Lupa tó

Kajak vagy bringa? Délelőtt benedvesített kisujjal kiültem a lugasba és a rögtönzött indikátor azt mutatta, hogy fúj a szél. Megint. Azaz kerékpár.

Kettős úticélunk volt: egyfelől már régóta izgat, milyenek lettek Gerendai strandjai az egykori bányatónál, másfelől meg… tudtommal augusztus után le kell bontani minden büfét a Római parton, szóval egy utolsó nagy bejárás, sörkóstolgatással, dokumentálással.

Az útvonal. (A rohadék mobiltelefon rohadék GPS-e 12 kilométer után kipurcant, kénytelen voltam aprólékosan megrajzolni az útvonalat a Google Earth-ben. A sebességértékeket nem is szabad komolyan venni.)

Túl sokat nem tudok írni. Piszok meleg volt. A Dunán tarajos hullámokat vert oldalirányba a szél. Nem bántam meg a döntésemet. A Batthyány térnél jó nagy tumultus volt, TEK-es páncélozott járművel, terelésekkel. Nem élveztem. A Római parton is nagy tumultus volt, azt azért igen. A strandok a Lupa-tónál… egyelőre nem lesznek a kedvenceim. A bányató holdbéli tájon fekszik, árnyék az nulla. A drágább strandon akadnak napernyők, de nem mentünk be, nem tudom, hogyan lehet hozzájuk jutni. A vizes VB miatt a hátsó úton jöttünk haza, jó nagyot kerültünk. Annál jobban esett itthon a sportfröccs. (Apropó, felfedezés: Aldi-ban a palackozott Vasuta fröccs. Elfogadható minőség, jó ár. Életet mentett.)

DSC00413

DSC00416

DSC00420

DSC00427

Dinnye, vagy sör? Esetleg fröccs?

A cím ránézésre könnyed írást sejtet, de nem lesz az.

Úgy kezdődött, hogy Nejt a dietetikus eltiltotta a dinnyétől, miszerint fúj, mekkor GI-je van már. Mármint a dinnyének. Mondtam is neki – mármint Nejnek – hogy kövesse a példámat, igyon fröccsöt. Persze viccnek szántam, de a reggeli bringázás közben elgondolkodtam a dolgon és rájöttem, hogy nem is mondtam olyan nagy marhaságot.

Nézzük a tényeket. (Az adatok 100 grammra, illetve 100 milliliterre vonatkoznak. Nem vacakolok a sűrűséggel.)

Görögdinnye:
GI: 75
GL: 4,9
Cukor: 6 gramm
Szénhidrát: 8 gramm
Energia: 29 kcal

Száraz fehérbor:
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,4 gramm (*)
Szénhidrát: 2,6 gramm
Energia: 82 kcal

(*) A fehérboroknál némileg zavarban vagyok. Fogalmam sincs, hogyan úszták meg, de egyiknek a cimkéjén sincs feltüntetve semmilyen érték. Annyit lehet tudni, hogy a száraz fehérbor határértéke 4 gramm/liter cukor, melyet az egyszerűbb (azaz fröccsboroknál) igyekeznek is beállítani a termelők. De a konkrét érték nyilván a konkrét borra vonatkozna… hogyha ki lenne rá írva. Emiatt a plafonnal számoltam.

Fröccs (ahogy szoktam: 0,8 deci bor, 2,2 deci szóda)
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,08 gramm
Szénhidrát: 0,7 gramm
Energia: 22 kcal.

Sör (Hidegkomlós Dreher)
GI: 0
GL: 0
Cukor: 0,5 gramm
Szénhidrát: 2,4 gramm
Energia: 35 kcal

Azaz 1 adag esetén:

Görögdinnye: 50 dekás adag, 30 gramm cukor, 40 gramm szénhidrát, 145 kcal.
Fröccs: 3 deciliter, 0,32 gramm cukor, 2,1 gramm szénhidrát, 65 kcal.
Sör: 5 deciliter, 2,5 gramm cukor, 12 gramm szénhidrát, 165 kcal.

Ezt most nézegessük egy kicsit. Ugye, hogy a fröccs nyer? Még a meglehetősen rosszhírű sör – lásd sörhas, folyékony kenyér – is veri a dinnyét. (Oké, kalóriában durván döntetlenre állnak, de cukorban, szénhidrátban nagyon is.) Lehetne persze vitatkozni, mi is az az egy adag, a dinnyét konkrétan megmértem (héj nélkül), egyébként pedig ez kábé fél liter víznek felel meg. A tiszta bor szintén elég húzós, de ugye már a címben is fröccsöt írtam.

Beszéljünk akkor a GI és GL értékekről.

A glikémiás index (GI) az adott élelmiszer szénhidráttartalmára adott vércukorválasz alapján rangsorolja az élelmiszereket, a GL koncepciója – a GI mellett, valamint a GI régebbi kutatási eredményeire alapozva – az elfogyasztott szénhidrátmennyiségét is figyelembe veszi. A glikémiás terhelést úgy határozhatjuk meg, hogy a GI-t százaléknak véve megszorozzuk az elfogyasztandó élelmiszeradagra eső szénhidrátmennyiséggel (szénhidráttartalomból kivonva a rostmennyiséget; grammban kifejezve).

A GI értékek kategóriái:

Alacsony: … – 50
Közepes: 50 – 70
Magas: 70 – 90
Nagyon magas: 90 – …

A GL index besorolása:

kis terhelést jelent (a vércukorszint szempontjából): … – 10
közepesen terhelő: 11 – 19
nagyon terhelő: 20 – …

http://szenhidrat.hu/gi-es-gl-tablazat

Vedd észre, hogy az alkoholoknak a GI – és ebből következően a GL – értékei is nullák. Ez nem azt jelenti, hogy a szénhidráttartalma nem szívódik fel, hanem azt, hogy nagyon-nagyon lassan. Ehhez képest a dinnye szénhidráttartalma a brutális 75-ös GI-vel gyakorlatilag egyből üt.

De mekkorát? Ehhez megint matekozni kell. Nekem nagyjából az jött ki, hogy egy félkilós dinnye betermelése minden érték (kalória, szénhidrát, GI) tekintetében nagyjából megegyezik azzal, mintha egy üres zsemlét burkolnánk be.

Nem mondom, hogy nem lepett meg az eredmény. A dinnyét mindig is fogyókúrás kajának tartottam, a zsemlére meg ugye már évek óta méregként tekintek. Oké, a dinnye előnye, hogy azért csak fél kiló kaja, de ez gyakorlatilag víz, kábé egy óra után megint éhes lesz utána az ember. (Mint egy zsemle után is.)

De itt már elmentünk egy másik irányba, hiszen az írás alapfelvetése nem a kajálás, hanem a nyári hűsítő megválasztása volt. Ahol a laza fröccs nyert. (Ennél már csak a sima szódavíz egészségesebb, de mutass nekem olyan embert, aki élvezettel iszik meg napi három liter vizet. Sportfröccsből viszont simán elfogy ennyi melegben.)

PS1.
Tudom, az alkohol vízhajtó. De vedd figyelembe, hogy a hosszúlépéshez közeli fröccsömben milyen kevés az alkohol és milyen sok a víz. (A nagy melegben alkalmazott sportfröccsről – 1 deci bor, 6 deci szóda egy borosüvegben – már nem is beszélve.)

PS2.
Az ilyen eseteket nem egyszerű kezelni. Amikor eltervezek egy észosztó írást, de nem jön össze. Most például komoly levezetésekkel be akartam bizonyítani, hogy Nej dietetikusa téved, összekeveri az emissziót az imisszióval és a dinnye igenis ártalmatlan jószág. (Lásd prekoncepció.) Hiszen a GL értéke (ismétlésként: a GI értékkel súlyozott szénhidrátmennyiség) már csak 5 körül van – azaz nagyon alacsony – míg a búzaliszté 65, azaz extrém magas. Aztán a saját csapdámba estem. Hiszen a GL esetében azonos mennyiségeket kell figyelembe venni, azaz fél kiló dinnye az fél kiló – konkrétan tíz darab – zsemlével van pariban, így meg már jogos a durván tízszeres különbség az indexben is.
Ami miatt nehéz a szituáció, hogy ilyenkor nem tudom, mit csináljak. Hiszen mondhatnám azt is – egy hosszú sóhajtás után – hogy törlöm az egész írást, elkezdem előlről és megmondom a frankót úgy, mintha mindig is a teljes igazság birtokában lettem volna. Vagy elkezdem a tervezett ekézést, aztán amikor önellentmondásba keveredek, azt mondom, hogy nahát. Én az utóbbit kedvelem jobban, de nem ritkán kapom meg azoktól, akik csak a feléig olvassák az írást, hogy mekkora farok vagy te, József. Nos, ez egy kockázat.

PS3.
Egyébként mintha én is keverném az emissziót és az imissziót. Amikor szénhidrátról beszélünk, nem mindegy, mit értünk veszélyen: azt, hogy mennyi kerül a szervezetbe (imisszió), vagy azt, hogy milyen gyorsan (emisszió). Az első a diétázóknak fontos, a második a cukorbetegeknek. Míg egy adag dinnye – azaz egy darab zsemle – a diétázónak kezelhető mennyiség, a cukorbetegnek a hirtelen terhelés miatt már kerülendő. (Az mondjuk már egy újabb felvetés, hogy ha valaki rendszeresen ugráltatja az inzulinját, akkor könnyen lehet, hogy a hasnyálmirigye megunja. Ebből lesz a II-es cukorbetegség.)

PS4.
Még valami. Ha utánaolvasol, hogy akkor most cukorbetegek számára fogyasztható-e a dinnye, meglepő dolgokat találsz. Nagyjából azonos mennyiségben bukkansz rá olyan írásokra, melyek szerint persze, aztán olyanokra, hogy csak tudatosan, mértékkel és olyanokra is, hogy felejtsd el, tilos. A példa gyönyörűen mutatja, miért használhatatlan ma már az internet. Egyszerűen tele van szélhámosok manipulációival, jóhiszemű, de fogalmatlan világmegváltókkal és elvétve tudományos igényű, valós tartalmú írásokkal. Te meg laikusként válogasd ki, melyik melyik.
De ez a gondolat már messzire vezet. Lehet, hogy egyszer ki is fogom bontani.

Pihenés után

Megvolt a nagy aktív pihenés, hazaértünk… és egyből bele is ugrottunk a hétköznapok turbinájába.
Mely turbina maximális fordulatszámon pörgött.

  • Vasárnap. A legsürgősebb: rendberaktam a laptopomat. Rendeztem a kirándulás anyagait. Megírtam a blogbejegyzéseket. Legyaktam a Comodót a laptopról és a Médiacenterről. (Az utóbbin sikerült elkapnom a Creator Update letöltését, ráküldtem a wushowhide-ot. Megvagy.) A laptopra felraktam tesztelésként a nod32-t. (Igen, ekkor még a nod32-ben gondolkodtam.)
  • Hétfő. Akkumulátor-mizéria. Szintén sürgős. Fogorvos. De ezeket már megírtam. Délután konyhatakarítás. Volt mit.
  • Kedd. Kora reggel bringa. Defekt. Most az első kerék. Kész, a bringa meghalt. Könyvelő. Bolt, mert üres a borhűtő. Míg nem voltunk otthon, leszakadt a gardróbszekrényben a rúd, mind a két műanyag bizbasz eltörött. Be kell szerezni, mert jelenleg minden ruha a földön hever. Ez is sürgős. Végül hosszas mászkálás után a Zatikban találtam. (Tudom, faáruház. Mégis csak ott volt.) Este konyhatakarítás befejezése.
  • Szerda. Akkor ma jöjjenek a bringák. Sport is, közlekedés is, sürgős. Az országútinak a hátsó külső gumija sérült, a belső ragasztott, az első belső defektes. A tartalékgumik meg elfogytak, beleértve a trekking gépét is. (Váci túra, ugye.) Ez nagygenerál. Meg kell nézni a trekkinget is, Tiszafüreden a végén csúnya hangja volt, a fékbowden is mintha szakadna, a sárvédőtartó meg letört. Csak az volt egy óra, mire összeírtam mindent, amit venni kell. Nem is volt egy helyen, de szerencsére a Decatlonban találtam olcsón egy garnitúra Michelin külsőt az országútira. Elmenni dinnyéért. Ebéd. Utána szerelés. Meg bringamosás. Este a nyaralás után csak lehajigált cuccok összepakolása.
  • Csütörtök. A trekking bringát el kell vinni szervízbe, nem tudtam megcsinálni. Nej kerékpárján elrepedt a felni. Sürgős? Naná. Azzal járna dolgozni. A kert… az katasztrófa. A 20 éves rózsafa fele elszáradt, ránézésre valami gomba, nagyon gyorsan csinálni kell vele valamit. A takácsatkák a fél kertet beszőtték, az se tud várni a hétvégéig. Locsolni is kellene, de nem férek hozzá a slaghoz, mert darazsak fészkeltek mellé.
  • Péntekre virradó éjjel valaki besurrant a lakásba és kirámolta a nappalit. Ezzel is lesz dolgom.
  • Egy hete itt van Barna frissen vásárolt laptopja. Telepíteni kellene. De ahhoz már csak a hétvégén nyúlok hozzá. Az úgynevezett pihenőidőmben. Szintén hétvégére marad az itthoni komplett vírusvédelmi rendszer lecserélése is.

Ezek a sürgős melók. El is vitték gyakorlatilag az egész hetet. A gond csak az, hogy ezek már munkanapok voltak, dolgoznom kellett volna. És még mindig nem értem, másoknak hogyan van idejük az élet mellett dolgozni. Vagy munka mellett a halaszthatatlan dolgaikat intézni.

Akku

A számítógép már működik. Jöjjön a második legfontosabb, az autó.

Tulajdonképpen nem igazán komoly feladat: venni kell egy új akksit. Az ember ugye megnézi a régi tipusát, rákeres a neten, aztán elmegy és megveszi.
Ja.
A régi – gyakorlatilag gyári – akksi tipusa: Delkor. 55Ah, 610(!!) CCA. Na, hogy ilyet Magyarországon nem találok, az biztos.
Meg úgy általában, a fene sem gondolta volna, hogy az akkumulátor ekkora tudomány. Hétfőn a fogorvosi jelenésemig (fél három) a netet bújtam és próbáltam találni valami jó akksit a beszerezhetetlen Delkor helyébe.

Pontosabban, nem beszerezhetetlen. A nyomozás során kiderült, hogy ez egy jó nevű ausztrál cucc. (Ember, tíz éve ment gond nélkül, télen-nyáron. Ha balfék módon nem nyírom ki, ma is működne.) A dél-koreai Chevrolet-nek nem is probléma gyári akksiként használni. Az Alibabán meg is lehet rendelni. Az már más kérdés, hogy mennyiért szállítanának ide Kínából egy 16 kilós akkumulátort.

DSC_3390

Szóval keressünk helyette valami másikat. Amelyik belefér abba a szűk lyukba. Amelyik nem magasabb, mint a régi, mert akkor nem tudom lefogatni. Amelyik körülbelül tudja azt, amit a régi. (A 610-es CCA miatt ez eléggé reménytelen, max 560-ra tudok lőni.) Amelyikhez elérnek a kábelek és rájuk is tudom szerelni a sarukat. Ja, és legalább kalciumos legyen, de érdemes lenne szétnézni, hátha 10 év alatt fejlődött valamit a szakma. Nos, igen, fejlődött: a Pb-Ca mellett megjelent a Pb-Ca-Ag ötvözet is, sőt, minimálisan visszasunnyogott az antimon is, bár azt írták, hogy ennél sokkal fontosabb a rácsszerkezet, na meg itt vannak a zselések is, melyek valójában nem zselések, de úgy egyébként a fene tudja.
Aztán balos, vagy jobbos? Az ábra alapján az ember egyből rávágná, hogy jobbos (jobb oldalon van a piros, azaz a pozitív saru), csakhogy ez egy lapos tetejű akksi, nálunk viszont dizájnosak vannak, azokat csak fordítva tudom betenni, azaz mégis balos kell. Már ha egyáltalán a saruvédű műanyag kupak belefér a dizájnba.
Van gond.
Lemértem milliméterre a helyet, meg a csatlakozót. Lemértem, hogy mekkora a tűrés, amellyel játszhatok. Utána túrtam a netet ezerrel. Olyat, hogy Lacetti-be való akkumulátor, olyat nem találtam. (Csak egy oldalt, mely nagy vonalakban specifikálta az akksit, de ez megerősített abban, hogy balos kell.) Illetve annyit még találtam, hogy manapság a Chevrolet-ekbe Daewoo akkumulátorok mennek gyárilag, melyek valójában átmatricázott Rocket akksik. De még így sem találtam megfelelőt. Pontosabban, találtam egy csomó talán megfelelőt. De mindegyiket látnom kellett volna és leméricskélnem.

Oké, fogorvos. Gyorsan végeztem. Hazafelé útbaesett a Homasita. Elég gyökérkefe választék, nem is volt nekem való, de annyi látszott, hogy a Varta, illetve a Bosch akksik beférnének. Azaz tulajdonképpen meg is tudnám rendelni látatlanban a megfelelő paraméterekkel rendelkezőt és akkor 2-3 nap múlva lesz is autóm.

Mondjuk ettől még nem tapsikoltam az örömtől. Azért jó lenne valami gyorsabb megoldás. Aztán eszembe jutott, hogy éppen nemrég vigyorogtam a külvárosi bringázásom alatt egy akkumulátorbolton. Hogy itt a külváros külvárosában mekkora biznisz lehet már. Nézzük meg. (A bolt egyébként 500 méterre van a lakásomtól.) Bementem. Az eladót éppen lefoglalták. Nézelődtem. Rengeteg Varta. Köztük nekem való is. Oké. Megnyugodtam. Ma estére már lesz autó. Aztán megfordultam és a mögöttem lévő polcon ott figyelt egy csomó Rocket akksi. Kézzel írt cetlik minden polcon. Ahol álltam, konkrétan az volt kiírva, hogy Chevrolet/Daewoo gyári akkumulátorok. Egyből kikerekedett a szemem. Nézegettem. Sima tetejű. Kivettem. Méricskéltem. Minden szempontból tökéletesen passzolt. Elektromos paraméterei? Hát, a CCA nem érte el a Delkor akksiét, de az 560 már jó. Nos, itt van. Ezt kerestem. Egész nap. Reménytelenül.
Az árát már csak otthon néztem meg, a bank visszaigazoló sms-ében.
Gond nélkül beszereltem, pöccre indult.

Éppen az előző héten beszélgettünk Nejjel arról, hogy nálunk még mindig tart a bevásárlóközpontok építési láza, miközben Amerikában ezek már sorra halnak ki, válnak üres fantomépületekké. Az online vásárlás kicsinálja őket.
Ennek fényében gondold át az esetemet. Fél nap után sem tudtam megtalálni a megfelelő akksit, mert a beszerelésnél milliméterek is számítottak. (Habár a neten néhol milliméterre pontosan is megvannak az adatok, de ezeknél a dizájnos akksiknál nem mindegy, hol mérték.) Azaz először el kellett mennem egy boltba, hogy az engem érdeklő tipusokat lemérjem. (Ha lett volna megfelelő kapacitású, meg is vettem volna.) Majd utána haza, online keresés, megrendelés. Minimum 3 nap, de ha visszaemlékszel, az akksitöltőre konkrétan 10 napot vártam. Végül ehhez képest a szaküzletben a szaki pontosan tisztában volt az akksikkal, ott volt a kézzel írt cetlije a polcon és rajta minden információ, melyekre szükségem volt.
Azaz hiába vásárolok már egyre többet online, de mind most, mind a töltőnél az online vásárlás egyelőre még zsákutca. Nagyon.

PS.
Miután megvettem az akkumulátort és a tipusszáma alapján kerestem rá, naná, hogy dőlt az információ. Csak éppen úgy keresve, hogy Lacetti, úgy nem jött. Úgy kellett volna, hogy Chevrolet.

Mitől halt meg az a laptop?

Nos, miután beharangoztam, jöjjenek a részletek.

Nem kívánom senkitől, hogy visszaolvasson, röviden az előzmények.

Megkaptam a Creators Update frissítést. Nem örültem neki. Olyan programokat gyilkolt le a laptopomon, melyeket sűrűn használtam. A médiacenter laptopra fel is raktam a wushowhide.diagcab alkalmazást, hogy egyből le tudjam lőni a CU-t, ha megjelenik. (A Defer – amennyire tudom – csak elhalasztás. Attól még felmegy, csak később.)
Emellett pedig utánaolvastam: elkezdtek-e kijönni a CU-t javító patch-ek. Valamit találtam is, de nem engedte magát felrakni. Azt viszont láttam, hogy nagy a felháborodás, szóval vártam türelmesen.
Előbb-utóbb jönnie kell valaminek, hiszen a CU már több hónapos.

