Egér. Macska.

A legtöbb helyen a macska irtja az egereket. A legtöbb helyen.

Sztracsi az előbb ugrott át a kerítésen, egy egérrel a szájában. Behozta az udvarra, hogy gyakorolja rajta az egérvadászatot. Aztán a nagy fűben elhibázta.
Most van egy leltáron felüli egerünk.

—****—–***—-***

Ma reggel, ahogy mentem a konyhába kávéért, megsímogattam egy reklámszatyrot. A szatyor a cipősszekrény tetején heverészett, ahol a macskák is szoktak, kicsit össze is volt gyűrve, a félhomályban, különösen kávé előtt, simán macskának néztem. A szatyor érzelmeiről majd később írok, remélem nem értékelte túl ezt a szórakozott simogatást.

Szereti ön Bachot?

Fura, de lehet, hogy a macskáknak van zenei ízlése. Mostanában rászoktam arra, hogy munka közben a teraszon halkan háttérzenét hallgatok. Erre J. S. Bach munkái tökéletesen megfelelnek. De nem csak nekem, hanem Sztracsat Ella művésznőnek is. Az ő munkája napközben a lustálkodás, és úgy látszik, ehhez is illik Bach. Amint megszólal a zene, felugrik a mellettem lévő székre, összegömbölyödik és keményen nekiáll dolgozni.

Sonka és víz

A pillanat, amikor a reggeli előtt észreveszed, hogy habár a sonkás szendvicsekkel púposan megrakott tányért kivitted a teraszra, de a vizet a konyhában felejtetted és vissza kellene menni érte, miközben az anonim sonkafüggő macska a terasz sarkán pont ebben reménykedik és minden vágya, hogy kettesben maradjon a kupaccal, szóval kénytelen vagy újra megfogni a tányért és az egészet visszasétáltatni a konyhába, pusztán azért, hogy ki tudd vinni a vizet is.

Csengő

Van ugyan hagyományos csengőnk, de a nyomógombja eléggé el van rejtve. Be kell jönni hozzá az udvarra és ezt sokan nem merik meglépni. Ráadásul az előszobában cseng, azt meg nem halljuk meg az emeleten.
Pár évvel ezelőtt szereltem fel rádiós csengőt. Nyomógomb a külső kerítésre, berregő egység a lépcső melletti falra, hogy lent is, fent is hallható legyen.
Működött is, rendesen.
Aztán fél éve meghülyült. Időnként magától becsenget. Eleinte gyerekcsínyre gyanakodtam, de egyszer pont a kertkapu mellett voltam, amikor megszólalt a csengő, a közelben pedig nem volt senki.

Ilyenkor jönnek az elméletek.

  • Kontakt hiba. Nedves, párás időben behúz valami relé, aztán már szól is a csengő.
  • Valahol valami más eszköz is használja ezt a frekvenciát. Mittudomén, a szomszédnak zárlatos a villanyborotvája, aztán időnként pont ezen a frekvencián sül ki.

Ma reggel is, éppen a padláson fogyasztottam a reggeli szivarkávét (cudar, szeles idő tombolt odakint), amikor megszólalt a csengő. Szívem szerint hagytam volna, mégiscsak lerohanni a létrán, aztán plusz egy emelet, nem egyszerű sport, de elég sokmindent rendelek online, na meg a telephelyem is a lakás, az összes hivatal ide küldözgeti a leveleit, szóval menni kell. Létrán le, lépcsőn le. A lépcső alján megálltam. Nagyjából félúton voltam a teraszajtó és a bejárati ajtó között. Jobbra néztem. Mögöttem még szólt a csengő, lehet, hogy valaki tényleg áll az ajtó előtt. Balra néztem. A teraszajtóban, feltapadva az üvegre, ott toszult mind a három macska, szemrehányóan nézve be a lakásba.

Egy újabb elmélet.

Bio

Lehet, hogy megoldódik az előkerti földdarab sorsa. Előző hétvégén ugye fölástam, fölkapáltam, gyökérmentesítettem, majd nekiálltam törni a fejemet, mi legyen a sorsa.
A héten a környék macskái köszönték szépen és teleszarták.
Végülis, ez is egy megoldás. Hogy abban növény nem fog megteremni, az biztos.

