Search: “"prágai remete"”

Hazautazás
2017.03.16

Beletartott egy kis időbe, mire kinyomoztam, honnan indul a busz. Már éppen elkezdtem volna morogni, amikor észrevettem, hogy az állás száma rajta van a jegyen.

A buszon Charlie és a csokigyár. Az első negyedórában nedvesre bőgtem magam alatt a széket, aztán nem bírtam tovább és átkapcsoltam a Linkin Park-ra.

A busz átlépte a magyar határt. Elővettem farmeringem zsebéből az utolsó Fidorkát.
Oké, zárjuk le ezt a fejezetet.

Link rovat:
– Az összes fénykép.

Függelék

Az általam kijegyzetelt kocsmák koordinátái:

Ejtőernyős 50.075867, 14.416316
Tigris 50.085792, 14.418034
Kandúr 50.088706, 14.401952
Viziló 50.089195, 14.403218
Rotunda 50.082576, 14.414501
Glaubicu 50.087657, 14.403527
Kövér Egér 50.083032, 14.405595
Arany Horgony 50.066500, 14.419010
Novák 50.079793, 14.415648
Jelinkova 50.081658, 14.422119
Sachte 50.103668, 14.436146
Koutku 50.077554, 14.405123
Jamajka 50.071411, 14.406832
Ruzku 50.060329, 14.409636
Oázis 50.060653, 14.408679

Szószedet:
(Nem tökéletes az írásmód, sok esetben hiányoznak a cseh karakterek; ezek befolyásolják a kiejtést.)

burgonya brambory
sültkrumpli hranolky

friss cerstvy
füstölt uzeny
nyers syrovy
főtt vareny
töltött nadivany
rántott smazeny
párolt duseny
sült peceny

marhahús hovezi
sertéshús veprove
csirke kure, kureci
kacsa kachna
ponty kapr
pisztráng pstruh

fokhagyma cesnek
hagyma cibule
sárgarépa mrkev
lencse cocka
leves polevka
zsömle rohlik
tojás vejce

smazeny syr – rántott sajt
rizek – rántott hús (smazeny rizek)
koleno – csülök
vepřo-knedlo-zelo disznó-knédli-párolt káposzta

spekova knedliky s uzenyim stehnem, dusenym zelim a smazenou cibulkou
füstölt csirkecomb szalonnás knédlivel, sült hagymával és párolt káposztával

Moravský vrabec – sertéslapocka darabok, fokhagymával, hagymával (Morva veréb)
zelná polévka – sűrű, krumplis, kolbászos savanyúkáposztaleves
bramborova polevka – krumplileves
Pivovarsky gulaš – sörfőzők pörköltje knédlivel
Svíčkova na smetaně – vadas
Svickova omacka hovezi maso houskovy knedlik – vadas marha zöldségmártásban házi knédlivel
pečená žebrá – sült oldalas
Nabidka dne – napi menü

Utopenec – hagymás-ecetes krinolin (Vízbefulladt)
nakládaný hermelín – fűszeres olajban érlelt camembert sajt (A nakladany szó fontos, mert van sült hermelin is.)
párek – főtt virsli
tlačenka – hagymás-ecetes disznósajt
pečená klobása – sült kolbász
pivní sýr – csípős, illatanyagában a pálpusztai sajtot idéző cseh sörsajt (A fogyasztásának koreográfiája van, javaslom, nézzél utána.)
matesy – olajban pácolt heringszelet
škvarky – töpörtyű

Jó reggelt! Dobré ráno.
Jó napot! Dobrý den.
Jó estét! Dobrý večer!
Viszontlátásra! Na shledanou! (Na szklé)
Nem értem Ne rozumím.
Nem tudom Ne vím.
Talán snad
Jó dobrý
Rossz špatný
Kérem Prosím
Tessék! tady prosím!
Köszönöm Děkuji, diky (gyiki)
Elnézést Promiňte
Szabad? Môžem?
Fizetek Za platem

Beszerző körút
2017.03.15; szerda

Ez már egy kicsit szomorkás. Már azt számolgatom a nyitott hűtőajtónál, hogy hány étkezés is lesz, melyiken miket kell ennem, hogy minden elfogyjon, beleértve a söröket is. (Jut eszembe! Asztaltól feláll, hűtőig elsétál.)