Ezek után történt az, hogy nyaralás közben a laptopra felkerült egy Windows patch és megkért, hogy indítsam újra a gépet. Titokban reménykedtem, hogy hátha ez az. És rábólintottam.

Újraindítás után megkaptam a szokásos beléptető promptot. Beléptem. Üres, fekete képernyő, egy egérkurzorral. Semmi más. Nem örültem.

Mindemellett az egérkurzor megléte jó hír volt. Valami azért motoszkált a háttérben. Például a Task Manager. Miután elindítottam (ctrl+alt+del), egy kicsit nyugodtabb lettem. A Task Manager-ből már indíthatok adminisztrátor erősségű parancssort, onnan meg bármit. Már ami elindul. Services.msc. Működik. Minden rendben. Control Panel. Nem működik. Explorer.exe. Nem működik. Azért van baj. A Totalcommander megy, a Google Chrome szintén. De nincsenek ctrl+ parancsok. Vicces.
A biztonság kedvéért minden fontos anyagot lemásoltam egy SD kártyára.

Oké, próbáljunk gyógyítani. Sfc /scannow. Minden fasza.

DISM.exe /Online /Cleanup-image /Scanhealth
DISM.exe /Online /Cleanup-image /Checkhealth

Valami van. Azt mondja, hogy tudna mit javítani.

DISM.exe /Online /Cleanup-image /Restorehealth

Dolgozott egy ideig, majd azt mondta, hogy immár minden oké. Restart.
Ádehogy.

Nagyjából itt hagytam abba. Végülis, nyaralok. Majd otthon. Vagy restore point, vagy reinstall. De akkor már Windows 7, mert ebből a kutyakomédiából kurvára elegem van.

Hazafelé menet – amikor éppen nem az akkumulátoron járt az eszem – beugrott, hogy de hülye vagy József, az eventvwr.msc-t meg sem próbáltad elindtani.

Itthon ez volt az első dolgom.
Töméntelen hibaüzenet. Nem tudta betölteni az ntldr.dll-t, illetve nem tudta elindítani az explorer.exe alkalmazást. Ezek nélkül a Windows nemhogy félkarú óriás, sokkal inkább egy töketlen kutya.
Hát, igen, így nehéz.

Jó. Nézzük meg a kritikus időszakaszt, 07.13 este hat körül. Ezeket találtam a logban.

17:51 started downloading update (44)
17:52 started installing update groove music (43)
17:52: successfully installed update groove music (19)
18:52 kb4025342 installed successfully
20:30 started downloading update (44)

Á, nem robbant fel az agyam a dühöngéstől. Nem elég, hogy a CU mindenféle szemét feltelepítése miatt vágta agyon a gépemet, de most meg egy általam soha nem használt mp3 lejátszóhoz tartozó frissítés ölte meg véglegesen. Microsoft, drága, mi a fasz folyik ott nálatok?

Aztán bogarásztam tovább és a következő megdöbbentő bejegyzéseket találtam. 07.15 dátummal. Azaz a bogarászás időpontjában.

18:07 started downloading update (44)
18:07 started downloading update (44)
18:07 started downloading update (44)
18:08 started installing update xbox game bar (43)
18:08 successfully installed update xbox game bar (19)
18:08 started downloading update (44)
18:08 started installing update xbox (43)
18:08 successfully installed update xbox (19)
18:09 started installing update onenote (43)
18:09 successfully installed onenote (19)
18:10 started installing update candy crush soda saga (43)
18:10 successfully installed candy crush soda saga (19)

Tehát miközben az operációs rendszernek nem csak a nyaka volt véres, de konkrétan hiányzott a szíve és a tüdeje is, a Windows Update makacsul futott és telepítette a frissítéseket. A roppant fontos xbox komponensekhez, na meg ahhoz a szájbanyomott debil Candy Crush Soda Saga játékhoz. Ja, hogy a Windows haldoklott, pontosabban meghalt? Ugyan már. Csak megbízhatóan fusson a Candy Crush Saga, más nem számít.

Nem írom le, mit gondoltam, amikor ezeket megláttam. Már a CU után is a légiósbetegség jeleit tapasztaltam magamon, de ezek miatt a frissítések miatt komolyan embert tudtam volna ölni. Az isten tegye akárhová ezeket a kreténeket, én a laptopomat használni akarom, munkára akarom használni és tomboló idegbeteg berserk lesz belőlem, ha számomra teljesen érdektelen baromságok miatt kinyírják.

Nem voltam vidám. Egész egyszerűen nem tudtam, mihez nyúljak. Aztán felállítottam egy stratégiát: első körben leszedek minden vírusvédelmet, mert hátha. Ha az sem segít, akkor bebootolok egy Windows 10 pendrive-ról és megnézem, van-e valami használható visszaállítási lehetőség. Ha nincs, akkor mentés, majd utána Windows 7. Mert b@sszák meg.

Ekkor ugrott fel a Comodo, hogy frissíteni akar. Nem először tette ezt ezekben a napokban, de eddig mindig elküldtem a sunyiba. Nekem most fontosabb dolgom van.
Például leszedni a Comodo-t. Hmm. Oké. Ne ragadjunk bele egy virnyákkergető frissítésébe, először engedélyezzük neki, utána pedig szedjük le. Leokéztam. Frissített, Majd újraindítást kért. Megkapta.

Nem találod ki. A Comodo frissítés után úgy indult el a laptop, mint egy jól olajozott svájci óra. Minden működött.
Azaz szidtam a Microsoft-ot, mint a bokrot, mert ilyen farok programok frissítésével kinyírta a gépemet, de valójában az történt, hogy a Comodo és a Windows egyszerre akart frissíteni és emiatt dőlt össze a rendszer. Illetve nem dőlt teljesen össze, mert a Windows továbbra is frissített.

A következtetés elég egyértelmű volt: legyaktam a Comodo-t. Menjenek a búbánatos fenébe. Sőt, úgy általában elegem lett az ingyenes vírusirtókból. Gondolom ezzel nem mondok újat, értelmes ember nem használ torrentes/feltört vírusvédelmet, de mostanra elegem lett az ingyenes szarokból is. Némileg gáz, hogy itthon minden gépre ezt raktam fel, de majd megoldom. Kicsit utánanéztem és a Kaspersky-nél 5 gépre két éves előfizetés 24e pénz, gépenként havi 200 forint, ennek azért bele kell férnie a költségvetésbe.
Ennyi.

Tiszafüred 07/07

Az Univerzum bekeményít
2017. július 15; szombat

Jó, tudom, ez most kívételesen a saját hülyeségem volt, de olyan jól esik másra kenni.
Szóval tegnap este összepakoltunk mindent. Korai kelés. Reggel még bolt, kényelmes reggeli, utána nyitottam volna a kocsiajtót, hogy bepakolunk. Volna.
Az akksi elhalálozott.

Csak hogy képben legyél, felidézem, hogyan néztünk ki.

2017-07-09 10.12.59

Kezdjük ott, hogy ilyenkor nincs központi zár. A csomagtartó ajtaját pedig kulccsal nem lehetett kinyitni, mert pont ott volt előtte a bringatartó oszlopa. A kerékpártartót zárt ajtónál nem lehet leszerelni. Hol is vannak a szerszámok? A csomagtartóban, a süllyesztett pótkerék mellett. Nyilván az üléseket előre tudom dönteni és előlről be tudok mászni a csomagtartóba, de ennek az egésznek azért már van némi pikáns bája. Kajakot meg nem tudunk feltenni, mert akkor nem nyílik a motorháztető.

A magyarázat sajnos eléggé egyértelmű. Nemrég írtam, hogy egy nyitva felejtett ajtó miatt csontra lemerült az akkumulátor, többen írtátok is, hogy akkor ez kuka, bele is törődtem, hogy le kell cserélnem, de halogattam. Hiszen az autó szépen működött. Normál terhelés mellett. Csakhogy ide fitt akkumulátor kellett volna. A strand még kerülő úton sem volt egy kilométer, reggel kimenni autóval, este hazajönni, de az Amúr is csak három kilométer volt, szóval a sok apró út fogyasztotta az amúgy is béna akkumulátort és semennyit sem töltötte. Szombat reggelre purcant ki.

Jól feladva a leckét.

A tiszta munka az lett volna, ha tudok szerezni vagy egy gyorstöltőt, vagy egy töltött akkumulátort. Ekkor egyszerűen bepakolunk és elindulunk. Ha viszont bikázni kell… akkor eleve ki kell tolnunk a kocsit, mert az orra benne volt egy áthatolhatatlan bozótban. Aztán ha beindul, akkor járó motor mellett kell mindent bepakolnunk, na most egy üdülőhelyen szombat délelőtt az ilyesminek senki nem örül. Azaz arrébb kell állni, ekkor viszont cipelhetünk mindent kézben a kocsiig és vannak rendesen nehéz jószágaink, hogy a kajakokről ne is beszéljek.

Elindultam kerékpárral megoldást keresni. Nem kellett messzire mennem, a recepción rögtön átérezték a helyzetemet. Kaptam egy töltőt és egy ígéretet: ha a töltővel 1-1,5 óra töltés után sem indul el az autó, addigra visszaér az alkalmazottjuk a terepjáróval, arról bebikázzák.
Kiműtöttem az összes szóbajöhető szerszámot. Rádugtam a töltőt. Ígéretes volt, hogy a 6 amperes töltő csak 3 ampert vett fel, ezek szerint most nem merültünk le csutkáig. Félóra pihenő (szivar) után úgy döntöttem, hogy mivel úgyis buktuk a hátsó ajtót, bepakolunk belülről, aztán felrakom a bringákat. Annyival is előrébb vagyunk. Másfél óra múlva levettem a töltőt. Túlzottan nem voltam boldog, mert továbbra is 3 ampert mutatott, szóval mintha nem is töltődött volna. Próba. Naná, hogy nem indult be. Ráadásul amikor visszaraktam a töltőt, immár 6 ampert mutatott.
Oké. Keressük meg a bikát.
A recepción megígérték, hogy küldik a hapsit. Mire visszaértem, a töltő még durvábbat mutatott: nulla ampert. Feltöltődött volna 10 perc alatt? Nyilván nem. Ez az akksi úgy szar, ahogy van. Nejjel ketten kitoltuk az autót a tisztásra. (Erősek vagyunk. Aki 35 kilométert evez szélviharban, az nem ijed meg egy autótól.) Meg is jött a terepjáró, harmadik kísérletre bepöccent az autónk. Remek. Kiálltam egy néptelen útszakaszra. Ekkor már csak a kajakokat kellett felraknunk. A recepciónál járó motor mellett fizettünk. Így utólag is elnézést kérek mindenkitől, aki akkor éppen ott ebédelt. (Annyira siettem, hogy el is felejtettem Jagermeister hamutartót venni.) Útközben jutott eszembe, hogy nem teszteltem le, hogy a szürkerendszámos táblán jól működik-e a világítás. A Tisza-híd utáni parkolóban félreálltam. Naná, hogy nem működött rendesen. Innen is üdvözlöm annak a mérnökcsapatnak a kollektív anyukáját, akik az utánfutó elektromos csatlakozóját kitalálták, rohadt nehezen lehetett kihúzni is, bedugni is, naná, hogy kétféleképpen is belement. Csak úgy tudtam megcsinálni, ha hasra feküdtem. Az arcomtól tíz centire tolta kifelé a kipufogó a szutykot, de a motort leállítani nem lehetett. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg kiégett az égő. Tartalékégő? A csomagtartó aljában fekvő pótkerék mellett. Habár már működik a hátsó ajtó, de a kajakok és a bringák miatt felejtős.
– Akkor most mi lesz? – idegeskedett Nej.
– Semmi. Hazamegyünk.
– Így?
– Nézd, a béemvések az egész életüket leélik irányjelző nélkül. Mi is kibírunk 150 kilométert.

Persze még ott volt Eger. Régen láttuk a szülőket, terveztük, hogy beugrunk. Bíztam benne, hogy 50 kilométer alatt töltődik valamennyit az akksi.
Nem töltődött.
Szerencsére egy nyugdíjas autóvillamosságisnál mindig van a sufniban egy töltött akkumulátor, arról bebikáztunk.

Most már csak haza kellett érni a motor leállítása nélkül.
Tudom, ez rénézésre nem olyan nehéz feladat, különösen 35 éves autóvezetői rutinnal. Csakhogy. Biztosan ismered a példázatot a tét okozta bizonytalanságokról. Menjél végig egy félméter széles csíkon. Simán megcsinálod. De menjél végig akkor, ha ez egy félméter széles, kapaszkodó nélküli híd egy többszáz méter mély szakadék fölött. Ugye, hogy nem ugyanaz?
Na, ilyen állapotban vezettem haza. Tudtam, hogy az akksink totálisan szar, nem vesz fel töltést, azaz addig megy az autó, amíg pörög a generátor. Olyan finoman, óvatosan vezettem, mintha vizsgáznék. Nejnek pedig folyamatosan célozgattam rá, hogy otthon melyik pálinkásbutykost fogom megbontani.

A kedvem? Köszönöm a kérdést. Ahhoz képest, hogy tönkrement a számítógépem, elpusztult az autó akksim és pengeélen autózunk, hátsó irányjelzők nélkül, szóval mindehhez képest kösz, jól vagyok.

Végül hazaértünk. Járó motor mellett becuccoltunk mindent, beálltam az udvarra (muszáj, mert csak így ér ki a töltő), aztán leállítottam a motort. Pusztán csak hogy leellenőrizzem a teóriámat – miszerint az akksi nem vesz fel töltést – visszaindítottam. A kocsi beröffent. Tutira azért, hogy bosszantson.
Akkor is lecserélem.
(Másnap reggel már nem indított.)

A teljes fényképalbum.

Tiszafüred 06/07

Felső bringatúra
2017.07.14; péntek

Reggel kellemes idő fogadott. Kicsit karcos hideg, semmi szél. Kényelmesen megreggeliztünk.
Megbeszéltük, hogy azt csináljuk, amiért jöttünk: a strandon borulgatunk, technikázunk.
A kényelmes reggeli után kezdtünk el gondolkodni. (Béláim.) Ugyanis addigra konkrétan kezdett kihűlni a lábunk. Meteorológia: 20-22 fokos csúcshőmérséklet. Izé. Délelőtt tízkor még nem volt húsz fok, ez tuti. A víz ugyan meleg, de a levegő hideg, a 20-as széllel meg kifejezetten csípősen hideg. Úszni még lehetne, de kimászni, borulgatni, megint kimászni… nem igazán. Neoprént nem pakoltunk. Ember, 30+ fokos melegben indultunk.

Maradt a kerékpár. Bezárjuk a teljes kört, körbejárjuk a Tisza-tó felső részét is.

A felső kerékpártúra útvonala.

Nos, megcsináltuk. Egyszer és utoljára. Nem véletlen, hogy ez a szakasz nincs benne a hivatalos körben. Voltak ugyan szép részei, amikor a gát szélét vadvirágok borították, a közeli fákon meg csiviteltek a madarak, a fák mögött látszott a tó, a másik oldalon pedig napraforgómezők terültek el.

DSC00409

DSC00394

DSC00412

De nem ez volt a jellemző. Murvás földút, kirázta a vesekövemet. És semmi. A vizet fák takarták, a másik oldalon pedig mindenféle mezők. Település, kocsma, vagy akármilyen pihenőhely, semmi. Tiszabábolna után azt hittem, vályogot köpök. A tiszadorogmai kompnál zárva volt a büfé.
És így mentünk 48 kilométert. Egy helyen találkoztunk némi élettel, a tiszavalki kikötőben legalább voltak épületek, de embert ott sem láttunk.

DSC00400

Kifejezetten örültem, amikor a végeláthatatlan mezőn feltűntek a távolban a tiszafüredi víztornyok.

Különös. Azt szokták mondani, hogy a patak meghal, amikor belefolyik a tóba, hiszen az addig élő, csobogó vízből csendes állóvíz lesz. A Tisza-tóra ez nem annyira igaz. Számtalan helyen előfordul, hogy habár határozottan a tóban vagyunk – igaz, nádasban – ennek ellenére a terep neve valami folyóvíz: Kis Tisza, Eger-patak, Nyárád-ér. Valószínűleg az elárasztás előtt ezek tényleg külön vizek lehettek, utána viszont egybefolytak… de a nevek megmaradtak.

Időnként elgondolkodom, mi is az igazi élmény a túrázásban: amikor kint a napon küzdünk az elemekkel, vagy amikor megérkezünk, beülünk az árnyékba és felpattintunk egy sört. Valószínűleg mindkettő, hiszen csak úgy, küzdés nélkül bedöngetni egy sört messze nem akkora élmény.

Nos, adtunk az érzésnek. Aztán öt óra környékén átsétáltunk a strandra, az egyik büfében Nej végre talált keszeget, én meg lángost gyros-szal (éhes voltam, na), a sör megbízhatóan vizes volt, szóval ahogy egy strandon kell. Azon mondjuk jót mosolyogtunk, hogy a műanyagtányéros, önkiszolgálós strandbüfé árai valamivel magasabbak voltak, mint a Fehér Amúr árai. Hát, igen, a lokáció.

Utána csendespihenő. A laptophoz dafke nem nyúltam. Majd otthon. Ott van telepítő média. Mindenféle. Mert a Windows 10 már kezdi kiverni a biztosítékot.

Sokszor mondogatják a különböző életmódmagazinok, hogy élj a jelenben. Soha nem értettem: ha nem készítem elő a jövőt, akkor csak úgy megtörténik és egyáltalán nem biztos, hogy az jó lesz nekem. Most viszont megéreztem belőle valamit. Utolsó este, olvasgattunk a teraszon, felnéztem és egy ideig úgy maradtam. Nem, nem történt semmi. A madarak csiviteltek, velünk szemben Hans, a pocakos, harcsabajszú német éppen felnyalábolta a pincsijét és felszálltak a robogóra, ezenkívül gyakorlatilag nem történt semmi, de abszolúte semmi, minden állt, még a levegő sem mozgott, teljes csend volt. És a kellemes környezetben jól esett nézni, ahogy nem történik semmi.

Utána persze történt: estefelé nekiálltunk pakolni. Holnap reggel megyünk haza.

Tiszafüred 05/07

Pihenőnap
2017. július 13; csütörtök

Ma reggel a kereszthuzat letépte rólam a takarót. Mely eseményben már a takaró megléte is újdonság volt, hiszen eddig kitakarózva aludtunk folyamatosan menő ventillátor mellett. (Hajnalban 8 fokra hűlt le a levegő.) Nem is erőltettem a korai kelést. Kilenc körül néztem rá a meteorológiára és láttam, hogy jól éreztem. Kettes viharjelzés, 30-40 km/h alapszél, 40-80 km/h lökésekkel. Még elgondolkodtunk, hogy bemegyünk a csatornákba, de odáig el is kell jutni, az meg 2-3 kilométer a Tiszán, ott meg nem akartuk kipróbálni ezt a szélvihart.

idojaras

Mint látható, a mérés szerint reggel kilenckor 50-es szél volt és közeledett egy 65-ös góc.

A biztonság kedvéért kisétáltunk a partra. Néhányan álldogálltak a térdig érő vízben. Egy pacák úszkált bólyától bólyáig. Neoprén kezeslábasban.

Oké, pihenünk. Nézzünk várost. Melyiket? Egert, Debrecent már túlságosan is ismerjük, a Hortobágyon nincs semmi, az meg csak a német turistákat érdekli. Mi van még? Aztán rájöttünk, hogy alig ismerjük Tiszafüredet. Megnéztük. Kellemes negyedóra volt.

Városnézés kerékpárral.

DSC00380

Hazafelé a Teszkóból feltöltöttük a sörkészletet. (Ott volt egyedül Soproni IPA.) Vicces dolog ám úgy hazakerékpározni, hogy 15 sör figyel kettőnk kormánytáskájában.

Délután álmos, üdülőhelyi olvasgatás. Öt óra körül kocsiba vágtuk magunkat, átmentük estebédelni a Fehér Amúrba. Érdekes kontraszt, gyakorlatilag a másik véglet, ha a Hellóhal-hoz viszonyítok. Abszolút semmi modernség, semmi kísérletezés, semmi misszió, semmi enyhe sznobságba hajló gasztró, egyszerűen a régi iskola: zsírral, hagymával, vastagon, púpos tányérral. Nej klasszikus dorozsmai pontyot rendelt, én pedig vegyes fatálat, jól megdurrantva mindenfélével, a tetején kakastaréj szalonnával. Finom volt. Ugyanannyi pénzért úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk felállni.
Valószínűleg mi már elvesztünk a gasztroforradalom számára.

