Semmi különös

Pusztán csak a szokásos vacsi, amit hetente legalább háromszor összedobok magamnak. Ma úgyis olyan nap volt, hogy se kertészkedni nem lehetett a szabadban, se bringázni, de még csak ücsörögni a teraszon sem, maximum tartani a napernyőt, ne vigye el a szél.

From MiVanVelem

Ehelyett inkább elvonultam a konyhába alkotni.

A szokásos két fej fokhagyma helyett most csak másfél került bele, mert ez új fokhagyma volt, abból meg fél fejet elrágcsáltam csak úgy nyersen. Aztán két szem krumpli, az egész zörgősre sütve. Utána újhagymának a szára, rengeteg. Ízben is csodálatos, de színben is. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak olyan háztartások, ahol ezt a finom alapanyagot egyszerűen csak kidobják. Végül belevágtam két pár virslit, só, bors, rozmaring. Ennyi.
Meg már főzés közben felbontva egy üveg Demeter bor.

A gyáva nyúl fokhagymája

Tipikus ‘gyáva nyúl’ szituációba keveredtem. Pedig a szándék nemes volt… csak elkapkodtam.

Szoktam bóklászni a neten és elkeveredtem egy konyhai eszközöket forgalmazó oldalra. (Nem akarok róla beszélni.) Itt találtam egy igen figyelemreméltó kütyüt: Tagco Electric Garlic Roaster Express. Néztem, hümmögtem. Amikor azt írom, hogy szeretem a fokhagymát, akkor nem valami plátói szerelemről írok. Nálam a recept úgy szokott kezdődni, hogy végy egy fej fokhagymát. Fejenként. Márpedig ez az eszköz illeszkedett a mintához: három fej fokhagymát kell beletenni, egy kevés fűszeres olajat, majd 27 perc múlva kész is az olajjal átgrillezett fokhagyma. Ideális vacsora! – futott át az agyamon. Nézzük az árat: $28, ez szállítással együtt is olyan 10-12e forint, az egészségért nem pénz.

Kitérő: Ha arról van szó, hogy mely fontos mérőszámaim rosszak (triglicerid, koleszterin, vércukor), nem kell sokat gondolkoznom: mind. A fokhagyma pont az az étel, mellyel javítani lehet az értékeken.

Fogtam, megrendeltem. Két hét után meg is érkezett. Már szereltem össze, amikor a fiam rákérdezett, hogy ennek jó lesz-e a csatlakozója a mi konnektorunkhoz? Tényleg. Szerencsére van mindenféle konverterem, ilyen is. Sétáltam fel érte, amikor beugrott a következő buktató: vajon elketyeg-e 220V feszültséggel? Megnéztem az alján az adattáblát: nem. Csak a 110V-ot ismeri. Baj van.
Na, mindegy, nézzünk hozzá trafót. Kis túlzással tele vannak a boltok, párezer forintért már kapható. Azt mondja, újból adattábla, hány wattos is ez a kütyü… azannya. 600W. Ekkor már gúvadt rendesen a szemem. Nézd meg itt a legalsót: max terhelés 800W – csak éppen 20e forint, és elfoglalja a fél konyhát. Ha olcsóbb kell, lehet gyártatni is, de ebben a méretben már mindenképpen egy böszme nagy, ipari dögöt kapok, mely tényleg be sem fér a konyhába.

Mik a lehetőségeim?

  • Megyek egyenesen és nyomom a gázpedált: csináltatok jó pénzért egy ipari méretű trafót és elrekkentem valahová, vagy a teraszra, vagy a spájzba. Senki nem mondta, hogy nekem a konyhában kell fokhagymát grilleznem. Igaz, meg kell várnom, amíg Pakson beüzemelik az új blokkokat, de addig csak kibírom.
  • Félrerántom a kormányt: beismerem, hogy béna vagyok, beismerem, hogy gyáva nyúl vagyok. Ekkor leírom veszteségnek a 12e forintot.

