Tiszafüred 05/07

Pihenőnap
2017. július 13; csütörtök

Ma reggel a kereszthuzat letépte rólam a takarót. Mely eseményben már a takaró megléte is újdonság volt, hiszen eddig kitakarózva aludtunk folyamatosan menő ventillátor mellett. (Hajnalban 8 fokra hűlt le a levegő.) Nem is erőltettem a korai kelést. Kilenc körül néztem rá a meteorológiára és láttam, hogy jól éreztem. Kettes viharjelzés, 30-40 km/h alapszél, 40-80 km/h lökésekkel. Még elgondolkodtunk, hogy bemegyünk a csatornákba, de odáig el is kell jutni, az meg 2-3 kilométer a Tiszán, ott meg nem akartuk kipróbálni ezt a szélvihart.

idojaras

Mint látható, a mérés szerint reggel kilenckor 50-es szél volt és közeledett egy 65-ös góc.

A biztonság kedvéért kisétáltunk a partra. Néhányan álldogálltak a térdig érő vízben. Egy pacák úszkált bólyától bólyáig. Neoprén kezeslábasban.

Oké, pihenünk. Nézzünk várost. Melyiket? Egert, Debrecent már túlságosan is ismerjük, a Hortobágyon nincs semmi, az meg csak a német turistákat érdekli. Mi van még? Aztán rájöttünk, hogy alig ismerjük Tiszafüredet. Megnéztük. Kellemes negyedóra volt.

Városnézés kerékpárral.

DSC00380

Hazafelé a Teszkóból feltöltöttük a sörkészletet. (Ott volt egyedül Soproni IPA.) Vicces dolog ám úgy hazakerékpározni, hogy 15 sör figyel kettőnk kormánytáskájában.

Délután álmos, üdülőhelyi olvasgatás. Öt óra körül kocsiba vágtuk magunkat, átmentük estebédelni a Fehér Amúrba. Érdekes kontraszt, gyakorlatilag a másik véglet, ha a Hellóhal-hoz viszonyítok. Abszolút semmi modernség, semmi kísérletezés, semmi misszió, semmi enyhe sznobságba hajló gasztró, egyszerűen a régi iskola: zsírral, hagymával, vastagon, púpos tányérral. Nej klasszikus dorozsmai pontyot rendelt, én pedig vegyes fatálat, jól megdurrantva mindenfélével, a tetején kakastaréj szalonnával. Finom volt. Ugyanannyi pénzért úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk felállni.
Valószínűleg mi már elvesztünk a gasztroforradalom számára.

Otthon egyből egy unikum, mert hónapok óta egyikünk sem evett egy ültőhelyében ennyit és jobb megijedni.

Az étteremben egy apa a 12 év körüli fiával. A gyerek nyomkodja a mobilját, az apja pedig unatkozva nézi a plafont. Másik asztalnál szinte ugyanez: nagyapa üldögél a tizenéves unokával, aki játszik valamivel a mobilján. A nagyapa meg csak ül és nézeget.
Nem tudom. Mondhatnám, hogy milyen udvariatlan kölykök, de azért ez valahol kétoldalú. Itt elsősorban nem is a nevelésre gondolok, hanem az egészséges viszonyok kialakítására. Beszélgetni kell a kölyökkel, hülyéskedni, esetleg mesélni neki. Megtalálni vele a közös hangot. Akkor nem menekül bele a mobiljába. Ha nekem gyerekkoromban egy unalmas nagypapával kellett volna egy asztalnál üldögélnem, lehet, hogy én is kerestem volna valami más szórakozást.
Mondjuk az én időmben ez maximum az orrpiszkálás lehetett.
Aztán bejött egy család, apuka, anyuka meg két tíz év körüli kölyök. És zengett tőlük az étterem, olyan jól elvoltak együtt.

A szállásra visszatérve bekapcsoltam a laptopot. Úgyis pihenőnap van, le kellene írnom valamit az utóbbi napokról a blogba.
– Akkor most te vagy az a mobiltelefon-nyomkodó gyerek? – érdeklődött kedvesen Nej.
– Olvass. A kultúra nemes szórakozás.

Aztán beütött a ménkő. Nem, nem a vihar, az csak igérgette magát.
Ezt úgy hívták, hogy Windows Update.
Ugye volt nemrég az a bizonyos hőn utált Creators Update, mely óta néhány program egyszerűen nem működik a laptopomon. (A Geonaute-tól visszajeleztek, hogy igen tudnak róla, az összes készülékük kommunikációja meghalt, a Dropboxtól le kellett tölteni egy bétát, az Outlook továbbra is képtelen indexelni, szóval elvagyunk.)
Most pedig megjelent egy üzenet, miszerint az oprendszer feltelepített egy javítást, akarom-e most újraindítani a gépet, vagy megvárom, amíg este magától újraindul. Nem kápráztattak el a választási lehetőségek bőségével, de nem bántam. Valahol reménykedtem, hogy talán ez az a patch, amellyel elkezdték javítgatni a CU okozta károkat. Szóval azt mondtam, hogy oké.
Ezzel öltem meg a gépemet.
A laptop újraindult. Feljött a bejelentkező ablak. Majd a jelszó begépelése után kaptam egy üres fekete képernyőt. Meg egy egérkurzort. Ennyi.
A szép a dologban az volt, hogy nem sokkal korábban másoltam fel mindent (track-eket, fényképeket, videókat, szövegeket) a laptopra, hogy biztonságban legyenek.

Órákig küzdöttem vele. Fasza nyaralás, morogtam. Utána a hétvégén otthon is. Végül sikerült kinyomoznom, mi történt és orvosoltam is a hibát. De ezeket most nem írom le, mert nem akarom, hogy egy utazós bejegyzésbe ékelődjön egy hosszú IT írás. Hamarosan lesz róla külön bejegyzés. A korrektség kedvéért annyit azért elárulok, hogy nem a Microsoft volt a hibás.

Este még meteorológia. Hah, nem is rosz! Holnapra mérsékelt szél (15-20 kmh), semmi kánikula, igazi vizitúrás idő. Irány a hordódi holtág! Igazából akkor kezdtem sejteni, hogy mégsem, amikor Nej az esti bevásárláson hanyagul bedobott a sörök mellé egy tampont, utána meg a gyógyszertárban egy Algoflexet.
Oké, majd kitalálunk valamit.