Month: May 2017

Írni akartam már arról, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült számomra, hogy a kötelező családnév 1750 – 1800 között lett bevezetve a monarchiában. (Mária Terézia, illetve II. József.) Ez azt jelenti, hogy attól a bizonyos első Petrényitől – aki bevándorolt vagy az erdélyi vagy a moldvai Petreni községből – csak hét emberöltőnyire vagyok. Írni akartam arról, hogy itt van egy fénykép, mely nagyanyám szerint az ő dédapját ábrázolja.

Ember, ez azt jelenti, hogy az ő nagyapja volt az a pacák, akit a mai Magyarországra sodort az élet.

Egyébként persze, hogy nem.

Egyrészt nagyanyám ezt már akkor mesélte, amikor nem mindig volt beszámítható. (Lehet, hogy csak egy nagybácsit ábrázol a kép.)
Másrészt nagyanyám ugye a női vonal, tehát az ő dédapja nem a Petrényi vonalon mozgott.

Ettől persze kortársa még lehetett az első Petrényi unokájának, azaz a híd még mindig plasztikusan rövid. Én érzésre többszáz utódot vizionáltam, többszáz embert, akik mind attól az őstől származtak. Nos, nem. Hét generációnyi a távolság. Öt lépésig még vannak fényképeink. Ez valami szédítően közel van.

Ugyanolyan fura lett a probléma megoldása, mint a kialakulása.
Hétfőn azt mondta az ügyfélszolgálatos srác, hogy a szállítás előtt egy nappal fognak hívni. Tekintve, hogy ez a beszélgetés délután négykor történt és addig nem hívtak, így mindketten azt tippeltük, hogy ebből kedden már nem lesz kiszállítás. Emiatt nem is szerveztem át a programomat, reggel bringára ültem és jártam a várost. Ügyintézni. (Breaking news: megvan a szürke rendszámom. Cserébe elveszett egy újabb óra az életemből.) Egyszer kerestek egy ismeretlen számról, de a forgalomban nem hallottam meg, később pedig hiába hívogattam, mindig foglalt volt. Magamban meg is jegyeztem, hogy tutira most packáztam el a szerdai kiszállítást.
Kora délután értem haza, ittam egy pohár szódát, átfutottam a netet, majd nekiálltam ebédet főzni. Ekkor csengettek. Megérkezett a csomag. Nyilván örültem neki, de azért fel is állt a szőr a hátamon. Ha valamelyik helyen csak egy fél órával hosszabb az ügyintézés, akkor arra az üzenetre érek haza, hogy megpróbálták kikézbesíteni a csomagot, de nem sikerült. Ilyen előzmények után alighanem megütött volna a Guttman. Oké, hogy egyszer megpróbáltak szólni, de ha állandóan foglaltak, azaz én nem tudok visszajelezni, talán meg lehetett volna próbálni még egyszer, mielőtt a futár kivágtat.

De a lényeg, hogy itt van. És ha az előző írásban ekéztem az Extreme Digital-t, akkor most el kell ismernem azt is, hogy példás gyorsasággal intézkedtek.

Persze ettől még nem száguldott az autó. Rátettem a gyorstöltőre az akksit és azt a hiányzó két voltot 20 perc alatt bele is nyomta. Remek. (Közben az egész lakásban trafóolajszag lett. Nosztalgiáztam.) A visszaszerelés már zaklatottabb volt, egyfelől főztem az ebédet, másfelől szereltem az autót. (A kocsi orra pont a nyitott konyhaablak előtt volt, láttam, mikor kell berohannom megkeverni az ételt.) Ja, meg közben faragtam a mentést is.
Nem jött össze. Mármint az akksi. Az egyik rögzítőrúdon befeszített egy csavar és hiába védénegyveneztem és hagytam benne állni, az első erősebb próbálkozásra a rúd eltört. Remek. Van egy jó akksim, de most meg nem tudom rögzíteni. Bringával elrohantam egy közeli Chevrolet bontóba, de az üzlet zárva, a pacák pedig nem vette fel a mobilját. Délután háromkor. Hazacsorogtam. Éppen elkészült az ebéd, kajáltam. Közben jött az ötlet: a sufniban van egy nyúlketrec (még az előző tulaj hagyta itt), mellette van hozzávaló drót. Talán. Drót volt. Összesodortam kettősre, az egyik oldalon befűztem, a maradék rúd ment a másik oldalra. Sikerült. Akksi nem ficánkol.
Próbaút Vecsésre, minden rendben. Itthon letettem a kocsit, kiszálltam… és ekkor szakadt nyakamba az ég. De egy ilyen nap után még jól is esett.

Ja, nem. Nem adom.

Mivel eléggé a külvárosban lakom, rászoktam, hogy a neten vásárolok. Műszaki cuccokat általában vagy az Aquá-tól, vagy az Edigital-tól. Eddig.