Realista vagyok, a második mellett döntöttem. Némi kiegészítéssel. Amióta ezen a készüléken járt az agyam, elgondolkodtam, nem lehetne-e ezt a folyamatot wokban modellezni? Tehát például elkezdek vacsira összedobni valamit, mondjuk krumpli, hagyma, kolbász. Mi lenne, ha csak úgy mellészórnék, mindenféle felszeletelés, szétnyomás nélkül egy-két fej fokhagymát, gerezdig megpucolva? Mire megsül a krumpli, addigra grilleződik a fokhagyma is. A fűszerekkel is tudok játszani, hiszen ehhez a kajához sokminden illik: rozmaring, bazsalikom, de még a curry is.
Kipróbáltam, működik. Azóta többször is összedobtam, félóra alatt ez is megvan, és transzformátorház sem kell hozzá.

Ha egy étteremben olyan ételt láttok, hogy ‘gyáva nyúl fokhagymája’, akkor tudjátok, miről van szó.

Tócsi – másképpen

A múltkori listából kifelejtettem egy fontos elemet: hát van még a tócsis matyi. De mennyire, hogy van.

Szokásos felállás: lássuk mi az, ami már saját lábán jár a hűtőben? Akadt néhány dolog.

A spájzban találtam krumplit is, hagymát is, no meg lisztet is. Mi kell még? Egy feles előtte. Hagymareszeléshez kötelező. Persze először a krumpli. Fogalmam sincs, a szakácskönyvek miért forszírozzák, hogy a krumplit a legkisebb lyukon kell lereszelni, én a nokedliszaggatón szoktam és a végén ugyanolyan állagú masszát kapok. Amíg izzott a reszelő, jöhetett a hagyma. (Ez már a legkisebb lyukon.) Szoktunk még kígyóuborkát/cukkinit is belereszelni, de az most nem volt a hűtőben. Volt viszont paradicsom. Hah, tökéletes lesz. Átküldtem a nokedliszaggatón. Könyékig véresen paradicsomosan néztem szét újra a hűtőben. Virsli! Meg kolbász! Miért ne? A virlslit lenyomtam a kislyukún, a kolbászt azért már késsel vágtam egészen apró darabokra. Bár a legjobb a ledarálás lett volna, de szegény disznó, már így is végképp meg lehetett kavarodva. Nem elég, hogy először levágják, feldarabolják, majd ledarálják és a saját belébe töltik vissza, de aztán jön valaki és ezt az egészet újra ledarálja. Ami sok, az sok.
Fokhagyma. A múltkor Nej zokon vette, hogy hiányoltam a tócsijából a fokhagymát, pedig ő tett bele bőven. Nem tudtam megmagyarázni neki, hogy tócsi esetében csak egy mérték van a fokhagymára: az összes.
Mi van még a hűtőben? Füstölt sajt. Azt is reszeltem bele. Sőt, a konzisztencia miatt ment még két tojás is. (Tudom, ez eretnek dolog, de én szoktam.)
A mutymuruttyot nekiálltam fűszerezni. Só, bors… nyilván. Aztán mivel paradicsom, így ment bele bazsalikom is. Nyomtam még egy kis gulyáskrémet is. Megkevertem, megkóstoltam. Finom volt, de a pikantéria még hiányzott belőle. Aztán beugrott: kolbász, virsli… hát mustár! Nyomtam bele azt is egy fél tubussal.
Végül a liszt, immár érzésre. (Ezzel állítom be ugye a massza folyósságát.)

A sütés a szokásos volt. Mire kisült egy adag, pont megettem az előzőt. És így tovább.
Jól illett hozzá a sauvignon blanc.

Aztán ledőltem és aludtam 16 órát. Élni tudni kell.

Görögsaláta pörkölt

Egy újabb gyöngyszem a ‘pucoljuk ki a hűtőt, mielőtt kimászik belőle a kaja’ ciklusból.

Amilyen összevisszaságban mostanában itthon vagyunk, kész csoda, hogy akad egyáltalán ennivaló itthon. (Szinte mindig van itthon valaki, csak teljesen kiszámíthatatlan, hogy éppen ki.)

Ma délután úgy döntöttem, hogy nagytakarítás. Nézzük meg, mit lehet készíteni abból, ami éppen a hűtőben van.
Mit mondjak, volt benne kihívás.

