Prágai ősz 07/08

Leginkább Petrin
2017.10.13; péntek

Utolsó nap. Ma tömény esszenciaként a kedvenc helyeket terveztük megnézni, illetve bezsákolni két elmaradt kocsmát, ajándékok… és a legnagyobb vad: rendesen bejárni a Petrin hegyet.

Az indulást megterveztük. A Fekete Ökörbe 10.30-11.00 között kell érnünk. A Vízilóba 12.00-kor. Ehhez legkésőbb 9.00-kor el kell indulnunk, ha kényelmesen szeretnénk bejárni a hegyet.

Kilenc előtt nem sokkal csöngött a telefonom. A rendőrség hívott.
– Petrényi József? – kérdezte egy női hang.
– Igen.
– Édes jó istenem, sikerült megtalálnom!
– Igen. De tudja, kedves, jelenleg külföldön tartózkodom.
– Huh, az baj.
– Miről van szó?
– Ugye nem szokott erdőben kajakot használni?
– Pardon?
– Vannak Önnek kajakjai?
– Igen.
– Az erdőőrség hívta a kollégáimat, hogy az Ön házától nem messze kajakokat találtak az erdőben.
– Jézusmária. Kajakokat?
– Várjon egy kicsit, megkérdezem… nem, csak egy kajakot.
– Narancssárga?
– Igen.
– Sejtettem. Mennyire lett összetörve?
– Ezt a kollégám nem tudja megállapítani. Ha Ön külföldön tartózkodik, nem tudna valakit ide küldeni?

Tovább nem részletezem. Őrült hosszú telefonálások jöttek, idegesítő kicsöngésekkel és fel nem vevésekkel. Végül sikerült összehoznunk, hogy a szembeszomszéd kiment megkeresni a járőrt, ahol képviselt engem. A kajakot becipelték a szomszédhoz. Barna ahogy ráért, hazaszaladt egy haverjával és átvitte a kajakot a nappalinkba. Meg a biztonság kedvéért a másik kettőt is berakták az udvarról. Sanszos, hogy a tolvajok éjszaka akarták lenyúlni a kajakot, de valaki megzavarhatta őket, így bedobták az erdőbe, hogy majd visszamennek érte. Csakhogy közben az erdőőrség megtalálta. Én pedig tartottam attól, hogy a frusztrált tolvajok az olcsóbb kajakok ellopásával próbálják vigasztalni magukat.
Ja, Barna alaposan átnézte a kajakot és nem talált rajta sérülést.

Az utolsó telefonbeszélgetés után lerogytam az étkezőasztalhoz és idegesen bontottam egy sört. Kurvára nem érdekelt már, hogy csúszik a programunk. Mit fogok csinálni a kajakokkal? Az M007-nek van biztos helye, de a két PE hajóval mi lesz? Vén, karcolásokkal teli szarok, már akkor azok voltak, amikor 7-8 évvel ezelőtt megvettük mindkettőt, de annyira összenőttünk velük, hogy el se tudnánk képzelni másik kajakban túrázni. Viszont sehogyan sem zárhatók, elvághatatlan lánc meg nincs. Hogyan fogunk ezután csavarogni járni? (Aztán meglett a megoldás, de érthető okból nem fogom részletezni. Már önmagában az is gyanús, hogy miután itt a blogon annyit lelkendeztem Pali kajakjáról, pont azt akarták ellopni.)

Vissza Prágába.

Úgy döntöttünk, megyünk a rendes menetrend szerint, nem húzunk meg semmit. Aztán lesz, ahogy lesz.

DSC_4185

IMG_1741

DSC_4187

A Petrin hegy gyönyörű. Ez nem is vitás. Különösen ősszel. Mászkáltam már sokszor rajta, de mindig áthaladtam valahová. Most viszont csak a hegyre koncentráltunk és elmászkáltunk mindenféle kerülőutakra. Megérte.
A kilátónál értünk fel a tetejére. Ezt viszont kihagytuk. Igyekeztünk tovább az Ökörbe.
Üres asztal már nem volt, de hely még igen.
– Mózsem? – kérdeztem meg a két öregurat. Bólintottak.
Jött a pincér. Kértem két korsó Kozelt és két rántott sajtot. Aztán beszélgetni kezdtünk Nejjel. Nekem már ekkor gyanúsak voltak az asztaltársaim.
– Sörkirándulás? – fordultam hozzájuk.
– Az, bizony – mosolyodott el az egyik – Csak tegnap túlzásba vittük és most gyógyítgatjuk magunkat.

Akaratlanul is belehallgattunk a beszélgetésekbe a többi asztalnál és szép lassan kiderült, hogy a közönségnek legalább a fele magyar volt. Péntek délelőtt. Érdekes adat.

