Miért ne mennék a Bakonyba? 02/02

Porva – Vinye – Zirc
2017.11.28; kedd

Reggel egy újabb ajándék, reggeli után egyből el kellett mennem vécére, ez azért jelentősen javított a napomon. Fél kilenckor adtam le a kulcsokat. Irány a hegy.

Azért nem voltam teljesen nyugodt. Két évvel ezelőtt már próbáltam kijutni a faluból, akkor a hóvihar és az elképesztő sár, meg dagonya miatt nem sikerült.

DSC_4548

Enyhe vigasz volt, hogy most egy másik földutat választottam. Enyhe, mivel ez a másik nem sokkal a korábbi mellett ment.
Ehhez képest… ég és föld.

DSC_4550

Úgy néz ez ki, mint egy áthatolhatatlan sártenger? Naná, hogy nem. Simán kijutottam a faluból és mentem az utamra.

Megjegyzés, egy még korábbi kirándulás alapján. (Ez annyira régen volt, hogy nincs is róla bejegyzés a blogon.) Szóval egyszer nekiindultunk a családdal, konkrétan az egészen kicsi gyerekekkel, a Bakonynak. Úgy terveztük, hogy elmegyünk autóval a Porva-Csesznek vasúti állomásig, majd onnan feltúrázunk Vinyéig, onnan meg vissza vonattal az autóhoz. Nos, pofára estünk: a Porva-Csesznek állomás valami egészen ritka állatfaj: semmilyen irányból nem érhető el autóval. Se Porvából, se Csesznekről. Csak földutak vannak, masszív sárdagonyákkal. Nagyon masszívakkal. Talán valami off-road terepjáróval meg lehetne közelíteni, de az akkori Ford Scorpio gépjárművünk erre képtelen volt. Még annak is örülhettünk, hogy vissza tudtunk jönni.

Nos, ebbe az irányba, erre a járhatatlan útra mutat Porvából két túrajelzés is: a sárga és a zöld. Ha esetleg valamikor erre járnál, gondolkozzál el ezen.
Én egy teljesen jelzetlen földúton jöttem ki a faluból, sikeresen. Két évvel ezelőtt a jelzett úton véreztem el.
De hogy a falubeliek – sem Porva, sem Csesznek – nem használják semmire ezt a vasútállomást, az biztos. Hiszen mindkettőben van busz. A vasútállomás meg mindkettőtől messze van, na meg megközelíthetetlen. (Oké, akkor miért van? Hát a turisták miatt. Hiszen a Cuha patak völgyének népszerű szakasza pont Vinye és e vasútállomás között van.)

DSC_4560

A jelzetlen út egy idő után rácsatlakozott a piros kereszttel jelzettre. A térkép alapján ez egyben kerékpárút is, azaz széles, murvás, jól járható. Nem bántam. Mint ahogy azt sem, hogy időnként félre kellett állnom, mert az utat erdészeti járművek is használták. Turistát nem láttam, de két kerékpáros jött velem szemben.
Fura, hol áll jelenleg a technika. A karórám rögzíti az útvonalat. Amikor befejezem, felszinkronizálódik a Garmin felhőbe, majd onnan tovább – többek között – a Strava alkalmazásba is. A Stravában van olyan opció, hogy ‘flyby’. Ez megmutatja, hogy abban az időszakban, amikor az adott terepen jártam/sportoltam, akkor ki más tartózkodott még ugyanezen az útvonalon. (Természetesen nekik is a Stravát kellett használniuk.) Nos, rutinszerűen ránéztem, és meg is találtam a két bringást. Szép kört mentek, 74 kilométer, 1375 méter szint. Egy kicsit írigykedek is. Ugyanis a tegnapi jó idő kitartott mára is. 5-10 fok körüli meleg, a napocska időnként széleset mosolygott. Én is. Ilyen időben nem csak túrázni jó, de erdei bringázni is.

