Pihenés után

Megvolt a nagy aktív pihenés, hazaértünk… és egyből bele is ugrottunk a hétköznapok turbinájába.
Mely turbina maximális fordulatszámon pörgött.

  • Vasárnap. A legsürgősebb: rendberaktam a laptopomat. Rendeztem a kirándulás anyagait. Megírtam a blogbejegyzéseket. Legyaktam a Comodót a laptopról és a Médiacenterről. (Az utóbbin sikerült elkapnom a Creator Update letöltését, ráküldtem a wushowhide-ot. Megvagy.) A laptopra felraktam tesztelésként a nod32-t. (Igen, ekkor még a nod32-ben gondolkodtam.)
  • Hétfő. Akkumulátor-mizéria. Szintén sürgős. Fogorvos. De ezeket már megírtam. Délután konyhatakarítás. Volt mit.
  • Kedd. Kora reggel bringa. Defekt. Most az első kerék. Kész, a bringa meghalt. Könyvelő. Bolt, mert üres a borhűtő. Míg nem voltunk otthon, leszakadt a gardróbszekrényben a rúd, mind a két műanyag bizbasz eltörött. Be kell szerezni, mert jelenleg minden ruha a földön hever. Ez is sürgős. Végül hosszas mászkálás után a Zatikban találtam. (Tudom, faáruház. Mégis csak ott volt.) Este konyhatakarítás befejezése.
  • Szerda. Akkor ma jöjjenek a bringák. Sport is, közlekedés is, sürgős. Az országútinak a hátsó külső gumija sérült, a belső ragasztott, az első belső defektes. A tartalékgumik meg elfogytak, beleértve a trekking gépét is. (Váci túra, ugye.) Ez nagygenerál. Meg kell nézni a trekkinget is, Tiszafüreden a végén csúnya hangja volt, a fékbowden is mintha szakadna, a sárvédőtartó meg letört. Csak az volt egy óra, mire összeírtam mindent, amit venni kell. Nem is volt egy helyen, de szerencsére a Decatlonban találtam olcsón egy garnitúra Michelin külsőt az országútira. Elmenni dinnyéért. Ebéd. Utána szerelés. Meg bringamosás. Este a nyaralás után csak lehajigált cuccok összepakolása.
  • Csütörtök. A trekking bringát el kell vinni szervízbe, nem tudtam megcsinálni. Nej kerékpárján elrepedt a felni. Sürgős? Naná. Azzal járna dolgozni. A kert… az katasztrófa. A 20 éves rózsafa fele elszáradt, ránézésre valami gomba, nagyon gyorsan csinálni kell vele valamit. A takácsatkák a fél kertet beszőtték, az se tud várni a hétvégéig. Locsolni is kellene, de nem férek hozzá a slaghoz, mert darazsak fészkeltek mellé.
  • Péntekre virradó éjjel valaki besurrant a lakásba és kirámolta a nappalit. Ezzel is lesz dolgom.
  • Egy hete itt van Barna frissen vásárolt laptopja. Telepíteni kellene. De ahhoz már csak a hétvégén nyúlok hozzá. Az úgynevezett pihenőidőmben. Szintén hétvégére marad az itthoni komplett vírusvédelmi rendszer lecserélése is.

Ezek a sürgős melók. El is vitték gyakorlatilag az egész hetet. A gond csak az, hogy ezek már munkanapok voltak, dolgoznom kellett volna. És még mindig nem értem, másoknak hogyan van idejük az élet mellett dolgozni. Vagy munka mellett a halaszthatatlan dolgaikat intézni.

2 Comments

  1. kiramoltak a nappalit?? ugy hogy otthon voltatok?

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading