Úgy várok mostanság a szélmentes napokra, mint a kitikkadt rózsáim az esőre.
Mindannyian frusztráltak vagyunk.
A meteorológia azt mondta, hogy valami véletlen folytán kedden nem lesz szél. (Utána megint napokon keresztül szélvihar.) Oké, kedd. Hajnali ötkor keltem, fél kilenckor már a kajakot szerelvényeztem a Velencei-tó partján.

DSC00348

Igen, az M007-et. Mert addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Az izmaim begyógyultak, most pedig megfogadtam, hogy erősen figyelek az evezési stílusra. Ne purcanjak már ki három órányi evezés után. Szép, enyhe szeles időt jósolt a meteorológusok békája, én pedig a Google Earth-ben megrajzoltam egy ideális tókerülő kört: lefelé strandok, aztán hatalmas nádasbéli tekergés, végül a tó közepén vissza, szlalomozva egy kicsit a középső nádasokban. Hiszen nem lesz szél.

A beszállással voltak gondok.

Kezdve azzal, hogy kora reggel egy horgász úgy telepedett le a gyerekpancsolóhoz – mely két tökéletes beszállót jelent – hogy mind a kettőt lezárta. Kiválasztottam azt, ahol még volt esélyem kimenni.
Maga a gyerekpancsoló sem volt éppen egy matyóhímzés. Az utóbbi napok viharai, szelei kihordtak minden szemetet. Valami fehér hab, zöld békanyál, egyáltalán nem volt gusztusos.
Az első beszálláskor finnyáskodtam, meg is lett az eredménye: kiestem a kajakból. Szerencsére egy bátor oldallépéssel korrigáltam, így sem én nem estem el, sem a kajak nem borult fel. Egy napig pucolhattam volna.
A horgász érdeklődve figyelt.
Aztán beültem rendesen és akkor vettem észre, hogy nem hoztam magammal a korábban gondosan kifaragott szivacs GPS tartót. Anélkül sehová. Ugyanis csak úgy a deckre fektetve nem látok semmit a GPS-ből, márpedig a nádaslabirintusban anélkül nem megyek át.
Kiszálltam. Kerestem egy lapos, de ék alakú követ. Betuszkoltam a GPS alá. Visszaszálltam.
Ekkor vettem észre, hogy nem tűrtem be a pólómat a nadrágba. Ez is esszenciális: ha kilóg a derekam, a háttámla véresre dörzsöli.
Kiszálltam. Betűrtem. Visszaszálltam.
Elindultam… de éreztem, hogy valami nem stimmel. A lábam beleakadt a madzagokba és nem tudtam kiszabadítani. Mentem egy tíz méteres kört és visszaeveztem a pancsolóba. Kiszálltam. Megigazítottam a madzagokat.
A horgász arcán elismerés tükröződött. Hogy ez mennyire bonyolult dolog. Én pedig nem adom fel.
Visszaszálltam. Elindultam. Pár méter után check: megvan minden? Nincs. Az előző kiszállásnál letettem a napszemüvegemet egy farönkre, az ott maradt. Visszaeveztem.
– Segítene? – kérdeztem a horgászt.
– Persze. Mit?
– Ott van egy napszemüveg. Ideadná? Nem akarok megint kiszállni.
– Megértem.

De végül elindultam. Némi ficergés azért még kellett, mire komfortosan éreztem magamat.

A vállam 20 perc után kezdett fájni. Bakker. Ez még a régi, vagy már az új? Hogyan lesz ebből négy órányi evezés? Nyilván úgy eveztem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán hamarosan elmúlt a fájás, szóval ez csak a múltkorinak a mellékhatása lehetett.
Picike szél. Éppenhogy sütő nap, de azért már érezhető, hogy pár óra múlva perzselni fog. Abszolút ideális viszonyok. Az első tíz kilométerrel nem is volt baj.
Utána jött a nádas. A nagyobb belső tavaknál éreztem, hogy feltámadt a szél, de egyelőre a vízfelületet még éppen elviselhetően borzolta. Nagyon reménykedtem, hogy ezt nevezte a meteorológia a szél alkalmankénti megerősödésének.

Na és akkor a durva valóság.

Kezdjük ott, hogy az írott előrejelzés szélcsendet és időnként megerősödő szelet jelzett… ezzel szemben a széltérkép teljesen bevadult.

velence

Ez egy animgif, ha mozog, még ijesztőbb. Tudod mi számít élénk szélnek? A 25-40 km/h tartomány.
Szűzmáriaszentjózsef.

Minden további bevezetés helyett nézd meg az útvonalat.

[endomondowp type=’workout’ workout_id=’947435632′ user=’5813284′ ]

Ezt kérem szépen deréktájon szügyön lőtték. Nem is akárhogyan.

Kezdtem kikeveredni a nádasból. Jött az a szakasz, amelytől már az elejétől kezdve tartottam. A szél ugyanis dél-délnyugati, azaz pont a tó hossztengelyében fúj. A Velencei-tó pedig pont ebben az irányban nyílt. Azaz a szélnek 8-10 akadálymentes kilométer áll rendelkezésére, hogy bazi nagy hullámokat neveljen ki. És meg is teszi.
Ez az a sáv, melyet szeles időben egy még izgága kajakkal mindenképpen kerülni kell.
A gond csak az, hogy eljött egy olyan döntési helyzet, ahol nem szerepelt a lehetőségek között a sáv ignorálása.