Halványan reménykedtem, hogy Vinyén belefutok valamennyi civilizációba. Mondjuk egy sör erejéig. A meleg kaja maga lett volna a mennyország. Majdnem sikerült. A büfé technikai okokból zárt be, a fogadó meg hétfőn-kedden tart szünnapot. Végül is, nem rossz az a mogyoró ásványvízzel. Meg kutyaugatással. Valami kóbor puli kiszúrta, hogy nem illek a megszokott tájba, így beállt mögém pár méterre és kitartóan ugatott. Nem maradtam sokáig.

Itt el kellett döntenem, hogy a jelzett turistaúton megyek-e ki a faluból, vagy egy murvás úton rövidítek. A murvás úton azt jelezte a térkép, hogy gázlón kell átkelni a patakon, a túraútnál nem volt semmi, csak átment a patakon. Gondoltam, hídon. Tekintve, hogy a hétvégén elég sok eső esett, a Cuha pataknak elég magas lehet a szintje. Tisztában voltam vele, hogy a szurdokban lesz egy csomó gázló, de miért ne ússzak meg egyet, ha lehet? Szóval túraút.
Hát egy lóalkatrészt. Egy akkora rusnya gázló volt rajta, hogy negyedóráig szenvedtem, mire átjutottam. Volt olyan szakasz, ahol négykézláb tudtam csak menni a billegő köveken. (Szerencsére nem látott senki. A helyieknek már van annyi eszük, hogy nem erre járnak.) Mindegy, átjutottam. Kétszáz méterrel arrébb becsatlakozott a murvás út. Gázló helyett híddal. B+. Mindig is tudtam, hogy a túrajelzéseket felfestő ember egy szadista barom, de ez még tőle is erős volt.

DSC_4570

Utána jött még vagy 15 gázló – a Cuha völgye pont erről híres – de egyik sem volt ennyire durva. Ha a bakancsod annyira vízálló, hogy rövid ideig kibírja a 3-4 centi mély vizet, akkor a legtöbbön egyszerűen csak át kell gyalogolni. Mint kiderült, az enyém ilyen volt. (Azért az első átgyaloglásnál paráztam egy kicsit. Még soha nem teszteltem a vízállóságát.)
Említsünk meg még egy trükkös gázlót. Átgyalogláshoz már túl mély volt, el kellett sétálni a partján egy olyan részig, ahol a kiálló köveken már át lehetett szökdécselni. Nem élveztem. Ekkor már olyan 40 kilométer volt a lábamban, minden izületem sajgott és járás helyett is inkább csak csoroszkáltam. Átértem. Közvetlenül a túloldalon egy belógó sziklát kellett megkerülni. A szikla mögött pedig… megint egy gázló. Azaz ha nem szenvedem át magam az előzőn, hanem a patak partján megyek kábé száz métert, egy jól kitaposott ösvényen, akkor megúsztam volna két gázlót. Cseles.

DSC_4573

Pont elkaptam egy vonatot. Bólintottam. Ez a fél egyes. Vinyén gondolkodtam is egy kicsit, hogy megvárom, de nem akartam kihagyni a Cuhát. A gázlóival. Melyek kezdtek eldurvulni. Egy újabb szökdécselős után elgondolkodtam egy hekkelésen: a vasúti sínen nincsenek gázlók, mi lenne ha felmennék rá? De legyintettem: hiszen erdei túráért jöttem, nem talpfákon járásért.

Porva, a sár magyar fővárosa. Most már biztos. Onnan tudtam, hogy közeledek a Porva-Csesznek vasútállomáshoz, hogy újra sárdagonyákon kellett keresztülevickélnem.

DSC_4578

A fenti különösen gonosz egy darab, mert balra volt annyira meredek a fal, hogy ne lehessen felmászni, jobbra meg valami ingoványos terep állta el az utat. Egyszerűen bele kellett gyalogolni a dágvány közepébe és bízni abban, hogy nem süllyedek túlzottan el. És nem ez volt az egyedüli sártenger az úton. Gondolhatod, hogyan néztem ki.