Alapvetően a maradékok eldolgozásának 4 fajtája van:

  • Tojásos matyi
  • Főtt tésztás matyi
  • Zöldséges matyi
  • Pörköltes matyi

Az utóbbi mellett szavaztam, dacára annak, hogy minimális hagymánk volt otthon. De az legalább újhagyma, én pedig a sült hagymánál sokkal jobban szeretem a sült hagymaszárat, ezzel viszont már elég is lesz a hagyma. Találtam hozzá egy ki tudja mikor felbontott fokhagymát. Kemény volt, de szétcsaptam.
A pörkölt testét egy szomorúan búslakodó szafaládé alkotta, meg egy tasak holnapután lejáró virsli. (A szafaládét meg se mertem nézni.)
Hagymaszár megpirít, piros paprika, megpörköl, megy rá a virsli és a szafaládé. Most kellene egy kis vízzel felönteni… de hohó! Ott árválkodik a hűtőben egy jénai, benne többnapos görögsaláta maradék. Leginkább a zöldségek és a fetasajt leve, meg pár szem zöldség. Tökéletes. Ezzel felöntöttem a pörköltet, majd hagytam rotyogni.
Közben túrtam tovább a hűtőt. Megtaláltam a fetasajt maradékát, ami már nem ment bele a görögsalátába. Ezt az isten is a pörköltbe teremtette, tejföl helyett a végén tökéletes lesz, ízben pedig abszolút harmonizál. És még csak alig mászik.
Mi van még? Szégyen. Egy hete vettem meglepetésként Nejnek 10 deka pesztós gouda sajtot, fel sem lett bontva. Csupa penész. Kibontottam, lefaragtam a penészes részt, a maradékot kockára vágtam.

Innentől már csak rozé kóstolgatása mellett várnom kellett, mikor sül zsírjára a pörkölt. (Tudom, virsli. De ez a hivatalos kifejezés.) Még találtam a hűtőben egy összecsavart tubus kiszáradt gulyáskrémet, azt belefacsartam a vokba. Kicsit sok lett, emiatt szórtam rá ellensúlyként némi petrezselyemzöldet, meg hogy híguljon, egy babkonzervet.

A vége felé belementek a sajtok, majd amikor annyira összeállt a massza, hogy már lapostányérra is ki lehetett szedni, akkor tálaltam. Nekem speciel határozottan ízlett. (Kicsit szokatlan volt elsőre a pörköltben a savanykás íz, de hamar meg lehetett szokni.) Nejnek is, bár ő hosszas gondolkodás után rakott a tányérjába köretként egy kis műzlit.

Tényleg tiszta május35.

Csülkös bableves – csülök és leves nélkül

Ha azt hiszed, tudod, mi a sonkamérgezés, akkor elárulom: tévedsz.

Közvetlenül az ünnepek után a család négy tagjából hárman is elkapták ezt a calici vírust. Fostak, hánytak, ahogyan kell.
Én meg itt maradtam egy szál magamban, több szekérderék megmaradt sonkával, kolbásszal és hússal négyszemközt. Mindegyik romlandó. Miközben ha csak kimondtam a sonka szót, a környékemen mindenki szája elé tett kézzel rohant a klotyira.

Ma jött el az a pillanat, hogy nem lehetett tovább húzni. Amit ma nem dolgozok fel, az megy a kukába.

A vokból kisöpörtem a Ham-let morzsákat(1).

(1) Ez a mostani spájzrendezés eredménye. Rájöttünk, hogy a tefloncuccokat egymásba tudjuk rakni, ha ilyen puffasztott rizsszeleteket teszünk közéjük. Be creative.

Kivettem a hűtőből egy féltéglányi főtt, füstölt tarját(2). Ebből vágtam egy centinyi vastag szeletet. Belevágtam a vokba, hozzávágtam a téglányi főtt sonkáról lemetélt zsíros részt. Alaposan kisütöttem a zsírját.