Délelőtt megírtam a tegnapi napot, aztán irány a város. Leginkább ajándékok, na meg még egy utolsó élménygyűjtés. Az ajándékok hamar meglettek. Irány a Jelinkova, hátha délután egykor beférek. Végülis, hétköznap, nyitás után két órával. Ahogy azt Móricka elképzeli. Totál tele. Nos, ez a kocsma nem adta meg magát egyedül.
Innen jó nagy sétával a Vén Oroszlán. Most evési céllal.

Hihetetlen, de kilenc nap alatt nem ettem sehol sült húst knédlivel és párolt káposztával. Itt sem sikerült. Csak menü volt, abban pedig mára nem szerepelt a velpro-knedlo-zelo. Bepróbálkoztam az őzikepillantással, de nem hatotta meg a csapost. Végül ráböktem az egyikre, amelyikről nagyjából sejtettem, mi lehet. Így ettem füstölt sonkát krumplipürével és uborkával. Végülis nem volt rossz, sőt. Az ára meg verhetetlen: egy korsó csapolt sörrel együtt fizettem 120 koronát. A söntés viszont tele volt, azaz az ebéd utáni szivart buktam.
Nos, melyik az a kocsma, ahol nincs étel, azaz állandóan lehet bagózni? Koutu.
Nos, éppen hogy befértem. Hétköznap, délután kettőkor. Mi van itt?
A törzsközönség dartsozott. Elsőre el sem hittem. A falak ugyanis tele vannak muzeális sílécekkel, szánkókkal, a sarokban pedig áll egy muzeális dartsgép. Legalábbis eddig így hittem. Kiderült, hogy nem, a darts működik.

Beültem a kártyaszobába, innen pont ráláttam a játékra. Izgalmas volt. Három nyílból kettő simán kipottyant. Ugye muzeális értékű soft tábla, tele beletört hegyekkel. De ez senkit nem zavart. Sőt. Óriási ujjongás volt, ha valaki talált a nyilával egy szabad lyukat.
Igyekeztem kihasználni, hogy a belső helyiségben vagyok, engem nem lát senki, így bátran kamerázhatok. Aztán amikor kivettem a kamerát a táskából, kiborult és szanaszétgurult vagy tíz fidorka. Azt hiszem, ennél már nem lehet az ember turistásabb.

Innen Tesco. Négy sör, egy vodka… igyekeztem határozottan járni. De az ajtóban megint megnyugodtam. Egy meglehetősen ingatag öreg fazon próbálta betolni a Tesco kocsiját a tárolóba, de nem igazán akart belecsúszni a kosara a másik hátába. Végül az öreg feladta a reménytelen küzdelmet és a kosarára borulva elaludt. Nem zavarta, hogy így senki nem tudott kosarat vételezni. Mondtam már, hogy hétköznap délután három?
Aztán fizetéskor csak önkiszolgáló pénztár volt, én pedig az összes cseh tudásomat összeszedve (nye cseszki, proszim pomoc) jeleztem a felügyelőnek, hogy blokkoljon helyettem.

Útvonal.

Elkezdtem egy lassú, kényelmes pakolást. Van még egy deci vodka és egy tábla keserűcsoki. Egyiket sem akarom itthagyni, kidobni meg a Petrényi-vér nem hagyja, viszont egyiket sem kívánom. Aztán most azt csinálom, hogy a vodka ízét a csokival veszem el, a csokiét meg a vodkával. Win-win.

Néhány furcsaság, amely most tűnt fel:
– A tíz nap alatt nem sétáltam végig a Vencel téren.
– Nem mentem át egyszer sem a Károly hídon.
– Nem sétáltam keresztül a váron. (Oké, fizetős lett.)

