deci szóda egy borosüvegben – már nem is beszélve.)

PS2.
Az ilyen eseteket nem egyszerű kezelni. Amikor eltervezek egy észosztó írást, de nem jön össze. Most például komoly levezetésekkel be akartam bizonyítani, hogy Nej dietetikusa téved, összekeveri az emissziót az imisszióval és a dinnye igenis ártalmatlan jószág. (Lásd prekoncepció.) Hiszen a GL értéke (ismétlésként: a GI értékkel súlyozott szénhidrátmennyiség) már csak 5 körül van – azaz nagyon alacsony – míg a búzaliszté 65, azaz extrém magas. Aztán a saját csapdámba estem. Hiszen a GL esetében azonos mennyiségeket kell figyelembe venni, azaz fél kiló dinnye az fél kiló – konkrétan tíz darab – zsemlével van pariban, így meg már jogos a durván tízszeres különbség az indexben is.
Ami miatt nehéz a szituáció, hogy ilyenkor nem tudom, mit csináljak. Hiszen mondhatnám azt is – egy hosszú sóhajtás után – hogy törlöm az egész írást, elkezdem előlről és megmondom a frankót úgy, mintha mindig is a teljes igazság birtokában lettem volna. Vagy elkezdem a tervezett ekézést, aztán amikor önellentmondásba keveredek, azt mondom, hogy nahát. Én az utóbbit kedvelem jobban, de nem ritkán kapom meg azoktól, akik csak a feléig olvassák az írást, hogy mekkora farok vagy te, József. Nos, ez egy kockázat.

PS3.
Egyébként mintha én is keverném az emissziót és az imissziót. Amikor szénhidrátról beszélünk, nem mindegy, mit értünk veszélyen: azt, hogy mennyi kerül a szervezetbe (imisszió), vagy azt, hogy milyen gyorsan (emisszió). Az első a diétázóknak fontos, a második a cukorbetegeknek. Míg egy adag dinnye – azaz egy darab zsemle – a diétázónak kezelhető mennyiség, a cukorbetegnek a hirtelen terhelés miatt már kerülendő. (Az mondjuk már egy újabb felvetés, hogy ha valaki rendszeresen ugráltatja az inzulinját, akkor könnyen lehet, hogy a hasnyálmirigye megunja. Ebből lesz a II-es cukorbetegség.)

PS4.
Még valami. Ha utánaolvasol, hogy akkor most cukorbetegek számára fogyasztható-e a dinnye, meglepő dolgokat találsz. Nagyjából azonos mennyiségben bukkansz rá olyan írásokra, melyek szerint persze, aztán olyanokra, hogy csak tudatosan, mértékkel és olyanokra is, hogy felejtsd el, tilos. A példa gyönyörűen mutatja, miért használhatatlan ma már az internet. Egyszerűen tele van szélhámosok manipulációival, jóhiszemű, de fogalmatlan világmegváltókkal és elvétve tudományos igényű, valós tartalmú írásokkal. Te meg laikusként válogasd ki, melyik melyik.
De ez a gondolat már messzire vezet. Lehet, hogy egyszer ki is fogom bontani.

Pihenés után

Megvolt a nagy aktív pihenés, hazaértünk… és egyből bele is ugrottunk a hétköznapok turbinájába.
Mely turbina maximális fordulatszámon pörgött.

  • Vasárnap. A legsürgősebb: rendberaktam a laptopomat. Rendeztem a kirándulás anyagait. Megírtam a blogbejegyzéseket. Legyaktam a Comodót a laptopról és a Médiacenterről. (Az utóbbin sikerült elkapnom a Creator Update letöltését, ráküldtem a wushowhide-ot. Megvagy.) A laptopra felraktam tesztelésként a nod32-t. (Igen, ekkor még a nod32-ben gondolkodtam.)
  • Hétfő. Akkumulátor-mizéria. Szintén sürgős. Fogorvos. De ezeket már megírtam. Délután konyhatakarítás. Volt mit.
  • Kedd. Kora reggel bringa. Defekt. Most az első kerék. Kész, a bringa meghalt. Könyvelő. Bolt, mert üres a borhűtő. Míg nem voltunk otthon, leszakadt a gardróbszekrényben a rúd, mind a két műanyag bizbasz eltörött. Be kell szerezni, mert jelenleg minden ruha a földön hever. Ez is sürgős. Végül hosszas mászkálás után a Zatikban találtam. (Tudom, faáruház. Mégis csak ott volt.) Este konyhatakarítás befejezése.
  • Szerda. Akkor ma jöjjenek a bringák. Sport is, közlekedés is, sürgős. Az országútinak a hátsó külső gumija sérült, a belső ragasztott, az első belső defektes. A tartalékgumik meg elfogytak, beleértve a trekking gépét is. (Váci túra, ugye.) Ez nagygenerál. Meg kell nézni a trekkinget is, Tiszafüreden a végén csúnya hangja volt, a fékbowden is mintha szakadna, a sárvédőtartó meg letört. Csak az volt egy óra, mire összeírtam mindent, amit venni kell. Nem is volt egy helyen, de szerencsére a Decatlonban találtam olcsón egy garnitúra Michelin külsőt az országútira. Elmenni dinnyéért. Ebéd. Utána szerelés. Meg bringamosás. Este a nyaralás után csak lehajigált cuccok összepakolása.
  • Csütörtök. A trekking bringát el kell vinni szervízbe, nem tudtam megcsinálni. Nej kerékpárján elrepedt a felni. Sürgős? Naná. Azzal járna dolgozni. A kert… az katasztrófa. A 20 éves rózsafa fele elszáradt, ránézésre valami gomba, nagyon gyorsan csinálni kell vele valamit. A takácsatkák a fél kertet beszőtték, az se tud várni a hétvégéig. Locsolni is kellene, de nem férek hozzá a slaghoz, mert darazsak fészkeltek mellé.
  • Péntekre virradó éjjel valaki besurrant a lakásba és kirámolta a nappalit. Ezzel is lesz dolgom.
  • Egy hete itt van Barna frissen vásárolt laptopja. Telepíteni kellene. De ahhoz már csak a hétvégén nyúlok hozzá. Az úgynevezett pihenőidőmben. Szintén hétvégére marad az itthoni komplett vírusvédelmi rendszer lecserélése is.

Ezek a sürgős melók. El is vitték gyakorlatilag az egész hetet. A gond csak az, hogy ezek már munkanapok voltak, dolgoznom kellett volna. És még mindig nem értem, másoknak hogyan van idejük az élet mellett dolgozni. Vagy munka mellett a halaszthatatlan dolgaikat intézni.

Akku

A számítógép már működik. Jöjjön a második legfontosabb, az autó.

Tulajdonképpen nem igazán komoly feladat: venni kell egy új akksit. Az ember ugye megnézi a régi tipusát, rákeres a neten, aztán elmegy és megveszi.
Ja.
A régi – gyakorlatilag gyári – akksi tipusa: Delkor. 55Ah, 610(!!) CCA. Na, hogy ilyet Magyarországon nem találok, az biztos.
Meg úgy általában, a fene sem gondolta volna, hogy az akkumulátor ekkora tudomány. Hétfőn a fogorvosi jelenésemig (fél három) a netet bújtam és próbáltam találni valami jó akksit a beszerezhetetlen Delkor helyébe.

Pontosabban, nem beszerezhetetlen. A nyomozás során kiderült, hogy ez egy jó nevű ausztrál cucc. (Ember, tíz éve ment gond nélkül, télen-nyáron. Ha balfék módon nem nyírom ki, ma is működne.) A dél-koreai Chevrolet-nek nem is probléma gyári akksiként használni. Az Alibabán meg is lehet rendelni. Az már más kérdés, hogy mennyiért szállítanának ide Kínából egy 16 kilós akkumulátort.

DSC_3390

Szóval keressünk helyette valami másikat. Amelyik belefér abba a szűk lyukba. Amelyik nem magasabb, mint a régi, mert akkor nem tudom lefogatni. Amelyik körülbelül tudja azt, amit a régi. (A 610-es CCA miatt ez eléggé reménytelen, max 560-ra tudok lőni.) Amelyikhez elérnek a kábelek és rájuk is tudom szerelni a sarukat. Ja, és legalább kalciumos legyen, de érdemes lenne szétnézni, hátha 10 év alatt fejlődött valamit a szakma. Nos, igen, fejlődött: a Pb-Ca mellett megjelent a Pb-Ca-Ag ötvözet is, sőt, minimálisan visszasunnyogott az antimon is, bár azt írták, hogy ennél sokkal fontosabb a rácsszerkezet, na meg itt vannak a zselések is, melyek valójában nem zselések, de úgy egyébként a fene tudja.
Aztán balos, vagy jobbos? Az ábra alapján az ember egyből rávágná, hogy jobbos (jobb oldalon van a piros, azaz a pozitív saru), csakhogy ez egy lapos tetejű akksi, nálunk viszont dizájnosak vannak, azokat csak fordítva tudom betenni, azaz mégis balos kell. Már ha egyáltalán a saruvédű műanyag kupak belefér a dizájnba.
Van gond.
Lemértem milliméterre a helyet, meg a csatlakozót. Lemértem, hogy mekkora a tűrés, amellyel játszhatok. Utána túrtam a netet ezerrel. Olyat, hogy Lacetti-be való akkumulátor, olyat nem találtam. (Csak egy oldalt, mely nagy vonalakban specifikálta az akksit, de ez megerősített abban, hogy balos kell.) Illetve annyit még találtam, hogy manapság a Chevrolet-ekbe Daewoo akkumulátorok mennek gyárilag, melyek valójában átmatricázott Rocket akksik. De még így sem találtam megfelelőt. Pontosabban, találtam egy csomó talán megfelelőt. De mindegyiket látnom kellett volna és leméricskélnem.

Oké, fogorvos. Gyorsan végeztem. Hazafelé útbaesett a Homasita. Elég gyökérkefe választék, nem is volt nekem való, de annyi látszott, hogy a Varta, illetve a Bosch akksik beférnének. Azaz tulajdonképpen meg is tudnám rendelni látatlanban a megfelelő paraméterekkel rendelkezőt és akkor 2-3 nap múlva lesz is autóm.

Mondjuk ettől még nem tapsikoltam az örömtől. Azért jó lenne valami gyorsabb megoldás. Aztán eszembe jutott, hogy éppen nemrég vigyorogtam a külvárosi bringázásom alatt egy akkumulátorbolton. Hogy itt a külváros külvárosában mekkora biznisz lehet már. Nézzük meg. (A bolt egyébként 500 méterre van a lakásomtól.) Bementem. Az eladót éppen lefoglalták. Nézelődtem. Rengeteg Varta. Köztük nekem való is. Oké. Megnyugodtam. Ma estére már lesz autó. Aztán megfordultam és a mögöttem lévő polcon ott figyelt egy csomó Rocket akksi. Kézzel írt cetlik minden polcon. Ahol álltam, konkrétan az volt kiírva, hogy Chevrolet/Daewoo gyári akkumulátorok. Egyből kikerekedett a szemem. Nézegettem. Sima tetejű. Kivettem. Méricskéltem. Minden szempontból tökéletesen passzolt. Elektromos paraméterei? Hát, a CCA nem érte el a Delkor akksiét, de az 560 már jó. Nos, itt van. Ezt kerestem. Egész nap. Reménytelenül.
Az árát már csak otthon néztem meg, a bank visszaigazoló sms-ében.
Gond nélkül beszereltem, pöccre indult.

Éppen az előző héten beszélgettünk Nejjel arról, hogy nálunk még mindig tart a bevásárlóközpontok építési láza, miközben Amerikában ezek már sorra halnak ki, válnak üres fantomépületekké. Az online vásárlás kicsinálja őket.
Ennek fényében gondold át az esetemet. Fél nap után sem tudtam megtalálni a megfelelő akksit, mert a beszerelésnél milliméterek is számítottak. (Habár a neten néhol milliméterre pontosan is megvannak az adatok, de ezeknél a dizájnos akksiknál nem mindegy, hol mérték.) Azaz először el kellett mennem egy boltba, hogy az engem érdeklő tipusokat lemérjem. (Ha lett volna megfelelő kapacitású, meg is vettem volna.) Majd utána haza, online keresés, megrendelés. Minimum 3 nap, de ha visszaemlékszel, az akksitöltőre konkrétan 10 napot vártam. Végül ehhez képest a szaküzletben a szaki pontosan tisztában volt az akksikkal, ott volt a kézzel írt cetlije a polcon és rajta minden információ, melyekre szükségem volt.
Azaz hiába vásárolok már egyre többet online, de mind most, mind a töltőnél az online vásárlás egyelőre még zsákutca. Nagyon.