Reggeli kávé a teraszon

Kiskutya: A ház mögötti földúton jobbról be.
Hülyemacska: Teljes sprinttel ki a lakásból, kerítésnek ugrás.
Hülyemacska: A kiskutya mögött kocogó nagyon nagy kutya észrevevése.
Hülyemacska: Ugyanolyan erős sprinttel vissza a lakásba. Komoly képpel körbenézés.

Délelőtt a konyhában

Mindhárom macska úgy döntött, hogy kiveszik a részüket a karácsonyi készülődésből, különösképpen a konyhai munkából.
– Akárhová lépek, macska van a lábam alatt – jegyeztem meg.
– Ezeket nem lehet idomítani? – érdeklődött anyósom.
– Nem.
– Mert azt mondják, a kutyák okosak, azokat lehet.
– A macskák meg még okosabbak, azért nem.

Curling

Macskát tartani végtelen szórakozás.

Tegnap éjfélkor kapták meg az éjszakai kaját. Csak a két fekete volt bent, Sztracsi valahol bóklászott.
Hajnal három körül készültem lefeküdni, gondoltam, még kinézek a teraszra, hátha közben előkerült. Úgy is volt, ott nyújtózkodott a lábtörlőn. Beengedtem.
Jöhetett az érdekes mutatvány: úgy rakni ki kaját, hogy csak Sztracsi ehessen, a két – kajától mindig hisztériarohamot kapó – fekete macska már ne. Egy ideig ment is a játék, beálltam az etetőtál mellé és bőszen rugdostam a feketéket. (Mezítláb, sízokniban és nem igazán rúgások voltak, inkább lábbal történő arrébb rakások.) A módszer nem igazán volt hatékony. Végül hirtelen mozdulattal megragadtam Gizi farkát és felemeltem. A szerencsétlen belekapaszkodott a tálcába, de csak azt érte el, hogy az összes tányér, azaz Sztracsi kajája és a víz is kiborult, szanaszét folyt, szanaszét gurult az étkezőben.

– Vazze – nyugtáztam – Megcsináltad a hajnali programomat.

A macska nem válaszolt, csak nyávogott kétségbeesetten. Én pedig ott álltam, egyik kezemmel a fejemet vakartam, a másikban meg farkánál fogva lógattam a vernyikoló macskát. Végül felvidultam. Homo ludens. Át tudom-e csúsztatni a macskát az ülögarnitúra lábai között, azaz el tudom-e találni vele a teraszajtónál lévő nád lábtartót? Hátraléptem kettőt, beálltam az előszoba ajtajába, becéloztam a rést, meglendítettem a macskát, és ahogy a curlingesek szokták, elengedtem. Csúszott a szerencsétlen, de szépen átcsúszott a bútorok lábai között, telibe találta a lábtartót, fel is borította, de úgy, hogy a macs jól bele is gabalyodott. Tökéletes gurítás volt.

From MiVanVelem

Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon megviselte volna az eset. Reggel nyolckor, amikor a reggeli kajájukat kapták, Gizi ugyanúgy tolongott a lábam mellett, mint szokott. Lehet, hogy még élvezte is.

ps.
Ja, a kép: megörökítettem, ahogy épül a szerverszoba. Nagy változások jőnek.

Micsoda fülek

Azt tudtam, hogy a macskáknak jó a hallása, de ez azért már túlzás.

Este 11 körül készültem lefeküdni. Előtte szoktam adni a macskáknak egy-egy marék száraz kaját, hogy reggel ne gyújtsák fel magukat az ajtóm előtt, az éheztetés ellen tiltakozva. Az étkezőben kihúztam a fiókot -shrrhrrr – kivettem a fémdobozt, levettem a tetejét – plnkk – és kiszórtam a szárazkaját a műanyagtálakba. Klkklkk.
Gizi már akkor a lábamnál hisztizett, amikor a fiókot kihúztam. Nyilván valahol a nappaliban hesszolt. De hol lehet a többi? Felegyenesedtem, hátranéztem a teraszajtó felé. Ebben a pillanatban tapadt fel négy lábbal az üvegre Sztracsat Ella művésznő. Ezt gondold végig: valahol kint kergetőzik a sötétben az udvaron. A kajásszekrény olyan tíz méterre van a teraszajtótól. És a macska kint az udvaron meghallja azt a hangot, ahogy kihúzom a fiókot és leveszem a fémdoboz tetejét.
De ez még csak két macska. Hol a harmadik? Picúr ki nem hagyná a vacsorát. Őnagysága ilyenkor már nem jár ki az udvarra, mégiscsak lakótelepi macskaként nőtt fel. Előszoba. Konyha. Spájz. Mosókonyha. Takszerraktár. Oké, akkor lent nincs. Emelet. Fürdőszoba. Hálószobák. Kizárásos alapon csak Barna szobájában lehet, és ahogy haladtam az ajtaja felé, hallottam is, hogy valaki pánikszerűen kaparta belülről a faburkolatot. Aha, itt lesz. Ahogy kinyitottam az ajtót, kaptam egy századmásodpernyi lesújtó pillantást – Mi tartott ilyen sokáig?! – aztán villámként száguldott is lefelé, nehogy a többiek megegyék a vacsoráját. Itt ugye a hangforrás és a macska között volt egy emelet és egy bezárt vastag ajtó. Mégis meghallotta.