(2) Ilyet soha többet nem veszünk. Nemhogy a húst, de még az emulgeálószert is kispórolták belőle: a csomagolásból úgy kellett kiborítani a húslét, a cucc állaga meg olyan volt, mintha egy rágós, rostos szivacsot telenyomtak volna vízzel.

Ábra
Közben előkészítettem a hagymát. Vagy hat csomag újhagyma szomorkodott a hűtőben, nagyjából az elfolyási határon. Lehúztam a külső héjakat, alaposan megmostam mindegyiket. Amelyik még egészségesnek tűnt, ott meghagytam a hagymaszárat. (Sütve nagyon finom.) Az egészet apróra vágtam.
A vokból kiszedtem a zsírozókat: a sonka darabjai mentek a kukába, a tarjaszeletet főzés közben elrágcsáltam. Roséval. Naná.
Míg pirult a hagyma, összevágtam a féltéglányi tarját, illetve a téglányi sonka felét, olyan 2*2-es kockákra. Mentek is rá a fonnyadt hagymára. Menetközben szórtam rá petrezselymet meg rozmaringot, bőven. Nagyon szépen összesültek: a sonka szálasan szétesett és elkeveredett a szaftban, a tarja meg kiadta magából a felesleges vizet. Kísértésbe is estem, hogy itt befejezem – de aztán bátran továbbmentem, hiszen a babgulyás életérzés volt az eredeti cél. Spájzból kaptam elő bébirépa-, illetve babkonzervet, ráborítottam. Kicsi só, több őrölt bors – és sokáig hagytam, hadd süljön, hadd kapja meg egy kicsit az alját.

Közben előkészítettem a kifliket. Ezek is kidobás előtt voltak közvetlenül. Megvizeztem a kezemet, vizes kézzel végigsimítottam a kifliket, majd egyenként betettem a mikróba 25 másodpercre. Ez a kezelés egy jó negyedóráig friss kiflivé varázsolja a legszikkadtabbat is. Igaz, utána betonkemény lesz – de odalent a pocakban ki nem szarja le?

Nagyjából ennyi. A tányérra dafke nem tormát raktam mellé, hanem paprikás dijoni mustárt. Finom volt.

Caciki, ahogy én szoktam

Haladjunk a korral. Ma már nem lehet igazán sikeres ember a neten az, akinek nincs gasztro blogja. Ugyan teljes profilváltást nem terveztem, de egy kategóriát megérdemel.

Akkor lássuk, hogyan csináljunk cacikit abból, ami éppen van otthon.

Kígyóuborka, tigris mintára megpucolva. (Krumplihámozóval egy csíkot lehúzok, a mellette lévő csík marad.) Jó nagy lyukú reszelőn végigküldtem, aztán elment pihenni.

Alaplötyi. Van-e itthon borecet? Nincs. Hmm… viszont van a borhűtőben ajándékba kapott házibor. Pohárba kitölt, megkóstol, tükörpróba. Igen, csókra állt a szám rendesen. Tökéletes lesz. Igaz, vörösbor, de ki nem szarja le, ha lila lesz a caciki? A bort már nem vittem vissza a hűtőbe, jó társ az a konyhai munkában.
Jöhet egy kis citromlé, majd annyi extra szűz olívaolaj, amennyi a bor volt. Frissen őrölt bors. Aha. Láttam már olyan háztartást, ahol volt borsdaráló – de a miénk nem olyan. Vagy csak én nem tudom, hova dugták. Magamra borítottam a fűszertartót és voilá: durvára őrölt szinesbors. Tökéletes. Elméletileg mokkás kanálnyi kellene, de jó lesz az az evőkanál is. Na még só, aztán elegyedjetek.
Kapor. Jelzem, ez egy sarkalatos pont. Ha nincs kapor, akkor nagyon meg vagyunk lőve. Nem mondom, hogy nem tudunk ehetőt kotyvasztani, de azt már nem cacikinek hívják. Szerencsére nálunk éppen van. Mosás, szárítás, felaprítás.
Fokhagyma. Ez az a pont, ahol semmiképpen se fogjuk vissza magunkat. Elméletileg elég lenne 4-5 gerezd, de nehogymár egy fejnél alább adjuk. Halál a fokhagymára.
És akkor már csak borogatni kell. (Jut eszembe, megint üres a pohár.) Az alaplöttybe beleszórtam az összes sajtkrémet a hűtőből, meg egy joghurtot. Botmixerrel adtam a tixotrópiának(1).