PS.
Miután megvettem az akkumulátort és a tipusszáma alapján kerestem rá, naná, hogy dőlt az információ. Csak éppen úgy keresve, hogy Lacetti, úgy nem jött. Úgy kellett volna, hogy Chevrolet.

Sej szellők, fényes szellők, a morva anyátok

Elképesztő. Ahhoz, hogy kiüljek egy szivarral a teraszra, előtte meg kell néznem az Időkép radarját. Hogy ne járjak úgy, mint tegnap este. Éppen összejött – hosszú idő után – egy pihenősebb nap, én pedig úgy terveztem, hogy ezt egy különleges (szülinapi) szivarral ünneplem meg. Kiültem a teraszra, rágyújtottam… aztán tíz perc múlva pofánvágott a vihar, de úgy, hogy még a fedett teraszról is be kellett jönnöm.

Ezt csak magunk között mondom el, a szivart nem volt lelkierőm kidobni, így végül kinyitottam a lenti összes ablakot, és mint egy suttyó gimnazista a klotyiban, úgy szívtam el a szivart a konyhában. Mondjuk gond nem lett belőle, akkora kereszthuzat volt, hogy a konyhaablakról konkrétan letépte a szúnyoghálót. (Éjfél, fejlámpa, visszaraktam.)

Aztán jött a mai nap, amikor már dolgoznom kellett. Volna. A kora reggeli/délelőtti vihar egyrészt elmosta a reggeli bringásedzést, másrészt tönkrevágta az ebédemet…

… ilyen az, amikor a konyha full elektromos és az ötödik áramszünet után végleg összedől az áramszolgáltatás és amikor félóra múlva visszajön az áram, az olajban sütött krumpliból olajjal töltött szivacs lesz és amikor el akarom távolítani a gonosz anyagot, akkor az egész odaég, persze megettem így is, legfeljebb egy kicsivel több bor kellett hozzá, viszont remekül ropogott… na mindegy, legalább a szerverek szünetmentesei fényesen vizsgáztak, azt a kis füstöt meg hamar kivitte a kereszthuzat a konyhából…

… harmadrész kinyírt minden munkavégzési szándékot, hiszen amikor visszajött az áram, akkor sem voltam kisegítve, mivel net, az akkor sem volt.

Igazából nem emlékszem, a korábbi években hogyan is álltunk a széllel. Nem zavart, így nem is érdekelt. Idén viszont tűkön ülök, legszivesebben rohannék le a folyókhoz, tavakhoz, meghajtani, megtanulni az új kajakot. Emiatt valószínűleg túl érzékeny is vagyok, de tény, hogy az utóbbi három hónapban _nem volt_ enyhén szeles nap. Még azok a napok is, amelyekre a meteorológia azt mondta, hogy nem lesz szeles, nos, durván szelesre fordultak. Oké, az áprilistól nem várunk csodákat, az szeles hónap. Május? Cöcö. Na de a június! És nem. Túl vagyunk ezen a hónapon is, én pedig három “életveszélyben” végigstresszelt evezésen. Mert azt mondták, hogy nem lesz szél, az időjárásfelelős meg csak vigyorgott és tolta a légnyomás-gradienst.

Meséljek még? Van ez a kihajtogatható/kitekergethető teraszfedő napernyő. A miénk az utóbbi egy évben gyakorlatilag tönkrement, a szél cafatokra tépte. A szomszéd tavaly ősszel újrahúzatta a magáét (csillió pénzért), és az utóbbi két hónapban nem merte kitekerni. Mert féltette a beleölt pénzt. Inkább feladta a teraszt. (Ilyen időben ugye az árnyék nélküli terasz az egy meglehetősen fura módja az öngyilkosságnak.) Nekünk is cserélni kellene lassan, de nem merek.

Egy évvel ezelőtt ültettem a kocsibeálló kapuja mellé két cserszömörcét. Az egyik nagyon eltalálta a talajt, egy év alatt olyan 3-4 métert nőtt. Tudod, hogyan néz ki? 45 fokban ferdén áll. Mert a karót hamar kinőtte, a folyamatos durva szél meg elnyomta a még zsenge törzset.

Én meg csak pislogok. Normális?

Megvette már az ehetit?

Meglep, ha azt mondom, hogy a lottó az egykori békekölcsön utódja?

Meredek, mi? Pedig igaz.

A békekölcsön arról szólt, hogy az ötvenes években az emberek valami minimális összeget befizettek az államnak. Hogy ebből a pénzből építse a békét. (Békeharc, ugye.) Kötelező ugyan nem volt, de az emberek akkoriban általában gyanúsan méregették egymást, szóval inkább befizették. Morogva. Aztán néhány szerencsés egyén nyert valami tárgynyereményt, olyan dolgokat, melyeket akkoriban boltban nem lehetett megvásárolni. A többit meg lenyúlta az állam és vagy zsebrerakták a politikusok, vagy valami marhaságra költötték. (Lsd gumipitypang, acélváros és társai.)
Mindenki utálta. Mert álságos volt és kvázi-kötelező.

Aztán egyszer megszűnt. És kitalálták a lottót.

Vizsgáljuk ezt meg alaposabban. Havonta befizetsz egy minimális összeget. Nem kötelező, de valami marha nagy (és egyébként nagyon kicsi valószínűséggel megnyerhető) nyereménnyel elvakítanak és magadtól fizeted be. Már nem is morogsz annyit. A Szerencsejáték RT ugyan nem az állam, de… hány éves is vagy, Királyfi? Én mindenesetre nem ismerek másik olyan esetet, amikor egy szerencsejátékkal – azaz matematikailag megalapozott, biztosan nyerő stratégiával – foglalkozó cég veszteséges lenne. Szóval nyugi, lenyúlják ezt is és lesz belőle kisvasút Felcsúton meg stadion Bivalybasznádon.

A zseniális az az egészben, hogy ezt az adót mindenki önként és dalolva fizeti – pedig semmiben nem különbözik a békekölcsöntől. Talán a körítés egy kicsit más. De nem nagyon.

Oké, az ember másképpen működik. Hiába tudom én is, amit tudok, ha elolvasok a Totalcar-on egy autótesztet, mindig eszembe jut, hogy vennem kellene egy lottószelvényt. És van amikor meg is veszem. Mert a nulla és a majdnem nulla (0,000000002275350752144495) között van egy pici különbség. Pont annyi, amennyi a vásárláshoz kell.

Beszélgetünk

– Na, ezzel készen volnék – álltam fel az asztaltól – Beleírtam a doksiba mindent, amit akartam.
– És akkor most mit csinálsz? – kérdezte Nej.
– Kiülök a teraszra és átolvasom mind a 215 oldalt.
– Honnan van neked erre energiád?
– Perfekcionista vagyok.
– Micionista?
– Perfekcionista.
– Tökéletes? Na ne már.
– Nem, ez egy szándék: tökéletességre törekvés. Egy perfekcionistát nem is sérthetnél meg jobban annál, mint hogy tökéletesnek nevezed.
– Aha.
– Hogy jobban megértsd: te például nem vagy az.

Nej nagy levegőt vett.

– Nyugi – intettem – Te nem vagy az, mert tudom, hogy képes vagy kiadni munkát a kezedből úgy, hogy ezer sebből vérzik, de a határidő szorongat, aztán vannak a prioritások meg hasonlók, egyébként is, úgyis visszadobják és másodikra, harmadikra majd megcsináljuk tökéletesre… ismerős?
– Ja. De néha azért rosszul alszom, nem robban-e fel az az üzem.
– Úgysem vagy ott, amikor robban.
– Na jó, de azért kiirtani Pétet…
– Nem olyan szép hely az.
– Oké, de akkor is, rosszul mutat a cévében.

PS.
Ja, ha még nem mondtam volna: mindketten pszichopaták vagyunk.

Valószínűleg troll vagyok

Kora hajnalban kelek és kábé tíz-tizenegyig tudok dolgozni. Majd este nyolc után kiülök a teraszra és tizenegyig-éjfélig nyomom. A kettő között csorgó nyállal, bambán ülök a forgószékben, a hőségtől olvadozva. Nem nekem való környék, nem nekem való időjárás.

PS.
Aki nem érti a ‘troll’ hivatkozást: Pratchett regényeiben a trolloknak szilícium agyuk van, mely annál jobban működik, minél hidegebb van. Egyszer egy troll beszorult egy hűtőházba és mire kimentették egyrészt keményre fagyott, másrészt a falat teleírta olyan matematikai levezetésekkel, melyeket senki nem bírt megfejteni. Természetesen a később kiolvasztott troll sem.

Nem tetszik

Egy kicsit visszaugrok az időben.
Amikor hazajöttem március végén Prágából, hirtelen nyertem tíz napot. Mármint blogírás szempontjából. Hiszen a történéseket még odakint megírtam, itthon csak a fényképeket meg a track-eket kellett belevágnom és megvolt előre egy csomó tartalom.
Ez alatt az idő alatt bármit írhattam volna. Egy új alkotmányt mobiltelefonon. Kidolgozhattam volna a világbékét. Bármit.
Nem ez történt. Egyszerűen elkaptak a hétköznapok és egy idő után leginkább ordítani szerettem volna.

Ebben a tíz napban – mármint a visszatérés utáni tíz napban – csupa fekete írások születtek. Nem sok, három. De ezek olyanok lettek, hogy nem mertem elsőre kipublikálni egyiket sem. Mert oké, hogy én szarul érzem magamat, de miért kellene ezzel másokat is megmérgeznem?

Eltelt három hónap. Azóta egy kicsit sokat tompítottam az írásokon, kettőt össze is faragtam, kivágtam belőlük a frusztrált üvöltéseket és igyekeztem csupa olyan gondolatot bennük hagyni, melyek emészthetőek, továbbgondolhatóak. Ezek közül jön most az egyik írás.

~oOo~

Akárhogy is nézem, 28 éve vagyok a szakmában. 28 éve szívok folyamatosan azzal, hogy olyan dolgok, melyeknek _így_ kellene működniük, nem így működnek, hanem máshogyan. 28 éve próbálom kideríteni, hogy miért, 28 éve próbálok, ha mást nem is, de valami workaround-ot kitalálni, hogy az az izé működjön. 28 éve azzal töltöm az időmet, hogy ha véletlenül/ösztönösen/impulzívan sikerül megjavítanom valamit, akkor utólag kinyomozzam, mi is történt és elraktározzam a tudást.
És ez az egész egyre kevésbé érdekel.
Szeretek rejtvényt fejteni. Szeretem a logikai fejtörőket. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jó is vagyok ezekből.
De ami itt, a szakmában megy, piszkosul messze van a logikától.

Nézzük például ezt. Idén összeraktam itthon egy Hyper-V clustert, szépen muzsikált is. Van rajta vagy harminc virtuális gép, ilyen-olyan célból, persze egyszerre maximum 10 működik. A cluster szuper, live migration, quick migration korrekten megy, ha leáll az egyik node, átmegy minden a másik node-ra, szóval svájci óra.
Elmentem két hétre, nyilván lekapcsoltam az egészet.
Visszajöttem… és csak néztem ki a fejemből. Újraindítottam mindent, és ránézésre minden működött is. A tartomány élt, a node-ok virultak, iSCSI működött. Egy kísérlet miatt létrehoztam 5 virtuális gépet. Úgy csináltam, ahogy a korábbiakat: legyártottam őket az egyik node-on, majd utána terítettem.
Volna.
Kezdődött ott, hogy a cluster egyáltalán nem működött, sőt, még csak nem is látszott. Ezt még megfejtettem: visszakapcsoláskor szétesett az időszinkron a fizikai és a virtuális DC között (az egyik vette a két hét leállást, a másik nem), azaz szétesett a DC-k közötti kapcsolat. Rendberaktam a DC2-t, helyreállt a tartomány, volt cluster. Csak éppen a node1 felől nem működött a live migration a node2 felé, csak a quick migration. Visszafelé ment mind a kettő. Hibaüzenet gyakorlatilag semmi, attól eltekintve, hogy LM esetén a node1 azt mondja, hogy nem látja a node2-t. QM esetén faszán látja.
Nem csináltam semmit, csak leállítottam egy jól működő rendszert, majd két múlva visszakapcsoltam.

Nos, ez egy úgynevezett utolsó csepp a pohárban. Mert itthon mindegy, QM vagy LM, leszarom. (Pontosabban nyilván nem, ha rá akarok húzni egy SCVMM-et, akkor rohadtul nem mindegy.) De ha ugyanez egy ügyfélnél fordul elő, akkor meg kell oldanom a problémát. Valamikor azt mondtam volna, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a probléma itthon fordult elő, megoldom és azzal a tudással is gazdagodtam. Csakhogy ilyen tudással már tele a padlás. Hogy valami valamiért nem úgy működik, ahogy minden józan megfontolás alapján működnie kellene. 28 éve ilyenekkel szívok. Az összes időm azzal megy el, hogy a józan ész ellen küzdök kecskeáldozással, vajákolással, szenteltvízzel – és legtöbbször a megoldás tényleg ebbe a kategóriába esik.

