Prágai ősz 06/08

Vysehrad és Vynohrady
2017.10.12; csütörtök

Habár tegnap direkt nem írtam a helyszínen semmit, mert ilyen állapotban nem szabad írni, de ma, a mai nappal kapcsolatban már nem tudom megtenni ugyanezt. Aludni aludtam ugyan egy éjszakát, higgadtam is, de a város ma megint a barátságtalan arcát mutatta. Én pedig nem voltam toleráns kedvemben.

Ma egy jó nagy túrát terveztünk, jó sok sörrel. Konkrétan mára terveztem a legtöbb sört.
Kezdjünk a múltkor kihagyott Nováknál. Ők sajnos nincsenek benne a Sörkalauzban, így nem tudtam, mikor nyitnak. Tíz körül értünk oda, zárva voltak. Így jártunk. Szerencsére nincs messze az egyik csúcskocsmának számító Ejtőernyős és az a web szerint tízkor nyit.
Zárva volt.
Ráadásul a leginkább sutyerák módon: a nyitvatartás a bejárati ajtóra volt kiírva, arra viszont ráhúzták a rolót. Azaz még csak esélyed sem volt megtudni, mikor nyitnak. Bezörgetni a rolón? Kijön a csapos és letépi a fejed.
Tekintve, hogy innen egy hosszabb kocsmamentes szakasz jön, kockáztattunk.
Csak kinyit ez a hely 11-kor. Addig meg megnézzük a kocsmával szembeni emlékhelyet.

Nem akarom túlságosan részletezni, tavasszal már megtettem. A kocsmával szemben van az a templom, ahol Heydrich merénylői elrejtőztek és ahol végül tűzharc során meg is haltak. Az emlékmű erről a történelmi eseményről szól: a merénylet előkészítéséről, végrehajtásáról illetve a nácik bosszúhadjáratáról.

Az első tablón felsorolják a nácik bűneit, többek között azt is, hogy elvették Csehszlovákiától a Felvidéket. Hmm.

Jellemző a hangulatomra, hogy amikor a csendes teremben felharsant mögöttem egy érces cseh hang, rögtön arra gondoltam, hogy innen is kidobnak valamiért. (Egy idegenvezető trombitálta össze ilyen sötét módon a csoportját.)

11-kor tényleg kinyitott az Ejtőernyős. Remek. Szűretlen Gambrinust terveztünk inni és hozzá egy hermelint. Mert a kocsma után hegymenet lesz.

Mogorva csapos. Köszöntem csehül. Semmi válasz.
– Két korsó szűretlen Gambrinust kérünk.
– Nincs.
– De a táblán…
– Nincs.
– Oké, akkor két korsó Kozel. És két hermelin.
– Nincs.
– Hogyhogy?
– 11 és 15 között csak menü van.
– De ez nem főétel, ez sörkorcsolya!
– Nincs.

Ennyi. Nem kicsit fortyogtam, amikor kijöttünk. Kicsit túl sok volt az utóbbi időben a csaposterror, az a hozzáállás, hogy örüljek, ha beengednek, pofa kussba és fogadjam el, amit adnak, ne válogassak. Aztán csodálkoznak, ha az alapvetően jóindulatú sörturista is bunkóvá válik. Én mindenesetre itt határoztam el, hogy ha ennyire masszívan köcsög turistának néznek, akkor az is leszek. Szigorúan angolul kommunikálok, nem hagyok szó nélkül semmit és persze borravaló sincs. Miért igyekezzek elnyerni a jóindulatukat, amikor szemmel láthatóan a pokolba kívánnak? (Miután fizettem, persze.)

Oké, hegymenet. Pontosabban, közvetlenül az emelkedő előtt még ott van az Arany Horgony. Ez is jó kocsma, remélhetőleg tudunk valami egyszerűt harapni is a sör mellé. Plusz a vécé.
Zárva volt.
A táblája szerint délben nyit. 12.05-kor értünk oda. Jó, hát várunk. Belestünk az üvegezett ajtón. Odabent semmi mozgás. Negyed egy. Mintha mozogna valaki. Rátapadtam az ablakra, hátha meglát. Meglátott. Kijött és közölte, hogy gondjai vannak, majd egykor nyit, bocs.

Mi meg bámultunk lógó orral. Amikor terveztem a mai napot, direkt beraktam plusz kanyarokat, hogy kisétáljuk magunkból azt a sok sört. Azt a sok sört.

Odafent szerencsére volt nyilvános vécé. A vysehrad-i vár egyébként is teljesen rendben volt. Szeretem ezt a helyet.

Nem rossz persze a közismertebb vár sem, csak éppen túl mohók lettek az idegenforgalmiak: régebben csak az Arany utcácska volt fizetős, ma már az egész vár az. Ahhoz, hogy bejussál, be kell állnod a pénztárnál egy 50-100 méteres sorba. (Ami persze azt mutatja, hogy igazuk van, hiszen így is van rá kereslet.) Mi viszont már láttuk korábban többször is a várat, ennyit nem ér meg.

DSC_4152

A vysehrad-i várban jobban érződik a történelem. Nem csak a híres temetője miatt. Szeretek csalingázni a sétányain, az eldugott ösvényein.

Aztán irány az ismeretlen. Errefelé valamikor az ezredforduló környékén jártam, még ha nem is pont erre, ráadásul akkor vezettek. Térkép nem igazán van, mert a Folimanka ösvényein akarunk valahogyan feltekeregni Vynohrady-ba. Azaz fel kell jutnunk a völgyből a viadukt mellé.
Egészen jól sikerült. Igaz, háromszor kerítésen másztunk át, de ezek valami ideiglenes építkezési szarok voltak, nem szerepeltek a tervben.

Gömbvillám. Ez egy kocsma. Hangulatos, de már az új stílust követi. Fiatalos, romos, kézműves sörös.

DSC_4156

Klasszikus sörkorcsolya itt sem volt. Kínunkban kértünk egy menüt, leves nélkül. Azt mondták, hogy prejt. Jó. Végül kiderült, hogy ez olyan laposra sütött darált hús. A sör meg semmi extra, a szokásos agyonkomlózott vacak, piszok drágán.

Annál nagyobb marhaság, mint Prágában drága kézműves sört inni, nem sok van. Hagyományos sört is óriási választékból ihatunk, olcsón, és olyan minőségben, amilyenről itthon csak álmodhatunk. Drága kézműves sör meg nálunk is van.

Mondjuk már a leülés sem volt egyszerű. Ahogy haladtunk befelé, szobáról szobára, úgy rakosgatta ki egy hapsi a “foglalt” táblákat az asztalokra. Helyünk is csak úgy lett, hogy az egyiknél mi voltunk a gyorsabbak. Viszont amikor kijöttünk, a mi asztalunk is megkapta a tábláját.

