Hol van a szép ruhám?

Ma jött el a nagy nap. Alaposan megtisztálkodtam, levágtam a körmeimet, megmostam az összes fogam. Előkerestem a gardróbból a szép ruhámat. Nej előre látta a jövőt, mert nemcsak a lenvászon ingeimet vasalta ki, hanem az egyik AD(1) ingemet is. De azt ő sem láthatta, hogy a szép nadrágomon az egyik sliccgomb önálló vállalkozásba kezd egy másik dimenzióban.
Létezik olyan, hogy leülepedett tudás. Létezik olyan, hogy üledékes kőzet. Körülbelül ilyen keményre ülepedett agyam legmélyebb rétegeiben a varrási tudomány. Magamba néztem és hosszú, szőrös objektumok kereszteztek pici hegyeseket, farkasöltések vicsorogtak pelenkaöltésekre, fércek fércegtek, szegőöltések szegték kedvemet.
A harmadik expedíció vezetett sikerre. Megtaláltam Nej titkos varródobozát, cérnákkal, tűkkel. Kiválasztottam a legnagyobb lyukat és jó félóra alatt átgyömöszöltem rajta a cérnát.
Sohasem értettem, hogy miért kellene megegyeznie a cérna színének a szövet szinével. Végre kihasználhattam a lehetőséget és szabadjára engedtem a fantáziámat.
A többi már történelem. 12.00-kor megfogtam a nagy ember kezét. 12.10-kor elengedtem.
További jó munkát kívánok.

(1)

Alain Delon szeretnék lenni,
Éjjel-nappal napszemüvegben járni,
Nincsen nekem vágyam,
Nincsen nekem vágyam semmi.

Rendrakás

Régi adósság. Ma futottam át a Goldenblog versenyzőit, hátha találok köztük valami új, igazán dögös blogot. Végül tiz, közepesnél valamivel érdekesebbet dobtam be a bookmarkba, meglátjuk. (Rss a freeblogon alapban nincs – lehet, hogy igény se rá?)
Az egyetlen, tényleg brutálisat ütő blogot viszont nem a versenyen találtam. Pontosabban ott, de úgy, hogy valaki hivatkozott rá. Olvassátok, eszméletlen.

Mindemellett rendeztem itt a jobb oldalt is, gyomláltam, dugványoztam, sőt még blogrollt is frissítettem.
Ápoljuk kertjeinket.

Update: Mint megtudtam, a freebloghoz beépítve jár az rss feed. Blogroll korrigálva.

Nocsak

Nálunk hetente ki kell tölteni egy excel táblát, hogy napi bontásban milyen tevékenységekre hány órát fordítottunk. A nyaralás előtti hétre jellemző, hogy már csak ilyeneket írtam be, hogy ‘kurva nagy szopás, 2 óra’, ‘fasz emailek megválaszolása, 2 óra’, stb…
Ma megkerestek a főnöki vonalon, hogy legyek kedves egy kicsit árnyaltabban fogalmazni, mert hőn szeretett vezéreim igen sok idejét veszi el az én munkaidő nyílvántartásom kozmetikázása.

Ember… hát itt már mindent elolvasnak…?

Egy újabb sörözésen túl

A máj újabb mélyütést élt át, de a vesék legalább gyönyörű tiszták. (Hrabal után, szabadon.)
Sajnálatos módon ma nem tudtam addig maradni, amikor már igazán érdekessé vált volna a program, mivel haza kellett tepernem – ugyanis a lánygyereket azzal a feltétellel engedtem el hőn szeretett nagyanyjához, ha előtte 1/A minősítésre kitakarítja a szobájukat. (Nem egyszerű dolog, Nejjel karöltve hetek óta próbáljuk rávenni erre a bravúrra csemetéinket, sikertelenül.)
A vonat reggel 07.15-kor indul, tehát ha beszélni is akartam a csajszival – meg persze átnézni a munkáját -, akkor bizony korán haza kellett jönnöm.

Sebaj, majd Cegléden.