Otthon egyből egy unikum, mert hónapok óta egyikünk sem evett egy ültőhelyében ennyit és jobb megijedni.

Az étteremben egy apa a 12 év körüli fiával. A gyerek nyomkodja a mobilját, az apja pedig unatkozva nézi a plafont. Másik asztalnál szinte ugyanez: nagyapa üldögél a tizenéves unokával, aki játszik valamivel a mobilján. A nagyapa meg csak ül és nézeget.
Nem tudom. Mondhatnám, hogy milyen udvariatlan kölykök, de azért ez valahol kétoldalú. Itt elsősorban nem is a nevelésre gondolok, hanem az egészséges viszonyok kialakítására. Beszélgetni kell a kölyökkel, hülyéskedni, esetleg mesélni neki. Megtalálni vele a közös hangot. Akkor nem menekül bele a mobiljába. Ha nekem gyerekkoromban egy unalmas nagypapával kellett volna egy asztalnál üldögélnem, lehet, hogy én is kerestem volna valami más szórakozást.
Mondjuk az én időmben ez maximum az orrpiszkálás lehetett.
Aztán bejött egy család, apuka, anyuka meg két tíz év körüli kölyök. És zengett tőlük az étterem, olyan jól elvoltak együtt.

A szállásra visszatérve bekapcsoltam a laptopot. Úgyis pihenőnap van, le kellene írnom valamit az utóbbi napokról a blogba.
– Akkor most te vagy az a mobiltelefon-nyomkodó gyerek? – érdeklődött kedvesen Nej.
– Olvass. A kultúra nemes szórakozás.

Aztán beütött a ménkő. Nem, nem a vihar, az csak igérgette magát.
Ezt úgy hívták, hogy Windows Update.
Ugye volt nemrég az a bizonyos hőn utált Creators Update, mely óta néhány program egyszerűen nem működik a laptopomon. (A Geonaute-tól visszajeleztek, hogy igen tudnak róla, az összes készülékük kommunikációja meghalt, a Dropboxtól le kellett tölteni egy bétát, az Outlook továbbra is képtelen indexelni, szóval elvagyunk.)
Most pedig megjelent egy üzenet, miszerint az oprendszer feltelepített egy javítást, akarom-e most újraindítani a gépet, vagy megvárom, amíg este magától újraindul. Nem kápráztattak el a választási lehetőségek bőségével, de nem bántam. Valahol reménykedtem, hogy talán ez az a patch, amellyel elkezdték javítgatni a CU okozta károkat. Szóval azt mondtam, hogy oké.
Ezzel öltem meg a gépemet.
A laptop újraindult. Feljött a bejelentkező ablak. Majd a jelszó begépelése után kaptam egy üres fekete képernyőt. Meg egy egérkurzort. Ennyi.
A szép a dologban az volt, hogy nem sokkal korábban másoltam fel mindent (track-eket, fényképeket, videókat, szövegeket) a laptopra, hogy biztonságban legyenek.

Órákig küzdöttem vele. Fasza nyaralás, morogtam. Utána a hétvégén otthon is. Végül sikerült kinyomoznom, mi történt és orvosoltam is a hibát. De ezeket most nem írom le, mert nem akarom, hogy egy utazós bejegyzésbe ékelődjön egy hosszú IT írás. Hamarosan lesz róla külön bejegyzés. A korrektség kedvéért annyit azért elárulok, hogy nem a Microsoft volt a hibás.

Este még meteorológia. Hah, nem is rosz! Holnapra mérsékelt szél (15-20 kmh), semmi kánikula, igazi vizitúrás idő. Irány a hordódi holtág! Igazából akkor kezdtem sejteni, hogy mégsem, amikor Nej az esti bevásárláson hanyagul bedobott a sörök mellé egy tampont, utána meg a gyógyszertárban egy Algoflexet.
Oké, majd kitalálunk valamit.

Tiszafüred 04/07

A nagy kajaktúra
2017. július 12; szerda

Reggeli. Utána pedig minden nap ugyanaz a vajákolás: meteorológia. Kerékpár? Kajak? A Kodiak vagy az M07? Mekkora túra? Merre? Beleférünk a vihar előtt? Megrizikózzuk, mert nem minden vihar érkezik meg.. de ha mégis, hol bújunk el? És ez megy mindennap. Átkozott, kiszámíthatlan áprilisi időjárás.

Most viszont nem is olyan rossz. Mérsékelt szél. (20-25 km/h.) Vihar csak este. Menjünk, evezzünk egy nagyot. A kérdés az, hogy mivel? Habár nagyon rágerjedtem, hogy az M07-tel kellene, de volt min elgondolkodnom. A Sarudi medence ugyanis kutya egy hely. A felső negyedén kell átvágnunk, a szél pedig délnyugatról fúj, azaz bőven van tere hullámokat kinevelni. Ráadásul ez a medence a legsekélyebb, azaz nagyon könnyen keletkeznek törőhullámok. Nekünk pedig pont párhuzamosan kell mennünk a hullámfronttal, azaz totál oldalba kapjuk az egészet, márpedig az M07 erre a legérzékenyebb. Nem mondom, nem nagy távolság az átvágás, 3 kilométer, de ilyen körülmények között lehetetlen küldetésnek tűnt. Legalábbis nekem, a jelenlegi tudásommal. Sóhaj. Legyen akkor a Kodiak. Az meg sem érzi ezt a terepet.

De előtte még el kellett rendeznem valamit. Pénz. Mint kiderült, Nej az én pénztárcámból hagyott othon Dórának zsebpénzt, aztán a bringázáson meglehetősen szabadon költekeztünk, a lényeg, hogy tegnap estére elfogytunk. Sebaj, ez ugye város, biztosan lesz automata valahol. Aha. Spar, Lidl, Penny. Ezek azok a boltok, ahol nincs automata. Végül a város túloldalán, a Teszkóban sikerült találnom.
Érdekes volt a visszhang. A közeli Sparban hallgattam ki vásárlókat, mind megkönnyebbülve sóhajtozott, hogy végre vége a halfesztiválnak. Számukra ez egy kibírhatatlan hétvége. Látva, hogyan lepik el a lakótelepet az autók, az autókban alvók, nem is csodálkozom rajta.

És akkor végre indulhattunk.

Kánikula, szélviharokkal: a legrosszabb kombó egy videóbubusnak. Kánikulában a sapka muszáj, de a sapka és a fejkamera csak akkor férnek el egymáson, ha nincs viharos szél. Ha. Nem sok felvétel fog készülni.

Nos, az M07-tel már az öntözőcsatornában beborultam volna kétszer. Egy hülye picsa, aki úgy előzött meg közelről motorcsónakkal, hogy nem lassított, majd rögtön utána egy yacht, aki méltóságon alulinak találta, hogy észrevegyen. Még a Kodiakban is kapaszkodnom kellett.

A meteorológia által mérsékeltnek nevezett szél percenként tépte le a fejemről a sapkát a Tiszán.

Aztán a Sarudi medence. Armageddon. Ahogy ráfordultunk, közöltem Nejjel, hogy innentől mindenki csak magáért felel, sok szerencsét és találkozunk a túlparton. A három kilométerből négy lett, rengeteget kellett gépészkednünk, hogy mikor merre (az egyenes irány járhatatlan volt), de a végén megjött a feloldozó nádas, ahová beszöktünk, mit beszöktünk, a hullámok hátán ezerrel beszörföztünk, majd takarásban beosontunk a sarudi strandra. M07? Még a Kodiakban is necces volt. (A tavalyi Balaton Karika óta azért sokkal jobban bízok a kajakomban, olyan nagyon nem voltam most ideges, tudtam, hogy ha nem rontom el, akkor nem borulok. Ha nem rontom el.) Még Nej is parázott, pedig ő nem szokott, hiszen a lila kajak atomstabil.

Kocsma. Naná.
Csak éppen a sarudi kocsma egy vicc. Rossz vicc.
Az elhelyezkedése kiváló, öreg, árnyékos fák alatt van egy nagy udvar, valósággal csábítja az embert: gyere, üljél be, van itt minden, mit szemed-szád kíván.
Viszont a személyzet képes ezt az élményt földig rombolni. Ettünk volna valamit. Hat emberes sor. Észrevettem, hogy külön pult van az italoknak, gyorsan rendeltem két korsó sört. Mire visszaértem a kajáspulthoz, már tizenketten vártak. Sóhaj. Beálltam. Aztán megjelent az italospultnál egy haragos vendég, hogy már egy órája vár az ételére, mi a fasz van? Na, ekkor mondtam le a meleg kajáról. Átmentem a sörös pulthoz, kértem 3 zacskó (70g) magot (3000 pénz), aztán elrágcsáltuk a sör mellé. Kalória ebben is van.

DSC00374

Közben a kajáspultnál kezdett lincshangulat kialakulni, egyre többen reklamáltak a hosszú várakozási idő miatt. Fogalmam sincs, mi ment félre, amennyire beláttam, a konyhában három szakács is szorgoskodott. Aztán mégse.

Mellettünk, az udvar másik végében volt a fagyisbódé. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy ott is tizensok emberből álló sor van. A pult mögött viszont senki. Az egyik vevőjelölt elment kérdezősködni, de leforrázva jött vissza: ugyanaz a csajszi a fagyis, aki az italospultnál is felszolgál. Márpedig az elkövetkező húsz percben mindig volt valaki a pultnál. Számoltuk, 17 vevő hagyta ott ez alatt az idő alatt a fagyispultot. 17 potenciális vevő. Amikor korábban a csajszi a sörömet csapolta, panaszkodott az egyik ismerős vendégnek, hogy milyen kevés a bevétel a fagyisbódénál. Normális?

Nem is maradtunk sokáig ezen az elátkozott helyen, meg azért hosszú út is volt még hátra. Daráltuk a kilométereket. (Igen, egy kicsit aggódtunk az esti vihar miatt. Nem akartuk a vízen elkapni.)
Emellett viszont nagyon hangulatos volt a víziút. Nem annyira közismert, de a Kis Tisza gyakorlatilag Kisköréig tart. Mi Sarudnál csatlakoztunk rá. Eleinte nádasban tekeregtünk, később pedig az erdőben. Most először fordult elő, hogy végig élveztem Poroszló után a folyót. (A korábbi túráinkon – mint ahogy most is – ez már a hazavezető út utolsó fázisa szokott lenni. Mindenki fáradt, nyűgös, a Kis Tisza meg csak nem akar elfogyni.)