Ami ebben a legdurvább, az az, hogy ha egy macskának ilyen eszméletlenül éles a hallása, akkor hogyan tud megélni az ember világában? Nagyjából csendes helyen lakom, de időnként még nekem is az idegeimre mennek a környezeti zajok. Mekkora hangzavarban élhet akkor egy macska?

Hétköznapok

Nem tudom, mely mitológiai személy lett megbízva a szórakoztatásommal, de a múlt héten igencsak kitett magáért. Nem, nem írom le az egészet, csak mazsolázgatok a kisebb-nagyobb szopatások közül. (A kedvencem a hajnali fél kettőkor szerelgetett mozgásérzékelős lámpa volt. Sötétben. Létráról. Áramtalanítás nélkül.)
Na mindegy, pénteken már azt hittem, hogy vége. Volt még a cetlimen egy-két tétel (elromlott Kindle, ne tudd meg, mekkora adminisztrácós őrület, mire végigtolod az ingyenes cserét), meg hasonlók. Habár a kert még mindig vádlón néz rám, és ősz is van, ráadásul pont kellemes az idő is, de a kertimunka egyelőre halasztva.
Szóval péntek. Némileg kapkodva, mert délután már Egerben van jelenésem. Felnémeti Lecsófesztivál, nagy erőkkel felvonulva. De erről majd úgyis írok később.
Hazajöttem a boltból, összepakoltam, gyors ebéd, kocsi lemosva – mi van még? Kerékpárfestés.
Ugyanis hülye voltam. Pontosabban, tapasztalatlan. Alsóőrsre az utánfutóval vittük le a bringákat és mivel ez volt az első alkalom, nem jól kötöztem ki őket. Így a fiam 40 kilós kerékpárja rámászott az én 9 kilós bringámra és egész úton rajta ugrált. Viszonylag olcsón megúsztuk az aktust, lett egy nyolcas a hátsó kerékben és a szerelő szerint a kevlár villáról lekopott festéket is minél hamarabb pótolni kell, mert a nap kiszívja, utána meg törik, mint a ropi.
A festék és az ecset már napok óta ki volt készítve az étkezőasztalra (ott szem előtt van, de legalábbis hajlamos lelkiismeretfurdalást gerjeszteni), a héten mindenképpen meg akartam csinálni, pár négyzetcentiről van szó, még simán belefér a pénteki indulás előtt. Ez volt a koncepció.
De beleszólt a macska.
Ha több napra üresen marad a ház, akkor a macskák értelemszerűen kilakoltattatnak. Sőt, már jócskán az indulás előtt beáll a macskastop, azaz innentől minden ajtónyitásnál figyelünk arra, hogy egyik se jöjjön be.
Valamiért Picúr most úgy döntött, hogy ha a fene fenét eszik is, de akkor is bejön. Mindenáron. Hát, megkapta.
Kitoltam a kerékpárt a teraszra, nekitámasztottam az asztalnak, beléptem a nappaliba a festékért és az ecsetért. A macska ezt a pillanatot választotta ki, hogy messziről, nagy lendülettel berohamozzon a lakásba. A kezeim tele voltak, felrúgni pedig nem tudtam, mert ügyesen átugrott a lábam felett. Futottam utána a lakásba és láttam, hogy megy föl az emeletre. Éreztem, hogy baj lesz, mert nyitva maradt a hálószobánk ajtaja, márpedig ha oda bemegy, napokig nem lehet kizavarni. (Tesztelve.) A macska már a lépcsőn volt, én még lent, egy esélyem volt: hozzávágni valamit, ami megállítja. Keresgélni már nem volt időm, így hozzávágtam azt, ami a kezemben volt: a festéket. Nem találtam el, a doboz visszapattant a korlátról, majd vidám pukkanással levált a teteje és a trutyi kifolyt a nappali közepére, a parkettára. Két deci fekete, magasfényű Trinát zománcfesték. Dühös pillantás a macskára, az ugyanolyan dühösen pillantott vissza. – Még számolunk! – fenyegettem meg, aztán nekiálltam megmenteni a nappalit. Ne tudd meg. Hígító, az nem volt itthon, tehát amilyen gyorsan csak lehetett, bevetettem mindent, hogy felszedjem. Egy tekercs Sylvia, egy guriga vécépapír, egy mosogatószivacs és egy műanyag tál fogyott el, mire végeztem. Könyékig fekete volt mind a két kezem. Feltúrtam a fészert és egy zsák alján szerencsére találtam pár csepp hígítót, azzal kipucoltam a parketta fugáit, majd lemosdottam. Egy lendülettel lekentem a bringát is – tényleg csak pár mozdulat volt – aztán még egy utótakarítás, és kész.
Huh. Jöhetett a macska.
Kisétáltam a konyhába, felkaptam egy másfél literes ásványvizet, meg egy kést. A kést belevágtam a palack kupakjába, teszt: jól spriccolt, messzire is ment sugár, meg permetezett is rendesen.
Felmentem. Lokalizáltam a dögöt. Aztán indult a rémálom: a cicc sorra végigpróbálta a jól bevált búvóhelyeit, én meg mindenhová bespricceltem. Nem keveset. Aztán leszorítottam az emeletről. Pár kört futottunk a nappaliban, végül a macska ordítva rohant ki a kertbe.
Indulás előtt még raktam ki nekik ennivalót. Már csak ketten jöttek enni.