Öregszem. Ez nem csak abból látszik, hogy már 6 kilométer futás után kipurcan a térdem, hanem abból is, hogy egyre erősebben érzem, hogy ketyeg az órám. Egyre erősebben érzem, hogy az időm véges, viszont a terveim, az álmaim, a bakancslistám még hosszú. És egyre inkább frusztrált vagyok, ha ezt a kevés maradék időmet értelmetlen dolgokra pazarolom. Mint például egy érthetetlen és megmagyarázhatatlan cluster hiba felfejtése. Vagy bármi, ami rejtélyes dolog egy ügyfélnél előfordulhat. Legszívesebben azt mondanám nekik, hogy öntsétek le benzinnel, gyújtsátok fel és menjetek ki a természetbe vadvirágot szagolni. Mert amikor vissza fogtok gondolni az életetekre, ezek fognak számítani, nem a szerverszobában eltöltött éjszakák.

Nos, ezt nevezem én kiégésnek. A cluster problémát nyilván meg fogom oldani. Nyilván ezzel gyarapodni fog a tapasztalatom. De végigfut a hátamon a hideg, ha belegondolok, hogy az értékes időmet ilyesmivel fogom tölteni még legalább 12 évig. És amíg ezeket a dolgokat valamikor élveztem – hiszen minden megoldott probléma egyben bravúros győzelem is volt – ma már ez az egész nem fontos. Elbaszott rendszerek hibáit javítgatjuk mások helyett. Miért kellene ennek örülnöm?

Akit esetleg érdekel a megoldás, az lett a vége, hogy át kellett neveznem a registry.pol fájlt majd forszolni a group policy-t. Kecske.

Jó, persze, ez a kiégés dolog azért ennyire nem egyszerű. Mert az is kiégés, ha én sokallok be, de az is kiégés, ha érdekmúlás következik be. Azaz továbbra is én vagyok a legokosabb, legügyesebb ugrifüles, csak éppen meguntam azt, amit valamikor imádtam. Mert megváltozott.

Valamikor veszettül IT buzi voltam. Kérdezz meg bárkit, mindenki azt mondja, hogy igen, a szakmai kihívások, meg a karrier, ezek tényleg fontosak… de azért a család, a gyerekek, hát izé, azok csak fontosabbak. Nos, nálam nem így működött. Ha meg kellett oldanom valamit, akkor nem érdekelt semmi. Nem érdekelt a két kicsi gyerek, akik vártak otthon, a feleség, aki idegileg zokni volt és némi támogatást várt. Ebben az időszakban simán előfordult, nem egyszer, hogy bent maradtam a munkahelyemen egész hétvégén. Padlószőnyegen aludtam, pénteken, szombaton, vasárnap… és csak hétfőn mentem haza. Egyszerűen ez volt az életem.

Nos, ezt érzem most elveszőben. De nem biztos, hogy kiégtem. Hiszen egy csomó mindenben célratörő és határozott vagyok. Akarok bizonyos dolgokat az élettől és küzdök is értük, ha kell.
Elég szomorú, hogy az informatika kezd kikerülni ebből a körből. Pedig szép időszakot élünk meg. Talán nem mindenkinek egyértelmű, de óriási informatikai forradalom kellős közepén vagyunk. Az alapoktól kezdve fordul fel minden, a publikus felhők csak tünetek, igazából a konvergált infrastruktúrák leginkább az on-premise környezetekben fognak pusztítani, sőt, már pusztítanak is, miközben az ipar 70%-a még csak értetlenül pislog.
Ez mind szép és jó. Csakhogy. Ha meg akarod lovagolni a hullámot… akkor dobd ki a francba a mérnöki diplomádat. Nem lesz rá szükséged. Ez az egész változás a sales-ről szól. Az ügyfeleid nem azzal keresnek meg, hogy hé, van itt egy munka… a francokat. Azzal fognak, hogy számold már ki lécci, mi éri meg nekem? Felmenni az ezerrel marketingelt felhőbe, vagy maradni kussba (ugye a laza licensztechnika) vagy esetleg hibrid? És ha ez, vagy az, akkor hogyan? Netán lehet nekem saját felhőm is? Mennyiért? Bazdmeg, az kurva sok. Nem lehetne-e valahogy okosba?
Ez mind sales munka. Többszáz oldalas licensz szerződéseket kell átbogarászni, excel táblákat vezetni, hogy milyen konstrukciókban mi mennyibe kerül, a konstrukciók nyilván hetente változnak, pontosabban ravasz változtatásokon keresztül drágulnak, na meg persze az ügyféligények, amelyek viszont akár naponta is változnak, mint nálam a képzeletbeli autóvásárlás. Naprakésznek lenni, hogy meg tudd mutatni, hogyan manipulál az egyik, hogyan manipulál a másik és késznek lenni megvédeni magad, hogy te aztán nem manipulálsz.

Nem, ez nem mérnöki munka. Ez egy undorító iszapbírkózás a büdös disznóval, ahol a disznó ráadásul élvezi is. Mert ebből él.

Nem, ez nem az a munka, melyet élvezettel végeznék. Értek hozzá? Végülis… mindent meg lehet tanulni. Csak hát ez nem ugyanaz. Ezért a munkáért már nem dobnám félre a családot, a gyerekeket, ezért a munkáért már nem aludnék éjszakákat padlószőnyegen. Ez már nem érdekel. Nem érdekel jobban, mint megélhetési forrás.

Ez is kiégés… és ez a rosszabb. Ha elfáradtál, kifolyt az agyad a füleden keresztül, semmi gond, egy-két hónap kikapcsolódás, feltöltődés után már újra a fedélzeten vagy. De ha a szerelem múlt el, akkor megette a fene.

Hajó a vége

Azaz Edigital feljövőben.

Előljáróban annyit, hogy elég sokat vásárolok a neten keresztül. Műszaki cuccot – néhány kivételtől eltekintve – az Aquá-tól és az Extreme Digital-tól. Van egy szempontrendszerem és ennek ők ketten felelnek meg.
Ezért is esett annyira rosszul az a múltkori eset. Nem csak egyszerű kisiklás volt, hanem egy nagyon kellemetlen helyzetbe hozó nonszensz.
De már ahogy zárult az eset, az is reménykeltő volt. Amikor betelefonáltam és elsírtam, elordítoztam a bánatomat, az beindított valamit, mert a belengetett újabb több napnyi csúszás helyett már a következő napon megjött a csomag.