(1) A tixotrópia egyes liofil szoloknál fellépő jelenség, melynek során a kolloid struktúra (gélszerkezet) nyírással való lerombolása után regenerálódni képes. A nyíróstressz hatására a folyadéknak lecsökken a viszkozitása, amit később visszanyer.
Ez a gyakorlatban leegyszerűsítve azt jelenti, hogy minél tovább keverünk egy tixotrópos folyadékot, az annál hígfolyósabbá válik, majd nyugton hagyva visszazselésedik.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tixotrópia

A hígfolyós trutyiba belement a kapor, a kipréselt uborka és a szétnyomkodott fokhagyma. Jól elkevertem, aztán be a hűtőbe.

Éppen van otthon sós köménymagos kifli, tökéletes lesz.

Ha már el lett cseszve, akkor legyen teljesen

Azaz férfiember megint főz.

Nem tudom, miért pont ma tört rá a roham a külvilágra, hogy 17.00 után találjon meg egy csomó halaszthatatlan munkával, de megtette. Ezzel persze lőttek is a délutánomnak. Természetesen az időjárás is kapott az alkalmom:
– Kedves JoeP, ha ma úgysem mész bringázni, akkor ugye nem zavar, ha most borítom ki a kádból az öblítővizet?
– Persze, hogy nem, hölgyem, borítsa csak nyugodtan.

Aztán amikor este fél nyolckor hazaértem, már csak azt éreztem, hogy minden, amit mára terveztem, félrement. Akkor meg miért ne vigyük teljesen félre?

Bontottam egy üveg főzőbort(1), kimentem a konyhába. Mielőtt bármit is csináltam volna, megpucoltam két fej hagymát, felvágtam és beledobtam a wokba. Ez tuti. Ez mindenhez kell. Ami nem így kezdődik, azt ma este megette a fene.

(1) Olyan, kábé ezer forint körüli bor – jelenleg egy kellemesen csalános Hilltop Sauvignon Blanc – melyet főzőcskézés közben lehet kortyolni, de a kajához is jó.

Szétnéztem, mi van itthon egyáltalán. Férfiember, ugye, improvizál. Soha nem bírtam elviselni a receptek makacs szigorúságát. Táncolni sem, főzni sem bírok kottából.
Hétvégén a szüleimnél voltunk, hoztunk egy raklap kaját. Gyors fejszámolás. Ahogy mi élünk, ennek a kajának a fele ránk fog rohadni. Kármentés. Kiborítottam egy adag sülthúst, lefejtettem a csontról, felvágtam, apró csíkokra. Legyen teljes a családi összhang, vágtam hozzá egy kis szoboszlói házikolbászt. A hagyma pont kellemesen lett barna, ment rá a hús, egy pohár bor meg a garatra.

Még tegnap beáztattam egy marék vegyes (tarka+fehér) lóbabot, hátha jó lesz a héten valamire. Nej volt olyan kedves, hogy 17.00 körül felrakta főni. Estére pont kellemesen puha lett, ment is rá hamarosan a hagymás húsra. Felvágtam három darab paradicsomot(2), beledolgoztam.

(2) Lehúzni a héját? Hát olyan cizelláltnak nézek én ki?

Itt éreztem meg először, hogy ez mind jó, de a nagy dobás valahogy hiányzik. Amíg gondolkodtam, oda sem figyelve vágtam bele egy kis fokhagymát. Aztán benéztem a hűtőbe és megtaláltam: csípős ecetes paprika. Csíp is, ecetes is és paprika is. Tökéletes. Különösen az ecet ad egy érdekes bukét az egésznek.
A végén még borítottam bele egy adag kalocsai paprikát – hogy sűrű legyen, na meg finom – egy leheletnyi oreganót, egy emberes adag borsot, kevés sót.. és kész.