Délután. Amikor éledeznek a szúnyogok. Amikor berepül evezés közben egy a napszemüveged alá. Nem tudsz vele reflexből elbánni, hiszen evezel, meg egyensúly, meg ilyenek. És ott van, pont a szemed előtt, látod a szemét, látod benne a mohóságot, ahogy a véredre szomjazik.

Amikor rádrepül egy valamilyen rovar. Egy állat, melynek fogalma sincs arról, hová került és persze bepánikol és csíp vagy harap. Mi, mint egy magasabb kultúra képviselői, mi, akik jobban képben vagyunk, hogyan reagáljuk le? Bepánikolunk és agyoncsapjuk. Kulturáltan, felsőbbrendűen. Vacakul hangzik? Nem. Ugyanis nem arról van szó, hogy mocskos dögök vagyunk, egyszerűen csak a tapasztalat. Ami rádszáll, az általában megcsíp. Ez van.

A Kis-Tiszán böglyök. Egy ilyen nagy dög rászállt a kajakomra. Első mozdulatra lesöpörtem volna, de aztán hagytam: amíg utazik, addig sem csíp. Békésen haladtunk. Én meg elgondolkodtam a világ nagy dolgain: lehet, hogy az életem értelme annyi, hogy elszállítsak egy nagyon fontos legyet Poroszlótól Tiszafüredig?

A vihartól való parázás megtette a magáét, egy órával a tervezett érkezés előtt már a tiszafüredi strandon voltunk. 35 kilométer, benne négy olyan, mely duplán számít.

A kajaktúra útvonala.

Becuccoltunk. A múltkori nagy sikerre való tekintettel megint lencsegulyás.
– Milyen csapolt sörük van?
– Borsodi és Dreher.
– Akkor kérek két korsó Drehert.
– Értettem. És a hölgynek mit hozhatok?
– Aranydrága bogaram – temettem kezembe az arcomat – Maga kinézi belőlem, hogy egy tányér lencsegulyáshoz megiszok két korsó sört, ebből az egyiket még a leves előtt, egy húzásra?

Mindannyian jót nevettünk rajta, mint valami képtelenségen. Pedig a csaj kinézte.

Este a szokásos program: néptáncimitálás szúnyogokkal. Rohadék szúnyogok. Leteszteltem: nem csitulnak el este tízkor. Inkább szétszednek. Még éjfélkor is. A szivart felejtsd el. Meg az összes szúnyogriasztót. Kiröhögik. Egyedül az esti vihar segít. A ruhán is simán átcsípnek.
Ja, igen. Minden este vihar. Nem, nem olyan barátságos: inkább olyan égzengéses, földindulásos. De nem is ez a legrosszabb. Hanem az, amikor nem érkezik meg. Vagy amikor pár kilométerrel arrébb megy el mellettünk. Csinálni már úgysem tudunk semmit, ülünk a terasz alatt, várjuk, hogy szakadjon már le az ég, hűljön egy kicsit a levegő és legfőképpen takarítsa már el ezt a töménytelen mennyiségű legyet meg szúnyogot.

Tiszafüred 03/07

Alsó bringatúra
2017. július 11. kedd

Reggel nyilván meteorológia. Nyilván erősen szeles idő.

De most komolyan, nézzétek vissza az utóbbi két hónapot: nem hogy szélcsend, de mérsékelten szeles nap sem volt. Csak és kizárólag élénk, illetve erős szél. Remek időjárás.

Szerdára mérsékelt szelet ígértek, átraktuk oda a nagy túrát. Csütörtök, péntek… egyrészt messze vannak, másrészt a másik túránk csatornajárás lesz, abban nem zavar a szél. Szóval ma, kedden, jöhet a bringa. Körbetekerünk a tavon. Pontosabban az alsó felén. Egyébként általában ezt tekintik a Tisza-tó megkerülésének – később rájöttünk, hogy jogosan – de a teljes kör úgy néz ki, hogy északon is megkerüli a tórendszert.
Mi egyelőre csak a déli kört vállaltuk be. Ez is 70 kilométer.

A kerékpártúra útvonala.

DSC00360

Poroszlói szabadstrand, olyan 12 kilométer Füredtől, azaz az indulástól. Talán még nem kellene megállni egy sörre.
– Te, valami nem stimmel – jelezte Nej – mintha puha lenne az első kerék.
Oké. Sör. Mert ebből még sohasem sült ki semmi jó.
De aztán elég volt felpumpálni a kereket és kitartott.

Az első pihenőnk a sarudi strand lett volna, de kihagytuk. Utolértünk egy kábé harminc bringás csapatot, pont akkor indultak el a pihenőjükből. Én az ilyentől mindig felhúzom magam. Nem irigylem másoktól az élményt, különösen nem egy gyerektábortól, nem is rájuk vagyok mérges, hanem a balszerencsémre. A túrákhoz, legyenek azok gyalog, vagy bringával, hozzátartozik az, hogy szabadon élvezhetem közben a természetet, meg-megállhatok fényképezni, nem zavar senki. Na most harminc hangos kölyök, akik fényképezéskor megelőznek, utána visszaelőzőm őket, egy nem túl széles kerékpárúton, minden, csak nem szabad élvezet. Ilyenkor valamit fel kell adni. Jelen esetben a fényképezést. Magasabb fokozatba kapcsoltam és otthagytam a csapatot. Mondjuk Nejt is, de az a jó a gát tetején futó kerékpárútban, hogy nem lehet rajta eltévedni.

DSC00362

A következő tankolási hely Dinnyéshát volt. Bíztam benne, hogy eddigre elég nagy előnyt szedtünk össze.
Kocsma. Egy mogorva pultosnővel. (“Vegye ki a sört. Ne válogasson, mindegyik sör egyformán hideg.” Azaz mindegyik egyformán langyos.)

Túl sokat nem időztünk, közben megérkezett a kölyökcsapat, szerencsére ők is lepihentek.

DSC00365-mod

Egy helyen nem bírtam ki, fényképeztem. Ez ugyanis egy érdekes találkozási pont. A fenti képen a piros nyíl mutatja a Tisza-tó nyugati felén lévő Sarudi medencébe a bejáratot, középen a sárga a nagy Tisza (még ha ez nem is annyira látványos), a zöld nyíl pedig a keleti oldalon lévő Abádszalóki medence bejárata.

A durva szembeszél Kisköréig tartott.

DSC00366

Elfordultunk… és megtáltosodtunk. Az Endomondo track-en is remekül látszik: előtte 15-20 km/h, utána 25-30. Á, nem is fújt a szél.

Abádszalók. Fizetős strand.
– Átmentek, vagy strandoltok? – kérdezték a jegyszedők.
– Átmegyünk.
– Mehettek.
Aztán száz méterrel arrébb lecsűrtünk a kocsmába. Szerintem ez még nem strandolás.

DSC00370

A sörre nagy szükségünk volt, mert innentől 22 kilométernyi, megállás nélküli szakasz jött.
Egészen a Szabics kikötő melletti Hellóhal büféig tekertünk. Itt hosszabb megállást terveztünk, ebéddel, pihenővel. A jól végzett túra pihenőjével, hiszen innen már csak négy kilométer a szállás, jóllakva is hazagurulunk.

A Hellóhal-ról már hallottam korábban, méghozzá jókat. A víziójuk sem rossz.

“Vendéglátóegységeinkben más szemlélettel és hozzáállással találkozhatsz amikor eljössz és megkóstolsz valami finomat. A hazai hal, mint alapanyag drága, de áraink megfizethetőek. Olyan alapanyagokat használunk, melyek fogyasztása eddig nem volt szokványos, divatos. Semmit sem csinálunk úgy, mint más, szeretünk kísérletezni…”

Nos, a fish&chips-ben felszolgált rántott süllő olyannyira más volt, hogy egyáltalán nem volt halíze. Ez még engem is zavart, pedig egyébként nem vagyok oda a halízért. Megettük persze, de nem ájultunk el tőle.

A szállásig még volt egy kis kavirc, egy elágazásnál bevártam Nejt, mert le kellett mennünk a gátról, ő meg nem észrevéve engem továbbment, és mivel én sem vettem észre őt, visszamentem a Hellóhal-ig, aztán amikor felhívtam, hogy hol a fenébe van, vigyorogva közölte, hogy már a faházban sörözik. Azaz átment ott, ahol nem lehet átmenni. Mindig ilyen.

Gyors sör, pihengetés.

DSC_3366

Nem sokkal később meglepi, befutott Öcsém a párjával. És még a felesége is elkísérte.
Vacsora a kempingben, beszélgetés késő estig. Nem kellett altató.

Tiszafüred 02/07

Bemelegítés
2017. július 10; hétfő

Reggeli, kávé, meteorológia. Ránézésre zűrös hét lesz, naponta gyökeresen változnak az előrejelzések. Mára például kifejezetten szeles időt mondtak. Sebaj, akkor ma játszunk a strandon. Hiszen főleg ezért jöttünk.

Előtte a technika átnézése. Aztakurva. A GPS üres. Pedig erre raktam rá az összes túra útvonalát. A bringásokét is és a kajakosokét is. Anélkül nehéz lesz. Szerencsére annyira nem rossz a helyzet, vittem laptopot, azon még rajta vannak a gpx fájlok, csak át kell tölteni. Csak. Mini usb kábel ugyanis nincs. Hogy az a. Na mindegy, városban vagyunk, csak lesz valahol. A neten kinéztünk egy műszaki kereskedést, első próbálkozásnak jó lesz. Elindultam. A műszaki kereskedés kerékpár- és szerszámgépbolt volt. Nem messze találtam egy Tesco-t. Hátha. Mini usb kábelt itt sem tartanak. De jött egy ötlet: a GPS-ben van micro sd kártya, ha lenne hozzá sd adapterem, akkor közvetlenül is fel tudnám másolni a fájlokat a laptopról. Egy ilyen adapter kábé 10 forint, kérdés, hogy van-e. Addig turkáltam, amíg találtam akciósan egy 16 gigás micro sd kártyát 3500 forintért, és amellé volt csomagolva adapter. Hurrá. Meg vagyunk mentve. Aztán a pénztárnál sokan álltak, volt időm töprengeni – és beugrott, hogy a fényképész felszerelésemben van ilyen adapter, pont azért, hogy szabadon tudjak variálni a kártyákkal a különböző kamerák között. Sd kártya vissza a pultra. Menjünk haza. De legalább megismertem a várost.
A Teszkóból kifelé menet találtam egy mobiltelcsi boltot. Gondoltam, megkérdezem a mini usb kábelt. (Azért szerettem volna ránézni a készülékre, miért nem látom a fájlokat.) Volt. Ugyan nem bontatlan, de hátulról, a műhelyből előhalásztak egyet. Tökéletes.