A sztori röviden. Írtam, hogy olyan tíz nappal ezelőtt nyitva maradt az autóm hátsó ajtaja, lemerült az akksi 3V körüli értékre. Hétfő kora reggel vettem észre. Ez egy külön aljas húzás az Univerzumtól, mert tanfolyami héten egyszerűen tehetetlen vagyok: hajnali ébresztő, egész nap tanterem, itthon pedig készülés a következő napra. Esélyem sincs, hogy elmenjek töltőt vásárolni. Persze, van itthon egy öreg darab, de évek óta nem használtam és – mint kiderült – eléggé gyatrán muzsikált: kábé 0,9V-ot töltött egy nap alatt. Ezzel párhuzamosan, ahogy a sajtó tele is volt vele, tombol odakint a Wannacry, nekem pedig elég régi a mentésem. Nosza, csináljunk egyet. Behalt. USB diszk, bad sector. Azaz nemhogy nem tudok menteni, de a régi mentésem nagy része is elveszett. Jól indult a hét. Este böngészés. Edigital. Akciós akksitöltő, elfogadható árú böszme nagy USB diszk, együtt 55e forint. Feladtam a rendelést. Az első meglepetés ott jött, hogy nem lehetett Pickpack pontot választani a kiszállításra: vagy üzlet, vagy házhozszállítás. Az üzletre esélyem sem volt, maradt a második. Habár mindkét cucc raktáron volt, azt írták, hogy a kiszállítás 2-3 nap. A biztonság kedvéért beikszeltem, hogy a kiszállítás időpontjáról egyeztetést kérek. (Ezt minek kell külön választani? Normális helyen alap.) Egy kicsit szívtam a fogamat: szerdán, vagy csütörtökön érkezik meg a cucc, talán pénteken már tudok autóval menni. (Azért nagyon nem mindegy, hogy oktatóként nyugodtan érkezel meg reggel, vagy már verekedtél egy órát a tömegközlekedésen.)
Vártam. Nem történt semmi. Aztán péntek délelőtt kaptam egy levelet, miszerint választhatok időpontot. A legkorábbi is hétfő volt. Bakker. Bebuktam a hétvégét is, pedig ekkor már nagyon kellett volna az autó. A töltő ekkor járt olyan 8-9V körül. Na mindegy, kiválasztottam a hétfőt.
A tanfolyam utáni hét általában katasztrofális. Ilyenkor feketére van satírozva a naptáram, hiszen minden, ami az előző héten összegyűlt, erre a hétre csúszik át. Fogorvos keresése (erről majd írok), szürke rendszám, könyvelővel balhé, egy csomó szervezés, céges oktatás, ráadásul két projekt is indul, szóval kapaszkodhatok. A töltő megállt 10,44V-nál, ennél többet nem tud, azaz mindenképpen meg kell várnom a csomagot. Szabaddá tettem a hétfőt, minden kimozdulást átraktam keddre. Vártam. Délután négykor már gyanús lett a dolog. Felhívtam az Edigital ügyfélszolgálatot.
Na, ebből a beszélgetésből nem idézek. Ha ki kellene hagynom az erős kifejezéseket, akkor gyakorlatilag nem mondtam semmit. (Igen, tudom, nem az ügyfélszolgálatos tehet róla, de ő viseli a cég mezét, őt rakták oda, hogy kapcsolatot tartson és ő az, akinek el tudom mondani, mi a véleményem róluk. Volt.) A csomagot még át sem adták a futárszolgálatnak. Azt a csomagot, amelyre pénteken visszaigazolták a hétfői szállítást. Az újabb ordítozásomra kiderült, hogy nem, kedden sem fogják kiszállítani. Először át kell adniuk a futárszolgálatnak és jelenleg nem tudja megmondani, ez mikor fog megtörténni. Majd utána 1-2 nap(!!), mire a futárszolgálat kihozza. Azt hiszem, itt foszlott le a kultúra utolsó héja is rólam.
Gondold végig: megrendelsz valamit, ami raktáron van, visszaigazolnak egy már addig is eléggé gáz szállítási időpontot, ehhez képest eltelik 7 nap és még mindig töketlenkednek, ha szerencséd van, megkapod 10 napon belül, de esélyes, hogy nem. Pedig ez egy átkozottul fontos csomag lett volna, hiszen addig nincs autó, nekem viszont ezer helyre kellene mennem ügyeket intézni, nyilván van kerékpár, meg tömegközlekedés, de pont ezen a héten nem férnek bele az időmbe, mert a nap nekem is csak 24 órából áll. A mentésről nem is beszélve: itt ülünk ebben a zsarolóvírus rohamban én pedig folyamatosan izgulhatok, hogy a családból senki ne kapja be.

Kösz, Edigital. Fulladjatok bele a kiszállítatlan csomagjaitokba.