Jó. Akkor igyunk egy igazi csapolt szűretlen Staroprament. Szerencsére itt van nem messze a híres Staropramen Parlament.
Hát egy lóalkatrészt.
Bementünk. Az előtér tisztán ipari hangulatú. Lehet, hogy valakinek bejön sörözés közben a sörtartályok bámulása, nekem nem. Mentünk tovább. A folyosó végén lehetett balra menni és jobbra. Még eszmélni sem jutott időnk, de már ránk akaszkodott egy csajszi és folyamatosan hadarva szerette volna kiszedni belőlünk, mit akarunk. – Azt, hogy befogd végre a szádat és eldöntsem végre, mit akarok – morogtam magamban. De a leányzó nem lanyhult, hiába jeleztem neki mindenféle módon, hogy várjon már egy kicsit. Végül hátat fordítottam neki és elindultam jobbra. Ekkor utánam kiáltott, hogy arrafelé le van zárva minden. Visszafordultam, de a csaj mögött meg éttermet láttam. Mondtam neki, hogy egyszerűen csak sört szeretnénk inni. Erre kiküldött az ipari előtérbe. Kijöttünk. Pár perc múlva újra bementem, ekkor már nem állt az ajtóban a csajszi, körbenéztem a teremben, de kiderült, hogy azok az asztalok, melyek elsőre üresnek látszódtak, mind le voltak foglalva. – Hát, örüljetek neki – jöttem ki. Minimálisan sem volt szimpatikus a hely.

“Körbejártunk, és megpróbáltuk összeszámolni, pontosan hány helyiség is van itt, de végül nem sikerült, mert féltünk, hogy az idő múlásával szép lassan elapad az asztalon hagyott sörünk habja. Egy dolog biztos: hely van, bőven!”
Prágai Sörözők

Ez alapján úgy gondoltam, hogy végre egy többszintes, tágas, de azért ólmeleg sörözöt kapunk. Erre kiraktak abba a kellemetlen, kicsi előtérbe. Hétköznap, délután kettőkor.

Mondjuk, itt már erősen NDK érzésem volt. Ott éreztem utoljára, hogy ennyire erős a pincérmaffia. (Aki nem tudná, akkoriban nem mehettél csak úgy be egy étterembe, kizárólag a pincér kísérhetett be. Ha nem tetszettél neki, akkor elküldött.) Itt is ez van: ha nem tetszel a csaposnak, vagy a pincérnek, akkor kidob. Azaz nem enged leülni. Meg nem ad sört. Megteheti? Meg. Hiszen már délután kettőre le van foglalva az összes asztala. Miért pont téged szeressen?

Nejnek nem is mondtam semmit, csak füstölgő fejjel mentünk a következő helyre.
Deminka.
Egy kicsit meglepett, olyan… túl elegáns volt. De az árak is és a választék is rendben volt. Beültünk. Kaptunk étlapot. Végül rendeltem két korsó sört és két vízihullát.

Utopenec: hagymás lében pácolt szafaládé.

Megérte. Ilyen finom utopenec-et még nem ettem. A lé már eleve paradicsomszószos volt, a hagyma mellett volt benne erőspaprika is, nagyon egyben volt. Aztán a végén a szokásos cseh megoldás. Megnéztem előtte az étlapon: Kozel 32 korona, utopenec 70, az két személyre, szolíd borravalóval együtt 210 korona. Zsebrevágtam a pénzt, elmentem slozira és visszafelé akartam fizetni a pultnál. A pincér szemrebbenés – és részletezés – nélkül beütött a gépbe 230 koronát. Annyi meg nem volt nálam. Mondanom sem kell, ma nem voltam éppen csehbarát hangulatban, elmentem a pénztárcámért és 1-2 koronásokban kiszámoltam neki a 200 feletti részt. (Összegyűlt, na.)
Vedd észre, nem az a 310 forint bosszant. Hanem a pitiáner cigánykodás. Hogy még egy ilyen kicsi összegnél sem bírja megállni és átvágja a vendéget. (És nem, nem érdekel, hogy a kenyeret számította még fel hozzá, vagy a terítési díjat, vagy valami hasonlóan kreatív tételt.) Hiába volt kellemes a hely, finom a sör és a kaja: egy ilyen piti sunyiság után egyből megkeseredik a szám íze. Előtte beszéltük Nejjel, hogy pénteken visszajövünk, megnézni, mit tudnak kihozni a hermelinből. Ezek után szó sem lehetett róla.

Innen már séta, bolt, séta haza. Nejben azért már dolgozni kezdett a sör. Megérkeztünk a házunkhoz. Ilyenkor még az utcán rendezni kell a kütyüjeimet, mert a házban már nincs GPS jel.
– Menjünk már! – toporgott Nej.
– Nyugalom, előbb ezek, aztán elő kell szednem a kulcsomat.
– Igyekezhetnél!
– Türelem rózsát terem! – emeltem fel tanárbácsisan az ujjamat.
– Nem.
– Nem terem?
– Nem rózsát.

Megvacsoráztunk. Utána esti séta. Hogy lássuk Prágát akkor is, amikor nincs tömeg.
Háát… ehhez nem kilenckor kellett volna elindulnunk, hanem ahogy tíz évvel ezelőtt csináltam, éjfélkor. Kilenckor… csak a tömeg összetétele változott, a mérete nem. Turisták helyett fiatalok, még csak azt sem mondanám, hogy döntően józanul. Az este a szórakozásé. Ez látszott is, mert egy kocsmába sem fértünk be.
Annyira már nem zavart, otthon tele a hűtő. Az emberekből meg úgyis elegem volt.

Linkek:
A napközbeni csavargás útvonala.
Az esti csavargás útvonala.

Prágai ősz 05/08

Smichov
2017.10.11; szerda

Reggelre a laptop kikapcsolva figyelt. Éjszaka MS patch kapta el. Mint utánaolvasva megtudtam, örülhetek, hogy egyáltalán elindult. Az, hogy teljesen hülyén viselkedik, éppen csak bolhaköhögés.

Nekem a feleségem gyanús. Reggelire a második sörnél már húzta a száját.

Egyvalamire viszont jó volt a kötelező olvasmány. Nej megemlítette, hogy Hrabalék mindenhol stockot ittak a sör mellé. Mi lehet ez? Kinyomoztuk. Megvettük. Nos, ez valami gyomorkeserű, színében az unikumhoz hasonló, de messze nincs meg benne az a komplexitás. Mondjuk úgy, hogy eléggé faék egyszerűségű.

Mára Smichov bejárása volt tervben. Tavasszal ez egy kellemes túra volt.

Először a Staropramen gyárba mentünk be. Pontosabban, a gyári kocsmába. Csapolt gránátért. Gazdagabbak lettünk egy jópofa hűtőmágnessel is.

Déltájban értünk a vasútállomáshoz. És a vasúti restihez. (Oasa, azaz Oázis.) Megint nem kellett csalódnunk. Alig volt hely, de aztán megláttunk egy eldugott kétszemélyes asztalt. Még le sem ültünk, de már kérdezés nélkül megkaptuk a levest. (Szerencsére nem pacalleves jött.) Aztán csapolt szűretlen Staropramen (nyam) és a menüválasztékból sörfőzők pörköltje. (Hagymás-tormás pörkölt.) Minden tökéletes volt. És ez csak egy vasúti resti.

Nej közölte, hogy a hátralévő életében nem szeretne enni, és köszöni szépen, de sört inni sem. Pedig még csak a nap felénél jártunk.

Sétáltunk egy nagyot. A párhuzamos úton mentünk haza, így láttuk hátulról is a Staropramen gyárat. Pont nyitva volt egy kapu, bekukucskáltunk. Kifejezetten kiábrándító volt, de őszintén, melyik élelmiszervegyészeti gyár néz ki ma már romantikusan?

DSC_4150

A függőfolyosó viszont a gyár két telephelye között zseniális. (Vedd észre. a sör látszólag lentről folyik felfelé. Ez csak úgy lehet, ha az ivó erősen szomjas és nagy lendülettel iszik.)