Mivel ma már csak ilyen eseménytelen nap volt, leírom, mit tanultam a prágai kocsmákról. Az, amit korábban írtam, hogy vannak sör-székesegyházak, hülyeség. Nem igaz. Veszélyeztetett kocsmák vannak. A Várnegyedben, a Kisoldalon és az Óvárosban, meg mindazon helyeken, ahová tömegesen borítják ki a buszokból a fogalmatlan turistákat; ahol minden arra járó turista úgy érzi, hogy neki ide be kell mennie és megmutatnia, ki a fasza legény. Ezek a kocsmák kétféleképpen küzdhetnek: vagy elkurvulnak és ráállnak a turisták megfejésére, akár szelídebb formában (Pinkász, Medvebocs, Két Macska) akár extrém durván (U Fleku, Svejk, Kehely, Sztrachov kolostor). A másik megoldás, hogy kitartanak. Azaz igyekeznek olyanok maradni, mint amikor még családias kocsmák voltak. Ilyen az Ökör, a Víziló, a Kandúr, a Rotunda és a Tigris, Azaz ezek nem katedrálisok, hanem ostromlott végvárak, sokszor már türelmüket vesztett, ingerült pincérekkel. (Nézd meg, a Fekete Ökör előtt idegenvezető beszél a csoportnak a kocsmáról. Tutira be is fognak menni.) Ha jó arc akarsz lenni, akkor ezekre a helyekre csúcsidőben nem mész. Mert olyankor már csak a csatát látod. Menjél nyitás után 1-2 órával, ekkor még nincs tömeg, a kocsma, mint épület hangulatát ugyanúgy tudod élvezni ilyenkor is. (Kivétel persze a Tigris a nyitvatartása miatt, itt elégedjél meg azzal, hogy egyszer bekóstolsz egy félórára. Ne csatlakozz az ostromlókhoz.)
Ha nem sznobkodni akarsz, ha a prágai kocsmák hangulatára vagy kíváncsi – és mi másra lenne kíváncsi egy sörturista? – akkor pedig menjél Smichovba. A Vencel tértől két kilométer, a Narodni sugárúttól egy. És rögtön beleütközöl a fantasztikus hármasba, a Vén Oroszlánba, a Koutku-ba és a Jamajkába. Ha olcsón akarsz kajálni, akkor az Oázis a pályaudvaron és vele szemben a Ruzku. Ezek védett világok, erre turista nem jár. Emiatt nem is csesztetnek csak azért, mert létezel. Ugyanúgy emberként kezelnek, a csapos mosolyog és kérdezés nélkül hozza a sört. Ha pedig estig maradsz, akkor megtudod, miért szeretik a helyiek ezeket a kocsmákat: a társaságok összefolynak, mindenki beszélget mindenkivel, a rózsaszín műkörmös fiatal csaj az egyik asztaltól veszett dartspartit nyom egy negyvenes, munkásoverallos, durván sörhasú kopasz melóssal a másik asztaltól, a társak meg sikoltozva szurkolnak. És folyik a sör.

Hjaj. Holnap reggel utazok haza.

Vysehrad
2017.03.14; kedd

Reggelire grillsajt. Megsütöttem, jól megsóztam… és csak ekkor vettem észre, hogy adtak hozzá zacskóban valami szószt is. Hajrá. Ráborítottam. Áfonyalekvár volt.

Gyakorlatilag a mai az utolsó szabad nap. Holnap már ajándékvásárlás, pakolás, készülődés haza. Azaz mindent bele.

Délután egykor indultam neki a városnak. A távoli cél Vysehrad volt, előtte viszont egy kis tekergés az Újvárosban. Kezdtem az Ejtőernyősben.
Ez egyike azon kevés kocsmáknak, melyeknél tudom, miről nevezték el. A nácik Reinhard Heydrich-et, az egyik legkegyetlenebb hóhért, a holocaust megtervezőjét nevezték ki Csehország élére, ő pedig ezerrel nekiállt felszámolni az ellenállást. Néhány külföldön képzett cseh kommandós úgy döntött, hogy elteszik láb alól. Ejtőernyővel ugrottak le Prága közelében. Alaposan megtervezték a merényletet, majd végre is hajtották. Az akció után egy újvárosi templomban rejtőztek el. Viszont egyik társuk beárulta őket. A nácik megtámadták a templomot és egy hosszú, véres küzdelemben mindenkit lelőttek. (Utána jött Lidice és Ležáky.)

