Ajándékba

Többé-kevésbé már megszokott dolog, hogy a macskák mindenféle vadászzsákmányt hoznak kedveskedésből nekem, a rossz vadásznak. Hogy egyszer már egyek valami igazán jót is. Tegnap reggel például meztelen csigát kaptam. Rá is néztem, úgy ferdén a macskára: eléggé leadtátok a színvonalat, kedveseim. Tegnapelőtt egy diónyi méretű egércsemetét hoztak, hát az se egy nagy lakoma.

Ezek után nézd meg, mit kaptam ma.

DSC_2155

Igen, egy kifejlett, 20 centis mókus. Még abban sem vagyok biztos, hogy a macska vadászott a mókusra, simán lehetett fordítva is. Akkora nagy volt az állat, hogy már nem is mertem bedobni a kukába, hanem elástam a kert végében.
Mi lesz a következő? Reszkethetnek a kutyák?

Macskabaj

Nos, elég durván küzdünk. Vázolom a helyzetet.

Bolhásak vagyunk. Nem kicsit, nagyon. Nyilván, ahol három macska van, ott előfordulnak ilyen balesetek. Ritkán. Ha elfelejtkezünk a bolhanyakörv kéthavi cseréjéről, vagy az ezzel egyenértékű tarkócseppentésről. Nem kis szívás, a lakást kipucolni még akkor is rengeteg munka, ha csak az alsó szint fertőződik el.

Nálunk ennél sokkal rosszabb a helyzet. Van két jóindulatú, szelíd macska és van egy vén, mogorva, velejéig ellenséges dög. Picúr. Kezelhetetlen. Nem lehet neki gyógyszert adni, még ételbe keverve sem. Nyakörvről ne is beszéljünk, de még a cseppentés is reménytelen. (Az utolsó két cseppentést még a lányomnak engedélyezte, most már neki sem.) Állatorvoshoz elvinni lehetetlen. (Eddig egyszer sikerült, akkor is úgy, hogy kihívtuk a dokit, aki a levegőben szúrta bele az éppen ugró vadállatba az injekciót.) De ami a legrosszabb, az előző tulajdonosánál hat évig lakásban élt és a mai napig ragaszkodik hozzá, hogy neki a lakásban van a helye. Sőt. Ha úgy ítéli meg, hogy az alom nem patyolattiszta, akkor belepisil a mosdóba és beleszarik a kádba.
Gondolhatod. Se kullancs, se bolha, se semmilyen féreg ellen nem tudjuk kezelni. És ugyan ki-kiportyázgat az udvarba, meg az erdőbe, de a legtöbbször a lakásban akar lenni. Mindenáron.

És ez még nem minden. Itt van a kánikula, itt vannak a hőhullámok. Klímánk nincs és nem is akarunk. Az erős meleg ellen kereszthuzattal szoktunk védekezni: mind a földszinten, mind az emeleten minden tavasszal beszúnyoghálózzuk az ablakokat (ne tudd meg, mennyire szar munka, előtte ugye a redőnytokokat kell poloskátlanítani), aztán minden ablak, minden ajtó nyitva marad, így a ház eleje és a háta között kialakul a huzat.

Itt jön be a képbe az a rohadék. A két normális macska időben megkapja a nyakörvet és a cseppentést, azok simán járkálhatnának is a lakásban. (De igazi macskák, olyan nagyon nem vágynak rá.) Picúr – akit képtelenség lekezelni és hemzseg a bolháktól – viszont hevesen vágyik befelé. Az eredmény? Feltépi a szúnyoghálót és bejön. Nem, nem marad meg a nappaliban. Mivel a kereszthuzat miatt minden ajtó nyitva van, így boldogan rejtőzik el a hálószobákban. Mint írtam, a nappali fertőtlenítése sem kis munka, de képzeld el a padlószőnyeges, falvédős, ágyneműs, részben nyitott gardróbos hálószobák bolhátlanítását.
Ilyen nagy melegben én a nappaliban alszom. (Tudom, az mindig bolhás, a fürdőszobában van pumpás flakkon, míg más testápolót ken magára zuhanyzás után, én bolhairtót.) Nem messze van tőlem az az ablak, ahol Picúr bejár. Úgy alszom, hogy vízzel töltött vízipisztoly van a párnám alatt, ha meghallom a tappancsok jellegzetes hangját, ugrom is ki és indul a vadászat. Nem hülyéskedek: egy éjszaka kétszer-háromszor is előfordul, hogy pisztollyal a kezemben lopakodok a sötét lakásban és figyelek a hangokra, aztán lövök.