Aztán jött egy olyan gázló, mely vetélkedett az elsővel. Pedig azt hittem, Porva után már nem lesznek ilyesmik. Sűrű fejvakarások. Megszenvedtem ezzel is. Le is ültem utána egy szivarra. Meg térképnézegetésre. Hoppá. Egy kilométeren belül lesz hirtelen még négy gázló, köztük egy dupla, jelentsen ez bármit. Én pedig pont azon az oldalon vagyok, ahol a sín is. Nos, ekkor már nem vacakoltam. A menetrendet tudtam, három órán keresztül nincs semmi forgalom, az az egy kilométer meg maximum 15 perc. Barátságosan integettem a gázlóknak a vasúti pályáról.

Innen egy nagyon hosszú, monoton út vitt a civilizáció felé. Fa sehol, kórók között egy szűk ösvény, később egy mezőn haladó, betyárosan saras földút. Nem sok élvezet volt benne, meg eléggé fáradt is voltam már a lucskos terephez. Kifejezetten örültem, amikor megláttam az apátság tornyait.

DSC_4580

Meg meghallottam a közút hangját. Ekkorra már annyira elegem lett a sárból, hogy inkább kimentem a 82-es útra. Tudom, forgalmas, tudom, keskeny a sáv a gyaloglóknak, tudom, sok a kamion, tudom, jó nagy kerülő a túraúthoz képest, mindent tudok… de nincs rajta sár.

Fura. Ahogy jól láthatóan közeledtem a civilizációhoz, úgy kezdett lázadozni a szervezetem. Konkrétan egy nagy, és idővel egyre nagyobb hagymás rostélyost vetített a szemem elé. Meg határozottan jelezte, hogy soha többet magok. Oké. Csak hogyan? A bakancsomon kilós sárkoloncok, a nadrágom combig sáros. A kabátom erősen izzadtságszagú. Másik cipő, másik nadrág, másik kabát nincs. És akkor még ott van a hátizsák, meg a fotóstáska. Veszprémben a szállásom kint van a város túloldalán, egy domb tetején. Azaz ki kellene sétálnom, lepakolni, zuhany, bakancspucolás, nadráglemosás, majd vissza egy étterembe. Amikor járni is alig tudok. És akkor melyik étterembe? Amennyire tudom, a Vadász bezárt, a Sport lezüllött, a Badacsony bezárt, a Szürkéből olvasótermet csináltak, a Malom bezárt, a Lexi és a Horváthkert messze voltak és magasan, mint kiderült, a Gourmandiában zártkörű rendezvényt tartottak, szóval hová is menjek? Vagy járjam körbe mindegyiket, hátha? Mindezt hullafáradtan? Legyintettem és lejjebb adtam az igényeimet. A szállás felé belépek a Billába, veszek valami hideget, meg sört, aztán elterülök a szálláson és nem megyek sehová.

Ez később annyival módosult, hogy Zircen belefutottam egy kielégítően nagy teszkóba és nem kockáztattam meg azt, hogy esetleg Veszprémben hatkor bezár a Billa. Vettem egy csomó péksüteményt, párizsit, sajtot és sört. Igen. Alaposan lejjebb adtam az igényeimet. De legalább nem mag.