A szállásnál kezelésbe is vettem a technikát. A fájlok azért nem látszódtak, mert nem voltak fent. Valószínűleg a régi 62s-re másolhattam fel. (Kinézésre ugyanúgy néz ki, mint a mostani 64s. Nem volt szívem kidobni a régi, immár nem vízálló példányt.)

Oké, irány a strand.
Ledöbbentünk. A máskor olyan kedves, sima vízű öböl vadul hullámzott, a szél duhajul tombolt. Izé. Ez arra jó, hogy gyakoroljam a szelet, meg a hullámokat, de eddig is ezt csináltam a Velencei-tavon. Talán még párosmentéshez is jó, mert azt is inkább hullámos vízen kell gyakorolni, csakhogy ezzel a kajakkal előbb sima vízen kellene kísérletezgetnünk. (Konkrétan nincsen rajta körbefutó kötélzet, anélkül meg eléggé problémás a művelet. Mind mentőként, mind mentettként.)
Na, mindegy. Nej elment ismerkedni az új evezőjével. (Ja, nem mondtam, kapott egy winget.) Én meg a térdig érő vízben gyakoroltam a ki/beszállást. Nagyon kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy orrba-szájba fogok borulgatni és tényleg orrba-szájba borulgattam, de kizárólag az erős hullámzás miatt: egyszerűen a hullámok rátolták a kajakot a támasztó lapátra, így az támasztás helyett befordult. Végül annyira profin ment, hogy sikerült két hullám között beugranom. Még a derékig érő vízben is. Ezek után elmentem hullámokra vadászni. Ekkorra Nej is belőtte magának a toldós wingen a megfelelő szöget. Miért ne próbálnánk ki magunkat? Van ott egy sziget, kerüljük meg. Megkerültük. Két kilométer. Nem volt gond. Kerüljünk nagyobbat. Irány a Tisza. Ettől azért paráztam egy kicsit ebben a szélben, de kár volt. Kimentünk a morotván, lementünk a Kormorán kikőtőig, majd feljöttünk az öntözőcsatornán.

A bemelegítő túra útvonala.

Annyira megjött az önbizalmam, hogy a strand előtt látványosan beborultam és szóltam Nejnek, hogy mentsen ki.
Nos, ezzel lesznek gondok.
Nem úgy. A kajakban nagyon kellemesen csalódtam. Miután az első kísérlet nem sikerült, feltérdepeltem a hátsó deckre. Teljesen biztosan mozogtam rajta. A gond ott van, hogy Nej nem tud mibe kapaszkodni, így nem tudja megtartani. Emiatt szétmászik a két kajak. Az adott helyzetben végül a beülő karimáját fogta meg, de egy karbon kajaknál ez törik le a leghamarabb, szóval ez nem pálya. A további kísérletezéstől eltekintettünk, akkora hullámzás volt, hogy mire az előbbi próbálkozást befejeztük, teljesen rácsúsztunk a strandolókra, köztük egy éppen akkor becsődülő vizitábornyi gyerekre.
(Azannya, kajak! Megáll. Bámul. Közelről.)
Majd.
Ha enyhébb lesz a szél. (Mert naívak vagyunk.)

Én mindenesetre elégedett voltam. Kaptam egy újabb adag önbizalmat.

Visszacuccoltunk. Sör. Pihengetés. Utána vacsora a kempingben. Lencsegulyás. Vidám éjszaka lesz. Majd alvásig sör, szivar, olvasgatás.

Kerestünk wifit. Találtunk.

DSC00359

Ha esetleg nem látszik jól a képen az Access Point neve, kiírom: TEK Megfigyelő Furgon.
Lehet, hogy be kellene gyújtani a kandallóba?

Tiszafüred 01/07

Előzmények, leutazás
2017. július 9; vasárnap

Van itt ez az új kajak, az M007. (Becenevén M07.) Amikor év elején összeraktuk az idei nyaralási tervet, kerestünk egy olyan vizet, ahol lassan mélyülő part van, de azért nincs messze a mély víz sem. És nem úgy hívják, hogy Balaton, mert az kajakos szempontból trágya egy hely szezonban. Így választottuk ki Tiszafüredet. A kemping jó, a szállás jó, a strand nem zsúfolt, vizitúrázni is lehet, de a legfontosabb, hogy lehet gyakorlatozni az új kajakkal: beszállni vízből, kiszállni vízbe, stabilitáspróbák, páros mentés, Nejnek meg stégről ki/beszállás.
Nos, júliusra a tervezetthez képest sokat haladtam, a szeles velencei-tavi túrák hozzáedzettek a kajakhoz, de azt vártam, hogy ettől csak jobb lesz a Tisza-tavon. A Kodiakot feldobtuk ugyan a tetőre, hátha szükség lesz rá, de határozottan elszántam magam, hogy túrázni is az M07-tel megyek.

Ehhez képest… de ne szaladjunk előre.

Szállásfoglalás. Két héttel utazás előtt. Szombattól szombatig. Nagy kemping, még nyáron is szokott bőven hely lenni. Most nem volt. Csak vasárnap estétől. Mibe nyúltunk már megint bele?
Igen, jól sejted. Halfesztivál.
Emiatt a vasárnapot, mint vizes napot, le is húztuk: tutira nem tudunk begurulni a strandra kocsival. Mint kiderült, még gyalog sem volt egyszerű, mert a szabadstrandot lekerítették és kopasz emberek őrizték.
De nem szomorkodtunk túlságosan, Nej imádja a halat, én meg majd elleszek valahogy.

Így megmaradt a szombat pakolásra. Gondoltuk, végre kényelmesen, átgondoltan tudunk készülődni. Aha. Éppenhogy végeztünk vasárnap délre. De elraktuk a fél konyhát, egy ventillátort, meg a fene tudja még mi mindent. Jó az a kombi autó.

2017-07-09 10.12.59

A faház szuper, még akkor is, ha ráfért volna némi karbantartás a fabútorokra.

DSC_3387

DSC_3382

DSC_3374

DSC_3375

A szállás átvétele után gyors bolt, sörök, reggelinekvalók. A boltnál parkolóhely nulla, de még a közeli lakótelep is tele volt autóval. Úgy értem, nem csak a parkolóhelyek, de még a gyep is. Itt ugye ingyen lehetett parkolni.
Utána Halfesztivál, ha már belecsöppentünk.
Hal, ez nem volt. Vagy ha volt, akkor nem találtuk meg. Ellenben találtunk tömérdek vásározó bódét, vurstlit, körhintát, dodzsemet, meg mindent, amit ilyenkor lehet. Egy kézműves sajtműhely mentette meg a napot, finom darabokat szereztünk be. Rókagombás kecskesajt: teljesen olyan, mintha grana padano lenne. Mondjuk, annyiért is adták.

A vasárnap délutánra meglehetősen kifulladó halfesztiválnak méltó lezárása volt este a Beatrice koncert, a teljesen kutyába lemenő Feróval.

Ön gyilkos?

Öngyilkos akarsz lenni, de zavar az a véres, vagy kiloccsant agyvelős, esetleg földön szétplaccsanós biznisz? Hát csináld máshogy. Miért ne lehetne az egész egy kellemes élmény?

Oké, ez a módszer egy kicsit lassabb. De sokkal élvezetesebb.

Gondolj bele, hogyan is élnek az emberek? Reggelire zabpehely, gyümölcs, tej. Mert ezek egészségesek. Megtanulunk egy csomó technikát, hogyan kezeljük a napközbeni stresszt. Ebédre valami könnyű és természetesen kisadag. Mert egészséges és egyébként is, nehogy már kajakóma. Vacsorára saláta. Otthon legalább egy óra sport, korai fekvés, mert a következő nap is szigorú lesz.

És akkor álljon itt az általam javasolt öngyilkossági módszer: szarjál bele az egészbe. Reggelire nyugodtan tömj magadba annyi sült bacon-t, amennyi belédfér. Egy-két pálinka előtte kifejezetten segít. Ha bármit megkívánsz, ne fogd vissza magadat. Tízóraira egy kosár péksütemény? Kötelező. A kávét minimum öt cukorral. Ebédre válaszd azt, ami a legtöbb zsírban tocsog. A sport felesleges, csak az időt rabolja a komoly élvezetek elől. Netflix/torrent, sorozatok, chips, sör. Vacsorára egy pizza, mert ez az élet. Ne sajnáld magadtól se a pezsgőt, se a whiskyt. Figyelj arra, hogy az unikum segíti az emésztést, szóval locsold vele bátran a torkodat. Ha eddig nem dohányoztál, azonnal szokjál rá. Hidd el, megéri, olyan élvezetek lapulnak benne, melyekre nem is gondoltál. Célozd be bátran a napi 4-5 doboz cigit. A társasági kapcsolataidat nyugodtan felszámolhatod. Egyrészt kövér és büdös disznóként úgysem lesz rá szükséged, másrészt óriási buli hirtelen mindenkinek őszintén megmondani a véleményedet és gyönyörködni a megnyúlt arcukban. Ja igen, a tisztálkodással is nyugodtan felhagyhatsz, hiszen a higiénia nem illik a koncepcióba. Valószínűleg a párod el fog válni, a gyerekeid pedig undorodva költöznek egy másik kontinensre, de hé, most öngyilkos akarsz lenni, vagy sem? Akkor meg ne érzelegj itt nekem. A szexuális élettel egyébként sem kell sokat foglalkoznod, ilyen életmód mellett hamarosan úgysem fog felállni.
A módszernek sajnos vannak még kidolgozandó részletei. Ezt az életmódot nem engedheted meg magadnak valamiféle munkahely nélkül, de javaslom, engedj bátran a sztenderdjeidből. Az erkölcs, etika és jó modor csak gátol, ezeket dobd ki bátran. Keress valami igénytelen munkát, amely azért vastagon fizet, hiszen ez az életmód nem olcsó. Ne mondd, hogy nincs ilyen, a jelenlegi politikai viszonyokat pont neked találták ki. Hidd el, még némi kokaincsík is bele fog férni Ibizán.