Megpróbálom illusztrálni. Felhívom a figyelmedet, hogy a döntésre kevesebb, mint egy másodpercem volt.

velence1

velence2

Az első ábránál vagyunk. A szél és a durván erős hullámok irányát a piros nyíl jelöli. Megpróbáltam sunnyogni. Elindultam a sárga nyíl irányába és próbáltam a hullámokkal szögben evezve eljutni a nádas fedezékig. Ez nem jött össze. A hullámok ugyanis egyáltalán mem voltak stabil irányúak, összevissza keveregtek, így időnként kaptam olyan oldallökéseket, hogy alig bírtam bennemaradni a kajakban. Be is húztam egy nádsziget mögé.

A döntést a sárga pontban kellett meghoznom.

  • A terv: Kurva jó lenne, ha a sukorói szabadstrand végén lenne kiút a nádasból. Mert akkor át tudnék jutni a part melletti evezőspályához, mely védett. Sajnos a körülmények nem kedveztek a kisérletezésnek. (Már itthon jutott eszembe, hogy egyszer én átevickéltem azon a nádason, szóval be lehetett volna vállalni.)
  • B terv: Kimenni a vad vízre és egy hatalmas szörfözéssel besuhanni az evezőpályára. Ez tuti módszer. Először emellett is döntöttem, de aztán eszembe jutott, hogy és akkor mi van?
    Nézd meg a második ábrát. Az evezőspályának is vége van egyszer és ott, a szélcsatorna végében, ahol a legerősebbek a hullámok, ott kellett volna olyan három kilométer hosszan oldalhullámban eveznem. No way.
  • C terv: Az egy másodpercnyi döntési idő végén hirtelen mozdulattal szembefordultam a hullámfronttal. A szembehullám sem egy leányálom, nagyon megfogja a kajakot, de ha az artista elég erős, akkor akár a végtelenségig tud evezni benne. Nyilván a szembehullám sem egységes, időnként jönnek mindenféle sunyi oldalhullámok, ezeket kezelni kell. A magam részéről nem is az erőnléttől tartottam, hanem attól, hogy a tó közepén érezhetően fordult a szél- és hullámirány, márpedig ha én mindig szembe akartam evezni, akkor a végén visszajutok Agárdig. Ami azért elég égő.

Értelemszerűen megpróbáltam sunnyogni itt is. Nem teljesen szembeeveztem, hanem olyan 30-40 fokos szögben. Csak éppen ezt a fel-feltámadó széllökések és a kóbor hullámok erősen büntették. Ebből lett a track-en látható ívelt vonal.
Aztán megérkeztem a déli partra. Csak összehasonlításképpen: ott volt a korábbi velencei kaland második napja, amikor telesírtam a blogot, hogy mekkora durva körülmények között értem haza. Nos, akkor az 1, azaz egy kilométer volt, biztosító kísérettel; most ugyanolyan durva körülmények között három kilométert szenvedtem végig, mindenféle biztosítás nélkül. Úgy, hogy a vége felé megijedtem, hogy az állandóan változó szélirány miatt ki sem fogok kecmeregni ebből a helyzetből.

velencepulzus

Gyönyörűen mutatja a helyzetet a bordó pulzusgörbe. Az első tíz kilométer enyhe szélben zajlott. Utána a nádas már egy kicsit mozgékonyabb volt, be-befújt a szél. Aztán 17,5 kilométernél indult az armageddon és ki is tartott végig. Miért végig? Mert hiába kaptam hátba a hullámokat, attól még nem lett élményevezés a kalimpálásból. Szörfözni ugyanis úgy kell, hogy amikor megemel a hullám, akkor rásprintelsz egy kicsit, hogy ne forgasson be. Aztán ez két méterenként.
A tó tele volt szörfösökkel. Nem véletlenül.

Kurvára örültem, amikor üdvözölhettem a horgászomat.

Kihúztam a kajakot, elblattyogtam vécére, majd sörlángos.

DSC00350

DSC00351

Aztán tulajdonképpen véget is ért a kaland. Túléltem. Szoktam mondogatni, hogy ami nem öl meg, az megerősít és komolyan is gondolom, de azért mindennek van határa. Idén, a korábbi évekhez képest, sokkal többet vagyok vízen és jellemzően az M007 kajakkal. Mert meg kell szoknom. Csak éppen eddig nem volt egy olyan alkalom sem, amikor nem kellett agyonstresszelve az életemért küzdenem. (Oké, tudom én is, hogy annyira azért nem élet-halál harc, de amikor teljesen ki vagy szolgáltatva az elemeknek és ránézésre reménytelen, hogy épp bőrrel megúszod, akkor az emberben azért beindulnak a túlélő mechanizmusok.)
Na mindegy, túléltem ezt is. Nőtt az önbizalmam.
De egyszer úgy szeretném már élvezni is az evezést az új kajakban.