Majdnem tökéletes

Barna elment táborba – pedig nem sokkal volt több esélye, mint egy hintalónak Epsomban. A lánygyerek is alakul a dolgaival és én is elintéztem majdnem mindent.
Majdnem.
Amikor hazajöttem, kérdeztem a csajszit, hogy történt-e valami érdekes. Azt mondta volt itt egy bunkó hapsi, mindenáron be akart jönni, de ő nem engedte be, mert az illető túl sötét volt.
Vazze, a kéményseprő! – csaptam a homlokomra.
Három héttel ezelőtt már volt itt és a szomszéd szerint igen dühösen távozott, mert hiába értesített előtte, mi nem voltunk itthon. Na ja, három héttel ezelőtt én még az értesítéseket is egy hét késéssel olvastam.
Hosszas nyomozással megtudtam a mobilszámát és még a nyaralás előtt lefixáltam vele a mai napot, hogy itthon leszek. Még a naptáramba is beírtam. Az már más lapra tartozik, hogy amilyen bolondokháza volt itt az utóbbi három napban, a naptáramat sem olvastam.
Érdekes beszélgetés vár rám – feltéve, hogy megtalálom, hová írtam fel a számát. A gyerek szerint nagyon bunkó volt, mindenféle csúnya dolgokat mondott. Nem csodálom.
(Kíváncsi vagyok, megenyhül-e, ha elmondom neki, hogy egykori kollégával áll szemben: Veszprémben a távfűtés és a kéményseprés egy cég volt és elég sok programot írtam számukra.)

Tudom, hogy tudod

Hugh Macleod idézi itt David Weinbergert, mondván, hogy David annyira eltalálta az érzéseit, mintha olvasna az agyában.
Azért tartottam ezt fontosnak megemlíteni, mert úgy érzem, mintha ezzel a posttal Hugh is olvasott volna az én agyamban.
Bár Paul Goscicki szerint ez nem nagy kunszt: David szerinte mindannyiunk agyában olvasott.

Ha elérem, hogy kövér leszek

Észreveszed, hogy gyereked terebélyesedik. Mit csinálsz?
Tudatosítod benne, hogy kövérnek lenni gusztustalan és egészségtelen? Megpróbálod arra nevelni, hogy fittnek lenni jó? Ha nem sikerül elérnie, egész életére frusztrált, önbizalomhiányos kövér ember lesz.
Vagy legyintesz rá és hagyod az egészet a francba. Ekkor egészen biztos, hogy kövér ember lesz, de megvan az esélye, hogy kiegyensúlyozott boldog kövér ember, aki szarik arra, hogyan néz ki.
Valószínűleg az a megoldás, hogy meg kell tippelni a gyerek habitusa alapján a várható hozzáállását és az eredményt – majd ehhez kell illeszteni a stratégiát.
Végül is… soha senki nem igérte, hogy a gyereknevelés egyszerű dolog lesz.

Szalma

Nej Amerikában. Barna holnap megy vasutastáborba. A lánygyerekre anyámék jelentettek be igényt.
Akkor én meg valószínűleg elmegyek ide: Kozel Klikkfest. Ahogy Pivo is mondta: közel van, Kozel van, mire várunk?

ps: Nej sms-ben hazaszólt, hogy szerencsésen megérkeztek; ő is, meg a poggyásza is.
Csak nem ugyanarra a kontinensre.

1st

Nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek. Ma ott figyelt a postafiókomban egy üzenet, miszerint a cég vezigje azt állítja, hogy én vagyok a hónap dolgozója.
Te jó ég… akkor milyen a többi???