Vén Oroszlán. A múltkor kajáltam is itt, meg a sörük is érdekes. (Svijany.) De most jól voltunk lakva annyira, hogy csak egy sört kortyolgattunk el. Lassan. A kocsma ijesztően döglött volt. Majdnem egy órát üldögéltünk bent, vendég egy szál sem jött. Meg rajtunk kívül nem is volt más. Életet csak az jelentett, hogy sorra érkeztek a beszállítók (söröshordók, piás rekeszek) és mindegyik hapsi imponálni akart a pincércsajnak.

Hazafelé még bolt, majd természetesen Koutku.

———– Vágás ——————-

Az alábbi részt kábé egy hónappal később írtam. Annyira megalázó volt, ami történt, hogy szándékosan húztam az időt. Nem akartam folyamatosan dühöngeni.

Röviden? Kidobtak a kedvenc kocsmámból. Délután háromkor, azaz messze nem csúcsidőben. Mert turisták voltunk.

Hosszabban.
Bementünk. Bólintottam a csaposnak. (Két naponta cserélték a csaposokat, az előző kettővel jóba lettünk a négy nap alatt. Gondoltam, majd ezzel is kialakul valami.) Leültünk egy asztalhoz. Odajött a csapos. Mondtam neki, hogy két Staropramen. Erre közölte, hogy rossz asztalhoz ültünk, ez VIP asztal. Mivel ekkor már tíznél többször voltam a kocsmában, pontosan tudtam, hogy nem az. (Általában minden cseh kocsmában van egy törzsasztal, oda nem illik nem törzsvendégnek leülnie.) De nem kötekedtem. Átmentünk a vécé előterébe, ahol szintén volt két asztal. Leültünk. Erre jött a csapos és közölte, hogy az is VIP. Ez akkora pofátlan hazugság volt, hogy csoda, hogy nem szakadt le a fazon arca. Nekem is elakadt a szavam. Ránéztem a faszi arcára és azt láttam, hogy nem csak egyszerűen utál, hanem gyűlöl. Szép nagydarab ember volt, fenyegetően magasodott fölénk.
Kijöttünk.

  • A Koutu egy olyan kocsma, melynek kialakult közönsége van. Ők egymásért járnak le. Ebből következik, hogy a külön helyiségben lévő vécéelőtérbe senki nem ül szívesen. Hiszen aki ott ül, gyakorlatilag kizárja magát a közösségi életből. A fenti asztal minden alkalommal üres volt. Ez a két asztal olyan alkalmi betévedők számára van, mint amilyenek mi is voltunk.
  • Ez volt az ötödik napunk. Négy napon keresztül minden este beültünk ide hosszabb-rövidebb időtartamra. Igen, a klotyi előtti asztalhoz. Tetszett a hely hangulata. Hiszen fiatalkorunkban hasonló helyeken nőttünk fel, nálunk meg már nincsenek ilyen füstös késdobálók.
  • Előző este éreztem magam annyira jól, hogy meglehetősen nagy borravalót adtam. (120 koronás számlához 50 korona jatt.) Mondjuk úgy, hogy nem ilyen folytatásra számítottam.
  • Amiért megérte egy hónapot várni, az az, hogy már nem haragszom arra a szerencsétlen hülyére.
    Sokkal inkább sajnálom.
    Meg akarja állítani az időt. Azt szeretné, hogy minden maradjon úgy, ahogy valamikor volt. Amikor jó volt.
    A Koutu-nak kialakult egy közönsége. Ha valaki egy nap nem jelenik meg, már összesúgnak, hogy mi történhetett vele. Ebbe a zárt közösségbe nem hiányoznak a turisták.
    Csak hát a turisták sehová sem hiányoznak, mégis ott vannak. A Koutu nincs olyan messze a belvárostól, hogy ne találják meg mondjuk a belvárosból kiszorult sörturisták. (A sáskaturistákra szvsz nem kell számítaniuk.)
    A turistának látszó emberek kidobása hosszú távon nem fog működni. Nyilván van a cseheknél is valami fogyasztóvédelem, vásárlók könyve, előbb-utóbb belefutnak. Ugyanúgy, ahogy jelenleg – ahogy láttam, egyedül – dacolnak a dohányzási tilalommal. Csak idő kérdése, hogy megbukjanak.

    Talán, ha angol mintájú zárt klubbá alakulnának, ahová csak tagságival lehetne belépni. Talán. De ez a kidobósdi meglehetősen amatőr és bicskanyitogató.

    ——————————

    Mindenesetre hazafelé menet nem szóltam egy szót sem, csak magamban puffogtam. Hirtelen nagyon elegem lett Prágából, meg a seggfej csehekből. Hazamentünk és aznap már ki sem dugtuk az orrunkat a lakásból.

    Link:
    A smichov-i csavargás útvonala.

    Prágai ősz 04/08

    Megint kocsmatúra
    2017.10.10; kedd

    A mai nap eleve ketté lett törve, délután 1-kor céges skype konferencia. (Igen, tudom, családi kirándulás közben ilyet nem lehet, de ez most kivétel.) Szerencsére az időjárás velünk van, egész délelőtt esett az eső, nem is nagyon akartunk kimozdulni a szállásról. Egyedül boltba mentünk el.
    Egy dolog miatt izgulok: mára a Tigris bevétele van tervben, ahhoz viszont 15.00-ra ott kell lenni. 15.01-kor már nincs hely, (Illetve biztosabb a 14.45.) Na most, ha elhúzódik a megbeszélés, akkor vagy futunk, vagy kihagyjuk.
    Aztán az lett, hogy elfelejtettek behívni, később meg már nem volt értelme. De legalább meglesz a Tigris.

    Meglett. De még hogy. Pole position. Igaz, ferdeszeműek próbáltak előzgetni, de nagyon szigorú cseh fazonként cöcögtem rájuk, így visszamentek a sorba. Megint elcsíptük a pulttal szembeni asztalt, amiben az a jó, hogy mindig műsor van. Most például bejött Tuskó Hopkins, alias a Víziló pincére. Gondolom, szabadnapos és ilyenkor a Tigrisben bűnözik iszik. Bezzeg az Ökör pincérei szabadnapjukon is az Ökörben isznak. Azért ráköszöntem. Megismert. (Nem mindenkinek van ilyen szép zöld mellénye és ilyen tízkilós narancssárga fotóstáskája.)

    Utána Nyúl. Érdekes váltás. Teljesen fiatalos hely, dzsessz szól a hangszórókból és rendelhetsz világos, félbarna, barna, vörös és zöld sört. Én vöröset kértem, Nej, a nagy kalandor meg zöldet.

    DSC_4136

    Tapasztalatnak jó volt, de legközelebb maradunk a hagyományos söröknél.

    Ilyen is van a közelben.

    DSC_4134

    Némi csavargás után a Jelinkova. Hátha most lesz hely. A talponállóban volt, gyorsan kértem is két sört, de Nej ekkor kiabált ki bentről, hogy lett ülőhely, bementem a két sörrel, mely cselekedet egyszerre verte ki a biztosítékot a csaposnál és a pincérnőnél. Hogy ezek milyen érzékenyek. (Sajnos, tipikus. A csaposnak eszébe sem jut, hogy azalatt szabadult fel odabent két hely, amíg csapolta a sört. Nem, ehelyett leb@ssza a vendéget, hogy milyen hülye fogalmatlan turista már, hogy kijön a pulthoz sörért és nem a pincércsajtól rendel.) Aztán pont úgy ültünk le, hogy egy kis ablakon kiláttunk a pult elé, ahol egyszerre két törzsvendég csöcsörészte két oldalról a tálcát tartó pincérnőt, aki harsány vigyorgással élvezte a szituációt. Nem rossz dolog Prágában törzsvendégnek lenni.

    Innen Branikova. Mert olyan jó dolgokat írt róla a sörkalauz. Nos, nem. A sör is jelentősebben drágább lett, a hely sem fogott meg, ráadásul tele volt. Egymásra néztünk, biccentettünk és mentünk a törzskocsmánkba. Koutku. Akkora füsttel, hogy késsel szeletelve falazóanyag lehetett volna belőle. Három sör, két szivar. Két órát dumáltunk ebben a veszetten mérgező közegben. Időnként jó veszélyesen élni. Ahogy fiatalkorunkban is tettük.
    Volt szerencsém figyelni a lepusztult, hajléktalanforma alkeszeket, miközben dartsoztak. Félelmetes volt. A hapsik imbolyogtak, már az is nehézséget jelentett nekik, hogy a vonalra álljanak… ehhez képest mindegyik tökéletes stílusban dobott. Olyan stílusban, melynek elsajátítása nekem évekbe került. Józanul.

    Link:
    A kocsmatúra útvonala.

    Prágai ősz 03/08

    Csak úgy, a belváros
    2017.10.09; hétfő

    Úgy kezdtük, ahogy mindig is kezdeni kell, kivéve, ha nem hétvégén érkezünk. Gyors reggeli, majd felmentünk a Petrin-hegy övvonaláig. Ezen a szinten végimentük a várnegyedig, gyönyörködve az őszi erdőben, a völgyben és a várban.

    DSC_4121

    DSC_4124

    A célprémium pedig a Fekete Ökör. A múltkor már eleget írtam róla, most nem is részletezném. Maradjunk annyiban, hogy egyike a legkedvesebb helyeimnek. Sajnos erősen veszélyeztetett a turisták által, viszont délelőtt még szinte üres, ekkor lehet megérezni az épület hangulatát. (Azt a régi kocsmahangulatot, amikor még főleg a helyiek jártak ide, azt már semmikor.)
    Nem fogom mindenhol elmondani, gyakorlatilag az összes vendéglátó egység nemdohányzó lett, nyilván az Ökör is. Azok a kocsmák, ahol van terasz, vagy kerthelyiség, még haladékot kaptak, de már október elején is elég hűvös volt a kinti ücsörgéshez.
    Ettünk egy-egy hermelint (itt kötelező: olcsó is, finom is), ittunk csapolt barna Kozelt, aztán mentünk tovább. A Vízilóhoz túl korán érkeztünk, csak délben nyit. Gondoltuk, átmegyünk a Kandúrba.

    – Bakker, a kocsmák között delirium tremensben fogok közlekedni – rémült meg Nej.
    – Csak úgy lehet – vigasztaltam meg – Pontosabban, csak úgy érdemes.

    Nos, a Kandúrt _nem_találtuk_ meg. Ami mindenképpen bravúr, mivel már kétszer voltam ott, a GPS-ben be is lett jelölve. Meg tudtam mutatni az ajtót, amely mögött lennie kellett volna, de az ajtó zárva volt és se felirat, se cégtábla nem hirdette, hogy itt kocsma van.
    Megszűnt volna? (Jéghideg marok szorítja a szívet.)

    Este utánanéztem, semmit nem találtam a megszűnéssel kapcsolatban. Aztán pár nappal később kiderült, hogy szó sincs róla: egyszerűen csak délben nyit és tényleg nincs semmi felirat, vagy cégtábla.

    Jobb híján átsétáltunk a Glaubicu-ba, hogy ott húzzuk ki délig. Üldögéltünk, söröztünk, szivaroztam. Nyilván a kocsma előtt. Ahol a fő vonulási útvonal van, a vár és a Károly híd között. Turistacsoportok, idegenvezetők színes esernyőkkel, táblákkal, csoportos walkie-takie-val. Az idegenvezető unott pofával rámutat a Glaubicu ajtajára. Aztán néhány – főleg idősebb alak – kedvet kap és lelépnek a csoportból, be a kocsmába. Ők a bekalkulált veszteség.

    12.00-kor léptünk be a Vízilóba. Elsőként. 12.15-kor minden asztalnál ültek. 12.30-kor minden asztal megtelt. Nem könnyű ide bejutni.

    Jó jel, amikor azt látod, hogy Tuskó Hopkins dohányzik az ajtó előtt. Azt jelenti, hogy még nincs sok vendég és Hulk is el tudja látni őket.

    Ha nem értenéd, róluk van szó.

    DSC00688

    Egy öreg csont, járni alig bír, de bevánszorog. Szemmel láthatóan törzsvendég. Belép egy negyvenes hölgy, üdvözli, odaül mellé. Akkor valószínűleg ő is törzsvendég lesz. De ahhoz meg túl normális. Aztán a hölgy feláll és két kapufa után csak harmadjára tud kimenni az ajtón. Délben. Tutira törzsvendég.

    Nej teljesen el volt ájulva a helytől. A hangulatától. Pedig ő nem is tudja, hogy itt csapolják Csehországban a második legjobban a pilzenit. (Komolyan, vannak ilyen versenyek. Az első helyezett a Jelinkova.)

    Majd egy kicsit turistáskodtunk. Károly-híd. Óváros tér. Nézzük meg a zsidónegyedet. Furán hangzik, de eddig hatszor voltam Prágában és egyszer sem láttuk. (Illetve egyszer azt hittük, hogy megnéztük, de az nem volt az.)

    DSC_4131

    DSC_4132

    Ajándékbolt. 330 koronáért közepes gólem.

    DSC_4130

    Mi legyen? Igyunk még sört. Becéloztuk a Novákot, de a természet hamarabb szólt. Pontosan a Medvebocsok előtt. Az se rossz. Nem kicsi sörfőzde, simán el lehet tévedni odabent. Viszont van belső udvara, naná, dohányzó. Egy hosszú leülés.
    Az asztalterítőn régi fénykép, rajta konflis és sörszállító kordé.
    – Ezt húzták kézzel – jegyezte meg Nej.
    – Vagy lovat fogtak elé – vetettem fel – Illetve az asszonyt.
    – De csak azért, hogy kiméljék a lovat – korrigáltam gyorsan.

    Puff. Szerencsére vastag dzseki volt rajtam.

    Innen még megnéztük a szeletekben forgó Kafka fejet, majd Teszkó… és persze hazafelé a Koutku.
    – Na, figyelj, azt a pacákot eddig minden alkalommal itt láttam. Ő a Törzsvendég.
    – Melyiket?
    – Pont mögötted áll.
    150 kilós, nagyon kövér, harmincas pacák az átjáróban. Kinyúlt póló, rongyos nadrág. Zavart tekintet. Aztán benyúlt a nadrágjába, megrázta és megigazította a farkát.
    – Aha, már látom – fordult vissza Nej.

    Vacsi. Beesett a szállásadó néni. Végre lezártuk a szállásdíj témát. Eh.

    Link:
    A csavargás útvonala.

    Prágai ősz 02/08

    Liben
    2017.10.08; vasárnap

    Reggelire ugyanaz, mint vacsorára: kifli, hermelin, sör.
    Aztán hosszú gyalogtúra. Hétvégén Prága még szezonon kívül is használhatatlan, emiatt külvárosi sétát nyomtunk. A “budai” oldalon végigsétáltunk a parton, piszok sokáig.