Aztán… megint beborult az ég. Nekiálltam nézegetni a cetlit. Az étlap szerint a rántott sajt 62 korona. Akkor miért 107 került a cetlinkre? Az Ökör ért annyit, hogy rákérdezzek.
– Mert a sült krumpli – jött a válasz.
Gyors pillantás az étlapra. Sült krumpli: 37 korona. Még szemmel láthatóan 100 alatt vagyunk.
– És? – kérdeztem.
– Meg a majonéz – vont vállat a pincér.
Így már elfogadható. Nem mondom, hogy korrekt, de legalább nem terítési díjként, vagy valami hasonlóként számlázták ki. (Megint csak ne érts félre, az Ökör a világ egyik legjobb kocsmája, 1200 forint egy rántott sajtért teljesen rendben van. Nem azért hőbörgök. Hanem azért, hogy miért nem ezt írják ki?)

Innen egy újdonságot céloztunk be. Kávézó a Zöld Kályhához. Nyilván söröző ez is. Méghozzá záteci sört mérnek. Itt láttuk az Igazi Törzsvendéget. Háromfős társaság üldögélt, beszélgettek. Egyszer csak bejött a postás és csomagot hozott az egyik vendégnek. Érted? A pacák ide rendelte a csomagját, mert tudta, hogy úgyis itt lesz.
A söntés ránézésre egy nagy zöld cserépkályha. Ahol ültünk, onnan látszott, hogy csak egy sor zöld csempe, nincs mögötte semmilyen kályha, de ettől még igen hangulatos.

Bátortalan próbálkozás a Vízilóba. Igen, már délután egy óra, és igen, péntek, de talán. És igen. Itt is le tudtunk ülni egy pár mellé, akik hamarosan elmentek. Dőzs. Csapolt Prazdroj. Nekem meg megjött a kedvem egy utopenec-hez. Végülis ízlett, de kifejezetten mikroadag volt, mondjuk az ára is. A fizetéshez Hulk jött oda. Két sör (2*45), egy utopenec (30), kenyér (2). Minden ár messziről is jól láthatóan kiírva a pult mögött. Erre 140 a számla.
– B@sszátok meg, akkor miért nem ezt írjátok ki? – csúszott ki félhangosan Nejből, de a pincér úgy döntött, hogy nem hallja meg.
És megint nem arról a 15%-nyi 200 forintról van szó. Hanem arról, hogy úgy jössz ki egy egyébként jó helyről, hogy átvágtak. Mert nem annyit fizettél, amennyit kellett volna, és tehetetlen vagy.

Kitérő: A probléma egyáltalán nem mai eredetű. Amikor először voltam Prágában, 2000-ben egy szakmai konferencián, már akkor is előjött. Az egyik kollégám nem kedvelte a várost, pont ezek miatt az apró átcseszések miatt. A másik kollégám viszont imádta. Az volt a véleménye, hogy engedjük el a precizitást. Ne nézegessük a számlákat. Egyszerűen minden 10%-kal drágább, mint ahogy ki van írva. Így sem drága. Ha nagyon kukacoskodunk, akkor ne adjunk borravalót, mondván, hogy úgyis kicsalták tőlünk. És ha így állunk hozzá, felhőtlenül fogjuk tudni élvezni a várost.
A fura, hogy mindkettőjüknek igaza volt.

Ekkorra elteltünk sörrel. Jöhetett a szivar és a művészkedés. Nálam volt a fotós állványom és a Gopro. (Röhej, de az összes csodakamerám közül egyedül a Gopro tud beépítve timelapse fotókat gyártani.) Pofátlanul letettem a Károly híd közepére, majd a korlátnak támaszkodva rágyújtottam. Pénteki forgalom. Az emberek nem győzték a kamerát kerülgetni. De a timelapse felvételbe pont ez kell.
Fél óra után elfogyott a szivar, leállítottam a felvételt.
Utána besétáltam az Óváros térre és az Orloj előtt megismételtem ugyanezt. Úgy, hogy közben volt bábjáték is.
Borzasztó kíváncsi vagyok, milyen videó lesz belőle. De még nem volt időm foglalkozni vele.

Hazafelé beugrottunk a Kampa melletti Kövér Egérbe. (Ezt már első naptól ígértem Nejnek, de csak most esett útba.) Utána pedig a Ferdinánd, már majdnem a Kisoldali téren. Mi ugyan csak sörért mentünk (saját sört mérnek, Ferdinand néven), de beszédbe elegyedtünk a mellettünk lévő asztalnál ülő népes magyar társasággal, akik állították, hogy ez a hely Magyarországon a konyhájáról híres. Lehet. De nekünk közel a szállás és mivel ez az utolsó napunk, így szárazra kell ennünk a hűtőt. Megtörtént. Kipukkadtunk.

Ja, ajándékok. Nem hiszed el. A tegnap este, a Ferdinand mellett kinézett ajándékbolt a biztonság kedvéért egész nap nem nyitott ki. Ugye, péntek. Tizenharmadika.

Link:
A csavargás útvonala