ps.
Nyugi, vasárnapra Picúr már kiheverte a sokkot.

Nyári hajnal

Egyébként megvan ennek is a hangulata. 3.30-as ébredés, egy kis autókázás, egy érzékeny búcsú, aztán hajnali ötkor kiülni egy vizespohár kávéval a teraszra, kikeresve előtte egy extra gyenge Oliva lonsdale (connecticut shade) szivart és hallgatni, hogyan ébredezik a természet.
Oké, közben adtam enni a macskáknak, mert egyébként megöltek volna.

Életkép

Ülök a teraszon, éppen egy szakcikket olvasgatok. Egyszer csak elsuhan egy fekete csík a kerítés előtt, majd szorosan a nyomában három kutya. A következő pillanatban Gizi már itt liheg a lábam mellett. A három kutya pedig vágyakozva pislog befelé a kertkapun.

A macska bizalmatlan

De nagyon. Lehettek már hónapok óta jóban, aludhat éjjelente a lábadnál, de ekkor is előfordul, hogy ha éppen arrafelé lenne dolgod, ahol éppen pihen, ijedten ugrik fel és szalad világgá a közeledtedre.

A macska teljes bizalmát elnyerni borzasztó kemény munka. Rengeteg hízelgés és főleg rengeteg kaja szükséges hozzá. Ráadásul van egy hátulütője: a macskában előbb-utóbb ki fog alakulni az a képzet, hogy ő az igazi gazda, te pedig a kiszolgálója vagy. Márpedig ha rám hallgatsz, soha nem hagyod, hogy egy macska legyen a gazdád.

Sokkal járhatóbb út, ha fordítva ülsz fel a lóra: ha bizalmatlan, akkor bizalmatlan. Inkább próbáld meg kiélvezni a helyzet előnyeit: ha már úgyis be van árazva, hogy a macska bizalmatlan, akkor gyakorlatilag bármit megtehetsz vele. Nem fog romlani a megítélésed a macska szemében, mert már helyből rossz. Zavard össze. Időnként simogasd meg, időnként rúgjál bele. Nagyon fontos, hogy még véletlenül se legyél következetes. Ha már bizalmatlan, akkor legyen oka is rá.