És akkor a sztori. Van egy tíz éves fűnyíróm, mely már a vásárlása pillanatában is egy noname gagyi készülék volt, de működött. Benzines, fűgyűjtős, minimálkonfig. Tíz éven keresztül gyűrtük egymást. Csoda, hogy kibírta. Csoda, hogy kibírtam. A legutóbbi alkalommal a másfél órás etap során négyszer esett ki a kereke, kétszer a tartórúdja. Az utóbbit nem is lehetett rendesen visszarakni, átváltott lötyögősbe. Ráadásul a benzintartály évek óta szivárgott valahol és miközben birkóztam vele, folyamatosan állt a nafta a motor alatt, bármikor begyulladhatott volna az egész. Vegyük hozzá, hogy már csak full gázon működött, a szomszédok nagy örömére. (Nem is mertem vele hétvégén dolgozni.)
Szóval csere.
Nem mondom végig a kiválasztási algoritmust. Maradjunk annyiban, hogy először benzinest néztem, aztán meglepődve láttam, hogy mekkorát fejlődtek az akkumulátoros fűnyírók. Ez kell nekem. (A benzines is azért kellett, mert bonyolult a terep, vezeték szóba sem jöhet. Viszont ezeknél zavart a zaj és a töcskölés az üzemanyaggal.) Jó. Csak éppen az akksis technológia cefettül drága. Mit ád az ég, az Edigital-nál éppen fűnyíró akció volt: 20-30e forinttal árazták le a készülékeket. (Valós leárazás volt, ellenőriztem az árvadász portálokon.)
Oké, adjunk egy újabb esélyt.
Hozzátartozik, hogy teljesen véletlenül szúrtam ki egy óriásplakáton, hogy a közeli Kikában nyitottak egy új üzletet, így nem kell kinlódnom a házhozszállítási rendszerükkel.
Megrendeltem. Két napot jeleztek vissza.
Nem tartották be. Másnap már jött a levél és az sms, hogy mehetek érte.

És imhol, itt van a fűnyíró. Összeraktam, működik. Nem is reméltem, hogy még a pénteki nagy buli előtt rendbe tudom rakni az udvart.

Szóval, a magam részéről visszaállt a bizalom.
De házhozszállítással biztosan nem rendelek tőlük semmit.

Bakker

Nem, nem káromkodom: ez egy csomagküldős kertészeti áruház

Érdekes kísérlet volt. Egy hónappal ezelőtt megkaptam a Conrad katalógust és éppen olyanom volt, hogy átnéztem. (Páramérőt kerestem, meg valami egzotikus USB fordítót.) A műszaki katalógusban elrejtettek egy Bakker katalógust, tele mézesmadzaggal. Elképesztően profi kiadvány volt, még engem is behúzott, pedig az ilyeneket olvasás nélkül szoktam kukába vágni. Azt mondta, kaparj és kiderül mekkora szerszámkészletet nyersz. Kapartam… és kiderült, hogy a főnyereményt: a 100 elemes szerszámkészletet. Már majdnem ujjongtam, amikor a bennem lakozó Ron Swanson azt mondta, hogy ácsi, teszteljünk egyet. Nej is kapott egy ilyen prospektust, ott is kapartam, ott is főnyeremény. Hmm… vagy piszkosul szerencsés család vagyunk, vagy itt valami bűzlik.
Olvastam tovább. Ahhoz, hogy megkapjam a nyereményt, vásárolnom kell legalább 5000 forintért.
Mivel kertészeti áruház, nekem pedig tavasszal mindig vannak terveim a kerttel, átlapoztam a katalógust. Aszongya 2*6-os csomag levendula, meg is van az 5000 pénz. Nocsak, van itt egy citromfa, őrült nagy akcióban: 7500 helyett 1700. De csak ha 7500 felett vásárolok. Oké, vegyünk még egy citromfa tápoldatot. Ezzel már 8000, szállítással 10.
Tudtam, éreztem, hogy átvágnak, de kíváncsi voltam, hogyan. Hiszen ránézésre ez egy átlagos vásárlás: 12 tő levendula, egy citromfa, tápoldat, kiszállítással… még akkor is elfogadható ennyi pénzért, ha a nyeremény 100 elemes szerszámkészlet valójában csak egy százas csomag fogpiszkáló. Szóval oké, oké… csak éppen a körülményekről ordított, hogy ez bizony lehúzás.
Megrendeltem. Egyszer élünk. Yolo.

Olyan 3 hét múlva csöngettek. A futár egy meglepően kicsi csomagot adott át.
– Citromfa…? – néztem rá kérdően.
A kezével mutatta, hogy miniatűr.
– Aha, matchbox – nyugtáztam.
– Majd megnő – vigyorodott el.

Kicsomagoltam. A citromfa… hát, izé. A legmagasabb állásba állított fűnyíróm még le sem vágná. (Ezen a fényképen már nőtt 5 centit.) De majd megnő. A levendulák? Ölég picik, de ami furább, mintha mindegyik penészes lenne. Ezt meg hogyan? Na mindegy, kitettem a napra. Szerszámkészlet? Na, ez tényleg vicc. Valami gagyi csípőfogó, hasonlóan gagyi csavarhúzószerűség egy csomó bittel és egy csomó szeméttel: 1 méteres mérőszalag, picike tekercs szigetelőszalag meg egy kicsi doboz, tele kárpitosszöggel és tiplivel. Biztos megvan a 100 darab. Megy a süllyesztőbe. (A fogpiszkálónak jobban örültem volna.)

Aztán pár nappal később megoldódott a levendulák rejtélye is. A csomagolóanyagot ugyanis eredetileg csak félredobtam a teraszon, aztán amikor később összefogtam, hogy kidobom a kukába, sűrű felhőben rebbentek fel belőle a molylepkék. Aha. Szóval nem penész, hanem molyháló. A csomagolással együtt a levendulák is mentek a kukába.

Tanulság? Ha úgy vásárolsz csomagküldő cégtől, hogy azt hiszed, nem fognak átvágni – akkor átvágnak. Ha úgy vásárolsz, hogy tudod, át fognak vágni – akkor kurvára átvágnak.

Generációk

Írni akartam már arról, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült számomra, hogy a kötelező családnév 1750 – 1800 között lett bevezetve a monarchiában. (Mária Terézia, illetve II. József.) Ez azt jelenti, hogy attól a bizonyos első Petrényitől – aki bevándorolt vagy az erdélyi vagy a moldvai Petreni községből – csak hét emberöltőnyire vagyok. Írni akartam arról, hogy itt van egy fénykép, mely nagyanyám szerint az ő dédapját ábrázolja.

uk

Ember, ez azt jelenti, hogy az ő nagyapja volt az a pacák, akit a mai Magyarországra sodort az élet.

Egyébként persze, hogy nem.

Egyrészt nagyanyám ezt már akkor mesélte, amikor nem mindig volt beszámítható. (Lehet, hogy csak egy nagybácsit ábrázol a kép.)
Másrészt nagyanyám ugye a női vonal, tehát az ő dédapja nem a Petrényi vonalon mozgott.

Ettől persze kortársa még lehetett az első Petrényi unokájának, azaz a híd még mindig plasztikusan rövid. Én érzésre többszáz utódot vizionáltam, többszáz embert, akik mind attól az őstől származtak. Nos, nem. Hét generációnyi a távolság. Öt lépésig még vannak fényképeink. Ez valami szédítően közel van.

Akkumulátor [Solved]

Ugyanolyan fura lett a probléma megoldása, mint a kialakulása.
Hétfőn azt mondta az ügyfélszolgálatos srác, hogy a szállítás előtt egy nappal fognak hívni. Tekintve, hogy ez a beszélgetés délután négykor történt és addig nem hívtak, így mindketten azt tippeltük, hogy ebből kedden már nem lesz kiszállítás. Emiatt nem is szerveztem át a programomat, reggel bringára ültem és jártam a várost. Ügyintézni. (Breaking news: megvan a szürke rendszámom. Cserébe elveszett egy újabb óra az életemből.) Egyszer kerestek egy ismeretlen számról, de a forgalomban nem hallottam meg, később pedig hiába hívogattam, mindig foglalt volt. Magamban meg is jegyeztem, hogy tutira most packáztam el a szerdai kiszállítást.
Kora délután értem haza, ittam egy pohár szódát, átfutottam a netet, majd nekiálltam ebédet főzni. Ekkor csengettek. Megérkezett a csomag. Nyilván örültem neki, de azért fel is állt a szőr a hátamon. Ha valamelyik helyen csak egy fél órával hosszabb az ügyintézés, akkor arra az üzenetre érek haza, hogy megpróbálták kikézbesíteni a csomagot, de nem sikerült. Ilyen előzmények után alighanem megütött volna a Guttman. Oké, hogy egyszer megpróbáltak szólni, de ha állandóan foglaltak, azaz én nem tudok visszajelezni, talán meg lehetett volna próbálni még egyszer, mielőtt a futár kivágtat.

De a lényeg, hogy itt van. És ha az előző írásban ekéztem az Extreme Digital-t, akkor most el kell ismernem azt is, hogy példás gyorsasággal intézkedtek.

Persze ettől még nem száguldott az autó. Rátettem a gyorstöltőre az akksit és azt a hiányzó két voltot 20 perc alatt bele is nyomta. Remek. (Közben az egész lakásban trafóolajszag lett. Nosztalgiáztam.) A visszaszerelés már zaklatottabb volt, egyfelől főztem az ebédet, másfelől szereltem az autót. (A kocsi orra pont a nyitott konyhaablak előtt volt, láttam, mikor kell berohannom megkeverni az ételt.) Ja, meg közben faragtam a mentést is.
Nem jött össze. Mármint az akksi. Az egyik rögzítőrúdon befeszített egy csavar és hiába védénegyveneztem és hagytam benne állni, az első erősebb próbálkozásra a rúd eltört. Remek. Van egy jó akksim, de most meg nem tudom rögzíteni. Bringával elrohantam egy közeli Chevrolet bontóba, de az üzlet zárva, a pacák pedig nem vette fel a mobilját. Délután háromkor. Hazacsorogtam. Éppen elkészült az ebéd, kajáltam. Közben jött az ötlet: a sufniban van egy nyúlketrec (még az előző tulaj hagyta itt), mellette van hozzávaló drót. Talán. Drót volt. Összesodortam kettősre, az egyik oldalon befűztem, a maradék rúd ment a másik oldalra. Sikerült. Akksi nem ficánkol.
Próbaút Vecsésre, minden rendben. Itthon letettem a kocsit, kiszálltam… és ekkor szakadt nyakamba az ég. De egy ilyen nap után még jól is esett.

Extreme Digital… kapjátok be

Ja, nem. Nem adom.

Mivel eléggé a külvárosban lakom, rászoktam, hogy a neten vásárolok. Műszaki cuccokat általában vagy az Aquá-tól, vagy az Edigital-tól. Eddig.