Csak megjegyzem, hogy amikor a német neve alapján – Ležak – rákerestem az utóbbi falura, hogy nálunk hogyan hívják, a google első tíz(!) oldala Lezsák Sándorral volt tele. Elképesztő, mennyire félrement a világ.

Nos, a kocsma ennek a bizonyos templomnak a szomszédságában van, és a mai napig őrzi a desszantosok emlékét. A falakon a portréik függnek. (Az egyik sarokban meg Heydrich képe. De a legbizarabb a mellékhelyiség feletti tábla: Geheime Staatspolizei, azaz Gestapo.)

Innen befelé sétáltam, a Novákék kocsmája felé. Novák, Novák, szupernovák… dúdolgattam.
A kocsma maga hangulatos, a pincércsaj mosolygós.

no images were found

Azt szokták mondani, hogy külföldön illendő a legfontosabb szavakat megtanulni a helyiek nyelvén. Ez most visszaütött, mert a köszönésem után a csaj egyből akkora szóáradatot zúdított rám csehül, hogy csak pislogtam. Természetesen kicsúszott lábam alól a talaj. Végül igyekeztem elmutogatni, hogy tízfokos Gambrinust kérek – mert mintha azt láttam volna távolról a táblán – a csajszi meg továbbra is magyarázott, végül legyintett és elment. Ja, és az étlapot sem tudtam áttanulmányozni, olyan gyorsan jött a pincér az asztalhoz, végül rendeltem egy hermelint. Pedig rendesen akartam kajálni. A sörnél kiderült, mi volt a hölgy baja: Gambrinusból csak 12 fokos, meg pasztörözetlen volt; küzdhettem én a tízesért. Kaja után arrébbültem a söntésbe, mert az volt egyedül dohányzó. Nos, ezen némileg berágott a személyzet. Délután negyed három volt, amikor átültem, gyakorlatilag üres volt a kocsma, csak egy asztalnál söröztek négyen. Rágyújtottam… és hirtelen bejöttek egy csomóan kajálni. A szivar meg olyan, hogy hiába megyek félre, azért egy idő után mindenhol érezhető. Szóval hiába vonultam át a söntésbe, a kijelölt helyre, a személyzet éreztette, hogy az ebédzónán (11-15) belül azért eléggé illetlenség szivarra gyújtani. A mosolygás abba is maradt, a számla pedig igen vaskosra sikeredett. (Hermelin 90 korona. Csak jelzem, hogy ez egy faék egyszerűségű előétel, az étlapon pedig főétel már volt 120 koronától is. Vagy másképpen: egy klasszisokkal jobb helyen lévő klasszisokkal jobb kocsma – konkrétan az Ökör – klasszisokkal jobb hermelinje 55 korona.)
Hát, ez olyan felemásra sikeredett. Még vécére is elfelejtettem elmenni, pedig a következő megcélzott kocsma igencsak messze volt. Mentem, mendegéltem… aztán egyszercsak szembejött velem az U Fleku. Ez egy ronda turistacsapda, kerülendő. Pontosabban egyszer be kell menni, mert a házisörük igen finom – csak éppen aranyárban adják (4 deci 59 korona, azaz 710 forint) és jó eséllyel át is vágják a vendéget – szóval jegyezzük meg jól az ízét és a továbbiakban kerüljük a helyet. Igenám, de nekem vécére is mennem kellett. Úgy gondoltam, hogy csomagban már megéri a két szolgáltatás, feltéve, hogy nyitva van az udvar. Nem volt nyitva. Az egyedüli működő terem előtt négy pincér állt karbafont kezekkel, odabent egy tangóharmónikás rángatta a ráncos dobozt, kifejezetten undorító volt. Nem is vacakoltam, kimentem, ráadásul olyan lendülettel, hogy észre sem vettem a védtelenül hagyott vécéajtót. De nem volt gond, a Károly téri metróállomáson volt nyilvános klotyi.