Ebből aztán elég hülye szituációk alakulnak ki. Az egyik éjszaka például Picúr meggyőzte Gizit, hogy ő is jöjjön be, hiszen az mekkora buli. Én pedig valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy egy fekete macska fekszik a lépcsőn. (Irányfény van.) Fogtam a pisztolyt és támadtam. Tudni kell, hogy ezekben az éjszakai harcokban Picúr már igencsak profi. Simán ki tud menekülni úgy is, hogy egy csepp vizet sem kap. Ehhez képest ekkor határozottan megtáltosodtam, hiszen a macska bénázott. A fél tárat rálőttem, mire kijutott. Elégedetten feküdtem vissza: végre, ez egy jó lecke volt. Aztán amikor felkeltem, az első, amit megláttam, az volt, hogy Picúr áll a borhűtő mellett és várja a kaját. A szúnyogháló pedig visszatapasztva. Nyilván kikergettem. Aztán vittem ki a teraszra a reggelijüket. Gizi nem volt ott. Nem mert odajönni. (Mondtam már, ő rendes macska.) Kolompoltam a konzervdobozzal, sétáltam az udvaron… aztán meghallottam messziről, hogy nyávog. Odamentem. A kis hülye annyira beijedt az éjszakai vadászattól, hogy hozott egy egeret ajándékba, de nem mert közelebb jönni. (Na, ilyet Picúr sohasem fog csinálni.) Persze, hogy egyből helyreállt a béke.

Viszont a vénlánnyal valamit kezdeni kellett. Segítségül hívtam a rettenetes Nagy Zöld Locsolókannát és barátját, a zord Kicsi Sárga Locsolókannát. Ezeket felpakoltam kívülről az ablakpárkányra. Az ablak alatt egy kivénhedt fém grillsütő álldogál, remekül zörgő ráccsal. Ha a macska hozzá akar férni a szúnyoghálóhoz, akkor le kell löknie a locsolókannákat, azok viszont akkora lármát okoznak, amelytől egy macska elmenekül. Egy átlagos macska. A módszer egy éjszakán keresztül működött is. A robajra felkeltem, visszaraktam a kannákat, aludtam tovább. Mégis egyszerűbb, mint a vízipisztolyos macskavadászat és a hálószobák is védve vannak. Aztán a második éjszaka Picúr rájött, hogy a félelmetes kannáktól _befelé_ is lehet menekülni. Reggel pedig pofátlanul megint ott álldogált a hűtő mellett. Kizavartam. Majd amikor a teraszon kiporcióztam a reggelijüket, fordulásból fejberúgtam. (Az állatvédők kedvéért: egyrészt mezítláb voltam, másrészt én még mindig sántikálok, Picúr pedig vigyorogva grasszál az udvaron. Rúgókörön kívül.)

Szóval jelenleg itt állunk. A következő ötlet az, hogy lécekből összeeszkábálok valami rácsot és azt kívülről rárakom a földszinti ablakokra. (A jövő héten oktatok, szóval egy hétig még bolhákkal élünk.) Egyelőre nem látok hibát az elgondolásban, de Nej már vizionálta, ahogy Picúr svájci sapkában, cigarettacsikkel a szájában, harapófogóval és csavarhúzóval a mancsaiban közeledik éjszaka a rács felé. És röhög.

Nézőpont

Nej nézegette a fotelt, amelyikben egy macska heverészett.
– Azt hiszem, a Teremtés Koronája le fog ülni a fotelbe, akármi van is ott – jegyezte meg.
– Én inkább azt a gondolatot érzem a levegőben, hogy “A picsába, valaki rá fog ülni a Teremtés Koronájára!”.

Macskák

Bármennyire tré idő is van, azért napközben leginkább most is a teraszon dolgozom. Oké, esik az eső, de legalább poloskából már csak 30-40 mászkál körülöttem, az meg kezelhető. (Azzal szoktam szórakozni, hogy kinézek valami focikaput és megpróbálom pöcköléssel átlőni rajtuk ezeket a szerencsétleneket. Valamikor jó voltam gombfociból.) Aztán amikor kezdett sötétedni, bejöttem. Kirúgtam a macskát a forgószékből. Az első ijedtségében kisétált a teraszra, körbenézett, köpött egyet és visszajött. Neki sem tetszik ez a lassan három hetes eső.