Nem is bírtam elrakni belőle holnapra egy adagot. A borral együtt úgy lecsúszott, hogy az agyamnak még tiltakozni sem maradt ideje. Hogy ez a kalória, amely most bedöngetett, legalább egy hétnyi intenzív kerékpározás.
Leszarom.

Ha már el lett cseszve a nap, akkor legyen teljesen.

Száznapos tojás?

Ugyan kérem: négynapos babos lecsó.

Elárulom a receptet.

Először is a lóbabot két nappal korábban be kell áztatni, hogy puhuljon. Aztán hagymát (rengeteg hagymaszárral) pirítunk, paprika megy bele és puhul. Kicsivel később zöldbab is. Amikor már egészen puha, akkor megy bele a bab és a kolbász.

Hogy lesz ebből négy nap? Hát úgy, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy a babot előtte puhára kell főzni.

Tegnap délután borítgattam össze mindent – és azóta sül az étel. Igen, egész éjszaka tűzön volt. Igaz, takarékon, meg fedővel… de sült.
És ahogy nézem, immár csak órák kérdése, hogy elkészüljön a tegnapi vacsorám.

Élj a mának

Péntek délután. Egy olyan hét után, amikor érdemleges dolgot nagyon keveset végeztem a munkahelyen, de szinte végivitatkoztam, végighőbörögtem a hetet. Frusztráló, na. Én alkotni szeretek, nem konfrontálódni.

Vezettem hazafelé… és azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt az egészet levezetni. Konyha! – jött az ötlet. Azt ugyanis nagyon hamar elhatároztam, hogy ma este _nem írok_ semmi szakmait. Az igazi konyhamunkához ugyanis szervesen tartozik hozzá a frissen bontott könnyű bor – az után viszont könyvet írni… csak elsőre tűnik értelmes ötletnek. Ezek a szövegek szoktak másnap egy halk sóhajtás mellett törlődni. Mert bár elég laza vagyok, de néha én sem bírom elviselni magamat.

Hazaértem. Lekezeltem a macskatranszportot. (Egyik be, másik ki, a harmadik meg tentatív.) Gyors körbenézés a konyhában – van minden. Először is egy üveg soproni zöld veltelini. A fokhagymabombához ideális. (Csalános íz, hagymával, fokhagymával – szeretem.)

Lereszeltem egy kiló újkrumplit. (A franc se foglalkozott hámozással.) Utána lereszeltem négy nagy fej vöröshagymát. Na, ez brutális volt. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy bazdmeg, _megdolgoztam_ ezért a kajáért. És még csak csalni sem lehet: ha a legdurvább reszelőn nyomom át, két húzás után szétesik. Bármennyire is haladatlan, bármennyire is szétcsípi a szemed-szád, ezt bizony a legapróbb lyukú reszelőn kell végignyomni. (Külön öröm, amikor Nej hazaér és vigyorogva szedi elő egy fiókból a hagymaaprító kézi készüléket. Ezzel ugyanis két perc alatt bőven megfelelőre lehet aprítani a hagymát. Mit lehet erre mondani? Konzervatív vagyok, bakker.)

Nyilván ekkor fogy a legtöbb bor a konyhában. Nem mintha egyébként spórolni kellene vele.
A tálba belement még egy nagy fej fokhagyma, só, bors, egy árnyalatnyi oregano, liszt, amennyi felszívja a vizet, egy tojás, hogy tartása is legyen – és már lehet is kisütni a tócsit. Ez a prémium része a munkának, ilyenkor lehet sűrűbben kortyolgatni, mert nincs más dolgom, mint forgatni a sülő cuccot. (Mosatlan nincs, mindent egyből mosok el.)
Hat vaskos, emberes szelet után elraktam a maradékot, kikaptam a hűtőből egy méretes szál házikolbászt – Nej nemrég volt Szoboszlón – majd a fél üveg borral kivonultam az étkezőbe. Egészségemre.

És a legjobb úgy, hogy a vacsora után még marad egy pohár bor, azzal félre lehet ülni olvasgatni. Elvégre egész héten egy Pratchett hangoskönyvet hallgattam a kocsiban – melyet nem volt időm naponta könyvből is utánaolvasni.