    Itt látható a művész.

    IMG_1686

    Itt pedig az elkészült kép.

    DSC_4069

    Újabb kísérlet a Glaubicu kocsmában, immár sikerrel.

    IMG_20171008_111057

    Szűretlen Pilsner Prazdroj. Mifene. Még csak nem is hallottam róla. 43 korona. A Kisoldal főterén. Hülyének is megéri. A napocska meg úgy süt, mintha soha nem olvasta volna a meteorológiai előrejelzést, miszerint már esőnek kellene esnie. Árnyékban ültünk, szabadban, mégsem fáztunk.

    Utána felmentünk a metronómhoz.

    DSC_4102

    Ekkor borult be. Esni a lengyelpiacnál kezdett el. Először. Aztán teljesen megbolondult az időjárás-felelős: hol csak borult volt az ég, hol a nyakunkba szakadt minden, hol kisütött a nap. Pár percre. Vicces volt.
    A lengyelpiac melletti piszkosul külvárosi kocsmában megint a ronda arcát mutatta a város. Két korsó sör (Hubertus barna Kacov-ból), 120 korona. A csajszi nyilván levette, hogy turisták vagyunk, árlista sehol. Én meg kénytelen voltam kifizetni, de az addigi vidám fecsegésnek lőttek. Azért amíg márciusban egyedül voltam és igyekeztem nem turistának látszódni, ilyenek nem voltak. Sem a tegnapi 136 koronás lenyúlás, sem a mai 120-as.
    Egyértelmű, hogy Nej a hibás.
    Kezdi a város újra gyűjteni a rossz pontokat. Ha így halad, megint tiltólistára kerül. (Ja, hogy értsd az arányokat: ugyanaznap a belvárosban barna Staropramen 29, pilzeni 33.)

    Liben-ben megint ránk szakadt az eső. Emiatt a Hrabal emléktűzfalat is elég gyorsan futottuk át, mesélni sem nagyon tudtam. Kár érte.

    Viszont meglett a múltkor halálra keresett, de jól elbújt Na Palme. Csak éppen 17-kor nyitott.

    Na, mindegy. Őszintén szólva ilyen körülmények között Liben bőven nem érte meg az utat, de maga a túra remek volt. A nyugati oldalon felmenni Holesovicé-ig kellemes élmény: Kampa sziget, Kisoldal, a parlament épületei, a metronóm melletti park, hosszú séta közvetlenül a Moldva partján, sátoros piac, van minden.

    DSC_4109

    Viszont az esőben úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk Zizkov-ot, bemetrózunk a Köztársaság térig. Ahol az eső, ha lehet, még jobban szakadt.
    Egyenes tekintettel, befogott orral és füllel átvágtunk a nagy lenyúlások utcáin. A Tigrisbe bekukucskáltunk (vasárnap, 15.18-kor), üres asztal nyilván nem volt, viszont leülni le tudtunk volna. De nem mára volt tervezve. Aztán Rotunda (fincsi barna Staropramen) és váratlanul még a csapos is kedves volt. Hová kerültünk? Hazafelé még bolt, majd zárásként a Koutku. Két sör, két szivar. Nem is tudom, mi lenne velem, ha ez a hely, az ellenállás fészke, nem lenne. Nejnek is egyre jobban tetszik, teljesen rejtőjenői alakok tántorognak a füstben.

    A szállást még mindig nem tudtuk kifizetni. Nem szeretem az ilyesmit. Teljesen tönkre tudja tenni a kirándulást. Eltelt a második nap és nem tudom, mennyit fogok fizetni. Egy ilyen kiszámíthatatlanul átvágós városban.
    Vacsi, track-ek kezelése (nagyon elburjánzott a technika, egyre több idő már rendezni a dolgokat), aztán net, blogírás. Csak eljött az este.

    Ágy. Középre lejt. Aki hamarabb engedi el magát, begurul és lelöki a másikat.
    Az óra a töltőn azt hiszi, hogy alszom. Meg a buszon is azt hitte. Mélyalvással.

    Linkek:
    A túra útvonala Liben-ig.
    A túra útvonala a Köztársaság tértől.

    Prágai ősz 01/08

    Adjunk Prágának egy újabb esélyt. Hiszen tavasszal egészen jó volt kint.

    Most nem annyira.

    Kérdezhetnéd, hogy miért erőltetem még ezt a várost? Nos, tavasszal úgynevezett alkotói szabadságra mentem ki, azaz egyedül, azzal a feltett szándékkal, hogy – Zakopánéhoz hasonlóan – témákat vegyek elő az ‘Ötletek’ folderből és írjak. Ebből gyakorlatilag semmi nem lett. Túl érdekes a város, túl sok a jó csapolt sör ahhoz, hogy bezárkózzak egy szobába.
    Itthon el is kapott némi lelkiismeretfurdalás. Hiszen ennyi erővel jöhetett volna Nej is: csavarogni, sört inni ő is szeret, és hát én sem csináltam mást.

    Emiatt ismételtük meg a túrát a házassági évfordulónkon.

    Előkészületek

    Hah! Végre leírhatom, hogy minimális. Busszal mentünk, ugyanazzal a társasággal, akikkel tavasszal is mentem. (Őszintén: 5500 forint utanként. Nem kell vezetni, nincsenek matricák, nem kell kinlódni a parkolással. A buszon egérmozi. Bőven megéri.) Szállást ugyanabban az apartmanhotelben nem találtam, de ugyanabban az épületben igen. Programot meg nem kellett terveznem, hiszen még emlékeztem mindenre. Nejnek adtam ki házifeladatként, hogy olvassa el Hrabal libeni éveiről írt trilógiáját. Ha már gyaloglunk 18 kilométert, legalább tudja, hogy miért.

    Kiutazás
    2017.10.07; szombat

    Ritka szar idő induláskor. Hajnali hat óra, fok is ugyanannyi, bezzeg a szél, az durván erősebb. A busz meg cseszett beállni időben, a jegy szerint nekünk félórával indulás előtt kint kellett volna lennünk, kint is voltunk, a busz viszont csak indulás előtt 5 perccel gurult elő.
    Együtt kocogott a fogunk egy csomó lengyellel és csehhel.

    A buszon induláskor ment a klíma. A közönség hangos felhördüléssel kapcsolta ki.

    A mai termés három mozifilm és két lemez. Naná, hogy megint a Madagaszkár Pingvinjei. Nem azért, mert annyira jó… a többi ennyire béna. Aztán megérkezés előtt félórával vettem észre, hogy kontaktos a fülhallgatóm. Megigazítottam és innentől már rendesen hallottam a hangokat. Megnyugodtam: mégsem az angolom volt ennyire vacak. (Bár a cseh nyelvű Asterix-nél nem játszott.)

    A megérkezés hasonlóan ronda volt, mint az indulás. Az erős szélben vízszintesen esett az eső. Szedhettem le magamról a dögnehéz hátizsákot, meg a dögnehéz oldaltáskát. Előbányásztam az esőkabátomat; nyilván mire felvettem és visszamálháztam magamat, elállt az eső.

    A szállás némileg zűrös elfoglalása. Utána bolt. De nehogy már ne nézzek be az egykori házikocsmámba. Koutu. Döbbenet. Dacolnak a dohánytilalommal. Ugyanolyan ordas füstös hely maradt, mint volt. Széles mosollyal hátradőltem és rágyújtottam egy szivarra.
    Érdekes módon Nejnek is ez a kocsma jött be a legjobban. Olyan otthonos, mondta.

