Hajtós hét, hajtós napok. Hozzám képest korai fekvés, hajnali kelés; mutatja, hogy komolyan gondolom.

Este tíz, kezd leragadni a szemem. Oké, mára ennyi. Csak még ezt a doksit kinyomtatom, mert holnap szükségem lesz rá. File, print… azt mondja, hogy nincs nyomtató. Hjaj, megint kezdi. Van egy fapados Asus X541SA laptopunk, jelenleg ez a médialejátszó, egyben nyomtatószerver és szkennelős gép is. A nyomtató egy öreg HP, szar a drivere, időnként megadja magát. Uninstall, restart, install.
Általában. Most viszont teljesen megdöglött a laptop. A led ég, de nem reagál semmire. Nemhogy a ctr+alt+del, de a kikapcsológomb sem működik.
Pedig én már aludni akartam. Nagyon.
Na, mindegy. Kihúzogattam a csatlakozókat, megfordítottam. Gondoltam, lepattintom az akkumulátor fedelét, kiszedem, visszarakom, oszt jól van. Ahogy azt Móricka elképzeli. Az egész alja egybe volt öntve.
Ekkor hangzott el az első vaskos káromkodás. Ezt szét kell szedni. Miközben a rengeteg kajaktúra között úgy néz ki a nappali, hogy annyi szabad felületem sincs, hogy le tudjam fektetni a laptopot. Lesöpörtem a dohányzóasztalt. A csörömpölés még jót is tett az idegrendszeremnek. Törcsi. Mert anélkül nem szerelünk. 10, azaz tíz nyomorult csavar tartja a hátlapot. Kikapkodtam. Nem történt semmi. Nekiálltam papírvágó késsel feszegetni, de akkor sem. Rohadjon meg, aki a pattingatós műanyag alkatrészeket kitalálta. Youtube. Hogyan robbantsunk szét egy Asus laptopot? Az első videóban a pacák közölte, hogy a csavarok kiszedése után finoman nyúljunk be a monitor és a ház közé és pattintsuk le a fedelet. Hát, nekem se finoman, se vadállati brutalitással sem sikerült. A második videó már valószerűbb volt, ott egy késsel feszegette szét a krapek, az elején kezdve. Kerestem a konyhában egy vékony, de erős pengéjű kést. Na, azzal megindult. Körbefeszegettem. Mindkét videó kifejezetten figyelmeztetett, hogy nézzem meg alaposan, hogyan kapcsolódnak a szalagkábelek, mert azokat a fedél leszedése után később ugyanúgy kell visszarakni. Nos, ezt elböktem, mert a vastagabb kábel egyből leesett. De nem foglalkoztam vele. Ez egy későbbi probléma lesz.
Most éppen amiatt vakartam a fejemet, hogy a feltáruló gépbelsőben tkp melyik darab az akkumulátor? Erről már nem volt videó. Életemben láttam néhány laptop akksit, de olyasmi itt nem volt. Végül kizárásos alapon arra az izére tippeltem, mely úgy nézett ki, mintha ceruzaelemeket szigetelőszalaggal erősítettek volna össze.
Nem örültem neki. Ennek ugyanis csak a fele látszott ki, a másik fele rendesen be volt építve valami műanyagba. Mely direktben csatlakozott az alaplaphoz, egy tizenvalahány tűs csatlakozóval. Alulról. Azaz az alaplap aljához. Magát a műanyagot is két csavar fogta. Kiszedtem. Aztán kiszedtem az alaplap egyik csavarját is, hogy legalább feszegetni tudjam. Addig rángattam, erőltettem az akksit, míg végül sikerült kitépnem, úgy, hogy az alaplap sem tört el. Kialudt a led.
Oké. Eddig megvagyunk. Most ugyanez vissza.
Tíz perc pihegés. Nehogy maradjon valami kóbor áram a masinában.
Innentől, ha ki szeretném hagyni a káromkodásokat, akkor nem is írhatnék semmit. Vagy egy negyedóráig kinlódtam, mire vissza tudtam erőltetni az akksit az alaplap alá, úgy, hogy rá is csatlakozzon. Még egyszer biztosan nem sikerülne. A fedél felső részét be kellett illeszteni, majd jött az extra szívás: a szalagkábelek. A vékonyabbal nem is volt baj, azt be lehetett úgy rakni, hogy a fedél és az alaplap között volt vagy öt centi távolság. De a vastagabb kábelt annyira rövidre hagyták, hogy kábé két centire le kellett engednem a fedelet, hogy elérje a kábel a csatlakozót. Na most, nekem az ujjaim simán vastagabbak, mint két centi. Belátni meg persze ekkor már nem lehet. Legalább félórán keresztül kinlódtam. Ehhez képest a nőgyógyász templombelsőben dolgozik. Itt már gyakorlatilag jedi módjára éreznem kellett az erőt. Aztán egyszer csak megsejtettem, hogy helyére csusszant a kábel, gyorsan lenyomtam a kábelrögzítőt, és rátehénkedtem a fedélre. Pattanj be, te mocsok.
Pihegés.
Főpróba. Bekapcsoltam. Működött. Én így még Windows ikonnak nem örültem.
Visszaraktam a helyére a laptopot. A nyomtatás első kísérletre kijött. Végeztem.

Terasz. Három szivarka. Két deci whisky. A holnapi nap le van szarva, még akkor is, ha nagyon fog fájni.

Ja, és vedd észre, hogy a gyártónak az, hogy egybeöntette a készülék alját és nem rakott rá külön kezelhető kis panelt, melyen keresztül el lehet érni az akkumulátort, körülbelül 0,1 cent költségmegtakarítást jelentett egy 100e forintos laptopnál. Az, hogy én elcsesztem másfél órát és stresszeltem, idegeltem magamat, az nem jelenik meg az üzleti könyvelésében. És ez, ez a rövid távú gondolkodás, mely jelen van az emberiség életének minden szintjén, kezdve a filléres tételeken, végezve a környezetvédelem globális elkefélésén, ez fogja végül a vesztünket okozni.
A dinoszauruszok legalább tudtak mutogatni a meteorra. Mi… csak magunkra.