Durva

Nehogymár szép lassan akklimatizálódjak.
Ma úgy indult a nap, hogy kemény két és fél óra alvás után kivittem Nejt a reptérre. Tanfolyam? Ugyan már. Egyszerűen csak elmenekült itthonról a messzi Amerikába. Itt maradt kilenc napra egy csatatér jellegű lakás és két gyerek ezernyi ügyes-bajos dolga.
A lakásban felkaptam mindkettőt, mentünk az orvoshoz. A nagyobbik simán megkapta a kullancsoltását, a kisebbiknél egy kicsit komplikáltabb volt a dolog, mert tegnap délután rákönyökölt a vasalóra, pont ott, ahol a leginkább meg tudtam volna mutatni pattanásait a dokkernek. Nem is értette a domborzati térképet, elküldött minket a bőrgyógyászatra. (Hátha ott el tudják olvasni a Braille írást a gyereken.) De mivel a srác szerdán gyerekvasutas táborba is megy, addig egyébként is meg kellene csináltatnia egy csomó laborvizsgálatot. (Ahogy kinéz a szerencsétlen, meg is értem, hogy a doki nem hajlandó labor nélkül aláírni a bevonulópapírt.)
Lány hazament, mi meg a gyerekkórházba. Ahogy megláttam a hihetetlen tömeget (még a plafonról is lógtak; nem hülyéskedek, ezek a tökmagok mindenre képesek), egyből csörögtem a főnökömnek, hogy ma nélkülözni lesznek kénytelenek.
Egy óra üldögélés után Barna apatikusan kijelentette, hogy ugye nem fog zavarni, ha ő is nekiáll ordítani. Mert miért pont ő ne.
Fél tizenegy körül Nej felhívott Milánóból:
– Hogy álltok?
– Fogalmam sincs. Még nem jutottunk be.
Végül azért csak sikerült. A dokinő se értette először a helyzetet, végül hosszas hümmögés után közölte, hogy bogárcsípés. Kenegessük és jöjjünk vissza még a héten. Ez nagyjából a halotti ítélet volt, mert ha a fővasutas szerdán nem vonul be, akkor megáll a világnak az forgása. Végül sikerült megalkudnunk a szerda reggelben. Ebben az a buli, hogy kedden kell elmennie – nővére kalauzolásával – laborvizsgálatra, ahhoz, hogy szerdára meglegyenek az eredmények. És csak az eredmények birtokában fogja megkapni szerda délben a kullancsoltást és az igazolást, hogy táborba mehet. Szerda délután kettőkor. Feltéve, hogy eszébe jut, hogy kedd reggel ne egyen semmit.
A nővérének meg kedden, miután megszervezte, hogy mikor és hol veszik át szerdán a laboreredményeket, még soványmalacvágtában át kell rohannia a fogászatra.
És persze itt van a táborrakészülés: ruhák, vickek-vackok, fénymásolni, tábordíjra pénzt szerezni, valahol bérletet vásárolni… közben meg a bringát bringaszervízbe, az autót autószervízbe vinni… aztán legalább közlekedőfolyosókat ásni a lakást beterítő szatyor és doboztömegben… és akkor a munkahelyről már megint nem beszéltem.
Ma este mindenesetre már csak egy dolgom van hátra: le fogom venni a szinonimaszótárt a polcról és vastagon átsatírozom a ‘kényelmesen’ és a ‘ráérősen’ címszavakat.
Soha nem lesz rájuk szükségem.

Jól megérdemelt

Most ledőlök pár órát szunyókálni, utána éjjel elindulunk a kies Dalmáciába.
Szívesen mondanám, hogy érezzétek magatokat itthon hasonlóan jól, mint mi fogjuk odalent egy hétig – de ekkora segget azért nem csinálok a számból.;-)

ps: Már miért menne valami simán? Elmentem tankolni, és ekkor vettem észre, hogy valamelyik csőből szivárog a hűtővíz. Csak kétszer volt szervízben ebben a hónapban hűtővízfolyással… és megint mi leszünk a lajtoskocsi.

Változnak az idők

Ma megleptem magam szülinapra. Egy elektromos orr- és fülszőrtrimmelő készülékkel.
Húsz évvel ezelőtt azt hiszem ez a cucc az első tizenhétezer-hatszázhuszonötbe se jutott volna be a szülinapi ajándék tippversenyen.

Ezzel szemben jópofa dolog visszaemlékezni, hogyan képzeltem el anno a jövőt.
Olyan középiskolába jártam, ahol heti két alkalommal üzembe jártunk, a maradék négy napon meg rendesen suliba. Üzemben természetesen beöltöztünk: saválló bakkancs, indigókék melósgatya zubbonnyal, kockás flanelling, sapka.
Azt hiszem, itt kezdett nyiladozni bennem az ambíció: a gyárban ugyanis a mérnököknek engedélyezve volt a fenti kombinációban a farmernadrág. Elképzeltem magam, ahogy farmerban/zubbonyban virítok a sok trottyos között, a csajok olvadtan néznek rám és a hátam mögött késhegyre menő viták törnek ki, hogy éppen kivel járok… ez az igazi élet, ecsém. És mentem is az egyetemre.

Most végignézek magamon: Scholl szandál, cérnazokni, drapp len nadrág, bő len ing… farmer nem is tudom, mikor volt rajtam utoljára. Nem hiányzik. A gombok nyomogatásához meg nem kell zubbony. Maximum kényszer.

Azt mondom, Budapest

Nem kenyerem a politika, de azt hiszem, megereszthetek egy jóslatot: ha a következő polgármester választáson egy kaktuszt indítanak Demszkyvel szemben, a kaktusz toronymagasan győzni fog.
A tömegközlekedés botrányos. A felszíni közlekedés katasztrofális. Gyomoridegem van, ha ki kell mozdulnom az utcánkból.
Nem lehet ilyen sokszor kérni az emberek türelmet. Ennyi nincs.