    IMG_1713

    Innen bolt. Sörök, sok, kenyér, kevés. Aztán a rohadt nehéz hátizsákkal a Jamajka. Na, ez viszont megváltozott. Betartják a dohányzási tilalmat, a kocsma eléggé pangott is. Aztán kértünk két barna Megrövidítettet, a csapos hölgy kihozta a számlát, brutális 132 korona. Én meg nem tudtam elolvasni, adtam egy százast. A nő meg visszaadott belőle. Érti ezt valaki?

    Persze, hogy érti. Megpróbáltak átvágni, aztán amikor nem ment, visszaadtak rendesen.

    Mindenesetre a kocsma lehúzva a listáról. Pedig ez volt tavasszal a legjobb smichov-i csehó.

    Kinlódtunk egy sort a bankautomatákkal. Indulás előtt nem volt időm elmenni normális pénzváltóhoz, emiatt csak 500 koronát váltottam egy vacaknál, a többit meg kint terveztem automatából kivenni. Nos, a helyzet az, hogy észnél kell lenni. Ugyanis mindegyik automata felajánlja, hogy majd ő átváltja a forintodat koronává. Na, ezt nem szabad engedni nekik, ugyanis brutálisan rosszul váltanak. Nagyjából 200e forintnyi koronát szerettem volna kivenni (a szálláson nem lehetett kártyával fizetni), a magyarországi váltási áraknak (12,2 HUF) megfelelő mennyiségű koronát 230e forintért akarta ideadni elsőre az Erste helyi automatája. Amikor újrakezdtem és azt mondtam, hogy majd a bankom, akkor 192e forintból megúsztam ugyanazt a mennyiségű koronát. (Vedd észre, hogy ezzel jobban jártam, mintha itthon egy normális pénzváltónál váltottam volna. Még egy jó tanács: a helyi pénzváltókat messziről kerüld el. Haramiák.)
    – Akkor ezt elisszuk – szögezte le Nej.

    DSC_4148

    Vacsora finom kenyér, vaj, hermelin, sör. Megérkeztem, ismét.

    Linkek:
    Útvonal Budapestről Prágába.
    Séta a buszpályaudvarról a szállásra.

    Szimbiózis

    Azért félelmetes, milyen rendszerek épülnek rá a zsebben hordott számítógépeinkre. Visszagondolva arra az időszakra, amikor vezetékes telefonokat használtunk, a GPS-t el sem tudtuk képzelni, semmilyen kapcsolat nem volt a mai szemmel nevetségesen gyenge számítógépeink között, mi pedig reménytelenül analógok voltunk, szóval ebből a nézőpontból nagyon megváltozott a világ.

    Tegnap és tegnapelőtt az erdőben sétáltam. Elindítottam a Garmin karórán a mérést. Időközben fényképezgettem ezt-azt a mobillal. Hazaértem, leállítottam a mérést. A karóra bluetooth-on keresztül átlőtte a track-et a mobiltelefonnak, a Garmin app mobilneten keresztül felküldte az adatokat a Garmin felhőbe. Az ottani környezetem úgy van bekonfigurálva, hogy a Garmin felhőből a track-ek automatikusan szinkronizálódnak a Strava felhőbe, az Endomondó felhőbe és a Wikiloc felhőbe. A telefonomon van Endomondo kliens is, ez egyből lehúzta az Endomondo felhőből a track-et. A mobilon van Relive kliens is, mely észrevette, hogy az Endomondo applikáción új track van. Azaz mire levettem a cipőmet és besétáltam a nappaliba, az órám által rögzített track fent volt három felhőben, a Relive app pedig azzal a prompt-tal várt, hogy gyártson-e a track-ből 3D animációt? Amennyiben azt mondom, hogy igen, az app először szétnéz a mobiltelefonon és ha a fényképezőgépben be van állítva, hogy rögzítse a képekbe a GPS koordinátákat is, akkor az app észleli, hogy a track során mely pontokon fényképeztem, így az elkészülő animációba a megfelelő pontokra beilleszti a fényképeket. Valahogy így, meg így.

    Hát hol van ehhez a földrengés megelőzése birkavesével?

    PS.
    Persze ezzel a fényképezéssel óvatosan kell bánni, hiszen a telefon rossz megfogásakor keletkezett használhatatlan képek is belekerülnek, illetve a rosszul sikerült és újrafotózott képek is.

    Erdőkerülő

    Mivel ebből a nyomorult náthából már három hete nem tudok kimászni, esélyem sincs, hogy eljárjak sportolni. Viszont nemrég hallottam, hogy az erdőben érdekes fejlesztések történnek, így tegnap is, ma is sétáltam egy nagy kört.

    2017-11-03 09.48.11

    Nos, fejlesztések tényleg történtek.

    • Mind a két tornapálya vonalán felújították/lecserélték az állomásokon az instrukciós táblák tartóit.
    • Mind a két nagy tisztáson rendezték a terepet: lecserélték a tűzrakó helyeket, új fabútorok kerültek ki, az egyik tisztásra esőbeállót, a másikra pedig egész komoly játszóteret telepítettek.
    • Úgy tűnik, lesz tanösvény. (Eddig csak három nyitó tábla volt.) Méghozzá nem a futópályákon, hanem közöttük, a főbb keresztutakon.
    • Meglehetősen sok új kukát raktak ki a fenti útvonalakra, a padokat is felújították.

    2017-11-02 11.07.25

    2017-11-02 12.17.57

    2017-11-02 11.08.32

    Elég jól hangzik, nem?

    Csak hát én ilyen túlaggódós fajta vagyok. Előre jelzem, a végkövetkeztetés tisztán spekuláció, nehogy ténynek vegye bárki is.

    Először röviden tisztáznám az erdő státuszát. A tulajdonosa az állam és a nyilvántartásaik szerint ez egy ipari erdő, azaz szabadon irtható. (A KKK terveiben is így hivatkoznak rá.) A megbízott kezelő a Pilisi Erdőgazdaság, akik az utóbbi 4 évben egyre jobban bevadulva irtják is.
    Csakhogy az erdő állapota idővel megváltozott. Teljesen ránőtt a város: két oldalról Pestlőrinc, illetve Pestimre kertvárosai, a harmadik oldalról az Alacskai lakótelep, a negyedik oldalról pedig a Gloriett lakótelep révén gyakorlatilag még három lakótelep. Ez meglehetősen sok embert jelent. Ezek az emberek felfedezték az erdőt és belakták. Sétálnak, futnak, terepkerékpároznak, kutyát sétáltatnak. Rendszeresen indul idősek számára nordic walking tanfolyam, róják is utána túrabotokkal az ösvényeket. Hétvégén megtelik mellettünk az egykori játszótér parkoló autókkal, sokan járnak ki kirándulni. Hétvégén gyakorlatilag hajnalban kell tűzhelyet foglalni, annyian járnak ki bográcsolni.
    Az emberek befogták az erdőt szabadidős célokra. Még ha hivatalosan nem is nevezhető parkerdőnek, de már sokkal inkább az, mint értéktelen ipari erdő. Miközben ipari erdőként irtják.
    Folyosói pletyka szintjén hallottam róla, hogy az önkormányzatnál is észlelték a problémát (valószínűleg sokan jelezték a felháborító irtásokat) és megpróbálták megszerezni a tulajdonjogot az államtól. Hogy az erdő tényleg arra szolgáljon, amire most használjuk. Az állam viszont nem adta. (Pontosabban ez van, de ebből a szövegből én nem tudtam kihámozni, hogy ki dönt a fák kivágásáról.)

