Hazautazás
2017.10.14; szombat

Korán keltünk. A tervek szerint ma már tényleg meg kellett ennünk mindent, azt is, amit tegnap nem tudtunk. Utána pakolás. Majd el kellett mennünk az ajándékboltba. Ott újrapakolni mindent, mivel cserépkorsókat viszünk a kölyköknek, azokat meg jól bele kell tekerni a ruhákba.
Nagyjából így is történt minden.
Egy órával korábban értünk ki a buszpályaudvarra, de szerencsére ekkor már nem volt annyira cudar idő, mint érkezéskor, sőt.
Az utolsó koronáinkat mogyoróba fektettem.

A buszon semmi érdekes nem történt. Két bugyuta film között volt időm átgondolni ezt az egész hetet.

Jól indult. Aztán szerda délután elromlott és utána folyamatosan történtek olyan, látszólag apró dolgok, melyek emlékeztettek arra, hogy ez tulajdonképpen nem jó. Az a frusztráció, mely odakint volt bennem, mára elpárolgott. Egyszerűen csak nincs kedvem többször kimenni.

Ide még terveztem egy hosszú elemzést arról, hogy mekkora különbségek vannak turista és turista között és a helyiek milyen súlyos hibát követnek el, ha nem különböztetik meg őket és mindegyikőjükkel ugyanolyan érdesen bánnak. Ezzel ugyanis pont a normálisabb turistákat riasztják el, azaz már közepes távon is kizárólag az idióta turistákból álló hordák fogják ellepni a várost.
De aztán hagytam a fenébe. Mi közöm hozzá?

Este tíz körül értünk haza. Nem volt hideg, kiültem a teraszra, rendezni az elektronikus anyagokat. (Fényképek, videók, track-ek, feljegyzések.) Vittem ki bort és végre normális méretű szivart. Valamikor kettő körül jöttünk be.
Én és egy brutálisan erős nátha.

Link:
Fényképalbum