Vegyünk jegyet

Lányomnak konkrét időpontban meg kell jelennie Jacksonwille-ben. Viszonylag későn állt össze a kép, ilyenkor már nem nagyon lehet válogatni: vagy sok átszállás, hosszú utazással, vagy cefet drága lesz a jegy. Átnéztük a lehetőségeket és az első verzió mellett döntöttünk. Tap Liszabonba, ott egy nap várakozás, Tap Bostonba, ott fél nap várakozás, majd valami helyi cég (a Tap megbízásából) Jacksonwille-be. Így sem volt olcsó.

Leültünk a gép mellé. Vegyem meg én a jegyet, mert nekem van dombornyomott kártyám, majd kifizeti. Bepötyögtük az adatokat, oké, fizetünk. Hogyan? Legyen Paypal. A Flytap weboldala átirányított, beléptem, taktikusan átállítottam, hogy a bankom konvertáljon, ne a Paypal a brutális szorzójával, mehet… hibaüzenet. Nincs elég pénz.
Hoppá. Ekkor már leesett, az összeg 13e forinttal túllépte a limitet. Beléptem a netbankba, átböktem a limitet, vártam 5 percet, hogy érvényre jusson, gyerünk vissza a Paypal tabjára. Retry gomb. Erre közölte, hogy ezt a kártyát blokkolta, kössem össze az account-omat egy másik kártyával.
Hogy erre mit mondtam, azt nem írom le. Hülyeseggfejidióták. És ez már az erősen cenzúrázott változat.
Látszott, hogy ebből már nem lesz énekes halott. Cancel.
Legfeljebb fizetek közvetlenül a kártyával.

Nem volt legfeljebb. A Flytap elegánsan továbblépett, mintha sikerült volna fizetnem. Ott volt a booking, névreszólóan. Csak éppen hiányzott róla néhány dolog. (Foglalási kód, járatszám, meg ilyenek.)

Elég hülyén néztünk egymásra. Dóra azt mondta, ne foglalkozzunk vele, vegyünk egy másik jegyet. Csakhogy egy ilyen komplikált utazásnál tutira nagy kavarás lesz belőle, ha lesz egy félig létező és egy teljesen létező foglalása. Ha léteznek rugalmatlan cégek, akkor a repülőtársaságok ezerszer azok, simán lehet, hogy ottragad valahol egy csomó értetlen egybites hivatalnokkal körülvéve.
Ezt először törölni kell.
Nyilván mi nem tudtuk. Oké, ügyfélszolgálat. Direkt chat nem volt, csak Facebook, illetve Skype. Az FB, na az minden volt, csak nem megfelelő platform, a Skype meg valamiért nem ment a gépemről. Semmi gond, van telefonszám. Lányom beszél angolul, spanyolul, meg fogja értetni magát.
– Hívhatom a mobilomról? Nem lesz drága?
– Nyár óta roaming van. Hívjad csak.

Nem írom le az egészet. Mint egy Kafka novella. Ötször hívta őket, mindannyiszor el kellett mondania az egész sztorit (hol angolul, hol spanyolul), aztán továbbkapcsolták valahová, ott megint el kellett mondania, majd továbbkapcsolták valahová, ahol nem vették fel. Persze a kapcsolat élt, a hívóidegesítő zene folyamatosan szólt.
1 óra 7 perc. Ennyi telt el, mire az az ember, akinek jogosultsága volt megnyomni a delete gombot, felemelte a hájas seggét és a telefonkagylót, majd sikerült vele töröltetnünk a foglalást. Utána közölte, hogy várjunk egy napot, mielőtt új jegyet vennénk, nehogy merge legyen.

Másnap már simán megvettük a jegyet direktben. Pár nappal később már működött a Paypal is a régi kártyámmal.

Hogy honnan tudom, hogy 1 óra 7 perc volt a hívás? A telefonszámláról. 15e forint volt, csak ez a tétel.
Á, nem voltam ideges.
Nej nevén fut a flotta, ő ment be ügyintézni. Elsőre valami oltári nagy marhasággal hajtották el. (Nincs a szerződésben roaming Portugáliával.) Mondtam neki, hogy ezt nem fogadom el. Erre meg ő lett zabos, utál postást játszani. Másodszorra azzal jött visza, hogy a portugál vezetékes szám az 3. díjzóna, azért nem volt roaming. Erre kis híján elsírtam magam. Nem hiszem el, hogy ennyi inkompetens ügyfélszolgálatos dolgozik a Telenornál. (A 3. díjzóna az nagyjából Afrika.) De Nej azt állította, hogy ezt a weboldalon mutogatták neki. Oké, gondoltam megnézem. Ha a mondott ökörséget nem is találtam meg, mást viszont igen.

Mi nem számít roamingnak? Ha Magyarországról telefonálsz külföldre, az EU-ba, vagy más országba, akkor az nemzetközi hívásnak minősül, más díjak, feltételek vonatkoznak rá.
https://www.telenor.hu/roaming/roaming-hasznalata

Na, ezt is megtanultuk. Megvolt a tanulópénz.

Az azért vicces, hogy ha ebéd után kocsiba vágjuk magunkat és átautózunk Párkányba, visszük a laptopot, majd onnan hívjuk mobilról Portugáliát, akkor még az útiköltséggel és mobilnetezéssel együtt is sokkal olcsóbban megússzuk az egészet.

Most mondja valaki, hogy nem érdekes világban élünk.

PS
És akkor jött ez.