Veszprémben leszálltam a buszról. Nos, ez is megvolt. 51 kilométernyi túra. Szép. Ekkor már semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak az orgia a szálláson: forróvizes zuhany, alsógatyára, pólóra vetkőzve kajálni, sörözni, ágyban fekve pocakot felnyomni a plafonig, zababöfipuki.
Pár méter után felsóhajtottam: azért ha lenne útközben egy talponálló, igencsak jól esne egy sör. Ekkor már nagyon régóta nem ittam se sört, se vizet. De aztán legyintettem. Veszprém belvárosából már régóta száműztek minden talponállós egységet.
Ballagtam.
Aztán a sétálóutcában nem hittem a szememnek. Karácsonyi vásár, fabódékkal. Kajahegyek. Lángos, kenyérlángos, gyros, hurka, kolbász, pecsenye és rengeteg egytálétel. Sör ugyan nem volt, de nem vagyok válogatós, jó a forraltbor is. Talponállók, akármerre néztem, csupa talponálló. Ráadásul gázégők a pultok mellett, azaz dohányzó talponállók. Egyszerűen nem hittem el. Ez olyan, mint sivatagban szomjanhalás előtt váratlanul oázisra lelni. Gyorsan vettem is egy adag sültkolbászt kenyérrel, mustárral és forralt borral, majd arrébbmentem egy szélső pulthoz.
Ekkor sompolygott oda egy gyanúsan imbolygó hajléktalan.
– Jótvágyat – motyogta.
51 kilométernyi fáradtság a porcikáimban. Két napja nem ettem mást, csak mogyorót. Ölni tudtam volna a kolbászomért.
Gondoltam, nem veszek tudomást a hapiról, de csak tolta be a fejét a kolbász felé.
– Tűnjön innen – mordultam rá. Rohadtul nem bírom az erőszakos kéregetőket.
– Decsakegykisaprót…
Ekkor már nagyon közel volt, túlságosan is közel. A vállánál fogva hátrébb löktem.
– Nem hallotta mit mondtam?
A pacák az arrébblökéstől annyira felháborodott, hogy teljesen rámszállt.
– Nemvagyokazazemberakitlökdösnilehet! – önérzeteskedett.
Ez már teljesen groteszk volt. Ott volt a számom, hogy dehogyisnem, bakker, aki ilyen erőszakosan koldul bódéknál étkező emberektől, az pont az az ember akit lökdösni lehet, sőt kell is. Aztán hagytam a francba.
– Aztismondtamhogyjótvágyat – háborodott fel.
Mintha ez innentől mindenre feljogosíthatná.
Aztán elment, majd visszajött, megint elment, megint visszajött, mindannyiszor azt hajtogatta, hogy őt nem lehet lökdösni. Kurvára untam. Szerencsére harmadszor már nem jött vissza. Pár perc múlva már egy másik társaságot zaklatott.

Ittam egy korty forralt bort, igyekeztem lehiggadni, aztán megkajáltam, elpöfékeltem egy szivart és felcaplattam a szálláshoz. Nem bírtam ki, hogy ne egyek a hideg kajából is, szóval a végén tényleg csak kiterültem az ágyon. Erős nap volt.

Linkek:
Térkép
Animáció

Veszprém
2017.11.29; szerda

Nem igyekeztem a felkeléssel. A meteorológia azt mondta, hogy kilenckor kezd el havazni. Az Időkép kifejezetten azzal fenyegetett, hogy óriási havazás jön. Jöjjön. Alig várom. Nyolc után esett is pár szem hó, de tíz perc múlva elállt. Végül fél tízkor hagytam el a szállást, de úgy döntöttem, hogy csavargok egy nagyot még a városban. Legyen ideje annak a havazásnak megérkezni. Meg úgysem gyalogoltam még eleget az utóbbi napokban. Habár hódara folyamatosan esett, de nem maradt meg. Csalódottan érkeztem ki a vasútállomásra. (Pedig valami volt, de nem Veszprémben, hanem Zircnél.)
A vonat indulásáig még volt egy félórám. Találtam a közelben egy bádogtehenet, ittam egy sört, pöfékeltem egy kicsit. Az állomás vécéjében jót mosolyogtam, a vécésbácsi csomagmegőrzőt csinált a klotyiból, ott állt egy nagy gurulósbőrönd a piszoárok mellett.
A vonat pontosan jött, Pesten szintén nem volt hó, hazabumliztam. És ennyi. Az egész nagyon jól sikerült, sajnáltam volna, ha kihagyom.

Linkek:
Térkép
Animáció
A bakonyi túra teljes térképe
Fényképalbum