    Nos, itt jártunk a mostani felújítások előtt. Innentől jön a spekuláció.
    Nekem úgy tűnik, hogy a felújítások egy kompromisszum eredményei. Az önkormányzatnak lépnie kellett, mert már elég sok ember moroghatott, jövőre meg ugye választások lesznek. Az állam viszont ragaszkodott a bevételeihez. Így a kerület megkapta a két tornapályát, a két népszerű tisztást és a fő keresztutakat, ezek békén lesznek hagyva.

    Már amennyire, persze. Éppen most baltázták szét a Gloriett melletti futópályát. Nem kicsit. Nagyon.

    Sőt, nem csak békén lesznek hagyva, de fel is lesznek újítva. Legyen mit felmutatni.

    Másfelől, az erdő maradék részén az erdőgazdaság azt csinál, amit akar. Akkorákat irt, amekkorákat nem szégyell. (Nem szégyenlősek.) Az embereknek legyen elég a felújított rész, a többivel ne foglalkozzanak. (Nem is nagyon tudnának, hiszen a tarrá irtott területek gyakorlatilag elvesznek, a fák helyén növő akácbozótos már járhatatlan. Azaz tényleg ipari erdő.)

    Kérdés, hogy ez a kompromisszum mennyire jó? Annyiból mindenképpen, hogy van remény arra, hogy a teljes erdőt nem pusztítják el. Annyiból viszont nem, hogy elég sok érték fog elveszni, hiszen a fenti útvonalaktól eltekintve is vannak/voltak az erdőnek nagyon szép részei. Nem csak futók járnak ide, akik a tornapályát használják, hanem ez egy kirándulóhely is. Egy lelkes hapsi felfestett két túraútvonalat és évente kétszer teljesítménytúra versenyt rendez. A kompromisszum következtében ezek a részek egészen biztosan eltűnnek. Már most is látszik, hogy az erdőgazdaság nem csak az akácosokat irtja, hanem rámentek a tölgyekre, nyírfákra, kőrisfákra is. Ha teljesen szabad kezet kapnak, akkor az erdő maradék részéből nem sok minden marad. Mi pedig futhatunk, kerékpározhatunk, túrázhatunk, kutyát sétáltathatunk azon az egy útvonalon, melyet kijelöltek számunkra.

    A magam részéről úgy gondolom, hogy ha egy város körbenőtt egy erdőt, azt inkább parkosítani kellene, mint továbbra is fakitermelő helyként üzemeltetni. Nem hiszem, hogy ennyire híján lennénk Budapest környékén a kivágható fáknak, hogy ezt a zsebkendőnyi erdőt is tönkre kellene tenni.

    A medve halállistája

    Autó kötelező biztosítás. Mivel már tavaly is sokallottam, gondoltam, megnézem előre mennyi lesz. Nyilván még több. Konkrétan évi 53e forint. Oké, Netrisk. Kijött, hogy ha felmondom, majd újrakötöm, akkor csak 35e forint. Már itt furcsán néztem magam elé. (De még nem küldtem el a megbízást.) Aztán más okból (Casco, mert az is brutál sok) felhívtam a biztosítót, beazonosítottam magamat, elbeszélgettem az ügyintézővel. Végigkérdezte ugyanazokat az adatokat, amelyeket a Netrisk-nek is megadtam, majd közölte, hogy 33e forint. Hát jó, engem nem nehéz meggyőzni.
    – Akkor most mit csináljak? Mondjam fel a biztosítást és kössük újra?
    – Nem, nincs rá szükség. Egyszerűen átírom.
    – Tényleg? Betelefonálok, Ön átírja 53e forintról 33e forintra és ennyi?
    – Pontosan.

    És a medve lehúzott a halállistáról.

    Müller Péter Sziámi

    A lírai:

    Elviselhetetlen
    És nagyon kellemetlen
    Alak vagyok veled
    Pedig tudom másként kezdtem

    Kedvesebben
    És ígéretesebben
    Pedig szeretlek téged
    Sőt, egyre hevesebben

    Csak ma öreg vagyok, csúnya
    A pofámat is unja
    A szemem, ha a tükörbe néz

    Nem túl nagy a kedvem
    És még mostanra sem lettem
    Kitörő örömzenész

    Fárasztó lehet neked
    Egy ilyen vészmadár
    De én úgy szeretem azt,
    Akit szeretek, hogy néha fáj

    Én úgy szeretem

    A filozofálgató:

    Fenáll az a lehetőség, felmerül a veszély:
    Mi van, ha a szorongásom mégse puszta szeszély?
    Mi van, hogyha semmit sem ér az a sok fitnesz?
    Mi van, ha a nagy gyöngeség mégis egyszer itt lesz?

    Meddig fog még fölállni a farkam?
    Kérdem néha két menet közt halkan
    Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
    Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

    Fogjad már meg!

    A kísérletező kedvű:

    Megbasztam egy aranyhalat
    Abból se lett tapasztalat
    Annak se volt semmi haszna
    Az is olyan, mint a többi
    Lökés, nyögés meg satöbbi

    Szegény Diána

    Annyira mégsem hamarosan

    Vasárnap reggel eltalált egy náthás-taknyos-lázas-torokfájós nyavalya, élni is alig van kedvem. (Csak szomorúan nézem, milyen gyönyörű idő van odakint.) Ilyenkor legszívesebben átaludnám a hetet. Persze, hogy rengeteg dolgom van megint. Egyszerűen semmi esély sincs rá, hogy a héten bármi értelmeset írjak… nyilván a prágai írások is csúsznak.

    Halálra simogatni

    Picúr macska híres arról, hogy nem hagyja magát simogatni. Na jó, néha. A lányomnak. De másnak már évek óta nem.

    A teraszon van egy kedvenc székem, rendszeresen abba szoktam kiülni a laptoppal. Sajnálatosan Picúrnak is ugyanez a kedvenc széke. Nyilván elzavarhatnám, de nem akarom bántani. Azt találtam ki, hogy megsimogatom. Azt utálja.

    Nos, ki találja ki, mi lett a vége?

    A macska a pihepuha, jó helyen lévő szék megtartásáért hajlandó elviselni a simogatást is. Csikorgó fogakkal.
    Igaz, utána órákig tisztálkodik.

    Müller Péter és a Republik

    Kamondy Ági lemezéhez Müller Péter írt ajánlót. Fejből nem tudom idézni, de valami olyasmi volt, hogy Ági lényeges, fontos mondanivalójú dalokat válogatott össze, bezzeg a Republik meg csak a semmit csomagolja.

    Ez nekem nem esett túl jól. Szeretem azokat a dalokat, melyeket Ági feldolgozott, szeretem Ági lemezét is (rongyosra hallgattam, amikor húsz évvel ezelőtt Pestre költöztem), kifejezetten nagyra tartom Müller Péter munkásságát… de szeretem a Republikot is. (Ne kérdezd, hogyan lehet ez. Sokkal vadabb kombinációkat is tudnék mondani.)

    Megpróbálom elmagyarázni, hol tévedett Péter.