Közvetlenül a vysehrad-i kaptató előtt van még egy ajánlott kocsma, az Arany Horgony. Erőgyűjtésre kiváló. Kora délután még nem volt bent senki, később megjelentek a törzsvendégek. Ezt onnan tudom, hogy a szemmel láthatóan törzsvendégek számára fenntartott asztalhoz ültek le, a csapos – aki saccra a tulaj is lehetett – pedig odaült hozzájuk. Némi zavart csak az okozott, hogy az összes törzsvendég nőből volt, ráadásul elég sok fiatal csaj is volt köztük. De otthon érezték magukat, időnként felálltak és kiszolgálták magukat a pult mögül.

Innentől egy kis kultúra. Felmentem a magas várhoz (ugye, Vyse Hrad), sétáltam, nézelődtem. Olyan borult, esőre hajazó idő volt, hétköznap délután, ilyenkor szerencsére nincs buszokból kidőlő turistaáradat.

Jó hosszú séta, majd újabb kocsma: Jamajka. (Írtam, ugye, hogy utolsó kocsmázós nap?) Ez a kocsma kibérelte nálam az első helyet. De úgy látszik, nem csak nálam. Amikor megérkeztem, akkor csak egy asztalnál ültek, de egy órán belül tele lett a helyiség. Néztem is, hogy most mi lesz, de aztán elmentem vécére és kiderült, hogy hátul még két ekkora terem van. Két óra múlva azok is megteltek. És ezt a három nagy termet egy darab csapos/pincér simán kiszolgálta.
Egy törzsvendég, az öreg tininidzsa teknős a pultnál. A gömbölyű, kopasz feje, a kissé bárgyú mosolya és a teknőspáncélnak tűnő hatalmas sörhasa. Már tegnap is itt volt, nyitástól.
A székeknek nevük van, a háttámlájukra festve. Amikor megérkeztem, egy asztalnál ültek csak, pont a Pepin és a Francin székeken.
Leültem egy sarokba, és annyira, de annyira jól éreztem magamat, hogy semmi kedvem nem volt hazamenni. El is fogyott három korsó barna Megrövidített. Ezek voltak a 7-9 sorszámú sörök aznap.
De minden jó véget ér egyszer, kezdtem megéhezni, meg várt a szálláson is az a bizonyos kétbetűs.

Útvonal.

Hazafelé még beléptem a Teszkóba. (Ez egyébként a harmadik nagy Teszkó, egy kilométeres körön belül és van még egy Express is. Azért ez elég durva.) Kicsit tartottam attól, hogy talán látszani fog az a kilenc sör, de az ajtóban éppen kitámolyogni próbált egy atyafi, elég sokszor lekoccolva az ajtófélfát, és mindez szemmel láthatóan senkit nem zavart. Végülis csak kenyérért mentem, gyorsan végeztem.

Hazafelé a Koutku mellett sétáltam el. Bakker, még az utcán is söröztek emberek, annyira tele volt.

Otthon még vacsora, behúztam a tizedik sört is, még egy gyors netezés, aztán szunya.

Smichov
2013.03.13; hétfő

Hiába jöttem el, a hazai abszurd ide is elér. Indulás előtt rendeltem meg egy kamerát, beleírva a megrendelésbe, hogy március 16 után kérem a kiszállítást. (Csak szállítással lehetett rendelni.)