Tömegközlekedés – máshogy

A Ses blogon találtam egy linket és csodálatos írásokba botlottam. Egy hapi (Perlaki Attila) ír azokról az élményeiről, melyeket mint a miskolci tömegközlekedés aktív formálója gyűjtött be. Pazar.
(Négy évig Kazincbarcikán szoptam a lombikot középiskolásként. Amikor csak volt egy kis időnk, téptünk be Miskolcra tengeni. Elképzelhető, hogy az írások okozta élményt nálam most a nosztalgia is erősíti – de elég erős anyag ez, megáll helyismeret nélkül is.)

Nagy könyv

Lefutott tegnap az eredményhirdetés, kiderült mely könyvek kerültek be a tizenkettőbe. Egri lévén örülök is az elsöprő sikernek, de azért meg kell említenem egy apróságot. Amikor nemrég meglátogattam a szüleimet és szó került erre a témára, apám megjegyezte, hogy nagyon meglepődne, ha nem az Egri Csillagok futna be; ugyanis az önkormányzat emberei sorra járják az iskolákat szavazólapokkkal.
Pestiek emlékezhetnek rá, nemrég a város is meg volt szórva Egert reklámozó óriásplakátokkal. Dolgozik a városmarketing – és még csak egy rossz szavam se lehet rájuk.

Összetartás

Nem is sikerült rosszul. Akadályverseny volt, állomásokkal. Mindenütt voltak feladatok, de pluszpontokat lehetett szerezni énekléssel, megjelenéssel és az állomásokra telepített rosszindulatú szeszek minél intenzívebb pusztításával.
Nos, se Pavarotti, se Domingo nem a mi csapatunkban indultak és biztos volt az erdőben rondább látvány is nálunk, de nem sok. (Volt egy lány a csapatban, próbáltuk is előre lökdösni vonuláskor, de üde látványa nem bírta ellensúlyozni a cirka 420 kilogramm férfierőt.) Ennek ellenére megnyertük a versenyt.
Ki lehet találni, melyik versenyszámban nőttünk a mezőny fölé.

Hazafelé komoly problémával küzdöttem: mit tegyek először, miután hazaérkezem? Igyak valamit az aldehid ellen? Vegyek be valami gyógyszert fejfájás ellen? Vagy rohanjak el vécére?
Végül átvágtam a gordiuszi csomót: bevettem sörrel egy algopirint a klotyin.

ISO

Ma volt nálunk az ISO mufti, hogy szánkbaadja azokat az igéket, melyeket jövő héten kell visszaböfögnünk az auditornak.
Nem sokkal később közöltem a főnökömmel, hogy az audit sikeressége egyetlen kulcsmomentumon fog múlni: azon, hogy elenged-e aznap szabadságra. (Szabi? Szó se lehet róla. De kimehetsz ügyfélhez…)
Bármit képes vagyok első olvasásra megtanulni, amiben felfedezem az értelemnek akár csak a szikráját is – de ha kikötnek egy hétre az asztal lábához, száraz kenyéren és vízen, akkor sem vagyok képes ebből a bullshitből akár két mondatot is megjegyezni.
Arról meg persze szó sem lehet, hogy elmondjam, ténylegesen hogyan is mennek nálunk a dolgok.

Emlékszem, amikor még a távfűtésben iparkodtam, 1993-ban volt egy bemutató a Távhőszolgáltatók Egyesületénél. Egy dán cég ismertette a fűtési költségelosztóját. Kiállt egy viking, elmondta amit akart, utána lehetett tőle kérdezni. Többek között elhangzott az is, hogy van-e ISO9000 minősítésük? A hapi elhúzta a száját, majd közölte, hogy az egész ISO egy faszság, csak visszafogja az innovációt, egy csomó pénzbe kerül és nem ér semmit.
Meglehetős néma csend fogadta a választ. (1993!)
Tíz évnek kellett eltelni, hogy nálunk is érzékelhető legyen, hogy ez az egész ISO vacakolás tényleg mennyire értelem nélküli, üres marketing lózung. Minden apró mikroerg kárbaveszett energia, amit erre fordítunk, szvsz.

Sírni tudtam volna a mai megbeszélésen, amikor a szakemberünk kezdett belebonyolódni abba, hogy hivatalosan hogyan is papírozzuk le a papírozást.