    Ő ugyanis elsősorban mondani akar valamit. A művészete három rétegből áll:
    – Van egy erős mondanivalója: részben filozófia, részben misztikum, részben életérzés. (Paródia.)
    – Hogy ez rögződjön a hallgató fejében, költészetet használ: szójátékokat, kicsavart kifejezéseket, erős költői képeket kapcsol össze, hogy a vizuális ingerek segítsék a mondanivaló rögzülését.
    – Mindezt zenével teszi fogyaszthatóvá: gyakorlatilag a zenéje az a vazelin, amellyel a mondanivalója könnyebben csúszik be.

    Nem veszi észre, hogy a Republik ugyanezen a pályán, de teljesen más sportágban versenyez.

    Cipő, amíg élt, elsősorban hangszerelő volt. Nála a szöveg egyike volt a hangszereknek. Nem akart mondani vele semmit. Belekomponálta a hangzásba az emberi hangot, úgy, hogy a dallamhoz illő hangzású szavakat, félmondatokat hajigált egybe. Persze, nincs olyan, hogy egy szónak el tudjunk tekinteni a jelentésétől, és ezzel valamennyire vissza is élt, de a Republik szövegeit soha nem volt szabad összerakni, értelmezni, történetet, konzekvens mondanivalót várni tőlük. Sokkal inkább az operára hasonlított a hozzáállásuk: szöveg ugyan van, de csak a hangzás miatt. A lényeg a zene. (Megjegyzem, ez az egész a 2000 utáni lemezeikre vonatkozik. Határozott minőségi változás következett be, miután kiadták a Cseh Tamással közös lemezüket. A korábbi lemezeik, khmm, stilszerűen, futottak még.)

    Örökölni veszélyes

    Ez egy tapasztalat. Leírom, hogy ha ilyen szituációba kerülsz, okosabban járjál el, mint mi.

    Anyósom kábé fél éve szenderült jobblétre. Megvolt a hagyatéki tárgyalás, Nej vett rajta részt.

    Tavasszal kapott egy hivatalos levelet. Azt kérdezték, hogy örököse-e a keresztanyjának?

    Itt egy kicsit részletezném a családi viszonyokat. Nej keresztanyja az anyja testvére volt. A hölgyet anno Karcsi bácsi még valamikor a hetvenes években szöktette meg. (Vagány pacák volt.) Karcsi bácsi 1988 körül hunyt el. Nej keresztanyja pedig 2003-ban. Anyósomnak nem volt másik testvére, Nej pedig egyedüli gyerek.

    Nej értelemszerűen azt válaszolta a hivatalos levélre, hogy igen.
    Hiba volt.

    Május végén kapott egy levelet a közjegyzőtől, hogy mint egyedüli örökös, örökölt valami 90m2 földterületet a világ végén. Nej akkoriban piszkosul nem ért rá. Amikor meglátta a 3 oldalnyi jogász bikkfanyelven írt levelet, rémülten tette félre. Majd.

    Pár nappal később felhívta egy ügyvéd. Hogy az a földdarab olyan, amelyiken már egy ház van. Az ügyfele meg szeretné rendezni a tulajdoni viszonyokat. Mivel már 29 éve senki felé sem nézett, így elbirtokolható. Rajtunk áll, hogy perrel, vagy békésen. Nej közölte, hogy vigyék azt a földet, ahová akarják, nekünk nem kell. Az ügyvéd azt javasolta, hogy akkor fogadja el a hagyatéki végzést, aztán majd megállapodunk.

    Nos, az egyes számú szabály: soha, hangsúlyozom soha ne fogadd el az ellenfél ügyvédjének tanácsát anélkül, hogy ne gondolnád végig a következményeket. Neadjisten, megbeszélnéd a saját ügyvédeddel. (Mert ezek az ügyvédek sikeresen kifejlesztettek egy olyan nyelvet maguknak, melyet rajtuk kívül más nem ért.)

    Nej belement. Örült, hogy ennyivel letudja. Nem akart foglalkozni vele. Júliusban kaptunk egy levelet az adóhivataltól, miszerint fasza, akkor fizessünk be 52e forint örökösödési illetéket. Mert elfogadtuk az örökséget. Az ügyvéd erről valahogy megfeledkezett. Meg arról, hogy megemlítse, miszerint ha Nej nem fogadja el, akkor a tulajdonhányad az államra száll és az ügyvéd vért pisálhat, mire évek alatt elbirtokolja az államtól.

    Ekkor jött a riasztás Nejtől. Houston, we have a problem. Megkerestük egy ügyvéd barátunkat, de már nem tudott segíteni. Ha elfogadtuk, akkor jogos az illeték. Az adóhivatalt meg rohadtul nem érdekli, mit csinálunk a földdel. Hogy éppen elveszítjük, akár perrel, akár szerződéssel.

    Kínunkban még írtunk egy méltányossági kérvényt az adóhivatalnak, de visszaírták, hogy nekik csak szociális alapon van joguk mérlegelni, szóval küldjünk egy fizetési igazolást és majd eldöntik. A kis robinhood-ok.

    Ez volt az a pillanat, amikor átvettem Nejtől az ügyet. Neki ideje sincs, meg türelme sem ehhez a szőrszálhasogató baszkuráláshoz.

    Hát, elég cifra volt a helyzet. Eleve nagyon el lett cseszve. Amikor anyósom testvére elhunyt, elfelejtették ezt az ingatlanrészt hagyatékolni. Nem jött elő a hagyatéki tárgyaláson, nem született róla végzés, anyósom hivatalosan nem örökölte meg. Emiatt, amikor anyósom hunyt el, az ő hagyatéki tárgyalásán elő sem került ez a földdarab. Abszolút nem tudtunk róla. Az ingatlan 14 évig egy halott nevén volt. Vedd észre, hogy ez tette lehetővé, hogy az ügyvéd nyeregben érezze magát: az elbirtokláshoz 15 zavartalan év kell, márpedig ha 2003-ban átírják a tulajdont anyósomra, akkor sehogy sem jött volna ki a 15 év. Így, hogy nem írták át, így viszont megvan a 29. Másfelől ha átírják, akkor Nej már egyeneságon örökölt volna, nem kellett volna illetéket fizetni. De nem írták át.
    Szóval a lényeg, hogy a per messze nem lett volna annyira egyértelmű, mint az ügyvéd sugallta, de nem is lett volna egyszerű. Az adóhivatal még megemlítette, hogy a pernek lehet olyan végeredménye is, hogy a bíróság visszavonja a hagyatéki rendelkezést (mert kiderül, hogy nem is tőlünk kellene elbirtokolni, hanem már korábban, azaz mi nem is örökölhettük volna meg) de groteszk módon, ekkor gyakorlatilag veszítjük a pert, azaz az egyik oldalon visszanyerjük az örökösödési illetéket, a másik oldalon viszont bukjuk a perköltséget.

    A végeredményt az ügyvéd ismerősünk jósolta meg, még a nyár közepén: egyezzetek meg az ügyvéddel peren kívül és kérjetek annyi kompenzációt, amennyit tudtok. Ez meg is történt, végül a közjegyzői díjat fizetik nekünk vissza, az illetéket bukjuk. (Hozzáteszem, ha Nej előre elmeséli a teljes sztorit, beleértve, hogy az ügyvéd hogyan húzta csőbe, valószínűleg a hapsi nem ússza meg ennyivel. Most korrekt voltam, de tudok én seggfej is lenni.)

    Nagyjából ennyi. Vége még nincs, de szóban már megegyeztünk, innentől csak a papírmunka van hátra.