Jogos lehet a kérdés, hogy ha van itthon 3 olyan eszközöm, melyekkel fényképezni is és videózni is lehet, akkor minek egy negyedik? Nos, azért, hogy legyen egy jó videós is köztük. A gopro ugye akciókamera: kajakon, bringán, vallásfanatikus templomban zsebből kamerázáshoz kiváló, de máshol kifejezetten béna. A mobiltelefonról ne is beszéljünk, az maximum arra jó, hogy koccanásos balesetnél rögzíteni lehessen a tényállást. Még a dslr a leginkább elfogadható kompromisszum – az eddigi videók jelentős része is ezzel készült – de kompromisszum. A képe nagyon jó. És ennyi. Az autófókusz tragikus: zoomolásnál 20-30 másodperc, mire beélesedik. A fókuszmotor viszont folyamatosan teker. Hol van a fókuszmotor? Közvetlenül a mikrofon mellett. Ezért van szinte minden videóm alatt végig zene, mert le kellett szednem a külső hangot. (Az audacity-ről már hallottam, de macerás.) Oké, használhatnék diktafont, de az újabb, állandóan dolgozó kütyü. Aztán a kézi zoom gyakorlatilag használhatatlan. Az olyan abszurd dolgokról meg ne is beszéljünk, hogy maximum tíz perces felvételt lehet készíteni vele, de időnként magától is kikapcsol. Szóval profiltisztítás: a gopro akciókra, a mobil remélhetőleg soha, a dslr fényképezésre… videóra pedig egy Sony RX100 MII. (Azért MII, mert ár-érték.) Kíváncsian várom. Egy dologtól tartok: hogy a mérete miatt kiszorítja a dslr-t a fényképezésből is. De ezt majd meglátjuk.

Nos, ehhez képest ma reggel negyed nyolckor jött az értesítés, hogy hozzák a szenet, legyek otthon. Fél nyolckor felhívtam a futárt, hogy menjen a fenébe. Ráírtam a megrendelésre, hogy március 16 után. Ő erről nem tud. Oké, megegyeztünk, hogy a kereskedő k.anyját. Aztán abban maradtunk, hogy péntek délelőtt hozza ki.
Erre délután kaptam egy értesítést, miszerint a futár megpróbálta a kézbesítést, de nem voltam otthon, ezért nem sikerült.
?
Az egyik nem olvas, a másik meg gyorsan felejt? Vagy mi ez?

Na, mindegy. Prága.

Most, hogy az inzulint elhagytam valahol, Fidorka rajongó lettem.

Csak megérte olyan sokat böjtölni, ma csupa jó helyen voltam. Igen, végig külvárosban, konkrétan Smichovban. (A szállás ilyen szempontból jó helyen van, Smichov és a Kisoldal határán, de innen közel van a Várnegyed, meg az Ó- és Újváros is.)

Elsőre lesétáltam a Staropramen gyárhoz, de csak éppen bekukkantottam. Az itiner szerint a látogatás nem éri meg a 200 koronát, a benti kocsma meg vérlázítóan drága hely, igazi turistacsapda és már a szűretlen sem a régi. Továbbmentem. Egy vasúti restibe.

De útközben elmentem emellett a remekbeszabott nevet viselő kocsma mellett. A neve nagyjából annyit jelent, hogy kutyafasza, de ugye tudjuk, hogy az angol szlengben ez a kifejezés annyit tesz, hogy szuper, tökéletes.

A vasúti resti tényleg egy vasúti resti: a smichovi pályaudvar peronszintjén van egy Oázis nevű kocsma, ahol a szájhagyomány szerint rendkívül finom vadasmarhát készítenek. Bementem, leültem és éppen igyekeztem felidézni a vadasmarha bohém nevét (SVÍČKOVÁ OMÁČKA S HOVĚZÍM MASEM A HOUSKOVÝM KNEDLÍKEM), amikor a pincércsaj szó nélkül elém tett egy tányér levest.
– Sto etá? – néztem rá meglepődve. Még azt sem mondtam, hogy enni jöttem.
– Grhglve – válaszolta.
Aztán valahogy elmutogatta, hogy menü. Oké, maradjon, legyintettem, majd kivágtam az adut:
– Szvicsková!
Erre megcsóválta a fejét. A mai menüben nem az van. Végül valahogy összeaktivitiztük, hogy kivételesen kaphatok egyet.
De azért zavart, hogy nem tudtam, milyen levest ettem. Annyit tudtam lepuskázni az étlapról, hogy a leves neve nabidka dne, de erről otthon kiderült, hogy annyit tesz, mint napi menü. Nem voltam előrébb, de a fergetegesen tömény köménymag ízből és a benne úszkáló takony jellegű húsdarabokból végül összeraktam, hogy pacalleves, azaz dršťková volt. Broáf. Ha nem ilyen agresszíven tolta volna a kis csaj, tuti, hogy magamtól soha meg sem kóstoltam volna. Ezután sem fogom.