Tökéletes péntek délután. Elvégre a főzés – ha nem kötelesség – az egyik legjobb úri időtöltés.

Még a kerítés is

Kolbász. Valamikor ez volt az egyik kedvenc szavam. Mostanság a hozzáállásom már messze nem egyértelműen ennyire pozitív.
Írtam itt, hogy a hónap elején Szlovákiában vonultunk csavarogni. Sajnos a hülye időjárás miatt nem tudtunk annyit maradni, mint ahogy terveztük. (De tényleg, mennyire hülye volt már: előtte is, utána is kora őszi meleg van/volt. Erre pont azon a héten, annak is pont a közepén bejött egy másfél napos havazás.) No, mindegy, hazajöttünk, magunkkal hozva irdatlan mennyiségű kolbászhalmokat.
Az is megérne egy misét, miért keletkeztek ezek a kupacok. Röviden összefoglalva: azért, mert amatőrök voltunk. Nem gondoltunk arra, hogy lesz elérhető közelségben étterem. Nem gondoltunk arra, hogy olyan viharos szél lesz délutánonként, mely kizárja a helyben kolbászsütést. (Esetleg futás közben lehetett volna róla szó.) És persze végképp nem gondoltunk arra, hogy hat nap helyett csak háromig leszünk kint.
Megbűnhődtünk. Hetek óta kolbászt eszünk. Tojásos rántotta. Sült kolbász. Rakott krumpli. Paprikás krumpli.
A múltkor ötletem támadt:
– Barna, ismered a főtt kolbászt? – kérdeztem utolsó reménységemtől, a szintén kolbászundortól szenvedő, jóétvágyú vizilabdás gyerektől.
– Nem.
– Megkóstolod?
– Azt még talán.
Be is jött. Aki nem ismerné, a főtt kolbász az a fajta étel, amelynél a szenvedő alany a legnagyobb térfogatváltozást szenvedi el. (Nem, nem magamra gondoltam.) Megfőztem, csaptam mellé mustárt és ajvárt, zsemlével tényleg finom volt. Kolbász, de mégis más ízű.
Újabb egy méterrel kevesebb.

Gasztroblog rovat

Annak is megvannak az előnyei, hogy óvatosabban táplálkozok. Egész érdekes ételeket és elkészítési módszereket sikerül összehoznom.
Például vasárnap este ezt dobtam össze, mint hétfő-keddre szánt vacsora.

1. Szárított krumpli.
Marha egyszerű, mégis finom. A krumplit szilviában megtörölgetem, majd héjastól négy-hat részre összevágom. A tepsibe sütőpapírt teszek és belerakosgatom a krumpliszeleteket. Kétszáz fokon 30-40 percig sütöm, majd megfordítom a tepsit és még tíz percig. Tányérra szedem, megsózom. (A krumpli héjától nem kell félni, simán ehető.)

2. Sport saláta (másnéven “Mindent bele!”)
Gyakorlatilag mindent, amit a spájzban és a hűtőben találok, összevágom, belereszelem egy tálba. Nagyjából ezeket sikerült most:

  • Új lilahagyma, szárastól.
  • Egy fej fokhagyma.
  • Zsenge répa, zeller, petrezselyem.
  • Petrezselyemnek, zellernek a levele is.
  • Fél fej káposzta.
  • Karalábé sajnos a kukába, mert fás volt.
  • Egy kígyóuborka.
  • Pár szem paradicsom, paprika.

Ezt a részét nagyon imádom a munkának. Szeletelés, reszelés közben az az illatorgia, mely a növényekből szabadul fel… kápráztató. Személyes kedvenc egyébként a kapor, de sajnos vasárnap éppen nem volt otthon.
Sasszeműeknek feltünhetett, hogy a salátában nincsen saláta. Bizony nincs, az a nyomorult két nap alatt megkeseredik.
Nos, eddig tartottak az egészséges cuccok.
Innentől jönnek a bűntető komponensek:

  • Egy nagyobb kocka fetasajt, feldarabolva.
  • Többfajta sajt belereszelve, konkrétan: Karaván füstölt sajt, Pizza Mozzarella füstölt sajt, gomolya és Tolnai sovány sajt. (Az utóbbi csak a lelkiismeret megnyugtatására.)
  • Végül jó nagy adag extra szűz olívaolaj.