~oOo~

Estefelé nagyon elmerültem egy munkában. Emiatt kicsit későn vettem észre, hogy a macska kapirgálja az almot. Gyorsan felpattantam és kinyitottam a teraszajtót, de már elkéstem, belekábelezett egy nagyot a dobozba. Oké. Munka tovább. Ekkor hallottam meg, hogy öklendezik az ebédlőasztal alatt. (Ilyenkor készül a szőrgombóccal együtt kihányni a napi kaját is.) Feltéptem a teraszajtót és megpróbáltam kizavarni. Nem ment. Kergetőztünk a nappaliban, úgy, hogy az a dög futás közben is öklendezett. Majd a dráma csúcspontján megjelent az ajtóban egy másik és elégedetten besétált. Egy egérrel a szájában. Innentől már kettővel kergetőztem, figyelve arra, hogy az új játékos az egeret nehogy lerakja valamelyik szekrény alá. Végül sikerült mindkettőt kizavarnom. Nagyjából vacsoraidőben, azaz le sem ültem, kiszórtam a hűtő melletti tálkájukba a szárazkaját, vártam tíz percet, majd megpróbáltam a végképp összezavart macskákat visszacsalogatni a lakásba. Nem lepődtem volna meg, ha most befelé jövet köptek volna egyet.

A macska menekül

Időnként van olyan, hogy a macska, minden különösebb ok nélkül, megijed tőlem. Meredten figyel a nappaliban, bármerre mozdulok, bármit csinálok, reagál rá, helyezkedik. Én meg élem az életemet: összeszedem innen-onnan az irodámat (a macska közben folyamatosan kereng) és készülök kicuccolni a lugasba. A macska végül úgy dönt, hogy kimenekül az udvarra, pont amikor én is elindulok kifelé, így tényleg úgy néz ki, mintha üldözném, sőt, mivel cipekedés közben a lábam alatt van, még jobban beparázik, kiszalad a lugasba, majd mivel látja, hogy oda is követem, pánikszerűen felmenekül a lócára. A helyemre. Aztán amikor elzavarom, akkor arrébbmegy, visszanéz rám és ott van a tekintetében, hogy ugye, megmondtam.

Jólnevelt

A macska erősen jelezte – ajtókaparással – hogy be akar menni a lakásba. Én éppen dolgoztam a teraszon és nem tudtam beengedni. Erre a macska megvonta a vállát és odahányt a teraszra. Ha már a nappaliban nem lehetett.

Idomulnak

Most mondja valaki, hogy a macskák nem tanulnak.

Este hét óta keringenek a nappaliban, szemmel láthatóan az éhhalál küszöbén. Meg persze a család is. Sorban érkezett haza mindenki, kajagyártás a konyhában, vacsi az étkezőben, beszélgetések. A macskák folyamatosan keringenek, rosszallóan rá-rápillantva az étkezőasztalra.. Aztán mindenki megy a szobájába, én is a gépemhez. A macskák is beletörődnek, hogy nem foglalkozik velük senki.

Aztán egy erősebb billentés az Enter gombon, hátradőlés a székben és egy félhangos broadcast a monitor irányába: – Na, gyertek dögök!
Abban a pillanatban mind a kettő leugrik a kanapéról, a harmadik lerongyol az emeletről, mindannyian körbeveszik a kajás fiókot és nyávognak, mintha az életük múlna rajta. Miközben én még mindig a székben ülök és a monitort bámulom.
De már csak pár másodpercig és azt is csak szivatásból.

Kutya révbe ér

Adi írta nemrég, hogy anno egy kóbor kutya meghiúsította a környékünkön a családi sétájukat. Akkor nem esett le, csak most, hogy ezt a kutyát én bizony ismerem, küzdöttem is vele eleget.
Ez egy kifejezetten nagytestű jószág volt, meglehetősen labilis idegrendszerrel. Bevette magát az erdő szélén egy ligetbe, azaz saját területének nevezte ki és mindenkit megtámadott, aki csak megközelítette. Némi zavart okozott, hogy egy viszonylag forgalmas műút ment el a liget mellett, illetve két erdei ösvény is vezetett rajta keresztül. Többször is megharcoltam vele az ösvényen, illetve szedett le bringáról a műúton.
Azt viszont kevesen tudták, hogy ez az állat a világ leggyávább kutyája volt. Határozottan támadott, de ha nem ijedtél meg, akkor pánikszerűen elmenekült. Elég volt csak lenyúlni egy kőért, de egyszer például egy pilincka faággal kergettem körbe a ligetben.
Ettől függetlenül nem volt nagy öröm, hogy itt vert tanyát. Az egyik szomszéd ki is hívta a sintért, de a kutya annyira gyáva volt, hogy nem bírták befogni. Aztán kinyomozták, hogy a kutya úgy bír egyáltalán életben maradni, hogy a környékről egy, mondjuk úgy, hogy meglehetősen egyszerű nénike hord ki neki élelmet.
Végül ez lett a megoldás. Néhányan megmagyarázták a néninek, hogy ha kedveli a kutyát, akkor fogadja be. Mert ha nem, akkor egyszer csak sikerül befognia a sintérnek és vége lesz. A kutya azóta bent lakik az udvarban, lenyugodott. Van saját területe, van falkavezére, a néninek pedig van házörzője.

Macs

Amikor reggel a feje tetejére szeded ki a konzervet.

Amikor ebédfőzés közben úgy érzed, hogy figyelnek és észreveszed, hogy az előszoba sötétjébe két világító szempár úszik be oldalról. Kilencven fokkal elfordulva. Egymás fölött.

Egér

Kint dolgozok a kuckóban. Közvetlenül mellettem Sztracsi már fél órája gyötör egy egeret: elengedi, elkapja, feldobja a levegőbe, hagyja elszaladni, utoléri. Az egér meg küzd: hol döglöttnek tetteti magát, hol visongva elszalad. Persze esélytelen, sőt, miközben írom ezeket a sorokat, addigra a macska már megölte és el is kezdte enni. Csak éppen előtte hosszan és alaposan megkínozta. Belegondolok, hogy minden döglött egér, melyet eddig idehordtak a teraszra, előtte átesett ezen a procedúrán… ne mondja nekem senki, hogy a természet barátságosan van berendezve.

Hülye macskák

Ebédre csirkemellfilét aprítottam és kivágtam belőle egy inas darabot. – Jó lesz a macskáknak – gondoltam, és kivittem a teraszra. Letettem a kistányérba. Egyik macska sem reagált rá. Később Picúr odasétált, szagolgatta, aztán otthagyta. Hamarosan Gizi is eljátszotta ugyanezt.
Le is vontam a következtetést, hogy újfent micsoda csodájába futottam bele az élelmiszervegyészetnek. Mert mi meg ezt esszük, sőt, kifejezetten egészségesnek tartjuk. A macska meg le sem sz@rja.

Aztán felébredt a délutáni alvásból Sztracsi, nyújtózkodott egyet, komótosan odasétált a tányérhoz… és jó étvággyal enni kezdte a húst. Abban a pilanatban leesett a hülye Gizinek, hogy ez kaja és odarontott ő is. De Sztracsi már uralta a terepet, így Gizinek nem maradt más, mint felnyalogatni a teraszt, ahol egy darabig vonszolódott a hús.

Egér. Macska.

A legtöbb helyen a macska irtja az egereket. A legtöbb helyen.

Sztracsi az előbb ugrott át a kerítésen, egy egérrel a szájában. Behozta az udvarra, hogy gyakorolja rajta az egérvadászatot. Aztán a nagy fűben elhibázta.
Most van egy leltáron felüli egerünk.

—****—–***—-***

Ma reggel, ahogy mentem a konyhába kávéért, megsímogattam egy reklámszatyrot. A szatyor a cipősszekrény tetején heverészett, ahol a macskák is szoktak, kicsit össze is volt gyűrve, a félhomályban, különösen kávé előtt, simán macskának néztem. A szatyor érzelmeiről majd később írok, remélem nem értékelte túl ezt a szórakozott simogatást.

Szereti ön Bachot?

Fura, de lehet, hogy a macskáknak van zenei ízlése. Mostanában rászoktam arra, hogy munka közben a teraszon halkan háttérzenét hallgatok. Erre J. S. Bach munkái tökéletesen megfelelnek. De nem csak nekem, hanem Sztracsat Ella művésznőnek is. Az ő munkája napközben a lustálkodás, és úgy látszik, ehhez is illik Bach. Amint megszólal a zene, felugrik a mellettem lévő székre, összegömbölyödik és keményen nekiáll dolgozni.