De végül jóllaktam, a vadas finom volt. Elindultam keresni egy füstös kocsmát, ahol szivar és sör mellett le lehet ülepedni, akár hosszabb távra is. A szintén ajánlott Ruzku sajnos nem dohányzó, de a Vén Oroszlánban végre minden jól jött ki. Bőven volt hely… és füst is. Egy újabb remek kocsma.

Útvonal.

Innen hazasétáltam, mert… szóval a tejföl nálam alkalmi vendég, éppenhogy csak benéz és már szalad is tovább. A táskámat lecseréltem hátizsákra, Tesco, sörök. Utána pedig becéloztam a Koutku-t, egy hosszabb szivaros délután céljából. Tömve volt. Nem hittem a szememnek. Voltam itt már máskor is fél négy körül, akkor volt hely. Nem örültem. Már nagyon rákészültem a füstös kocsmára, ráadásul tíz sörrel a zsákban olyan sok kedvem sem volt gyalogolni. Aztán eszembe jutott a megoldás: Jamajka. Itt van 600 méterre, fél négykor nyit, nézzük meg. Úgyis tervben volt.
Menet közben tipikus nyuszika és kapa morgásokat hallattam. Úgysem lesz hely, hiszen az ilyen késő délután nyíló sörözőkre a törzsvendégek már dél óta fenik a fogukat és nyitáskor egyből elfogynak a helyek. Nem lesz dohányzó. Nem lesz nyitva.
Ezekből semmi nem jött be. Dohányzó volt. Egyedül egy nyugdíjas bácsika üldögélt bent, de ő is hamar elment. Én pedig egy kicsit megint a mennyországban éreztem magamat. Az egész kocsma Hrabalnak, pontosabban a sörgyárának lett szentelve. A falon két kép is a Sörgyári Capriccióból, az egyiken Francin fenekeli el az éppen rövidhajúvá vált Maryskát, doktor Gruntorád érdeklődve nézi, a másikon pedig Pepin bácsi mesél egy történet, a szokott stílusában. (Nem pont a linkelt kép van kifüggesztve: a jelenet ez, csak Pepin tárja szét a kezét.)

A falon pedig felírat, miszerint van világos és barna Postřižinské sör, mely egyfelől nyelvtörőnek sem utolsó (posztrzsizsinszké, a pincércsaj vigyorgott is a rendelésnél), másfelől pedig…

És ekkor derült fény arra is, hogy a sör neve mért Postřižinské Pivo, mért nem Nymburki Sör, csak így, és akkor elmesélte ez a másik Bohumil, hogy hiszen a maga regényének és Menzel úr filmjének a cseh címe Postřižiny, ami annyit tesz, hogy Megrövidülés, mivel ott mindent levágnak és megkurtítanak, és amikor az új tulajdonos birtokba vette a sörgyárat, megkereste magát, és maga beleegyezését adta, hogy a sör neve ez legyen, Postřižinské Pivo, és így ért körbe a kör, hogy a nymburki sörgyárban cseperedett legényke megírta a nymburki sörgyárat, ahol ennek a könyvnek és még Menzel úr filmjének a nyomán hetven évvel később olyan sört kezdtek főzni, amit úgy hívnak, ahogy maga elnevezte.
– Nymburki Capricció –

Elővettem a direkt erre a célra tartogatott szivaromat és két barna nymburki Megrövidült kiséretében elpöfékeltem.

Innen már olyan sokminden nem történt. Szállás, vacsora, irkálás.

PS.
Igen, tudom.