Fűszerként csak só és borsikafű kell rá. (Igazából bors kellene, de azt nekem tilos.)
Gyakorlatilag az egyik kaja levegőn szárított, a másik pedig nyers. Semmi sütés, főzés, semmi hasznos anyag elbontás.

Ha elkészült, így néz ki:

Férfiember főz

Fél egykor már itthon is voltam és miután átfuttattam tekintetemet a konyhán, úgy döntöttem, nem rendelek kaját – megpróbálok összeütni valami gyors finomat.
A nulladik lépés ilyenkor meggyőződni, hogy van-e a hűtőben sör vagy valamilyen könnyű rozé. Ez a lelke a konyhai szorgoskodásnak. Bor kóstolgatása mellett az ember még a hagymát is mosolyogva reszeli.
Megpucoltam és kockára vágtam két fej krumplit, beledobtam az előmelegített olajba. Amíg a vízmolekulák enyhe sistergéssel jelezték méltatlankodásukat, hogy el kell hagyniuk a krumplit, addig lepusztítottam a hűtőt: kikaptam a maradék húsvéti sonkát, a Szlovákiából maradt parasztkolbászt, újhagymát szárastól és egy darab paprikát. Mindet összevágtam egy tányérba és ráborítottam a félig átsült krumplikra. Amíg azok elmagyarázták az újonnan jötteknek, hogy mire számíthatnak az edényben, felvertem három tojást és borítottam bele egy kis delikátot. Amikor a krumplik kezdték elérni az őzbarna színt, ráborítottam a tojást és behunyott szemmel elhajítottam valahová a fakanalat, nehogy kísértésbe essek és megkeverjem a trutyit. Amikor szépen átsült a tojáslepény, kicsúsztattam egy tányérra, szedtem mellé csemege uborkát, kiflit, töltöttem egy újabb pohár bort és lassan, módszeresen megebédeltem.
Elismerem, az étel nem a szakácstudomány csimborasszója, de nagyon jól esett. Pont annyi erőm maradt utána, hogy egy fél pohár bor mellett megírjam ezt a bejegyzést és azt hiszem, el is megyek egy röpke délutáni szundikálásra.
Az élet szép.

Majdnem tökéletes reggel

1 perccel az ébresztőóra előtt ébredtem fel, magamtól. Pont volt annyi időm, hogy végiggondoljam a feltételeket: főnök nincs, sürgős munka nincs, csúszóidőm van. Már húztam is tovább az órát. (Pontosabban sürgős munkám ugyan van, de más miatt áll.)
Így amikor végül kimásztam a konyhába, már sikerült elkapnom némi napfényt. Benéztem a hűtőbe és örömmel mosolyogtunk egymásra egy nagy kupac görög salátával, lányom tegnap esti remekével. Gyorsan pároltam hozzá virslit és még volt magos kifli is a kenyeresben. Fenséges reggeli volt, különösen, hogy lányom végre kezdi figyelembe venni a kérésemet és csökkenti a hagymamennyiséget a salátáiban. (Évek óta tanítgatjuk főzni. Tőlem azt a mondást tanulta el – többek között -, hogy amibe hagyma kell, abba sok kell. Amióta gyengélkedik a gyomrom, próbálom meggyőzni a szabály alkalmazásának rugalmasságáról, de elég kevés sikerrel. Tegnap este például a következő párbeszéd szűrődött be a szobába:
– Szerintem ennyi saláta kevés lesz – vélekedett Nej.
– Oké. Akkor feltöltöm a jénait hagymával.)
A saláta után bekukkantottam a fagyasztóba és ott figyelt egy csomag jégkrém. Ez mindenképpen meglepő, ugyanis nálunk a dobozos jégkrémek nem szokták megérni a reggelt. Jól esett.
Sajnos a meteorológia szerint az időjárásban is ez várható, így kénytelen voltam otthonhagyni a bicót. Ezért csak ‘majdnem.’