A sztori röviden. Írtam, hogy olyan tíz nappal ezelőtt nyitva maradt az autóm hátsó ajtaja, lemerült az akksi 3V körüli értékre. Hétfő kora reggel vettem észre. Ez egy külön aljas húzás az Univerzumtól, mert tanfolyami héten egyszerűen tehetetlen vagyok: hajnali ébresztő, egész nap tanterem, itthon pedig készülés a következő napra. Esélyem sincs, hogy elmenjek töltőt vásárolni. Persze, van itthon egy öreg darab, de évek óta nem használtam és – mint kiderült – eléggé gyatrán muzsikált: kábé 0,9V-ot töltött egy nap alatt. Ezzel párhuzamosan, ahogy a sajtó tele is volt vele, tombol odakint a Wannacry, nekem pedig elég régi a mentésem. Nosza, csináljunk egyet. Behalt. USB diszk, bad sector. Azaz nemhogy nem tudok menteni, de a régi mentésem nagy része is elveszett. Jól indult a hét. Este böngészés. Edigital. Akciós akksitöltő, elfogadható árú böszme nagy USB diszk, együtt 55e forint. Feladtam a rendelést. Az első meglepetés ott jött, hogy nem lehetett Pickpack pontot választani a kiszállításra: vagy üzlet, vagy házhozszállítás. Az üzletre esélyem sem volt, maradt a második. Habár mindkét cucc raktáron volt, azt írták, hogy a kiszállítás 2-3 nap. A biztonság kedvéért beikszeltem, hogy a kiszállítás időpontjáról egyeztetést kérek. (Ezt minek kell külön választani? Normális helyen alap.) Egy kicsit szívtam a fogamat: szerdán, vagy csütörtökön érkezik meg a cucc, talán pénteken már tudok autóval menni. (Azért nagyon nem mindegy, hogy oktatóként nyugodtan érkezel meg reggel, vagy már verekedtél egy órát a tömegközlekedésen.)
Vártam. Nem történt semmi. Aztán péntek délelőtt kaptam egy levelet, miszerint választhatok időpontot. A legkorábbi is hétfő volt. Bakker. Bebuktam a hétvégét is, pedig ekkor már nagyon kellett volna az autó. A töltő ekkor járt olyan 8-9V körül. Na mindegy, kiválasztottam a hétfőt.
A tanfolyam utáni hét általában katasztrofális. Ilyenkor feketére van satírozva a naptáram, hiszen minden, ami az előző héten összegyűlt, erre a hétre csúszik át. Fogorvos keresése (erről majd írok), szürke rendszám, könyvelővel balhé, egy csomó szervezés, céges oktatás, ráadásul két projekt is indul, szóval kapaszkodhatok. A töltő megállt 10,44V-nál, ennél többet nem tud, azaz mindenképpen meg kell várnom a csomagot. Szabaddá tettem a hétfőt, minden kimozdulást átraktam keddre. Vártam. Délután négykor már gyanús lett a dolog. Felhívtam az Edigital ügyfélszolgálatot.
Na, ebből a beszélgetésből nem idézek. Ha ki kellene hagynom az erős kifejezéseket, akkor gyakorlatilag nem mondtam semmit. (Igen, tudom, nem az ügyfélszolgálatos tehet róla, de ő viseli a cég mezét, őt rakták oda, hogy kapcsolatot tartson és ő az, akinek el tudom mondani, mi a véleményem róluk. Volt.) A csomagot még át sem adták a futárszolgálatnak. Azt a csomagot, amelyre pénteken visszaigazolták a hétfői szállítást. Az újabb ordítozásomra kiderült, hogy nem, kedden sem fogják kiszállítani. Először át kell adniuk a futárszolgálatnak és jelenleg nem tudja megmondani, ez mikor fog megtörténni. Majd utána 1-2 nap(!!), mire a futárszolgálat kihozza. Azt hiszem, itt foszlott le a kultúra utolsó héja is rólam.
Gondold végig: megrendelsz valamit, ami raktáron van, visszaigazolnak egy már addig is eléggé gáz szállítási időpontot, ehhez képest eltelik 7 nap és még mindig töketlenkednek, ha szerencséd van, megkapod 10 napon belül, de esélyes, hogy nem. Pedig ez egy átkozottul fontos csomag lett volna, hiszen addig nincs autó, nekem viszont ezer helyre kellene mennem ügyeket intézni, nyilván van kerékpár, meg tömegközlekedés, de pont ezen a héten nem férnek bele az időmbe, mert a nap nekem is csak 24 órából áll. A mentésről nem is beszélve: itt ülünk ebben a zsarolóvírus rohamban én pedig folyamatosan izgulhatok, hogy a családból senki ne kapja be.

Kösz, Edigital. Fulladjatok bele a kiszállítatlan csomagjaitokba.

Mikor máskor?

Mikor máskor maradt volna résnyire nyitva az autó hátsó ajtaja, ha nem egy olyan hétvégén, mely után oktatási hét jön? Mikor máskor vettem volna észre, ha nem hétfő kora reggel? A visszajelző led persze csontra leszívta az akkumulátort. (3,72V, igen, jól látod, ennyi maradt benne.) És persze mikor máskor történt volna mindez, mint egy oktatás első napján, amikor eleve korábban kell bemennem, előkészítendő a terepet? És mikor máskor, mint amikor első tanfolyamot tartok az oktatási központ új telephelyén, amikor nem csak a termet kell előkészítenem, hanem meg is kell ismerkednem az összes új körülménnyel?
Végül tömegközlekedés a város átellenes oldalára. (20 km.)
Így indult.
Aztán elhúzódott a labor, este hétre értem haza, a macskák közel álltak ahhoz, hogy benzinnel locsolják le és meggyújtsák magukat, tiltakozva a brutális éheztetés ellen, de mégsem velük foglalkoztam, hanem nekiálltam autót szerelni, elővakarni valahonnan az akksitöltőt, hogy legalább szerda reggel működőképes legyen a kocsi. Aztán macskák, a holnapi reggeli elkészítése és ha a lányom nem csinált volna valami kaját, akkor nem is tudom, mikor tudtam volna vacsorázni.
A többi laza: már csak a holnapi napra kell felkészülnöm.

Darázs

Zéró tolerancia van. A darázscsípés fájdalmas, van is egy enyhe allergiám, ráadásul errefelé, az erdő mellett nem szoktak kósza darazsak megjelenni: ha egy jön, akkor fészek is van a közelben. (A kisház eresze alatt, a padlásszigetelésben, de találtunk már kiterjedt fészket a vakolat alatt is.) Ilyenkor tavasszal rendszeresen meg is rendelünk egy-egy hivatalos darázsirtást.

Reggel zuhanyzás közben vettem észre, hogy van egy a fürdőszobában. A bezárt ablakú fürdőszobában. Azaz megint van valahol a házban fészek. A darázs ránézésre békés volt, az ablak belső párkányán sétálgatott, az odacseppent vizet kortyolgatta. Felkaptam a fürdőköntöst, kimentem a spréért és lefújtam. Nem csinált semmi hisztit, egy ideig álldogált, egyre bizonytalanabbul, majd eldőlt,. Ennyi.
Egy kicsit meg is sajnáltam.
Belegondoltam, milyen lehet beleszületni egy ilyen testbe. A felépítését, az idegrendszerét kapja, olyan, amilyen. Az agresszivitás a fajta túlélési stratégiája, azt is kapja. Megszokja, hogy a legtöbb állat fél tőle, persze gyűlöli is, de ez nyilván nem érdekli. Minden darázs így él, lehet, hogy észre sem veszik. Mézet nem tudnak csinálni, nyilván rabolniuk kell, ha élni akarnak. Szóval olyan túl sok lehetősége nincs: kegyetlen darázsnak kell lennie, mert darázsnak született.
Elég szomorú.

Aztán továbbgondoltam a dolgot és csak legyintettem. Mintha embernek lenni sokkal különb lenne.