Ha mindent jól csináltál, akkor tíz-húsz év és elpatkolsz valamiben: rák, infarktus, agyvérzés, trombózis… tökmindegy. A lényeg, hogy elérted a célodat. És addig volt tíz-húsz remek éved.
Melyik öngyilkos mondhatja el ezt magáról?

Ön kifejezés?

Mekkora kicseszés már! Valaki – akár az evolúció, akár az a szakállas vén szadista krapek – belénk rakott egy kényszert, egy olyan vágyakozást, melyet lehetetlen kielégítenünk. Mi meg csak vágyakozunk, törekszünk… feleslegesen. Mintha szitával hordanánk a vizet és képtelenek lennénk belátni, hogy ez marhaság… mert hardkódolva lett belénk a vágyakozás.

Nyomot hagyni. Hogy ha elmúlunk, maradjon valami utánunk.

Gondolj bele. Az a suttyó, aki belevési a nevét egy fakéregbe. Az az idióta, aki lelövi John Lennont. Az a gyerek, aki ösztönösen rímeket farag. Az a magában hívő fura ember, aki verseket ír, rajzol, fest, szobor, zenét szerez, kiáll a színpadra, videót vág, zenét kever, éjszakákat töpreng egy tudományos problémán… akikből nagyjából minden századik híres lesz valamilyen mértékben, a többi meg megy a levesbe, de ettől még csinálják, persze, csinálják, hiszen az egész egy kezelhetetlen belső kényszer. Az a király, kormányzó, miniszterelnök, aki hódító háborúkat vezet, mert hősként akar bekerülni a történelemkönyvbe, az áldozatok persze nyilván nem számítanak. Az a politikus, aki ugyanezt intrikákkal, titkosszolgálatokkal, szarkeveréssel igyekszik elérni, mind, akik abban hisznek, hogy a hétköznapi aljasságaikat majd felül fogja írni a történelem értékelése és az értő utókor szemében fennen fog ragyogni a nevük.

Ez mind, mind felesleges. Csakhogy belénk van kódolva. Emiatt güzülünk, nyomulunk és nem tudunk lenyugodni. Minden ebédünket lefényképezzük és feltoljuk a fészre. Mert ez is egy nyom. Az insta tele van szelfikkel: kocsmában, koncerten, vagy csak úgy. Mindegy. Minden nyom. Repülünk valahová? Becsekkoljuk magunkat a repülőtéren. Share. Nyom. Mi olyanok vagyunk, akik el tudunk repülni, ha akarunk.

Vannak gondolataid? Nosza, blog. Esetleg írjál könyvet. Ne zavarjon, hogy ma mindenki ezt csinálja, aki többre vágyik a Facebook-nál. A legegyszerűbb, ha kiteszed a netre és pezsgőt bontasz, ha száz fogalmatlan enber letöltötte.

Szerinted mennyi ideig tart ez ki? Pontosabban, mennyi idővel lennél elégedett? Mert azt ugye te sem gondolod, hogy a neved _örökké_ fenn fog maradni. Mondjál kortárs táncosnőt! Miért pont azt? A XIX. század második felében egy táncosnő képes volt tűzbe borítani Európa fővárosait. Tudsz mondani akár egy nevet is? Hány jelentős költőt tudsz mondani a XIV. századból? Mit gondolsz, azok az egyiptomi pacákok, akiknek ismerjük a nevét, azért maradtak emlékezetesek, mert nagy dolgokat csináltak? Tudod, hogy Tutenkámen egy idióta, nyáladzó kölyök volt, akinek fogalma sem volt a körülőtte zajló intrikákról, a játék harci szekereit tologatta teljes átéléssel a szőnyegen, aztán tizenévesen valahogy eltették láb alól. De szerencséje volt, évezredeken keresztül fentmaradt a sírja miatt a neve.

Jobban érzed magad? Egy csomó mindent azért csinálsz, hogy fentmaradjon a neved, hogy nyomot hagyjál magad után… aztán ha nagyon jó vagy, akkor pár tíz évig tényleg fentmarad a neved. Száz-, vagy kétszáz évhez már kell némi szerencse, afölött meg _csak_ a szerencse kell.

Tudod, hány éves az emberiség? Közel hatmillió. Tudod, hány éves a történelem? Közel tízezer.

Őszintén, ebben a körben szerinted mit számít akár száz évnyi hírnév is?
De belénk van kódolva.

Egy kis dunaszag

Volt még májusban ez a kényszeredett, ennek ellenére egészen jól sikerült kétnapos kajaktúra az RSD-n.

Túl sokat nem kameráztam, egy hosszú videót már egyébként is készítettem a teljes RSD-ről, most csak igyekeztem hangulatokat elkapni. Emiatt a videó is elég rövid lett: 3 perc. Éppen jó.
Egy biztos, a goprón ki fogom kapcsolni a raw videó rögzítést. Egyszerűen képtelenség volt a vágó szoftverrel ütős képeket kihozni a felvételeiből, pedig éppen gyönyörű volt a Duna.


Ráckeve Soroksár Duna 2017.05 by jozsef-petrenyi

A kreativitás, ahogy a Microsoft elképzeli

Tegnap este azt mondta a Windows, hogy van ám neki egy csodálatos Creators Update nevű valamije. Akarom?
Mivel én egy kreátor tipusú ember vagyok, rábólintottam: akarom.

tqnl5vl

A mai – azaz szombati – napra volt egy csomó elképzelésem. Nos, mindebből a szép és jó dolgokból semmi nem lett. A laptopommal szoptam.

Újraindítás után a start képernyőről eltűnt az Outlook ikon, meg mindegyik olyan, amelyik ‘C’ betűvel kezdődött és ‘isco’-ra végződött. A programok menüből azért el tudtam indítani az Outlook-ot, közölte, hogy sérült, de megpróbálja magát helyreállítani. Szurkoltam neki. Aztán párc perc molyolás után elindult. Huh. Ettől azért tartottam.
A VPN kliensektől annyira nem: egyrészt már fél füllel hallottam, hogy ez a csodálatos CU kiirtja őket, másrészt arról is hallottam, hogy a régi jó módszer most is működik.
Nem működött.
Az Anyconnect volt az egyszerűbb, a programmenüből visszaraktam a start képernyőre és ennyi.
A VPN kliensnél végigjátszottam a receptet, de nem indult el.

Kitérő. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ül egy csomó ember egy fontos megbeszélésen és amikor valaki bedobja, hogy töröljük a menüből a Control Panel gyorslinket, akkor mindenki boldogan ugrik fel a székéből, hogy igen, ez az igazi kreativitás, le vele!
Na mindegy. Törölték. Én meg kinlódhattam, hogy hogyan is fogok törölni a programok közül valamit, ha nincsen Programs and Features. Aztán start képernyő, search control panel, add start screen, áthúz a desktopra, start képernyőről töröl. De akkor is, mekkora kreténség már.

Persze ettől még a Cisco VPN kliens nem működött. Visszamentem a kályhához és a legújabb Sonicwall kliens (4.9.9.1016) helyett a bevált régit (4.9.4.0306) tettem fel. Ezzel már elindult.
Huh. Baromság, faszság, de legalább működik.

Gondoltam ezt addig, amíg el nem mentem bringázni. Hazaértem, rádugtam az órámat az usb portra… és beindult a sziréna. Az oprendszer felismerte, pittyentett egyet. Majd rögtön el is ejtette, ezért is pittyentett egyet. Majd a következő pillanatban megint felismerte. És ezt csinálta a végtelenségig. Természetesen magára rántotta az OnConnect szoftvert is, de az meg nem tudott mit kezdeni ezzel a kapcsolattal. Nyilván kipróbáltam az összes usb portot, kipróbáltam vagy hat usb kábelt, leszedtem az OnConnect programot, leszedtem a drivereit (a fene tudja, miért szeret az összes GPS szoftver külön usb drivert telepíteni, de megteszik), letöltöttem az újabb szoftvert, újabb drivert… mindez hiába. Csak a sziréna. A neten sem találtam semmit. Végül kínomban írtam a support-nak, de megeszem a kalapom, ha bármi értelmeset fognak tudni válaszolni.

Kösz, MS. Creators Update. Az.

Ja, mennyivel lett jobb a gépem? Olyan nagyon még nem vizsgáltam át, de azt látom, hogy a Defender újra emberkedik (Hö, miért vagyok kikapcsolva? Azért, mert van fent más, te köcsög, legalább ezt vedd már észre) illetve felkerült valami Candy Crush Soda Saga. Igen, az a nyáladzó óvodásoknak tervezett debil játék, mely egyébként ingyenesen is letölthető.
Hát, ezért tényleg megérte.

PS.
A dolog egyre rejtélyesebb. Kiváncsiságból feltettem az OnConnect szoftvert tokkal-vonóval (.net3.5-tel, driverekkel) a médiacenter gépre. (Ez is megkapta már a vírust a Creators Update-t.) Ez a laptop nem szirénázott, egyszerűen csak nem ismerte fel az eszközt. Én meg otthagytam a faszba, és miközben a körém gyűlő családtagoknak magyaráztam, hogy micsoda tragédia történt, egyszer csak, úgy nagyjából az ötödik próbálkozásra a gép felismerte az órát. Szóval ha intenzíven imádkozom, neadjisten kecskét is áldozok a nappaliban, akkor a jövőben elképzelhető, hogy az egyik laptopon keresztül hozzáférek a gps track-ekhez és a pulzus adatokhoz. Az egyik laptopon. A másikon no way. Ne akarjak már annyi mindent.

[Update]
Legalább a rejtély megoldódott. Kiderült, hogy a médiacenteren még nincs fent a Creators Update.
Nem is lesz. Nagyon dühös vagyok.
Kapcsolódó irodalom: Ready, set, block!

[Update]
Ez így egy elég érdekes bejegyzés lesz, folyamatos káromkodásokkal tűzdelve. Ma reggel néztem rá, és elhűltem. A CU után a Dropbox másodpercenként jegyez be egy elérési hibát az applikációs logba. Ez ugye óránként 3600, naponta 86400 bejegyzés. Ezt nevezik úgy, hogy flood. Gyakorlatilag kinyírta az applikációs logot. A béta Dropbox kliens ezt leredukálja percenként 1-re, de még az is rengeteg. Csak a Dropbox service kikapcsolása segít. Fasza. (Pedig a Dropbox az valahol barátja a Microsoftnak.)
Link utánkövetésre